A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. július 31., vasárnap

Az apostolok küldetésének előkészítése - Angelus

Giovanni Lanfranco: A csodálatos kenyérszaporítás (1624-25)
XVI. Benedek pápa mai Úrangyala imádságában ismét felhívta a figyelmet Afrika tragédiájára, az éhínségre. Az összes országot felszólította a szolidaritásra, hogy Afrikán segítsünk. Mindenki felelőssége, hogy éhező és szomjazó embertársán segítsen.
Az evangéliumról elmélkedve felidézte Szent Maximusz hitvallót: Isten szeretetével példát adott és tanít minket.
A Krisztus által szaporított kenyérben Isten szeretete van jelen. Az élő Isten önmagával táplál, az égből jövő kenyérrel. Jézus az Eucharisztiában jelen van, és ez az együttérzésre is tanít minket. Az Eucharisztia ünneplése a felebaráti szeretet szolgáivá tesz minket. Loyolai Szent Ignácot is felidézte a pápa, hiszen ma lenne liturgikus ünnepe (ez a vasárnap miatt marad el idén). Szent Ignác úgy döntött, hogy minden dologban Istent keresi, és minden teremtményben Őt szereti.
Ami igazán táplál minket, az a szeretet. Nem az, amit pénzért veszünk meg.
A Szentatya mindenkinek kellemes nyári napokat kívánt.

A hit útján - XXIII.

Elérkeztünk júliusi sorozatunk utolsó részéhez. A hit útján járunk, melyen "járni gyönyörűség". Isten útjai kifürkészhetetlenek valóban, de ha személyes hitünk kommunikáció Jézussal, megtudjuk az "Ő akaratát", és engedni fogjuk, hogy már ne a mi akaratunk szerint haladjunk előre a hit útján, hanem engedjük magunkat Istentől vezéreltetni. Az utolsó részben Joseph Ratzinger gondolatai alapján elmélkedtünk. A fenti menüsorból elérhető a sorozat összes bejegyzése.
"Püspöki jelmondatul János harmadik leveléből azt az igét választottam: "az Igazság munkatársai", hiszen ez tűnt számomra összekötő kapocsnak eddigi munkám és az új feladatom között: minden különbözőség ellenére ugyanarról volt és van is szó; keresni az igazságot, és az Igazság szolgálójának lenni. A mai világban az igazság gondolata majdnem teljesen eltűnt, és mert ez az emberek számára elérhetetlenül nagynak tűnik, ugyanakkor, ha nincsen igazság, minden romba dől, ezért vált számomra ez a szentírási vers olyan időszerűvé a szó jó értelmében. A freisingi püspökök címerében majd ezer éve a megkoronázott szerecsen látható: nem lehet igazán tudni, mire is utal ez. Számomra az Egyház egyetemességének kifejezője, ami nem ismeri a fajok és osztályok közötti különbséget, mert mindannyian "egyek vagyunk" Krisztusban (Gal 3,28).
Ehhez még két szimbólumot választottam. Elsőként a kagylót, ami egyszerűen a zarándoklatnak, az állandó úton levésünknek a jele: "Nincsen itt maradandó városunk." De engem arra a legendára is emlékeztet, amikor Ágoston, aki éppen a Szentháromság titkáról töprengett, egy gyereket látott meg a tengerparton egy kagylóval játszani, amint a tenger vizét a kagylóval akarja egy kis gödörbe átmerni. És akkor megértette: amennyire kevéssé képes ez az árok a tenger vizét magában tartani, éppoly kevéssé tudja értelmünk Isten titkát felfogni. A kagyló ugyanis nagy mesteremre, Szent Ágostonra, utalás teológiai munkásságomra, és utalás a titok nagyságára, ami tovább ér, mint minden emberi tudományunk.
Másik szimbólumként Korbinián, a freisingi alapítópüspök legendájából a medvét választottam. ...Szent Korbinián lovát egy medve a Róma felé vezető úton szétmarcangolta. Akkor a püspök a medvét helytelen cselekedete miatt szigorúan megfeddte, és büntetéséből batyuját a hátára pakolta, amit addig a ló hordozott. A medvének pedig a csomagokat Rómáig kellett hurcolnia, csak azután eresztette el a szent. Engem a szentéletű ember terhét hurcoló medve Szent Ágoston egy zsoltármeditációjára emlékeztetett. A 72. (73.) zsoltár 22-23. versében találta meg élete terhének és egyben reményének kifejeződését. ... A bölcsesség áthagyományozásának zsoltára mutatja hitének szükségességét, ami földi sikertelenségéből következik, hiszen aki Isten oldalára áll, nem feltétlenül a siker oldalán áll. ... Mint ahogyan a földműveshez az igásállat áll a legközelebb, ahogy munkáját végzi, úgy ebben az alázatos szolgálatban ő is éppígy egészen közel lehet Istenhez, egészen az Ő tenyerén, egészen az Ő eszköze lehet - sehogyan sem lehetne ennél közelebb Urához, sehogyan sem lehetne fontosabb számára. A megpakolt medve helyettesítette Szent Korbiniánnak a lovat, vagy még inkább az öszvért, sőt öszvérje lett akarata ellenére; ez nem éppen annak a képe, amilyennek nekem is lennem kell, és amilyen vagyok? "Igásló lettem Érted Uram, és éppen így vagyok teljesen mindig Benned."
Mit is mondhatnék még többet...? Azt tartják Korbiniánról, hogy a medvét Rómában újra szabadon engedte. Azt már nem meséli a legenda, hogy vajon az Abruzzókba ment, vagy visszatért az Alpokba. Időközben batyumat én is Rómába vittem, és már régóta rovom velük az örök város utcáit. Hogy mikor fognak elbocsátani, nem tudom, viszont azt tudom, hogy rám is érvényes: Igáslovad lettem, és így, éppen így vagyok veled, Uram. 

2011. július 30., szombat

A hit útján - XXII.

"A hit a keresztény lét alapvető aktusa. A hit aktusában fejeződik ki a kereszténység lényegi struktúrája, a válasz, melyet erre a kérdésre ad: hogyan tudjuk elérni rendeltetésünket, ami nem más, mint emberségünk megvalósítása? (...)
Jézus közvetlenül ismeri Istent, látja Őt: ezért az igaz közvetítő Isten és az ember között. Emberi látása, mellyel látja az isteni valóságot, fényforrás mindenki számára. Mindazonáltal Jézust magát nem teljesen elszigetelten és a távoli történeti múltba zártan kell szemlélnünk. ...Jézus fénye tükröződik a szentekben és rajtuk keresztül sugárzik. De a "szentek" nemcsak azok a szentek, akiket hivatalosan szentté avattak. Mindig vannak rejtett szentek is, akik a Jézussal való közösségben megkapják ragyogásának egy sugarát, Istennek konkrét, valós megtapasztalását. ... miként Mózes arca ragyogott az Istennel való találkozás után, ugyanúgy Jézus fénye is tükröződik ezeknek az embereknek az élete által. 
Aquinói Szent Tamás is érvelt ezzel a ténnyel, hogy bizonyítsa a teológia tudományos jellegét. Tudjuk, hogy (Arisztotelész szerint) egy magyarázati rendszeren belül az összes tudományok kölcsönös kapcsolatban és kölcsönös függésben vannak egymással. Egyik sem dolgozza föl vagy bizonyítja az egészet, mindegyikük így vagy úgy föltételez bizonyításokat, melyeket mint kiindulópontból egy másik tudományból merít. (...)
Szent Tamás azt mondja, hogy a teológia is "alárendelt tudomány", mely nem "látja", maga nem is "bizonyítja" a saját végső alapjait. A teológia a "szentek tudományától" függ, az ő látásuktól: ez a látás a teológiai gondolkodás hivatkozási pontja, mely legitimitását is biztosítja. 
Így nézve a teológus munkája "másodlagos" a szentek valós tapasztalataihoz viszonítva. E hivatkozási pont nélkül, anélkül, hogy mélyen lehorgonyozna e tapasztalatban, elveszíti valós jellegét. Ez pedig alázatot követel a teológustól (...); a szentek realizmusa nélkül, a szóban forgó valósággal való kapcsolatunk nélkül a teológia üres intellektuális játékká válik és tudományos jellegét is elveszíti."
"Egy olyan hívőnek, aki engedi, hogy az Egyház hite alakítsa és vezesse, bármilyen gyöngeségek és nehézségek hordozója is, nyitott ablaknak kell lennie az élő Isten fénye számára, és ha valóban hisz, tényleg az. A hívőnek erődítménynek kell lennie az igazságot fogságban tartó hatalmakkal szemben, az előítéletek falával szemben, mely megakadályozza Isten látását. ... Amint a szamariai asszony Jézus hírnöke lett, ugyanúgy ennek az Istennel szembeszegülő világnak a sötétségben a hívők hite lényegében hivatkozási pont az istenkeresők számára."
"A hit aktusa kiemelkedően személyes aktus, mely az emberi én legmélyébe van lehorgonyozva. De éppen e személyes jellege miatt egyidejűleg kommunikáló aktus is. ... Hinni annyit jelent, mint részesedni Jézus látásában, bízni Jézusban; a Jézus keblén nyugvó Szent János szimbóluma annak, amit a hit mint ilyen jelent. Hinni azt jelenti, hogy kommunikálni Jézussal, s így megszabadulni az igazság elleni tiltakozástól, megszabadítani saját énemet a magábazárkózástól, és válaszolni az Atyának, a szeretet "igen"-jére, a létünkre kimondott "igen"-jére, arra az igenre, ami a mi megváltásunk és legyőzi a "világot". 

2011. július 29., péntek

Nyári tábor

A nyári tábor időpontja megváltozott. Az új időpont: augusztus 22-26. Várjuk a további jelentkezőket!

A hit útján - XXI.

"Az Egyházat nem többségi döntések kormányozzák, hanem a hit, amely a Krisztussal a szentmisében való találkozásban érlelődik.
A péteri szolgálat annyi, mint elöl járni a szeretetben, vagyis gondoskodni arról, hogy az Egyház számára az Eucharisztia jelentse a mércét. Az Egyház annál egységesebb lesz, minél inkább e mérce szerint él és az Eucharisztiában minél hűségesebben kitart a hit hagyománykincse mellett; az egységből annál inkább fog szeretet is kiérlelődni, mely a világ felé indul.
Az Eucharisztia ugyanis Jézus Krisztus haláláig menő szeretet-cselekedetén alapul. Ez természetesen azt is jelenti, hogy aki a fájdalmat olyasvalaminek tekinti, amit meg kell szüntetni, vagy legalábbis másokra hagyni, az nem tud szeretni. "Elsőség a szeretetben": elmélkedésünk elején az üres trónszékről beszéltünk (megj.: a bíboros Péter székéről elmélkedik), de immár láthatóvá vált, hogy az Eucharisztia trónja nem az uralkodás trónja, hanem a szolgálat kemény széke." (1996)

2011. július 28., csütörtök

Rudolf Baláž: 1940. november 20. - 2011. július 27.

Elhunyt Rudolf Baláž besztercebányai püspök. Odpočinutie večné daj im, Pane. A svetlo večné nech im svieti. Od brány pekelnej. Vysloboď ich duše, Pane. Nech odpočívajú v pokoji. Amen.
Adj, Uram örök nyugodalmat neki! És az örök világosság fényeskedjék neki! Nyugodjék békében! Amen.

Teológus kupa - eredmények

Az alábbi képen egy lista látható, amely a TheoCup 2011 verseny eredményeit mutatja. A labdarúgó tornát 1995-től évente megrendezik. Idén Freiburgban tartották. A csapatok között kiemelt helyen (6.) végeztek a Heiligenkreuz-i versenyzők. Mint az egykori pilisi ciszterci kolostor mellett élők, gratulálunk nekik!
A német nyelvterületen kívül Magyarország (Debrecen), Szlovákia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina teológusai vettek részt. Debrecen a 15. helyen végzett, amelyhez szintén gratulálunk!

Ifjúsági Világtalálkozó: gyerekek mint Svájci Gárdisták

60 gyermek ölti magára a tradicionális egyenruhát az augusztusi Ifjúsági Világtalálkozón. A pápa így Madridban is "otthon érezheti magát". A fő kihívás az egyenruha viselése a hőségben, hiszen hosszú ideig kell majd azt hordaniuk. A kézzel készített "munkaruhák" elkészítési ideje 5000 munkaóra, 140 méter szövet és 1300 méter szalag szükséges hozzá.
Az alábbi videón egy fiatal elmondja, hogy amikor ő egy ilyen találkozón ebben a szerepben volt még II. János Pál idejében, mélyen megérintette az esemény. Azóta imádkozza rendszeresen a rózsafüzért. (kath.net)

A hit útján - XX.

Életünk folyamatos készülés az örök húsvétra, és minden vasárnap Jézus feltámadásának ünneplése. A szentmisében pedig ezt mondjuk: "...hittel valljuk feltámadásodat...". Ratzinger bíboros húsvéti imája életünk egyik szép és termékeny imájává válhat.

Húsvéti imádság

Urunk, Jézus Krisztus,
te a halál sötétségébe elküldted világosságodat.
A legmélyebb magány örvényében
most és mindenkor
szereteted elrejtett hatalma lakik,
s titkaid közepette
a megváltottak allelujáját énekelhetjük.

Add meg nekünk a hit alázatos egyszerűségét,
mely nem hagy tévelyegni minket,
s ha a sötétség és az elhagyatottság óráiba hívsz,
amikor minden bizonytalannak látszik,
adj abban az időben is,
amikor ügyed halálküzdelmet vív,
elegendő fényt, hogy téged el ne veszítsünk,
elegendő fényt, hogy másoknak is fény lehessünk,
azoknak, akik még jobban rászorulnak erre.
Hadd világítson be húsvéti örömöd titka,
mint a hajnalfény,
napjainkba,
hadd legyünk igazán húsvéti emberek
a történelem nagyszombatjain.
Add, hogy a világos és a sötét napokban egyaránt,
a mai időkben is,
vidáman járjuk utunkat,
eljövendő dicsőséged felé. Amen.

2011. július 27., szerda

Hirdetés

Templomunkban a következő napokban az alábbiak szerint alakul a liturgikus rend:
Szombaton este 18:30-kor lesz szentmise.
Vasárnap 08:30-kor NEM LESZ szentmise!
Vasárnap 10:30-kor és 18:00-kor lesz szentmise.

A hit útján - XIX.

Joseph Ratzinger 'Krisztusra tekintve' című könyvéből idézünk most gondolatokat. A bíboros számára a hit megismerhető és megérthető nemcsak a Szentírásból, hanem a szentek példájából, tanításaiból is.

A hit gyökerei Jézus és a szentek látásában
 Jézus Istent közvetlen közelről ismeri és látja - ezért Ő az igaz közvetítő Isten és ember között. Valamennyiünk fényforrása az, hogy Ő az isteni valóságot emberként láthatja. Jézust sem szabad csak úgy egyszerűen elszigetelt jelenségként szemlélnünk, a régmúltba száműznünk. Ábrahámról beszéltünk már. Hozzátehetjük: Jézus fénye a szentekben tükröződik és róluk sugárzik. Ám ,,szenteknek'' nem csupán a név szerint kanonizált személyeket nevezzük. Mindig léteznek rejtetten is szentek, akik Jézussal közösségben élve befogadják fényének egyik sugarát - Isten konkrét és valóságos megtapasztalását. Az érthetőség kedvéért szeretnék egy talán különös, Mózes történetével kapcsolatos ószövetségi kijelentést megemlíteni: Ha már nem láthatják Istent színről színre, mégis látják, legalább "hátulról" (Kiv 33,23). És ahogyan az Istennel való találkozást követően ragyogott Mózes arca, ugyanúgy sugárzik az ilyen emberek életéből Jézus fénye.
Aquinói Szent Tamás ebből a körülményből fejtette ki a teológia tudomány-jellegét. Rámutat, hogy (Arisztotelész után) a kölcsönös egymásra utaltság és függőség rendszerén belül valamennyi tudomány egymáshoz kapcsolódik. Önmagában egyik sem magyarázza és tükrözi a teljességet, mindegyik feltételez már korábbi, egy másik tartományból származó magyarázatokat. Arisztotelész szerint kizárólag egyetlen tudomány jut el minden emberi megismerés gyökeréig; éppen ezért "első filozófiá"-nak nevezi. A többiek, amelyek egy vagy több társadalomtudományra épülnek - "scientiae subalternae", alárendelt tudományok - legalábbis feltételezik ezt az alapelgondolást.
Aquinói Szent Tamás a tudomány fenti általános elméletébe illeszti a teológia értelmezését. Ebben az értelemben - mondja - a teológia is "alárendelt tudomány'' volna, amely saját végső okát nem önállóan "látja'' és "bizonyítja''. Mintegy a szentek tudásától, az ő látásuktól függ. Ez a látás a teológiai gondolkodás vonatkoztatási pontja, amely egyben létjogosultságát szavatolja. Eszerint a teológus munkája a szentek valós tapasztalatához képest mindig másodlagos. E vonatkoztatási pont, az e tapasztalatba való egészen benső begyökérzés híján elveszti valóságjellegét. Mindez az alázat terhét rója a teológusokra... A teológia üres intellektuális játékká válik és tudomány jellegét is elveszíti a szentek realizmusa és a valósághoz fűződő kapcsolatuk nélkül - hiszen valójában erről szól.
 
A hit igazolása az életben
Ha rábízzuk magunkat Jézus látására, és hitelt adunk szavának, semmiképp sem a vaksötétnek vágunk neki. Jézus üzenete szívünk belső óhajára válaszol; megegyezik létünknek az Isten igazságára vetülő belső fényével. Hitünk persze főként másodkézből származik. Ám Aquinói Tamás joggal jellemzi folyamatként, belső útként a hitet, amikor azt mondja: "A hit fénye elvezet a látáshoz". János evangéliumában többször is utal erre a folyamatra, például Jézus és a szamariai asszony történetében. Az asszony elbeszéli, mi történt vele a Jézussal való találkozáskor: felismerte benne a Messiást, a Megváltót, aki utat nyit Istenhez és ilymódon az életadó megismeréshez. A helység lakói meglepődnek, hogy éppen ez a nő mondja mindezt - "az asszony szavára'', másodkézből hisznek. Később már így szólhatnak az asszonyhoz: "Most már nem a te szavadra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője (Jn 4,42). A hit felismeréssé, "tudássá'' lesz a személyes találkozáskor.
Természetesen tévedne az, aki a hit útját egyszerűen a haladás egyenes vonalú folyamatának képzelné el. Szorosan összefügg változatosan alakuló életünkkel. Újra meg újra visszalépünk, ezért szüntelenül újra kell kezdenünk. Minden életkornak megvan a maga érettségi foka, de vissza is hullhat az éretlenség állapotába. Mégis azt mondhatjuk, hogy a hitéletben egyfajta evidencia fejlődik ki. Megérint bennünket valósága, és egy hitben végigjárt élet tapasztalata igazolja, hogy Jézus valóban a világ Üdvözítője.
 Ezen a ponton kapcsolódik az iménti második szempont az elsőhöz: az Újszövetségben a "szent" szó a keresztények összességét jelölte, bár bizonyára nem mindannyian rendelkeztek a kanonizált szentek tulajdonságaival. De ebben az elnevezésben kifejezésre jut, hogy mindnyájan arra voltak hivatva, hogy a feltámadt Úr megtapasztalása révén vonatkozási pontot jelentsenek mások számára, akiket Jézus látása által kapcsoltak az élő Istenhez. Ez ma is érvényes. Az Egyház hite által formált és vezérelt hívőnek gyengeségei és gondjai ellenére az élő Isten fényét befogadó ablaknak kellene lennie, s az is lesz, ha igazán hisz. A hívőnek az igazságot elnyomó erők, az Isten-látást zavaró előítéletek elleni erővé kell válnia, hogy a sarjadzó hit mintegy támaszkodhasson rá. Ahogyan a szamariai asszonynak Jézus meghívása, úgy később a hite is vonatkozási ponttá válik ebben az Istentől eltávolodott világban.
Ebben az összefüggésben fontos emlékeznünk arra, hogy az ősegyház az apostoli időszakot követően alig folytatott missziós tevékenységet. Nem is volt kialakult közvetlen elképzelése arról, hogyan terjessze a hitet a pogányok között - mégis ez lett a legnagyobb missziós sikerek korszaka. Az antik világ megtérése nem az egyház tervszerű munkájának eredménye, hanem a hit megbízhatóságának gyümölcse, amint az nyilvánvalóvá vált a keresztények életében és az egyház közösségében. Az ősegyház térítő ereje lényegét tekintve a valóságos meghívás fokozatos megtapasztalása volt. Az egyház életközössége abban az életben való részesedésre hívott meg, amelyben feltárult az azt tápláló igazság. Az elpártolás újkori jelensége viszont azon alapul, hogy a keresztények életében nem igazolódik a hit. Ebben mutatkozik meg a mai keresztények nagy felelőssége. Mint Istenről tudóknak a hit vonatkozási pontjává kellene lenniök, életükben kellene bizonyítaniok a hit igazságát, s így utat mutatniok másoknak.
A manapság annyira sürgető új evangelizáció mégoly agyafúrt elméletek segítségével sem kivihető: a mai hitoktatás csődje túlontúl ismerős. Egy önmagában is megalapozott igazság csak annak gyakorlati beigazolódásával összhangban képes felragyogtatni a hitnek azt a belső lényegét, amelyre az emberi szív várakozik. Csak ezen az ajtón keresztül lép a világba a Szentlélek.

Én, te és mi a hitben 
 Jézus és a szentek közvetítése végül egy harmadik szemléletmódban egyesül. A hit aktusa az emberi én legmélyén gyökerező személyes mozzanat. Ám éppen mert oly nagyon személyes, egyben a kapcsolatteremtés aktusa. Az én lénye legmélyén mindig egy te-re vonatkozik és viszont: Valódi, "közösséggé" váló viszony csak az egyén bensőjéből születhet. A hit aktusa - mint mondottuk - a Jézus látásában való részesedés, Jézusra támaszkodás; János, aki Jézus "keblére hajolt", a hit igazi, valódi jelentésének szimbóluma. A hit: közösség Jézussal és megszabadulás az igazsággal szembeszegülő elnyomás alól, válaszul az Atyának a szeretetet, a létet, a világot felülmúló megváltásunk Igenjére, saját énem kiszabadulása önön béklyójából.
A hit legbensőbb lényege eszerint az együttlét valakivel, kitörés az én beteg elszigeteltségéből. A hit aktusa, a megnyílás a távlatokra, szubjektivitásom ajtajának feltörése, amiről Pál a következőket mondja: "Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem" (Gal 2,20). A megszabadított én egy nagyobb, új én-ben találja magát. Pál az első én kiszabadulásának és egy nagyobb én-ben való feltámadásának folyamatát "újjászületés"-ként írja le. A megújult én-ben, mely felé haladva a hit megszabadít, nemcsak Jézussal egyesülök, hanem mindazokkal, akik ugyanezt az utat járták végig. Más szóval: a hit szükségképpen egyházi hit. Az egyház mi-közösségén belül él és tevékenykedik együtt Jézus Krisztus kollektív én-jével. Ebben az új szubjektumban leomlik az én és a másik közti fal; a fal, amely szubjektivitásomat elválasztja a tárgyi világtól, és számomra hozzáférhetetlenné teszi azt; a fal az én és a lét mélye közt. Ebben az új szubjektumban együtt vagyok Jézussal, és ugyanakkor az Egyház valamennyi tapasztalatának is birtokába jutok, sajátommá lesznek.
Ez az újjászületés természetesen nem egy pillanat alatt megy végbe, hanem egész életutamat betölti. Lényeges azonban, hogy személyes hitemet nem építhetem a Jézussal folytatott magánbeszélgetésre. A hit vagy a mi közösségében él, vagy sehogy. Hit és élet, igazság és élet, az én és a mi szétválaszthatatlanok, és csak az együttélés kontextusában, a hívők és az egyház közösségében bontakozik ki a hit logikája, organikus alkata.
Itt nyilván felmerülhet a kérdés: hol találom az Egyházat? Hogyan lesz számomra szentségi rendjén és hivatalos tanításán túl megélhető az igazi valósága. Ez a kérdés valódi nehézségként merülhet föl. És mégis, manapság a plébániákon, az egyház szokásos működési körén kívül adódnak újonnan alakult közösségek is, amelyek éppen a hit együttes élményéből születtek és a közvetlen élmény frissességét nyújtják. A Comunione e Liberazione egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek lehetőséget adnak az egyház megélésére, a Jézussal való közösség megtalálására, az Ő látásában való részesedésre. Egy ilyen mozgalom épségének és eredményességének megőrzése érdekében két szempontot kell egyensúlyban tartani. Egyrészt az effajta közösségnek valóban katolikusnak kell lennie, azaz minden kor és minden tájék egyetemes Egyházának életét és hitét magában kell hordania és általa kell formálódnia. Ha nem ebben a közös alapban gyökerezik, szektássá és értelmetlenné válik. Másrészt az egyetemes Egyház absztrakttá és értelmetlenné lesz, hacsak itt és most, ezen a helyen és ebben a korban, egy konkrét közösségen belül nem mutatkozik meg élô szervezetként. Így a hasonló mozgalmak hivatása, hogy a legkülönbözőbb "közösségekben" valódi és mély katolicitást éljenek meg, még ha az ezzel együttjáró lemondások árán is. Ekkor lesznek eredményesek, mert maguk is egyházzá válnak, azzá a hellyé, ahol megszületik a hit, s ezáltal az igazságban való újjászületés állomásaivá lesznek.

2011. július 26., kedd

Afrikában 500.000 gyermek hal éhen. SMS küldésével Ön is segíthet az alábbi telefonszámon: 0664 660 3333. (Ausztria)

Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem nevednek szerezz dicsőséget!

Szentírást a bőröndbe!

XVI. Benedek pápa nyaralása közben, az utolsó három Angelus alkalmával néhány tippet adott a nyaralóknak. Többek között a kapcsolatokra hívta fel a figyelmet: "a nyaralás segít a másokkal és Istennel való kapcsolatunk megújításában". "Megcsodálhatjuk a minket körülvevő teremtés nagyságát és szépségét", és a "múlt épületeit" felfedezhetjük, a katedrálisokat és kolostorokat. A pápa azt is javasolja, hogy a nyaraló bőröndben vigyük magunkkal a Szentírást is... (Federico Lombardi beszámolója alapján: kath.net)

Szent Joachim és Szent Anna ünnepe

"Krisztus Jézus nagyanyja" - tartja számon Szent Annát a népének. Isten tervében mindennek megvan a maga szerepe, pontosabban mindenkinek megvan a maga szerepe, feladata. Szent Anna szülte Máriát, aki lett Jézus édesanyja. Ő pedig (Mária) már minden bűntől mentesen fogant meg anyja, Szent Anna méhében. Joachim pedig mint Jézus nagyapja vett részt az üdvtörténet nagy eseményeiben. Mit tanulhatunk tőlük? Az Istenre való teljes ráhagyatkozást. Isten tervét fel kell ismerni, azzal együttműködve élni nehézség és öröm idején. Ilyenkor előszeretettel gondolunk a nagyszülőkre és imádkozunk értük - azokért is, akik már a "nagymama főztjének" legjobb receptjeit Szent Annától, Krisztus Jézus nagyanyjától tanulják...
Joachimot egy apokrif evangélium ősz papként írja le. 1854-ben IX. Piusz pápa a Szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetésekor Annára vonatkozóan is kijelentette, hogy már Mária Anna méhében az eredeti bűntől mentes volt.
Szent Anna a viharok ellen védőszent. Firenze, Nápoly, Innsbruck és Bretagne védőszentje. A háztartási alkalmazottak, özvegyek, munkások, szegények, bányászok, szabók, boltosok patrónusa. Segítség a terméketlen házasságokban is.

Isten éltessen minden nagyszülőt!
A megholtak pedig Isten irgalmasságából békességben nyugodjanak!

A hit útján - XVIII.

Joseph Ratzinger bíboros egy beszélgetés során beszélt Istenről. Arról, hogy Isten férfi-e vagy nő, milyen az Isten és hogy hol van Isten. Ebből a beszélgetésből idézünk most.
Isten tulajdonképpen férfi vagy nő?
Isten az Isten. Se férfi, se nő, hanem ezt meghaladva Isten. Ő egészen más. Azt hiszen, igen fontos megállapítani, hogy a bibliai hit számára mindig világos volt, hogy Isten se nem férfi, se nem nő, hanem éppenséggel Isten, és hogy a férfi és a nő az ő képmása. Mindkettő tőle származik és lehetőségükkel mindkettő benne marad fenn.
Mindenesetre probléma az, hogy a Biblia Isten Atyának szólítja, és ezzel férfi képében mutatja be.
Mindenekelőtt azt kell mondanunk, hogy a Biblia az ima megszólításában valóban atya, és nem anya képet alkalmaz, ám Istent kifejező képeiben viszont mindig női tulajdonságokkal illeti. Amikor például Isten könyörületességéről beszél, az Ószövetségben nem elvont fogalommal nevezi meg a könyörületességet, hanem "rachamin"-nal, Isten "anyaölével", amely a könyörületesség szó helyett áll. ... (Isten teremtette a férfit és a nőt.) ...mindkettő megvan benne, s mégis ugyanakkor mindkettő fölött áll.

"Mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon." Vajon Isten ma is oly haragos, mint korábban, vagy megváltozott?
Mindenekelőtt szeretném kiegészíteni az idézetet. Ugyanis így folytatódik: "De ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek és megtartják parancsaimat." Látjuk, már ez a prófétai szó is azt fejezi ki, hogy Isten haragja és irgalma nem azonos súlyúak. Összehasonlítva a haraggal, az irgalom ezerszeres, és ebben az értelemben a szó ezt jelenti, rászolgáltam a büntetésre és kiestem ebből a szeretetből, de mindig tudnom kell, hogy Isten irgalma ezerszer nagyobb.
Isten haragja annak kifejezése, hogy ellentetésen élek azzal a szeretettel, aki Ő. Aki Istentől, aki a jótól távol él, haragban él. Aki kiesett a szeretetből, negatív valóságban találja magát. Tehát nem úgy van, mint amikor az uralmát féltő diktátor lecsap egyik alattvalójára, hanem csupán a cselekvés belső logikája jut kifejezésre. (...)
Isten büntetése nem abban az értelemben vett büntetés, hogy rendőri bírságot szab ki, és kedvét lelné abban, hogy kellemetlenséget okozzon. "Isten büntetése" igazából azt fejezi ki, hogy eltévesztettem a helyes utat, és az ezzel járó következmények érezhetővé válnak, ha téves ösvényre lépek, és az igazi életen kívül élek.
(...) Fontos, hogy az Egyház igen megfelelően mutassa be az istenképet, és ne tévesen, ijesztően, fenyegető vonásokkal. Ez biztosan a katekézis egy részében így történt, sőt talán ma is néhol. Nekünk ellenkezőleg, Istent mindig Krisztusból kiindulva kell bemutatnunk, az ő nagyságában, olyannak, aki nagyon hosszú pórázra enged bennünket. Sőt, néha az ember azt gondolhatná, hogy tulajdonképpen érthetőbben is megszólalhatna. Még inkább azt kérdezhetnénk: miért hagy nekünk oly nagy játékteret? Miért hagy a gonosznak oly nagy szabadságot és hatalmat? Miért nem fogja szorosabbra?
(...)
HOL van Isten? 
Kezdjük a Bölcsesség könyvével. Van itt egy nagyon is aktuális szó, legalábbis nekem annak tűnik. "Isten nem hagyja, hogy azok rátaláljanak, akik őt kísértik", vagyis nem hagyja magát megtalálni azoknak, akik próbára akarják tenni. ... Ha Istent próbára akarjuk tenni, és bizonyos dolgokra vállalkozunk, amelyekről azt gondoljuk, reagálnia kellene vagy nem, s ha mintegy kísérleti tárgyunkká tesszük, akkor már abba az irányba haladunk, ahol biztosan nem találhatjuk meg. Isten nem veti alá magát a kísérletnek. Ő nem egy tárgy, amit kezünkbe vehetünk.
(...) Istent csak akkor kutathatom, ha (ezt) az uralkodói gondolkodásmódot elvetem. E helyett a készenlét, a feltárulkozás, a keresés gondolkodásmódját kell kifejlesztenem. Bátran késznek kell lennem arra, hogy várjak, és hogy ő úgy mutatkozzék meg, ahogyan azt akarja, és nem úgy, ahogyan én szeretném.
De mégis pontosan hol van Isten?
Nem egy meghatározott helyen... nincs semmi, ahol ő ne lenne, mert mindenben ott van. ...semmi esetre sem ott, ahol bűn van. Isten mindenütt van, s mégis a legkülönfélébb fokokban lehet megközelíteni, mivel a lét valamennyi magasabb foka közelebb lesz hozzá. Ahol pedig értelem és szeretet van, közelségének, jelenlétének új formája jelenik meg.
Isten tehát ott van, ahol hit, remény és szeretet van, mivel a bűnnel ellentétben ezeknek van helyük, amelyben Isten dimenzióiba ereszkedünk. Isten mindenütt ott van, ahol jó történik, sajátos módon jelen van, éspedig a tiszta mindennapi létezésen és jelenléten túl.
(...) Már a Szentírásban is előfordul Istennek (ez) az elrejtőzése. Isten elrejtőzik engedetlen népe elől. Hallgat. Nem küld prófétát. Sőt, a szentek életében is előfordul ez a sötét éjszaka. Egyfajta távollétbe, Isten csöndjébe kerülnek, mint például Lisieux-i Szent Teréz, és aztán a hitetlenek sötétségét kell elszenvedniük. Ez mindenesetre nem azt jelenti, hogy Isten nem létezne. De azt sem jelenti, hogy már többé nem lenne hatalma, szeretete. Itt az emberi történelem és az emberi lét helyzeteiről van szó, melyekben az ember képtelen arra, hogy Istent észrevegye, akkor "Isten-homály" lép fel, hogy Martin Buber kifejezésével éljünk. Az embernek ebben a képtelenségében és közömbösségében, hogy Istent észrevegye vagy kapcsolatba lépjen vele, úgy tűnik, Isten visszavonult.
Isten és a világ - hit és élet korunkban, Peter Seewald beszélgetése Joseph Ratzingerrel, 97-103.

2011. július 25., hétfő

Szent Jakab apostol ünnepe

Jakab a halász Zebedeus fia volt, valamint János idősebb testvére. A színeváltozáskor és a getszemáni kertben is jelen volt Jézussal. A hagyomány szerint az első pünkösd után Szamáriában hirdette az örömhírt. Az első vértanúk között volt. A legenda szerint meggyógyított egy sántát, démonokat is kiűzött...
A jeruzsálemi Szent Jakab templom vértanúsága helyén épült. Spanyolország védőszentje, valamint a harcosok, harisnyakészítők, zarándokok patrónusa. Segít a reumásoknak.
Népi megfigyelés szerint, ha ezen a napon jó idő van, akkor igazi, télies karácsony lesz.
"Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá. Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek." (Mt 4,20-22)
"Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: "Ne félj, csak higgy!" Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen." (Mk 5,36-37)

A hit útján XVII. - Joseph Ratzinger



Talán sokak számára nem meglepő júliusi sorozatunk negyedik szerzője, Joseph Ratzinger. A sorozat címéhez hűen a Hittani Kongregáció egykori prefektusát, münchen-freisingi érseket, teológiai professzort hívjuk segítségül. Amikor felmerül a kérdés, hogy ki lehet egy katolikus ember példaképe, akkor joggal állítható, hogy nemcsak az, akit egy pápa boldognak vagy szentnek hirdetett ki. A velünk élő szentek felismerhetők. Abból tudjuk meg, hogy valaki az életszentség útján jár, hogy a mindene Isten. Aki nem önmagát szeretné a középpontba állítani, hanem saját maga gyengeségének tudatában, Isten eszközeként használtatva magát Krisztust állítja mindennek a középpontjába. Az életszentség nem okoskodással, hanem példaadással kezdődik - vagyis teszem azt, amit katolikusként tennem kell, és az példává válik majd mások számára is. Az igazi hívő (ha lehet ilyet mondani) nem kérkedik, nem keres magának szövetségest, nem ügyeskedik, nem jár téves megbízólevéllel. Az igazi hívő (ortodox) Krisztusba szerelmes, és az ő életét követve akar eljutni Istenhez. "Isten a szeretet", olvassuk a Szentírásban. A szeretetben lehet felismerni a másik embert, ezáltal pedig Istent. Ha csak hibákat veszünk észre, sosem fogjuk megérteni azokat a próbatételeket, amelyeket Isten 'megenged' számunkra, és amelyekkel vezet egy rögös, olykor kilátástalan úton. Ez az út azonban lehet szép is, mert ez a hit útja. Krisztus példát adott nekünk, hogy miként viselkedjünk. A szentek utánozták őt. A velünk élő szentek pedig megmutatják, hogyan kell visszatérni (és főként miért kell visszatérni) a forráshoz...

Joseph Ratzinger Marktl am Inn-ben született 1927-ben. Édesapja csendőr, édesanyja szakács volt. 1941-ben belépett a Hitlerjugendbe - a tagság minden 14. évét betöltött fiúnak kötelező volt.
1946–1951 között filozófiát és teológiát tanult a freisingi főiskolán és a müncheni egyetemen. 1951. június 29-én szentelték pappá. Ezt követően a katolikus teológia professzora Freisingben, Bonnban, Münsterben és Tübingenben. 1962-től a zsinat egyik vezető teológusa, 1977-ben Döpfner bíboros utóda a München-Freisingi érsekségben. 1972-ben megalapítja a Communio című nemzetközi teológiai folyóiratot. 1981-ben II. János Pál pápa kinevezi a Hittani Kongregáció prefektusává, mely az egyházi tanítás értelmezésének és védelmezésének központi hatósága. Az ő hivatali idejére esnek többek között Róma vitái a harmadik világ felszabadítás-teológiájával, az Egyházon belül jelentkező kritikusokkal (Küng, Drewermann stb.), de a Katolikus Egyház új Katekizmusának szerkesztése is. 2005. április 19-én választották pápává, a XVI. Benedek nevet vette föl.
Tanítványaival minden évben összejönnek és teológiai kérdésekről beszélgetnek többek között. (Tanítványai között van a szomszédos Ausztria bíborosa, Christoph Schönborn bécsi érsek is, valamint a szintén osztrák Heiligenkreuz-i apát, Maximilian Heim.)
Sorozatunkban nem a pápaként írt műveiből idézünk, hanem kifejezetten az azt megelőző időkből...

Joseph Ratzinger
Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben (részletek)

Jézus így beszélt: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.Erre vita támadt a zsidók közt: Hogy adhatja ez a testét eledelül. Jézus ezt mondta rá: Bizony, bizony, mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított” (Jn 6,48-59).
Aquinói Szent Tamás úrnapi prédikációjában Mózes ötödik könyvének egy mondatára hivatkozik, amelyben kifejeződik Izrael öröme kiválasztása, a szövetség titka miatt. A mondat így hangzik: „Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk?” (MTörv 4,7) Érezni lehet, hogyan csendül föl Tamásnál a diadalmas öröm, hogy az Ószövetségnek ez a szava az Egyházban, Isten új népében teljesedett be mindenestül. Mert ha Izraelben Isten a szavával hajolt be Mózeshez és így került közel népéhez, akkor most ő maga öltött testet, ember lett az emberek között, és köztük is maradt, annyira, hogy az átváltozott kenyér titkában kezünkbe és szívünkbe adja magát. Így lettünk igazán „Isten népe”, olyan közel van hozzánk Isten, hogy közelebb már nem is lehetne. Ennek öröméből született meg a 12. században úrnapjának ünnepe, mint egyetlen nagy hálahimnusz ezért az eseményért.
(...)
nem passzív jelenlét
Ha ezt halljuk, már egyben felfogunk valamit abból, hogyan kell érteni Jézus Krisztus jelenlétét. Nem valami önmagában nyugvó állapot, hanem hatalom, amely kiárad ránk, magába akar venni, utat nyit magába. Szent Ágoston mélyen megértette ezt a szentáldozás átélésében. Amikor megtérése előtt küzdött a kereszténység testi oldalának felfogásáért – ez a platóni idealizmus oldaláról teljességgel hozzáférhetetlen volt számára –, látomás-félében egy hangot hallott: „Én vagyok az erősek Kenyere, egyél engem! De nem te változtatsz át majd magadba engem, hanem én változtatlak át téged magamba.” (Vallomások VII. 10,16.) A közönséges evés esetében az ember az erősebb. Bekebelezi a dolgokat, és azok beléje asszimilálódnak, úgyhogy saját lényege egy részévé válnak. Lényévé alakulnak, testi létét építik. De Krisztushoz való viszonyunkban fordítva van: ő a középpont, ő az igazi Létező. Ha igazán áldozunk, az annyit jelent, hogy kiszakadunk saját magunkból, beléje asszimilálódunk, egy leszünk vele és őáltala a testvérek közösségével.
(...)
jelenlét, amely megmarad
c) Ebből egy utolsó következmény adódik: Ha így áll a dolog, vagyis ha a kenyeret és bort nem mi értelmezzük át, hanem az egyház hívő imája által az Úr maga cselekszik és hoz létre újat, akkor ez azt jelenti, hogy jelenléte megmarad. Minthogy megmarad, azért imádjuk az Urat az ostya alakjában. Ez ellen kifogások merülnek föl. Azt mondják: az első évezredben nem csinálták. Erre mindenekelőtt egyszerűen meg kell jegyezni, hogy az egyház a történelem folyamán növekszik és érik. Hozzá kell tenni, hogy mindig megőrizte a szent színeket, hogy elvihesse a betegekhez. Ez a gyakorlat annak tudatán alapult, hogy az Úr jelenléte megmarad. Ezért vette körül mindig is áhítatos tisztelettel a szent színeket.

testi (megtestesült) felelet
az imádás módja és jelentősége

Mindabból, amit meggondoltunk, még egy záró megfontolás következik. Az Úr testileg nekünk ajándékozza magát. Ezért nekünk is testi feleletet kell neki adnunk. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy az eucharisztiának túl kell érnie a templom határán, az emberekért és a világért végzett sokféle szolgálat alakjában.
De jelenti azt is, hogy vallásosságunk, imádságunk is megkívánja a testi kifejezést. Mivel az Úr, mint a testben feltámadott adja magát, nekünk is lelkünkkel és testünkkel kell válaszolnunk neki. Testünk minden szellemi képessége szükségszerűen hozzátartozik az eucharisztia megüléséhez: ének, beszéd, hallgatás, ülés, állás, térdelés. Azelőtt talán túlságosan elhanyagoltuk az éneket és a beszédet, és csakis hallgattunk egymás mellett. Ma megfordítva az a veszély, hogy a hallgatást felejtjük el. Pedig csak mind a három - ének, beszéd, hallgatás - együtt az a felelet, amelyben szellemi testünk teljességében megnyílik az Úrnak.
Ugyanez áll a három testi alapmagatartásról, az ülésről, állásról és térdelésről is. Megint csak: azelőtt talán nagyon is elfelejtettük az állást és részben az ülést is, mint a fesztelen odafigyelés kifejezését, és túlságosan csak térdeltünk; ma a fordítottja fenyeget. Pedig itt is szükséges mind a háromfajta tartás a maga sajátos kifejező erejével. Hozzátartozik a liturgiához, hogy ülve, elmélkedve hallgatjuk Isten szavát. Hozzátartozik, hogy a készenlét kifejezéséül állunk, ahogyan Izrael állva ette a húsvéti bárányt, hogy tudtul adja készségét a kivonulásra Isten igéjének vezetése alatt. Ezen felül az állás Jézus Krisztus győzelmének is kifejezője: a párviadal végén ő maradt állva győzőként. Innen kapja meg jelentőségét az a tény, hogy István vértanúsága előtt állni látja Krisztust az Isten jobbján (Csel 7,56). Amikor tehát evangéliumhoz állunk, akkor nemcsak Izraellel osztjuk meg az exodus magatartását, hanem ezen túl ott állunk a Feltámadott mellett, megvalljuk győzelmét.
Végül a térdelés is lényeges: mint az imádás testi mozdulata, amelyben éberen, készen, rendelkezési állományban maradunk, de ugyanakkor meghajlunk az élő Istennek és az ő nevének nagysága előtt. Maga Jézus Krisztus Szent Lukács tudósítása szerint a szenvedése előtti végső órákban térdelve imádkozott az Olajfák hegyén (Lk 23,41). István térdre rogyott, amikor vértanúsága előtt nyitva látta az eget és benne ott állni Krisztust (Csel 7,60). Előtte térdel le, az Álló előtt. Péter térden állva imádkozott, hogy kiesdje Istentől Tabita feltámasztását (Csel 9,40). Pál az efezusi presbiterek előtt tartott nagy búcsúbeszéde után (mielőtt elmenne Jeruzsálembe, a fogságba) térdelve imádkozott velük (Csel 20,36). A legmélyebbre ezen a téren a filippi levél Krisztus-himnusza vezet (Fil 2,6-11), amely Jézus Krisztusra viszi át az izajási ígéretet, hogy Izrael Istene előtt világszerte térden állva fognak hódolni: Ő az „a név, amelyre minden térd meghajlik a mennyben, a földön és a föld alatt” (Fil 82,10). Ebből a szövegből nemcsak azt tudjuk meg, hogy az ősegyház térdel Jézus Krisztus előtt, hanem az okát is: Ezzel nyilvánosan hódol neki, a Megfeszítettnek, úgy, mint a világ Urának, akiben beteljesedett az ígéret Izrael Istenének világuralmáról. Ezzel a zsidókkal szemben arról a hitéről tesz tanúságot, hogy a törvény és a próféták, amikor Isten „nevét” említik, Jézusról beszélnek. A császárkultusz, a hatalom teljes kisajátítási igénye ellenében pedig ragaszkodik Krisztus új világuralmához, amely határt szab a politikai hatalomnak. Igent mond ezzel Jézus istenségére. Térdelünk Jézussal együtt; térdelünk az ő tanúival - Istvántól, Pétertől, Páltól kezdve - Jézus előtt. Mindez, mint a hit kifejezése kezdettől fogva nélkülözhetetlen volt az ősegyház számára: így tett látható bizonyságot a világban Krisztushoz és Istenhez való viszonyáról. Az ilyen térdelés testi kifejezése Jézus Krisztus valóságos jelenlétére mondott igenünknek, aki jelen van közöttünk, mint Isten és ember, testével és lelkével, húsával és vérével.
„Hol van nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk a mi Istenünk?” Kérjük az Urat, ébressze fel bennünk újra közellétének örömét, tegyen minket újra imádóivá. Imádás nélkül nincs átváltozás a világban.

Elhunyt Virgilio Noé bíboros

A 89 évesen elhunyt bíboros VI. Pál pápa és II. János Pál pápa szertartásmestere is volt. 1978. október 16-án ő állt II. János Pál mellett a Szent Péter bazilika erkélyén, amikor először jelent meg pápaként. 1922-ben született, pappá 1944-ben szentelték. Pavia Liturgikus Bizottságának elnöke volt, és tanított a római Szent Anzelm Pápai Liturgikus Intézetben is. 1982-ben II. János Pál pápa Rómában püspökké szentelte. 1991-ben lett bíboros, egyben diakónus bíborosi címet kapott. Nyugodjék békében! Boldog II. János Pál pápa, járj közben érte!

2011. július 24., vasárnap

A részletek fontossága

"Egy rock-koncert vagy egy performance szertartása valójában a test sajátos spiritualitásának tükröződése. ... Az imádságot, áldozatot, istentiszteletet egy többnyire részletes szertartásrend szabályozza, amely összefonódik a tanrendszerrel."
"Az Isten létezésében való látható részesedés koronája az ember. Arra rendeltetett, hogy még az Istenség lelki szépségét és szabadságát is tükrözze. ... "Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg." (1Tessz 5,21)"
"Az emberi lélek alapvető megnyilváulásaiban: a barátságban, vendéglátásban, szeretetben megvan az a törekvés, hogy megbecsülje a legkisebb részleteket is; minél intenzívebbek és komolyabbak lesznek ezek a megnyilvánulások, annál inkább. ... Az igazi vendéglátó gazda minden olyan kis részletmozzanat igazi ismerője, amely egy jól nevelt családban és az elegáns asztalnál kijár a vendégnek. Egy bencés monostor apátja sok egyszerű részletre megtanítja szerzeteseit, hogy úgy tudják fogadni a vendéget, mint magát az Áldott Urat."
" A barátság, és még inkább a szerelmi kapcsolat még nagyobb figyelmet kíván a részletek iránt. Az udvarlás kultúrája a különféle betartandó rubrikák egész szertartásrendjét ismeri, vagy legalábbis ismerte, amely előírások talán megint csak különböznek a társadalmak és korok szerint, de biztos, hogy mindig részletekbe menőek a szerelem legkisebb vonatkozásában is. Az Énekek Éneke csupán egyike azoknak az irodalmi emlékeknek, melyek feltárják a szeretők egymás iránti figyelmességének egész repertoárját, és a számos, újból és újból felbukkanó szerelmi történet is ugyanezt a jelenséget tanúsítja nemzedékről nemzedékre. Aki egyszer már szerelmes volt, nagyon is jól tudja, hogyan tud megrontani vagy kifényesíteni egy egész napot egy kis mosoly vagy annak elmaradása, egy morcos vagy elsietett gesztus, egy telefonhívás vagy egy virág. Tudni azt a részletet, amely örömet szerez: néha ebben áll a szerelem egész misztériuma."
"A pietizmus, a pasztoralizmus és a szentimentalizmus veszedelem volt a múltban is, és a hagyomány újraéledésével ez a múlt is megjelent ismét. ... Isten szeretete mindig a részletek iránti gondosságában mutatkozik meg. A Szeretet és a megalkuvásmentes Hit, ezzel együtt a minden részletben megnyilvánuló legnagyobb szeretet: erre van szüksége ma az Egyháznak és a világnak egyaránt."
Michael Scmitz ICRSS: Részlet és szertartás - Az ember érintkezése az istenivel, tanulmány a klasszikus római liturgia példáján című előadásából (Budapest, 2008.) 

A hit útján

Sorozatunk a hitről szól, és abban segít minket előrehaladni. Elsőként Boldog John Henry Newman vezetett minket (1, 2, 3, 4, 5). A második héten Szent Ágoston, nyugati egyházatya imái és gondolatai vezéreltek az elmélkedéseink során (1, 2, 3, 4, 5). Az előző héten pedig Aquinói Szent Tamás volt vezetőnk, akinek teológiáját és filozófiáját sokszor igen nehéz megérteni, hiszen nem könnyű a nyelvezete, gondolatmenete (1, 2, 3, 4, 5, 6).
Holnap megkezdődik a sorozat utolsó része! Kivételes személy lesz vezetőnk, hiszen a kanonizált szentek és boldogok között 'még' nem tiszteljük. Tartson velünk a jövő héten is, és haladjunk előre együtt a hit útján, hiszen - mint a jövő héten egy írásból majd kiderül - hitünk közösségi, egyéni hitünk nem lehet elszigetelt, az csak az Egyház közösségében élhető meg igazán. A sorozat részeit később is elolvashatja majd, mert egy új oldalt hozunk létre, mely a fenti menüsorból lesz elérhető!
Boldog IV. Károly király fia, Habsburg Ottó főherceg bécsi temetésének felvételét teljes terjedelmében itt megtalálja (két rész). A magyarországi gyászmiséről készült képek és Paskai László bíboros szentbeszéde elérhető itt.
Imádunk Téged, Istenünk, csodáljuk hatalmadat, amelyet Jézus Krisztusban nyilvánítottál ki. Feltámasztottad Őt a halálból és jobbodra ültetted, minden hatalom fölé és mindenkinél dicsőségesebb névvel. Kérünk, töltsd be most már a Benne hívőket krisztusi lelkülettel, hogy életének tanúi lehessünk, fény és békesség mindazok számára, akik Őt keresik ma és mindörökké!

2011. július 23., szombat

Az igazi kincsért odaadni mindent - elmélkedés a vasárnapi evangéliumról

"Hasonló a mennyek országa a kincshez, amelyet elrejtettek a szántóföldben. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor talált egy sokat érő gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt. Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely minden fajta halat összefogott. Amikor megtelt, felhúzták a partra, leültek, és a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványát pedig kidobták. Így lesz a világ végén is. Az angyalok kimennek majd, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Megértettétek mindezeket?" Azt felelték neki: "Igen." Ő pedig azt mondta nekik: "Így tehát minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő." (Mt 13,44-52) (évközi 17. vasárnap)
Az ókorban a bankok hiánya miatt (vagy mert kevés volt belőlük) a tulajdonosok gyakran a földbe ásták el vagyonukat. Erklöcsileg az elbeszélés talán nem tűnik helyesnek, hiszen amikor például ma egy pénztárcát találunk, illik eljuttatni annak tulajdonosához...
Az elbeszélés azt hirdeti, hogy milyen magatartást kell tanúsítani az országgal, vagyis azzal a kinccsel szemben, amelynek minden más érték alárendelődik. A "kincs" kifejezés a népi fantáziában a mesés és felbecsülhetetlen értékű javak képzetét kelti. Isten országa felülmúl minden vagyont. Megszerzése érdekében mindent fel kell áldozni. Csak akkor válik valódi kereszténnyé valaki, ha megérti, hogy a mennyek országa az életben minden, és nélkülözhetetlen.
Az evangélium azt állítja elénk, hogy vagy az országot választjuk, vagy az egyéb javakat. Az országot "minden" fölé helyezni annyi, mint a többi érték feláldozása mellett dönteni. A javairól való lemondás nem áldozat volt a példázat embere részéről, hanem nyereség.
A gyöngyről szóló példabeszéd a keresztény hivatást mutatja be. A benne szereplő ember nem továbbadás céljából vásárol, hanem megtartás végett. Látszólag nem hoz neki hasznot a vásárlás. A birtoklásért eladja mindenét - ezt az apostolok is megtették Jézus hívására.
Az országért mindent kockára kell tenni, és ha az ember birtokolja már ezt a javat, minden más dolog fölöslegessé válik. A keresés lényeges feltétel az eléréshez. Minden ember vallásos életében van olyan tapasztalat, amely a megtéréshez hasonlít. A kincset, azaz az evangéliumi gyöngyöt nem váratlanul és sosem teljes egészében találja meg az ember. Minden nap csak egy-egy mozzanatát érjük el, vagy birtokoljuk.
A hálóról szóló példabeszéd párhuzamban áll a búzáról és konkolyról szóló, múlt vasárnap hallott részlettel. Abban a szántóföld jelentette az országot, most pedig a háló. A halászat csak keret, de nem az ország szimbolikus képe: a háló a halak és nem az emberek számára készült. A Tibériás-tava is tartalmazott olyan élőlényeket, melyeket a Leviták könyve már tisztátalannak tekintett. A "mindenféle halfajta" kifejezés a keresztény közösség heterogén összetételére utal. Jó és rossz hívőkről van szó. Máté evangélista hangsúlyozza, hogy az ország szentekből és bűnösökből álló gyülekezet. Az ítélet napját felidézi Máté. Megjelenik a seregek Ura alakja, aki népe pártjára áll. Isten az emberiség javára akarja fordítani az ítélet napját. Megadja az utolsó lehetőséget is a megtérésre.
Az utolsó szakasz, mely az írástudóról szól, egy jézusi válasz. A tanítványok megértették Jézus üzenetét, tanítását. A 'megérteni' kifejezés nem csupán az elméleti felfogást jelenti, hanem az elfogadást és a valóra váltást is. És ha ez igaz, a tanítványok Krisztus igazi követőivé váltak, birtokolják a kincset is. Ők az új írástudók, a mennyek országának titkaiban jártas mesterek.
A keresztény írástudónak nem csupán a törvényt és a prófétákat kell ismernie, hanem az ország misztériumait is. Jézus nem azért jött, hogy lerombolja az eddigi törvényeket, hanem hogy beteljesítse.
Aki igazi keresztény akar lenni, annak nyitottnak kell lennie Jézusra. Mindenét odaadva kell észrevennie a legdrágább kincset, az Eucharisztiát. Aki megérti Jézus hívó szavát, kiüresíti önmagát, és letérdel előtte. Nem lesz számára kérdés, hogy Jézus felé fordulva imádkozzon, vagy éppen teljes alázattal vegyen részt a szentmisén. Nem lesz számára többé kérdés a szegénység problémája, és nem keres szociológiai és politológiai ötleteket az evangélium megvalósításához. Aki felismeri az Urat a kenyértörésben, az elfogadja, hogy Jézus meghalt a kereszten értünk.
Imádkozzunk a Norvégiában történt tragédia áldozataiért! Istenünk, tekints ránk, ajándékozd békédet! Békét a szívünknek, békét a családoknak, békét az egész világnak!

Szent Brigitta ünnepe

Johannes Rosenrod: Brigitta
kinyilatkoztatást kap Jézustól
és Máriától,
freskó, 1437, Uppland
Svéd Szent Brigitta 1303-ban született Uppsala-ban. 1373-ban Rómában halt meg. Egy gazdag földbirtokos lánya volt, édesanyja 11 éves korában meghalt. Tizenhárom éves korában férjhez adták akarata ellenére. Korai istenélményei voltak (látomások is), ezért házasságát önmegtartóztatásban élte. Házasságuk 28 évig tartott.
Nyolc gyermekük született, egyik lányukat, Karint szentként tiszteljük. Férjével a harmadrendi ferences regulát követték, állandóan tanulmányozták a Szentírást. 1341-ben több családtaggal együtt elzarándokoltak Santiago de Compostelába. Ezután férje, Ulf úgy döntött, hogy egy kolostorba vonul. Brigitta a keresztény házasoknak lehet példaképe, aki a vallási érzékenysége mellett férjét gyengédséggel vezette a hit útján. Férje halála után nem házasodott meg újra. A szegények szolgálatába állt az Alvastra-i ciszter kolostorban. Ekkor nagyon sok kinyilatkoztatást kapott. Jézustól kapott kinyilatoztatásában leírja például, hogy Ő minden juhot szeret, és nem akarja egy elvesztését sem. Ezt kereszthalálával hozza összefüggésbe. 1349-ben elindult Rómába, hogy az 1350-es Szentéven részt vegyen. Elment Assisibe is, mert Szent Ferenc nagy tisztelője volt. 1371-ben pedig nagy álma teljesült, eljutott a Szentföldre. 1373-ban hunyt el. Halála előtt küzdött az Avignoni fogság ellen is. 1374-ben testét Vadstena-ba vitték, ahol rendje működik. IX. Bonifác pápa 1391-ben avatta szentté.
Szent Brigitta! Könyörögj érettünk!
Bővebben XVI. Benedek pápa 2010. október 27-én tartott katekézisében olvashat a szentről.

2011. július 22., péntek

A hit útján - XVI.

Sorozatunk mai része különleges, ugyanis ma már egy bejegyzést olvastunk Aquinói Szent Tamás írásaiból. Most, a gondolataiból összeállított sorozat zárásaként egy imádságot ajánlunk olvasóinknak, melyet Szent Tamás írt. Ki lehet nyomtatni, leírni... és a szentmisék után elimádkozni. Hasznos lehet lelki életünkben!

Imádság szentmise után


Hálát adok neked, szentséges Uram, mindenható Atyám, örök Isten, hogy engem, méltatlan bűnös szolgádat, nem saját érdemeim szerint, hanem egyedül csak irgalmad jóvoltából, eltölteni kegyeskedtél Fiadnak, a mi Urunknak, Krisztus Jézusnak drága testével és vérével. Esedezem azért, hogy e szent áldozás ne legyen vétkem a büntetésre, hanem üdvös közbenjárás a bocsánatra. Szolgáljon ez nekem a hit fegyverzetéül, és a jó akarat pajzsául. Legyen vétkeimnek megsemmisítése, a rossz kívánságoknak és bujaságnak kiirtása, a szeretetnek és béketűrésnek, az alázatosságnak és engedelmességnek, és minden erénynek öregbítése; mind a látható, mind pedig a láthatatlan ellenségek incselkedései ellen erős védelem; mind testi, mind lelki indulataimnak tökéletes lecsendesítése; hozzád, egy és igaz Istenhez erős ragaszkodás, és kimúlásom boldog befejezése. És kérlek, hogy engem, bűnöst, azon kimondhatatlan vendégségbe vezetni méltóztassál, hol te, a te Fiaddal és a Szentlélekkel szenteidnek igazi fénye, teljes kielégülése, örök vígsága, legnagyobb gyönyörűsége és tökéletes boldogsága vagy. Amen.

A hit újtán - XV.

Aquinói Szent Tamás:
Hiszek a Szentlélekben (részlet)

A mi számunkra a Szentlélektől többféle gyümölcs származik.
Először az, hogy megtisztít a bűnöktől. Ennek az a magyarázata, hogy annak a feladata a helyreállítás, akinek a feladata a létrehozás. De a lélek a Szentlélek által teremtetett, mivel mindent rajta keresztül hozott létre Isten. Isten ugyanis szeretetből, jóságával hozott létre mindent. „Szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál.” (Bölcs 11,25) Dionysius írja Az isteni nevekről szóló könyvének 4. fejezetében: „Az isteni szeretet nem engedte, hogy sarj nélkül legyen.” Szükséges tehát, hogy az emberek bűn által megrontott szívét a Szentlélek meggyógyítsa. „Áraszd ki lelkedet, és fölélednek, és megújul a föld színe.” (Zsolt 103,30) Nem csoda, hogy a Lélek tisztít, hiszen minden bűnt a szeretet töröl el. „Megbocsáttatott az ő sok bűne, mert nagyon szeretett.” (Lk 7,47) „A szeretet fátyolt borít minden hibára” (Péld 10,12); továbbá: „A szeretet befödi a bűnök sokaságát.” (1 Pét 4,8)
Másodszor, megvilágosítja az értelmet, mivel mindazt, amit tudunk, a Szentlélektől tudjuk. „A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, kit az Atya az én nevemben küld, az majd megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondottam nektek.” (Jn 14,26) Továbbá: „A kenet megtanít titeket mindenre.” (1 Jn 2,27)
Harmadszor, segít és valamiképpen késztet a parancsok meg tartására. Senki sem képes ugyanis Isten parancsainak a megtartására, csak ha szereti Istent. „Ha valaki szeret engem, az én beszédemet megtartja.” (Jn 14,23) A Szentlélek pedig előidézi az istenszeretetet, és ezzel segít. „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok.” (Ez 36, 26)
Negyedszer, megerősíti az örök élet reményét, mivel mintegy záloga ennek az örökségnek. Az Apostol írja: „Megkaptátok az ígéret Szentlelkének pecsétjét, aki foglaló örökségünkre.” (Ef 1,13-14) Ő ugyanis mintegy az örök élet foglalója. Ennek az a magyarázata, hogy annyiban jár ki valakinek az örök élet, amennyiben Isten fiává válik, és ez azáltal valósul meg, hogy hasonlóvá válik Krisztushoz. Azáltal válik pedig valaki Krisztushoz hasonlóvá, hogy birtokolja Krisztus lelkét, aki a Szentlélek. Az Apostol szerint: „Nem vettétek ugyanis a szolgaság lelkét, hogy ismét csak féljetek, hanem vettétek a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk, Abba, Atyánk! Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt bizonyságot, hogy az Istennek a fiai vagyunk” (Róm 8,15-16), és „Mivel pedig Isten fiai vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívetekbe, aki azt kiáltja, Abba, Atya.” (Gal 4,6)
Ötödször, tanácsot ad a kétségekben és megtanít minket arra, hogy mi az Isten akarata. „Akinek fülei vannak a hallásra, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak.” (Jel 2,7) „Hallgatom őt mint tanítót.” (Iz 1,4)

2011. július 21., csütörtök

Ajánlja ismerőseinek is honlapunkat!

A hit útján - XIV.

Aquinói Szent Tamás:
Tízparancsolat - A felebarát szeretete (részlet)

„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Ez a törvény második parancsa és a felebarát szeretetéről szól. Hogy a felebarátot szeretni tartozunk, már mondottuk; hátra van, hogy a szeretet módjáról szóljunk: amelyre akkor utalunk, amikor azt mondjuk, „mint önmagadat”.
E körül az ige körül öt dolgot fontolhatunk meg, amelyeket a felebarát szeretetében meg kell tartanunk.
1. Az első, hogy őszintén kell szeretnünk őt, mint magunkat: ezt akkor tesszük, ha önmagáért szeretjük, nem pedig magunkért.
Ezért meg kell jegyeznünk, hogy a szeretet háromféle, amelyek közül kettő nem őszinte, a harmadik azonban őszinte. Az első, amely a haszonért van. „Van barát, aki asztaltárs, de nem áll helyt a szükség napján.” Ám ez nyilvánvalóan nem őszinte szeretet. Elmúlik ugyanis a haszon megszűntével. Ebben az esetben nem a felebarátnak akarunk jót, hanem inkább magunknak akarunk hasznot.
Van másik szeretet is, éspedig a gyönyör miatt. És ez szintén nem őszinte, mert a gyönyör megszűntével elmúlik. Ezért ezzel elsősorban nem a felebarátnak akarunk jót, hanem inkább az ő javát akarjuk magunknak. A harmadik az a szeretet, amely az erényből ered. És egyedül ez őszinte. Ekkor ugyanis a felebarátot nem a saját javunkért, hanem az övéért szeretjük.

2. A második, hogy rendezetten kell szeretnünk: azaz, hogy ne szeressük őt Istennél jobban, vagy úgy, mint Istent, hanem pontosan úgy, amint önmagadat kell szeretned. „Elrendezte bennem a szeretetet.” (Én 2,4) Erről a rendről tanított az Úr, mondván: „Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó énhozzám; és aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, nem méltó énhozzám.” (Mt 10,37)

3. A harmadik, hogy őt tevékenyen kell szeretnünk. Te ugyanis nemcsak szereted magadat, hanem szorgalmasan gondoskodsz is magad számára a javakról, és elkerülöd az ártalmakat. Így kell tenned a felebarátoddal is. „Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.” (1 Jn 3,18) Hiszen kétségtelenül gonoszok azok, akik szájjal szeretnek és szívvel ártanak; ezekről mondja a zsoltáros: „Békésen szólnak embertársainkhoz, holott szívükben gonoszság vagyon.” (Zsolt 27,3) Az Apostol pedig: „A szeretet (legyen) tettetés nélkül.” (Róm 12,9)

4. A negyedik, hogy őt állhatatosan kell szeretnünk, amiként te is állhatatosan szereted magadat. „A barát mindig szeretetről tesz tanúságot, de szorult helyzetben testvérnek bizonyul.” (Péld 17,7) Vagyis mind kedvezőtlen, mind pedig sikeres időben, sőt akkor, tudniillik kedvezőtlen időben állja ki leginkább a próbát a barát, amint ugyanott olvassuk.
De tudnunk kell, hogy két dolog van, amely hozzásegít a barátság megőrzéséhez. Az első a türelem: „Az izgága ember ugyanis viszályt szít”, amint a Példabeszédek könyve mondja. (Péld 26,21) A második az alázatosság, amely létrehozza az elsőt, vagyis a türelmet: „A kevélyek között mindig veszekedés van.” (Péld 13,10) Aki ugyanis nagyot gondol magáról és lenézi a másikat, nem képes annak hiányosságait elviselni.

5. Az ötödik, hogy őt helyesen és tisztán kell szeretnünk, hogy tudniillik őt ne a bűn miatt szeressük, mivel magadat sem így kell szeretned, hiszen ezzel Istent elveszted. Ezért mondja János: „Maradjatok meg az én szeretetemben” (15,9), amely szeretetről írja Sirák fia könyve: „Én vagyok a szép szeretet anyja.” (24,24)

2011. július 20., szerda

Requiem Habsburg Ottóért Bécsben a Stephansdomban

A videóra kattintva még több felvételt nézhet meg a YouTube-on.

A hit útján - XIII.

Aquinói Szent Tamás
Mindenható örök Isten

Mindenható örök Isten,
íme a te egyszülött Fiad,
a mi Urunk, Jézus Krisztus
áldott szentségéhez járulok;
odajárulok, mint beteg az élet orvosához,
mint tisztátalan a tisztaság kútfejéhez,
mint vak az örök fényesség világosságához,
mint szegény koldus
a menny és föld Urához.

Kérem tehát végtelen,
bőséges irgalmasságodat,
gyógyítsd meg kegyelmesen
az én betegségemet,
mosogasd meg undokságomat,
világosítsd meg vakságomat,
gazdagítsd meg szegénységemet,
födözd be mezítelen voltomat,
hogy téged, az angyalok kenyerét,
a királyok Királyát, urak Urát
oly tisztelettel és alázatossággal,
oly töredelmes és alázatos szívvel,
oly tisztasággal és hittel,
oly akarattal és szándékkal vegyelek,
amint leghasznosabb a lelkem
üdvösségére!

Engedd, én Istenem,
hogy ne csak a szentséget vegyem,
hanem annak gyümölcsét
és erejét is érezzem!

Ó, kegyelmes Istenem, add,
hogy egyszülött Fiad testét,
amelyet Szűz Máriától vett,
úgy fogadjam magamhoz,
hogy méltó legyek vele
titokszerűen egyesülni,
és az ő tagjai sorába kerülni.

Ó, szerelmes Atyám, engedd,
hogy édes Fiadat,
akit most utamban lepel alatt
akarok magamhoz venni,
egykor színről színre,
örökkön örökké láthassam,
aki veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egyetemben,
Isten mindörökkön-örökké!
Amen.

2011. július 19., kedd

A hit útján - XII.

Aquinói Szent Tamás: Az öt út

1. Változás
Tapasztalati tény, hogy a világban változás van. Azonban változtatni annyit jelent, mint átvinni valamit potentiából actusba, de ezt csak actusban lévő lény teheti meg, viszont nem lehet valami ugyanabban az időben, ugyanabból a szempontból actusban is, és potentiában is, ezért lehetetlen, hogy valami önmagát változtassa. Tehát mindazt, ami változik, szükségszerűen más változtatja és ez utóbbit ismét más lény. Azonban itt nem lehet a végtelenségig menni, mert akkor nem lenne első változtató, ami azt jelentené, hogy semmi más változtató sem lehetne, és ezért nem lennének változtatottak sem. Ezért szükségszerű egy olyan első változtató léte, amit semmi nem változtat. Ezt nevezzük Istennek.

2. Létesítő ok
Tapasztalati tény, hogy a világban létesítő okok vannak. Azonban lehetetlen, hogy valami önmaga létesítő oka legyen, hiszen így előbb lenne önmagánál, ami lehetetlen. Viszont a létesítő okok sorában nem mehetünk a végtelenségig, mivel minden közbülső ok egyúttal okozat is, márpedig okozat nincs ok nélkül, tehát szükségszerű egy első létesítő ok léte. Ezt nevezzük Istennek.

3. Esetlegesség
Tapasztalati tény, hogy a világban a dolgok keletkeznek és elpusztulnak, tehát képesek létezni és nem létezni. Lehetetlen azonban, hogy ezek a lények mindig létezzenek, mivel, az ami képes nem létezni, az valamikor nem létezett. Azonban azt, ami nincs, csak egy létező hívhatja létre, ha viszont minden lény olyan lenne, ami képes nem létezni, akkor valamikor egyetlen lény sem létezett volna, ez viszont azt jelentené, hogy ma sem létezik semmi. Ez nyilvánvaló tévedés. Tehát nem minden lény esetleges, hanem kell lennie szükségszerű lénynek is. A szükségszerű lény szükségszerűségének vagy más lény az oka, vagy önmaga lényege a magyarázata. Viszont azon lények sorában, melyek szükségszerűségét más lény okozza, nem mehetünk a végtelenségig, amint azt a létesítő okoknál már bizonyítottuk. Tehát léteznie kell lényegénél fogva szükségszerű lénynek, ami szükségszerűségének oka nem más lény, hanem ő az oka más lények szükségszerűségének. Ezt nevezzük Istennek.

4. Léttökéletességi fokozatok
Tapasztalati tény, hogy a világban a dolgok különféle fokban jók, igazak, stb. Kell lennie tehát egy legjobb, legigazabb, és ennek következtében leginkább létező lénynek. Azonban az a lény, mely valamely nemben a legnagyobb, oka mindazon lényeknek, melyek ahhoz a nemhez tartoznak. Létezik tehát valami, ami valamennyi lény számára a lét, a jó és minden tökéletesség oka. Ezt nevezzük Istennek.

5. Célirányosság
Tapasztalati tény, hogy a világban egyes értelem nélküli természeti lények célszerűen működnek. Azonban az értelem nélküli lények csak akkor irányulnak célra, ha őket egy értelmes lény a célra irányítja, ahogy a nyílvesszőt irányítja az, aki nyilaz. Létezik tehát olyan értelmes lény, aki minden természeti lényt célra irányít. Ezt nevezzük Istennek.

forrás

2011. július 18., hétfő

A katolikus illat

Megjelent a 'Benedictus' borotválkozás utáni arcszesz. Az USA-ban előállított illatos víz összetevői: arab tömjén, francia levendula, olasz bergamottolaj, és német hársfavirág-olaj. Ez a pápai illat! A Szentatya pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából készült, és 27 dollárért bárki hozzájuthat itt.
Dr. Hass, az ötletgazda elmondása szerint IX. Piusz pápa (1792-1878) családjuk jó barátja volt. A pletykák szerint a recept is neki köszönhető... A családból sokan szolgáltak akkor a pápai seregben.
Az első adagot otthon készítették el feleségével, Mirjammal a konyhában. A terméket a barátok és ismerősök tesztelték és jóváhagyták. Már Amerikán kívülről is, Európából, Vatikánból stb. érkezett megrendelés. Rendelje meg most!

A hit útján XI. - Aquinói Szent Tamás

A történelem egyik csúcspontjának is nevezhető XIII. századról (melyet pedig III. Ince századának is szokás nevezni) joggal mondhatjuk, hogy öt személyiség uralta: III. Ince, a francia Szent Lajos, Aquinói Szent Tamás és két szerzetes: Assisi Szent Ferenc és Szent Domonkos.
A gótika kora volt ez. Magasabb templomok, amelyek világosabbak, egy régi  boltozatfajta újszerű alkalmazása - keresztboltozat, a kereszthajó, mely elosztja a falakra nehezedő nyomást, és lehetővé teszi, hogy a fal vékonyodjon, magasabb legyen megnyíljon a fénynek, egészen addig, míg a falat néha csaknem teljesen feláldozzák. Az üvegablak győz a gótikus művészettel, mérséklődik a szobrok száma, a kőbe vésett ábrázolások elborítják a kapuzatokat, "amelyek így a teremtés és megváltás enciklopédikus összegzéseivé válnak." - fogalmaz Pierre Perrard.
Ez vallásos művészet. A katedrálisok békéje Isten békéjét tükrözik, itt összhang van, minden a kor fő gondolatáról tanúskodik: a teremtmények hierarchiájáról, a Krisztus történelmébe beírt emberi történelemről.
A XIII. század végén egész Európa ugyanazt az építészeti nyelvet, a közös hit, a morális egység, a lelki szintézis ugyanazon kifejezést birtokolta. Ennek a lelki szintézisnek lett Aquinói Szent Tamás a teológusa.
Roccasecca-ban született 1226-ban grófi nemzetségben. Öt évesen a montecassinói bencéseknél nevelkedett. Tizennégy évesen elhatározza Nápolyban, hogy belép a domonkosok rendjébe (Szent Domonkos 1170 körül született). 1245-ben Párizsba megy, majd Kölnben tanul Albertus Magnusszal. Ezután 1252-ben már tanárként tér vissza Párizsba. 1259-1269 között Itáliában tanít teológiát. 1262-ben Boldog Özséb, a pálos rend alapítójának orvietói látogatása után, Tamás maga is támogatja a magyar szerzetesrend jóváhagyását.
1265-ben Rómában átveszi a rendi főiskola vezetését. 1274-ben útban a Lyon-i uniós zsinatra, meghal. 1323-ban avatták szentté.
A domonkos rendben egy teológiai tanár jelenléte éppoly szükséges volt, mint a perjelé. Szent Tamás a mestere által előírt úton haladt előre. Kölni Albert (Albertus Magnus) volt mestere Párizsban is, és utána Kölnben is. Ő ezt mondja egy alkalommal: "Hit és erkölcs dolgában inkább kell hinni Szent Ágostonnak, mint a filozófusoknak, ha nem egyeznek a vélemények, de amikor az orvoslásról beszélünk, én inkább Gallienuszra vagy Hippokrateszre bízom magam..." Tamás 32 évesen lett tanár Párizsban. A kinyilatkoztatott igazságok és az ész által megközelíthető igazságok szintézisét akarta fölépíteni. Szerinte Isten szavának elfogadása olyan keresésre kell hogy ösztönözzön, ahol a természet és kegyelem egyaránt érdekeltek. A hit mindig a megértést keresi, az ész és hit különböznek, hogy egyesülhessenek.
Jaques Maritain ezt mondja Tamásról: "Az értelmet visszavezeti tárgyához, célja felé irányítja, s visszaállítja sajátos természetét. Azt mondja róla, hogy a létért van teremtve, alávetve a tárgynak, de azért, hogy eljusson saját igazi szabadságára; mert ebben az alávetettségben van mindez, amelyet ő saját magán belül állít helyre lényegi hierarchiával és az erények rendjével."
Szent Tamás számára az ima egy óhaj kifejezése. Az ima célja nem lehet Isten akaratának megváltoztatása, hanem hogy segítsen azt megérteni. Az imádkozó „megnyílik Istennek, szinte hódolattal alárendeli magát Neki.” Az ima "bizalmas viszonyt alakít ki Istennel."
Ajánlott írás Szent Tamásról: itt és itt. Tamás és az Eucharisztia című német nyelvű tanulmány itt.
A Summa Theologiae angol nyelven itt olvasható, a magyar kiadás pedig itt megrendelhető.
Ajánlott oldal: Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság

Aquinói Szent Tamás írása az Eucharisztiáról:
Ez a szentség a kegyelmet közli

Ennek a szentségnek a hatását először és főképp abból kell meggondolnunk, amit ez a szentség tartalmaz, s ez Krisztus. Amidőn ő láthatóan a világba jött, a világnak a kegyelem életét hozta, mint írva van: "A kegyelem és az igazság Jézus Krisztussal valósult meg." Éppúgy, amikor szentségileg az emberbe jön, a kegyelem életét munkálja, ama szavai értelmében: "Aki engem eszik, énáltalam él." Ezért mondja Alexandriai Cirill is: "Isten életet adó Igéje, testével egyesülve azt életadóvá tette. Mert megfelelő volt, hogy ő valamiképpen egyesüljön a mi testünkkel szent teste és drága vére által, melyet életadó áldásként kapunk a kenyérben és borban." Másodszor, meg kell fontolnunk, mit mutat be ez a szentség, s ez Krisztus szenvedése. S ezért azt a hatást, amelyet Krisztus szenvedése tett a világra, ez a szentség az emberben hozza létre. Ezért a szavakhoz: "Azonnal vér és víz folyt ki", Chrysostomus hozzáfűzi: "Innen veszik kezdetüket a szent titkok. Úgy járulj a megrendítő kehelyhez, mintha Krisztus oldalából innál." S maga az Úr is azt mondja: "Ez az én vérem... amelyet sokakért kiontok a bűnök bocsánatára."
Harmadszor, ennek a szentségnek a hatását az a meggondolás nyújtja, hogy milyen módon kapjuk. Kapjuk pedig étel és ital módján. Így mindazt a hatást, amit az anyagi étel és ital létrehoz a testi életre, hogy azt fenntartja, növeszti, felfrissíti és élvezetet ad, mindazt létesíti ez a szentség a lelki életben. Ezért mondja Szent Ambrus: "Az örök élet kenyere ez, mely lelkünk lényegét tartja fenn." És Chrysostomus: "Adja magát nekünk, akik őt érinteni, enni, átölelni vágyunk." Maga az Úr is mondja: "Az én testem valóban étel, s az én vérem valóban ital."
Negyedszer, ennek a szentségnek a hatása érthető azokból a színekből, amelyekben vesszük. Ezért mondja Szent Ágoston: "A mi Urunk testét és vérét oly dolgokban nyújtotta, amelyekben a sok eggyé teljesül. Mert a kenyér sok gabonaszemből lesz eggyé, s a bor sok szőlőszem összefolyásából." És ugyanő mondja: "Ó, jóság szentsége, egység jelképe, szeretet köteléke."
S mivelhogy Krisztus és az ő szenvedése a kegyelem létesítője, s a lelki megerősödés és a szeretet nem lehet meg kegyelem nélkül, a mondottakból nyilvánvaló, hogy ez a szentség a kegyelmet közli.

2011. július 17., vasárnap

Prédikáció a mai evangéliumról

Kedves Testvérek! 
Ma ismét egy földműves-képből kiinduló példázatot hallottunk az Úr Jézustól. A múlt heti evangélium mintha folytatódna. Akkor is példabeszédben szólt az Úr, s nem tudom mennyire figyeltek föl a testvérek, az egész hasonlatra épülő beszéd az apostolokhoz szólt. A többiek hallották ugyan, de nem értették a tanítást. Különös ez az Úrtól, és talán joggal merülhet föl bennünk a kérdés, nem az a szándéka, hogy minél többen megértsék és szavára higgyenek benne?
Az ő isteni terve az volt, hogy elhangzott igéit az apostolok értsék meg, s nekik adatott meg, hogy feltáruljon az értelmük. Vagyis az apostolokra alapozott egyház kapott isteni küldetést, Jézus szavainak magyarázására és ezzel az embereket hozzá vigye közelebb.
A mai evangéliumban egyenesen mintha ott folytatná, ahol az előző példázat véget ért. Az aratás, és földművelés tapasztalata az a közeg, amin keresztül üzen nekünk. 
A napokban vidéken jártam. Az út során gyönyörű és egészséges gabonatáblák mellett mentem el. A búza már mindenhol beérett, a magokkal teli aranyló kalászok a nyári fuvallatban táncoltak, ringatóztak a délibáb távoli nászában. A tiszta gabonatábla a tulajdonost dicséri, és nem marad el számára a betakarítás gazdag ígérete.
Azonban tőle nem oly távoli búzatáblában magasan a kalászok fölé emelkedve éktelenkedtek gazos részek. Mintegy elnyomva körülötte az értékes részt. Erőszakosan követeltek helyet a búza mellett. S ekkor eszembe jutott az Úrjézus mai példabeszéde. „Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mind a kettő.” Kiváló tapasztalat, mert valóban, ha valaki be akar menni, hogy megtisztítsa és a gazt kihúzza, óhatatlanul is letapossa az értékes kalászokat is. 
Ez az a tapasztalat, amelyre Jézus is alapoz, amikor apostolainak példázatot mond a mennyek országáról. Aratáskor az aratógép nem megy a sűrű gazos részbe, mert akkor eltömődik a gép, beleragad. Óriási fáradsággal lehet csak megtisztítani és folytatni az áldozatos munkát. Különös tapasztalat, de érdemes megfontolnunk a lelki életünkben. A zsoltár szavaival élve: „Boldog ember az, aki nem követi gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetébe.”
A búza és a konkoly, a szántóföld gazdája és az ellensége közötti küzdelemnek a története, mintegy két felvonásos dráma rajzolódik ki elénk. A jó és a rossz örök drámája. Ha Isten jó, honnan van a világban a rossz? Vagy miért engedi, hogy a jókat gyötörjék a gonoszok? Miért van, hogy egy szépen, elköteleződésben induló házasság zátonyra fut és magával ránt mindent, életet, értelmet, elképzelést, mindent, amiért érdemes volt élni? Miért van az, hogy egy gyönyörűen induló szerzetesi vagy papi élet csődbe jut? Miért van az, hogy hivatások elfojtódnak és erőszakkal kitépnek az élők földjéről? Nem törődve hittel, emberi sorsokkal, jövővel, igazsággal, emberi életekkel?
A tanítványok joggal kérdeznek vissza. Ha az Atya jó magot ültetett, honnét van a konkoly. És megadja a pontos választ, ’ellenséges ember műve’. Ellenséges ember tesz ilyet, aki nem bírja elviselni a jó mag szárba szökkenését, aki nem bírja elviselni az ígéretes termést. Konkolyt hint el, hadd mérgezze meg az igazat. De egyvalamit elfelejt, Isten a világ ura, akinek mindenre gondja van. Nem az ember irányítja a világot, akármennyire is bele akar rondítani Isten szép tervébe. Lehet új világrend építésén ügyködni, de ahogy Szent Ferenc is mondta, jaj annak az embernek, aki bűnbánat nélkül zuhan Isten kezébe. Mi lesz annak a sorsa?­
A példázatban a különös fordulatot a buzgó szolgák megjelenése eredményezi. Ekkor ütközik meg a szolgák elképzelése a gazda akaratával. A szolgák az azonnali megtisztítás ötletével úgy viselkednek, mintha Keresztelő János, vagy Jeremiás próféták lépnének föl. Ki kell irtani a világból a rosszat! Vagy mint Jakab és János apostolok, akik azt kérik, hogy azonnal hívják le a tüzet az égből. 
Jézus véleménye a szántóföld bölcs tulajdonosának véleménye. Az ítélet elhalasztódik egészen az aratásig. A szétválasztás a jövőben fog végbemenni, aminek egyetlen igaz sem eshet áldozatul. 
Aratási időben vagyunk, s a termés minősége már a vetéskor eldől, hogy az az apró mag hová kerül. Útszélre, kövek közé, vagy jó termőföldbe. Ilyen az igehirdetés is. Jézus meghagyta apostolainak, oda ne menjenek, ahol nem fogadják be a tanítást. Mert az leginkább a köves talajra emlékeztet. Ott már csak Isten kegyelme tud tenni valamit. 
A szántóföld gazdája, vagyis a teremtő Isten elővigyázatosabb, mint a túlbuzgó szolgák, a szent haragú próféták, a fájdalmában Istenhez kiáltó Jób, vagy Keresztelő János, az erkölcsi tisztaság mártírja. 
Isten mindig nyújtja a kezét és a kegyelem útján felkínálja magát, mert ő a Szeretet. Istennek a jó és a rossz küzdelmével terve van. E két világnak összecsapása nem csak fájdalmas esemény, hanem ezáltal alkalom kínálkozik arra, hogy az igazak, az erkölcsi hősök nagysága felragyogjon. Isten, aki utálja a bűnt, azon munkálkodik, hogy a bűnös letérjen gonosz útjáról és éljen. Az igazak küzdelme a gonoszoknak lehetőséget kínál arra, hogy megváltozzanak.
A szántóföldben versengés van, de ítélet nincs. Fejlődés van, de a folyamat nem zárult le, még nem dőlt el. Az igazakból lehetnek gonoszok és a gonoszokból lehetnek igazak. Jézus nem gyötrelmet lát, hanem küzdelmet, ha valaki igaz, hadd fejlődjön, hadd nőjön még nagyobbra.
Ezért fontos megerősítenünk elhatározásunkat. Bármilyen veszélyes vizeken is jár életünk hajója, nem szabad megijedni. Bármennyire is eredménytelennek látszik munkánk, jó szándékaink, elhatározásaink. Ha igazként azt tapasztaljuk, ezernyi konkoly ütötte föl a fejét, hogy elfojtsa életünket, megmérgezze szándékunkat és tönkretegye az Úr művét, nem szabad a reményünket föladni. Hagyni kell, hadd nőjön együtt a kettő, majd az ítéletkor minden kiderül. Amikor a világ végén az Úr elküldi angyalait az aratásra. A konkolyt összegyűjtik és elégetik. Mert a végén Isten győz! „Az igazak pedig, mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában.” Ámen

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...