A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2013. október 31., csütörtök

Ismét megújul blogunk - a szerk.

A Szent Kereszt Blog főszerkesztőjeként közölnöm kell néhány információt az olvasóval, illetve felvezetnem egy új arculatát a blognak. Ami nem is arculat, hiszen mindeddig megvolt, csupán a blog nevében jelent változást. Idén már egyszer történt ilyen, hiszen a Szentatya lemondásakor az ő tiszteletére ajánlottuk a blogot, így lett az SZTK blog XVI. Benedek pápa tiszteletére ajánlva. Ez nem pusztán azért történt, mert lemondott. Ez szükségessé tette kiemelnünk és őriznünk az ő nagyszerű teológiai gondolkodásmódját és személyiségét. 
A nemrég elhunyt Ackermann Kálmán atya ennek a blognak elindítója volt. Többször írtuk már, de ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy 14 hónapja még a pilisszentkereszti plébánia hivatalos oldalaként működtünk. Kálmán atya szerette, ha az általános információkon kívül más, teológiai vagy egyházi ünnephez kötődő írások is megjelennek a blogon. Támogatta a fiatal gondolkodók munkáit. Nyugdíjba vonulásával új arculatot vettünk fel, és ekkor lett az oldal a Szent Kereszt Tisztelőinek Blogja, röviden SzTK blog. 
Most ismét aktuálissá vált egy felajánlás. Szeptember elején arról beszélgettem Kálmán atyával, hogy mi jó és mi rossz a nyár elején elindított honlapban. Egyértelművé vált, hogy a megszokott blog stílusától teljesen eltér, a színeiben sem kedvező. Ezért ő azt javasolta, hogy változtassunk rajta. Én akkor már azonnal arra gondoltam, hogy a blog "régi" arculatát kell folytatni, vagyis a Blogot kell írni. Ennek ő nagyon örült, hiszen a blog mindennapos olvasója volt. Tanácsokat, útmutatásokat adott, és a leírtakról mindig beszélgetett. Folytatta a leírt gondolatokat, hiszen benne is elindítottak azok újabbakat. Minden teológiai "vitában" hűen ragaszkodott az Egyház mindenkori tanításához. Sokszor különleges oldalról közelítette meg az aktuális teológiai kérdéseket, vagy egy-egy ünnep tartalmát. Így a Mária ünnepek dogmatikai vonatkozásait, vagy éppen a pápaság kérdését, vagy az egyházfegyelmi kérdéseket. 
Nem fogunk eltérni azoktól az alapvető gondolatoktól, melyekkel Kálmán atya szolgált nekünk életében, a bloggal kapcsolatban. Úgy látszik, immár egyre szélesedő az olvasótáborunk is...
November elseje mindenszentek ünnepe. Ennek a magasztos ünnepnek előestéjén (vigíliáján) a Szent Kereszt Tisztelőinek Blogját főtisztelendő Ackermann Kálmán Gyula atya tiszteletére ajánljuk. Felajánlásunk kéri az összes szent közbenjárását is, akiknek reményünk és hitünk szerint már Kálmán atya is tagja. Ezért legyen teljes ez a felajánlás a Te Deum eléneklésével: 

És szóljon Mozart műve is, hálából Kálmán atya minden jótettéért, és azért, hogy ezt a blogot mindig támogatta, követte az itt közölteket, és imádkozott az Egyházért. 

a főszerk.

Christoph Schönborn bíboros gondolatai

Az alábbi gondolatokat az elmúlt vasárnapi evangéliumhoz írta a bécsi érsek. Tóth Vencel OFM fordítását közöljük.

Önmagad vádoljad!

Lk 18, 9-14


Hálás vagyok azért, hogy osztrák vagyok. De ez nem lehet ok arra, hogy más népeket, németeket, görögöket, cseheket, stb., lenézzek. Hálás vagyok, hogy keresztény lehetek. De ez nem ok arra, hogy más vallású embereket, muszlimokat, zsidókat, buddhistákat, stb., lenézzek. Hálás vagyok, hogy nem vagyok alkohol- vagy drogfüggő. De ez nem ok arra, hogy a függőségben lévőket megvessem. Mindezért köszönettel tartozom Istennek. Mert ez nem egyszerűen az én érdemem illetve teljesítményem. Ajándék az, hogy Ausztriában és nem Észak-Koreában nevelkedhettem. Ajándék az, hogy hívő környezetben válhattam felnőtté, az egyházzal kapcsolatos keserű kiábrándulás nélkül. Ájándék az, hogy adottságokat, jó képzési lehetőségeket és életutam során segítőkész tanárokat valamint társakat kaptam. Mindezekért Istennek kell hálát adnom.

Jézus példabeszédében a kétség kívül vallásos és buzgó farizeusnak minden oka meglett volna, hogy az életben kapott lehetőségekért hálát adjon Istennek. E helyett megveti azokat, akik nem annyira vallásosak, mint ő. Ami még rosszabb: elítéli őket. Pálcát tör fejük fölött. Jézus egész világosan megmondja: semmit sem ér az ő vallásossága. Ez a valódi vallásosság ellentéte.

Más az a kép, amit Jézus a vámosról fest. Ez tudja, hogy sok dolog nincs rendben az ő életében, hogy sok mindent helytelenül csinált. Valójában szegény bűnösként áll Isten előtt, és látja, hogy valójában csak és kizárólag Isten irgalma segíthet rajta: „Uram, könyörülj rajtam, bűnösön”! Jézus számára ez a tulajdonképpeni vallásos ember, a másik álszent, képmutató.

Mi a különbség a kettő közt? Épp most jelent meg Ferenc pápától egy kis könyvecske németül, amit még 2005-ben, Buenos Aires-i érsek korában írt. Az „Önmagunk vádolása” címet viseli. A pápa az elmúlt hónapokban minduntalan a másokról való rosszindulatú beszéd kártékény hatásáról beszélt. Rosszat mondani másokról az olyan, mint egy rákos daganat az adott közösségben. És ez a betegség általánosan eltejedt. Gyanúsítás, bizalmatlanság, sugdolózás, pletyka, fecsegés, traccsolás, kibeszélés, mások hibáinak élvezettel történő elmesésélése, mások nyilvános szidalmazásában való részvétel: mindezek megmérgezik a levegőt, senkinek a hibáját sem javítja, hanem inkább békétlenséget ültet el. Maga az érintett figyelmét ritkán irányítja rá hibájára. Annál inkább történik az illető háta mögött az ő hibájának kibeszélése.

Ez ellen a rákos daganat ellen csak egyetlen orvosság létezik. Jézus e történetben a templomban lévő két emberrel kapcsolatban arra mutat rá világosan, hogy: Ne vádolj másokat, a saját melledet verjed. Saját magadat vádoljad bűneid és hibáid miatt, és így irgalmas Istenre lelsz, és magad is irgalmassá leszel mások hibái és gyengeségeivel szemben.

 Figyeljük meg magunkon: milyen könnyen mondjuk más emberről, hogy bűnös, ahelyett, hogy azt mondanánk, bűnt követett el. Az ember azonban mindig több, mint egy hiba. Mindig van valami jó is a másikban, mint ahogy bennem a sok jó mellett megannyi rossz is lakozik. Hálát adok a jóért, és kérem Isten jóságát és a rossz megbocsátását. És ne ítéljed meg felebarátodat!

2013. október 29., kedd

A kereszt és az oltár - egy német nyelvű tanulmány fordítása

A kereszt és az oltár - Krisztus áldozatának jelenléte az Eucharisztiában
                                                        Prof. Dr. Helmut Hoping
  
A cikk a Dominus vobiscum időszaki folyóirat korábbi számában jelent meg.

Az oltár és az imádság
            Az Úrhoz való fordulás

A keresztény oltár az a hely, amelyen az Eucharisztia felajánlása megtörténik. Az oltár nem csak Krisztus szimbóluma, hanem áldozati kő is. Ezt abból láthatjuk, hogy a kenyér és a bor, de maga az oltár is incenzálva van (a mise modern formájában csak ad libitum), és ezzel a mise rítusa átvesz valamit az égő áldozat kultuszból. Az Egyház felajánlása és imája úgy kell, hogy felszálljon Isten elé, mint az áldozati füst (v.ö. Zsolt 140 (141) 2). Az oltár megnevezése, mint a „a lakoma asztala” magyarázatot kíván. Tudniillik az utolsó vacsora nem az első Eucharisztia, bár Jézus halálának és feltámadásának emlékét egy zsidó étkezés keretében alapította meg. Azonban nem tette ezt az étkezést ismétlődőnek, hanem a kenyér és bor feletti köszönő imában megnyilvánuló dicsérő díjnak tekintette, amelyben Krisztus Testét és Vérét adta nekünk. Az Eucharisztia nem jóllakató étkezés, még akkor sem, ha kezdetben néhol ezzel kötötték össze. A szentmise ünneplésében nem az utolsó vacsora megjelenítéséről van szó. Ezért tehát az oltár nem egy közös étkezés helye. Az oltár csak a pap számára az a hely, ahol Krisztus Testét és Vérét magához veszi. A hívők nem az oltárnál áldoznak, hanem –amint ez a Supplices, te rogamus-ban elhangzik, - ex hac altaris participatione -  az oltáron való részvétellel is. Ez nem csak a római miserend szokása szerint van így, hanem modern formájában is, - legalábbis amikor tartják magukat az Egyház liturgikus rendjéhez. A helyes megértés azt jelenti, hogy nekünk is „a lakoma asztala”-ról, arról az oltárról adja az áldoztatást, amelyen a pap az Eucharisztia áldozatát Krisztus személyében bemutatja.
Az oltár elsősorban az Eucharisztia áldozatának bemutatásának helye. Az Eucharisztia bemutatásában a Magasságos Úr jelenik meg, aki egyidejűleg pap és áldozati adomány is. Az Eucharisztia bemutatása és felajánlása Krisztus által történik, aki a „legfelsőbb pap”, mint principalis agens által. Az oratioban és az oblatioban az imádsághoz és a bemutatáshoz az emberi pap kölcsönzi kezét és száját Krisztusnak. Mivel az Eucharisztia „egy halálba került”, Joseph Ratzinger szerint az Eucharisztiában el kell, hogy töltsön minket az ez előtt a titok előtti tisztelet, a halál misztériuma előtti szent félelem, aminek köztünk meg kell jelennie. Az Eucharisztia ünneplése azzal fenyeget, hogy felületessé válunk akkor, ha nem mélyedünk el e halál mélységeiben. Ezért az oltárt hagyományosan nem csak az Istengyermek emberré válásának helyével azonosítjuk, hanem Krisztus sírjával is. A magasított oltár a hátrafelé nyitott oltártérrel egyidejűleg szimbolizálja a nyílást az égi liturgia felé, amelynek a látható liturgia is része. Az oltár tehát átlépi az Eucharisztia ünneplésére összegyűlt hívek körét. A közösség középpontja nem egyszerűen a látható oltár. A közösség központja inkább excentrikus. Végülis pozíció-mentes, ami nem leképezhető egyszerűen a papon keresztül és a papban: „The true sacred centre is unplacable and lies beyond place itself, in God.” (Az igazi szent hely nem elhelyezhető, a helyen kívül esik, maga az Isten).
A római miserend klasszikus formájában a papi elnöki (?) imát a pap az oltárnál mondja. Kevés kivétellel ezt az imát a római liturgiában az Atyaistenhez mondják. Ugyanez érvényes az eucharisztikus főimádságra is. Ebben az Egyház imáinak a háromszemélyes alapszerkezete tükröződik: ad Patrem per Iesum Christum in Spiritu Sancto. Ezt az alapszerkezetet tartja szem előtt a Hippo Regius-i, 393-as zsinat 21 kánonja, amikor azt kívánja: „Et cum altari assistitur, semper ad Patrem dirigatur oratio.”  Amikor a szolgálat az oltárnál történik, mindig az Atyához kell imádkozni. Szent Ágoston, aki ezt az elvet megvalósításhoz segítette, észak-afrikai presbiterként vett részt ezen a zsinaton. Az Egyház liturgiáját azonban mindig Krisztus jelenlétének tudatában és Parusie-jének várásában ünnepelték. Így a templom apszisában mindig vagy egy feszület, vagy a Győzedelmes Krisztusnak a képe van felfestve, és a pap és hívek tekintete erre irányul. Az Egyház versus orientem ill. versus Dominum (kelet vagy az Úr felé) imádkozik, ami topográfiai okokból természetesen nem mindig esik egybe.
A versus orientem ill. a versus Dominum imádság a szent irány keresztény változata, a szent imádság iránya, amint ez az ortodox zsidóságnál és az iszlámban is megvan, ahol az imákat Jeruzsálem, ill. Mekka felé fordulva kell mondani. Az az állítás, hogy a püspök illetve pap a nép felé fordulva celebrálja a misét, az egy Otto Nussbaum által terjesztett legenda, amin ugyan hamar átláttak, de még máig is újra és újra mondják. Az, hogy az Eucharisztia ünnepét a nép felé fordulva celebrálják, az az ősegyházban, és még utána is ismeretlen volt. Függetlenül a templom építésétől és berendezésétől, az volt a döntő, hogy az összegyűlt közösség a celebrálóval együtt Isten felé fordulva imádkozzék, Krisztus újra megjelenésére várva. Az imádság hagyományos szent iránya rányitja az összegyűlt közösséget isteni eredetére, és ráirányítja eszkatológikus céljára. A celebratio versus populorum állandó szemtől-szemben létével gyakran ezzel szemben azt a benyomást kelti, hogy ez egy zárt kör. Így a II. Vatikáni Zsinat által képviselt Eucharisztia-modell, amit a templomépítésben is bevezettek, a „lakoma asztala” körül összegyűlt közösséggé vált.

Mivel máról holnapra nem lehet a közös imádság-irányt újra bevezetni, Ratzinger „Der Geist der Liturgie” c. könyvében azt a tanácsot adja, hogy állítsunk az oltárra egy mindenhonnan jól látható feszületet, hogy ezzel világossá tegyük, hogy a pap és a hívők az eucharisztikus liturgiában közösen a megfeszített és felemelt Úrra tekintenek. Ebben az esetben a klasszikus római liturgia patrocentrizmusa sértetlen marad, és egyidejűleg a jelenlévő Úrra vonatkoztatja, aki minket Színe előtt összegyűjtött, és akit Parusie-jében várunk. Az oltárra helyezett feszület, mindkét oldalán 3-3 gyertyával a XVI. Benedek által követett „reform reformja”. Az oltáron központi helyen elhelyezett feszület a pápai liturgiában fontos adalék a római miserend klasszikus és modern formáinak egységéhez, amit azonban eddig csak szórványosan alkalmaztak.

A szent irány elvesztése az Eucharisztia bemutatásánál oda vezetett, hogy egyre kevésbé tudatosul latreutikus (lateráni?)jellege, és így a feszületet az oltáron a pap és a hívők közötti kommunikáció akadályának tekintik. A pap helyzetének változtatása eltünteti azt a tudatot, hogy az Eucharisztiát Isten jelenlétében ünnepeljük, aki nekünk magát Megfeszített és Feltámadt Urunkban nyilvánítja ki. A pap helyzetváltoztatása az Eucharisztiának, mint látható, az oltáron általa a hívőkkel együtt bemutatott áldozatának felfogását is befolyásolja. Ezért látom én a közös imádság-irány elvesztésében az eucharisztikus liturgia fő problémáját, a zsinat utáni liturgiában. Sok minden abból, amit manapság az oltár körül meg kell élnünk, és ami ellentmond annak a szentségi alkalomnak, ami rajta végbemegy, kiküszöbölhető lenne, ha az Offertoriumtól kezdve megtartanánk a közös imádság-irányt.

Végül itt szeretnék arra újra emlékeztetni, a celebratio versus populorum-ot  nem teológiai okból engedélyezték, mintegy eltérésként az eucharisztiai áldozat katolikus felfogásától, hanem erre nézve pasztorizációs megfontolások volta a döntőek. A megváltozott imádság-irány máig nincs előírva. Még a II. Vatikáni Zsinat alatt kimondta az Istentiszteleti Kongregáció, hogy a közös imádság-irányban celebrált eucharisztikus liturgia teljesen megfelel a megújított liturgia szellemének. Participatio actuosa és a szent irány egyáltalán nem zárják ki egymást, legalábbis a zsinati atyák és a római Egyház nem lát ebben semmi ellentétet. Aki ma azonban visszatérést javasol a hagyományos ima-irányhoz az Eucharisztia bemutatása során, az templomaink többségében a II. Vatikáni Zsinat ellenségének számít. Majd 50 évvel a „Sacrosanctum Concilium” elfogadása  (1963) után, a vita a zsinat utáni liturgiai reform gyümölcseiről még mindig elaknásított területnek számít.

fordította: Cz. E.
 

2013. október 17., csütörtök

Ackermann Kálmán atya temetése


Ackermann Kálmán atyát, Pilisszentkereszt egykori plébánosát 2013. október 22-én temetjük a pilisszentkereszti temetőben. A pilisszentkereszti templomban október 22-én 13:00-tól lesz felravatalozva Kálmán atya. 15:00-kor lesz lelki üdvéért a gyászmise, majd ezt követően helyezzük örök nyugalomra a pilisszentkereszti temetőben - ahová együtt kísérjük utolsó útjára. 

Várkonyi István:
Rózsafüzér
(Az októberi ájtatosságokra)

Olyan, akár egy szent bilincs,
csodálkozva nézem:
ima közben épp úgy feszül,
mint bilincs a kézen.

Nagyanyám is így viselte
kezén az olvasót.
Bilincsbe vert kézzel ő is
az Isten rabja volt.

Rózsafüzért viselt mindig,
s hogy elment ez napon:
rózsafüzér feszült kezén
 a bús ravatalon

Rózsafüzérrel anyám is
szentkép elé hajolt:
bilincsbe vert kézzel ő is
az Isten rabja volt.

Engemet is így tanított,
rózsafüzért adott:
legyünk egész családunkkal
szelíd Isten-rabok!

Nagyanyám már tudja, hogy kik
 az igaz szabadok,
azért szabad ő a mennyben,
mert Isten rabja volt!

2013. október 16., szerda

2013. október 15., kedd

A lelkipásztor - emlékezés Kálmán atyára

Egy kedves olvasónk írását közöljük, aki szintén kért egy dalt...:
"Vasárnap délelőtt két mise volt: a kismise és a nagymise. Kálmán atya szombat este gondosan megírta a hirdetést: egyet kézzel, majd a számítógépen két példányt nyomtatott ki. A nagymise után jött az ebéd, majd egy kis pihenő. A kor technikai vívmánya (a TV) lehetővé tette számára, hogy a római eseményeket is kövesse. Így tett minden nagymise után, amikor a nagyszobában bekapcsolta a TV-t, és a RaiUno-t nézte. Ezen élőben közvetítették a pápát. Néhány évvel ezelőtt ez már nem így volt, mert a csomagban nem volt benne a Rai... - szegény atya, hiányolta is. 
A pihenő után jött a litánia. Ez minden hónap első vasárnapján Szentséges volt. Vagyis volt tömjén, és ünnepélyesen ki lett helyezve az Oltáriszentség a monstranciával. Ekkor különleges érzés fogta el az embert. Az oltáron térdeplő két angyal, fentebb Jézus a kereszten, középütt a kitett Oltáriszentség, előtte pedig A pap. A padokban a hívek, az orgonánál a kántor énekli: "Tantum ergo...". Sokan nem tudták, mit jelent, de térdeltek, imádták az Urat, és zengett a templom. 
Ez a "Szentséges litánia" sokkal többet adott az ember hitének, mint mások ügyeskedése. A tiszta és alázatos hit tükre volt. Ekkor érezte meg az ember, hogy Isten köztünk van. Ekkor ért össze ég és föld - megszűntek a határok. Ilyenkor éreztük: irgalmas és szerető az Isten. Köszönjük, Kálmán atya, hogy abból az országból, melynek most már tagja vagy, egy ilyen kis szeletet érzékeltettél velünk..."
Szóljon a híres francia zeneszerző, C. Franck "Panis Angelicus" c. műve:

2013. október 14., hétfő

Templom és iskola - emlékezés Kálmán atyára

Közismert tény, hogy Kálmán atya szívén viselte a templom és az iskola sorsát egyaránt. S, hogy miért tette? A válasz lehet erre egyik kedvenc verse, melyet a templomban szentbeszédei során gyakran idézett - még akkor is, amikor már ülve prédikált. 
Reményik Sándor verse elmondja számunkra azt, ami Kálmán atya egyik küldetése volt: fenntartani a templomot, s az iskolát. Ápolni fizikai értelemben, és fenntartani szellemi lényegét. Isten és tudomány Kálmán atya számára nem két szétválasztott dolog volt, hanem egy. Szerinte nem lehet iskolát és templomot külön érteni. Ez a kettő egy. És ha megvan az Isten, ha elmegyünk a templomba, akkor lesz értelme az iskolának, akkor lesz miért megtanulni az egyszeregyet...
Mindig nagy gonddal figyelte az iskola ügyét, jó kapcsolatot ápolt a helyi iskola minden igazgatójával. Részt vett minden ünnepségen, szívesen volt együtt a tantestület tagjaival. 
A vers gondolatai legyenek számunkra felhívó szavak: ne hagyjuk a templomot, s az iskolát!"

Csendes nyugalom - emlékezés Kálmán atyára

Egy kedves olvasónk írta a sorokat, és kérte, tegyük fel a híres éneket is...
"A plébánián ültünk karácsony napjaiban. Sok évvel ezelőtt volt, amikor még Pali is élt. Néhány ismerős, és egy idős házaspár, akiket Kálmán atya előző helyéről ismert. (Egyikük már szintén nincs köztünk.) Azelőtt néhány évvel vesztették el gyermeküket, és hoztak egy CD-t, amin több feldolgozásban volt hallható a híres "Stille nacht", a Csendes éj. Amikor ott hallgattuk, mindenki könnyezett. Mindenki maga elé nézve idézte fel magában emlékeit, amik talán olyanokhoz köthetők, akik már nincsenek velünk. Igen, egy szerettünk hiánya óriási űrt okoz. És az emlékek előjönnek, felidézünk lassan mindent. És megmarad a szép, az igaz. 
Kálmán atya! Tudjuk, köztünk maradsz örökké. Tudjuk, békésen haltál meg. Tudjuk és hisszük, hogy Istent már "színről-színre" látod. Tudjuk, hogy ha szükségünk lesz imádra, Isten megsegít majd minket. Nincs még karácsony, de az emlékek és az érzések most ezt a dallamot kívánják:

"P.S.: Kálmán atyánál minden ünnep nagyon bensőséges és meghitt volt. Soha nem hiányzott az asztalról a dísz, a gyertya, és mindig volt friss sütemény, vagy tea - és az üdítő meg a kávé. Minden illat, minden perc előttem van, kezdve a csengetéstől. Az üvegajtón homályosan láttam: valaki jön az ajtó felé, és ott állt Kálmán atya. Esetleges bánata akkor hirtelen örömre fordult. Talán ő is így állt kedden Isten előtt... Látott valamit homályosan, és egyszerre az örök isteni Logosz, Jézus Krisztus állt előtte, majd kedvesen és csendesen, befogadta a mennyek országába..."

Magyarázatok - két cikk Dolan bíboros megnyilatkozásaiból

Szinte nem is telik el úgy egy hét március óta, amikor ne magyarázná valaki, hogy Ferenc pápa mit és miért tesz, illetve azt, hogy a konklávé igenis szabályos volt. Persze felmerül a kérdés, hogy miért kell magyarázni egy egyházfő tetteit? Miért nem egyértelműek, és miért nem beszélnek magukért? A számtalan kérdéshez, melyek bennünk is felmerülhetnek, most ajánlunk két cikket, melyet a kath.net internetes oldal nyomán közlünk. 

I. Dolan bíboros: A lélek pápája, a fej pápája és a szív pápája
II. János Pál pápa a lelkiséget (lélek) hangsúlyozza, XVI. Bendek az intellektust (fej), Ferenc pápa pedig a pasztorálás (szív) fontosságát emeli ki.

II. János Pál pápát, XVI. Benedek pápát és Ferenc pápát ezzel a képpel lehetne jellemezni: a lélek, a fej és a szív pápája, írja Timothy Dolan bíboros, New York érseke a New York Post című lap egy cikkében. II. János Pál pápa esetében a lélek több szempontból is különös szerepet játszik. 1979-es fehér- házi látogatásakor Jimmy Carter amerikai elnök „a világ lelke”-ként jellemezte. Az egyházfő kimerültnek és megsebezettnek tűnt, amikor megválasztása után 1978. okt. 16-án a Szent Péter templom erkélyére kilépett, és arra szólította fel a világot: „Ne féljetek!” Mindig újra és újra rámutatott a lélek elsődleges fontosságára, írja tovább Dolen. Ezért szólította fel a híveket az imádságra, és mindig újra hangsúlyozta a lélek megújítását, felhívta a figyelmet a szentségekre és az Egyház egyéb ájtatosságaira, amelyek lehívják számunkra Isten kegyelmeit és irgalmát. Hozzá tartozott életéhez Isten Anyjában, Máriában való teljes bizalma, és a sok boldoggá- és szentté-avatás, amelyek az ő nevéhez fűződnek. XVI. Benedek személyében őt egy neves teológus, egy kedvelt professzor és író követte, aki elsősorban az értelmünkhöz szólt, folytatta Dolan. Ő újraélesztette az Egyház óriási intellektuális örökségét, és arra emlékeztetett minket, hogy az elme és a hit nincsenek llentmondásban egymással, hanem a valóságban egymás szövetségesei. Ferenc pápa viszont a szívet hangsúlyozza újra és újra, erről van Dolan meggyőződve. Emlékszik egy fásult, érzéketlen riporterre, aki az új pápa első prédikációja után, március 19-én könnyekkel a szemében mondta: „Minden nap háborúról, éhinségről, gyilkosságról és halálról írok. És itt van egy ember, aki ilyen kedvesen beszél a jóságról és a gyengédségről. Éppen erre volt szükségem.” Meleg szív, irgalom, öröm, gyengédség, az emberekhez való odafordulás, elfogadás, szeretet, ezek azok a szavak, amelyeket a pápa gyakran használ, és ezek mind megérintik a szívet, írja Dolan. II. János Pál a lelki dolgokat (lélek) hangsúlyozza, Benedek az értelmet (fej), míg Ferenc a pásztori tulajdonságokat (szív). Mindegyikük tudatában van annak, hogy mind a három terület fontos, de mindegyikük másikra helyezi a fő hangsúlyt.

II. Dolan bíboros ellentmond a Scalfari interjú konklávéi kejelentésének

Az USA amerikai konklávé résztvevője és szemtanúja, Tomothy Dolan bíboros egy konklávé részletben ellentmond az olasz újságíró, Scalfari sokat vitatott pápai interjújának.

Az USA-beli konkláve-résztvevő és szemtanú egy részletben ellentmond az olasz újságíró, Eugenio Scalfari sokat vitatott pápai interjújának, és ezzel további kétségeket ébreszt az interjú megbízhatóságával szemben. A 89 éves újságíró már korábban önmaga elismerte a Figaro c. francia lapban, hogy az interjú elkészítéséhez nem használt sem magnetofont, sem írott jegyzeteket, tudósít a kath.net. Bár Scalfari egyidejűleg azt is állította, hogy a kész szöveg publikálásához bírta Ferenc pápa egyetértését, az azonban nem ismert, hogy a pápa milyen alapossággal olvasta át a szöveget. Egy újabb részlet további kétségeket támaszt a pápa állítólagos kijelentésével szemben. Dolan bíboros, New York érseke, az Egyesült Államok konkláve-résztvevője annak a leírásnak mond ellent, amely szerint Bergoglio bíboros saját állítása szerint egy magányos szobában misztikus élményt élt át. Dolan ugyanis megállapította, hogy Bergoglio a választás elfogadása előtt nem hagyta el a Sixtusi kápolnát. Scalfari szerint a pápa misztikus élményeit firtató kérdésre a következő választ adta: „Például akkor volt ilyen, amikor a konklávé engem pápává választott. Mielőtt elfogadtam, megkérdeztem, hogy visszavonulhatok-e néhány percre egy, az erkély mellett lévő helyiségbe. A fejem teljesen üres volt, és nagy félelem töltött el. Hogy ezen túl legyek, és egy kissé ellazuljak, becsuktam a szemem, és minden gondolatot elűztem a fejemből, az a gondolat is elszállt, hogy ne fogadjam el a választást, ahogyan ezt a liturgikus eljárás megengedi. Becsuktam a szemem, és már nem féltem és nem voltam emócionált. Egy bizonyos ponton nagy fényesség töltött el, egy olyan pillanatra, ami nekem nagyon hosszúnak tűnt. Ezután elhalványodott a fény, ekkor gyorsan felkeltem és bementem abba a helyiségbe, amelyben a bíborosok vártak rám, és odaléptem az asztalhoz, amelyen az elfogadási irat feküdt. Aláírtam, Camerlengo bíboros ellenjegyezte, és akkor az erkélyen felhangzott a „Van John L. Allen, US-Vatikáni megbízott blogján azt írta, hogy ez a New-York-i bíboros, T. Dolan szerint nem történhetett így. Dolan, aki résztvevője és szemtanúja volt a konklávénak azt mondta okt. 5-én, szombaton, hogy szemben a „National Catholic Reporter” állításával szemben Bergoglio bíboros „nem hagyta el a Sixtusi kápolnát a választás elfogadása előtt”, hanem csak később, ezután. Sőt, Bergoglio azonnal elfogadta a választást, és amint ezt tervezték, csak ezután hagyta el a Sixtusi kápolnát, hogy a „könnyek termében” átöltözzön, mondta Dolan.
Az olasz vatikáni megbízott, Andrea Tornelli már korábban rámutatott blogjában arra, hogy nincs is olyan helyiség, ami szomszédos lenne a Mittellogia bejáratával. Ezen kívül „egynél több bíboros” szerint, mondta Tornelli, hogy Bergoglio a választás elfogadása előtt nem volt több percig egy másik helyiségben. Sőt, úgy volt eltervezve, hogy a választást azonnal szóban elfogadta, és azután állították ki a protokollt.

Fordította: Cz. E.

2013. október 12., szombat

Ackermann Kálmán atya temetésének időpontja

2013. október 8-án kora délután visszaadta Teremtőjének lelkét Ackermann Kálmán Gyula atya, egykori pilisszentkereszti plébános. Temetése 2013. október 22-én délután lesz. A pilisszentkereszti templomban ravatalozzák fel délután 13:00-kor. Ezután 15:00-kor kezdődik a gyászmise, melyet Dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök pontifikál, a paptestvérek koncelebrálnak. A szentmisét követően közösen kísérjük ki a temetőbe Kálmán atya földi maradványait, ahol a temetési szertartás lesz. 

2013. október 10., csütörtök

"Egy-egy gyertya égjen" - kezdeményezés Ackermann Kálmán atya temetéséig

Blogunk azt kezdeményezte tegnap, hogy Ackermann Kálmán atya temetése napjáig minden nap gyújtson meg egy gyertyát vagy mécsest az, aki ismerte őt. Ezt teheti saját otthonában vagy a templomban. Érdemes összekötni a gyertyagyújtást egy imádsággal és a rá való emlékezéssel. Temetésének időpontjáról később adunk hírt. 
Ügyeljünk a biztonságra! Megfelelő helyre helyezzük a gyertyát, elalvás előtt pedig oltsuk el. 

2013. október 9., szerda

Ackermann Kálmán (1937-2013)


Ma este versekkel emlékezünk - Kálmán atya tegnap elhunyt

Kálmán atya nagyon szerette a verseket. Részt vett az iskolai versenyeken, de ugyanúgy a civil szavaló esteken. Sokszor idézte nagy "íróinkat" és "költőinket" szentbeszédeiben is. Néhány igen mély tartalmú verssel emlékezünk rá. Szerette az irodalmat, sok kedvenc írója és költője volt.
A következő napokban a blogon rá emlékezünk. Sok emlékünk van róla, tőle, amit érdemes felidéznünk, megosztanunk. Amennyiben Önnek is van, kérjük, a blog e-mail címére írja meg: sztkereszt(kukac)index.hu
Mindemellett az a kérésünk, hogy a temetése napjáig minden este gyújtsanak egy mécsest vagy gyertyát Kálmán atyáért. Ez a blog kezdeményezése, melyhez reményünk szerint mindenki csatlakozik.


http://www.youtube.com/watch?v=PawZkxFZw6s (Sajnos nem sikerült feltölteni, ahogyan az előző klipet sem, amelyről Raksányi Gellért szavalatát ajánljuk.)


2013. október 8., kedd

Kálmán atya ma délután visszaadta lelkét Istennek - emlékezzünk

Most még friss a hír, hogy elvesztettük Kálmán atyát. Mivel ez az oldal az ő pilisszentkereszti plébánossága idején a plébánia oldala volt, és a blog átalakulása után is mindennapos figyelemmel kísérte munkánkat, emlékezzünk meg róla. Tegnap még vendéget fogadott a kórházban, és ma délutánra is várt vendégeket. Október nyolcadika Magyarok Nagyasszonya főünnepe. Kálmán atya mindig is nagy tisztelettel volt Szűz Mária iránt. Kitűnt ez abból is, hogy minden elsőszombaton reggel Mária tiszteletére mutatott be szentmisét, vagy részt vett az októberi rózsafüzéreken... 
Ezt a blogot mindig nagy figyelemmel olvasta, és egy-egy találkozás alkalmával fel is idézte az olvasottakat, amikhez építő gondolatokat is fűzött. Teológiai gondolkodása mindvégig töretlen volt, igaz hitről tanúskodott, hiszen rajongott a teológiáért.
Élete jelentős részét Pilisszentkereszten töltötte, melynek díszpolgára is volt. Tevékenységéért még a Székesfehérvári Egyházmegyétől kapott elismerést, 1994 előtt. Érdemes elolvasni egy korábbi írásunkat róla, melyet akkor születésnapjára írtunk. Most vasárnap pedig Kálmán nap lesz, de ő már nem a földön ünnepel... (További bejegyzések vele kapcsolatban: 1, 2, 3)
Adj, Uram örök nyugodalmat neki! És az örök világosság fényeskedjék neki. Nyugodjék békében. Amen. 

Ackermann Kálmán Gyula
Szeged, 1937. február 13. - Budapest, 2013. október 8.

Hazatért Teremtőjéhez Ackermann Kálmán atya

Nincs szó, amit az ember ilyenkor mondani tudna. De írni sem lehet semmit. Tudjuk jól az egyházi tanítást, amely az örök életről szól, ám most erősebb az üresség érzése és a fájdalom. Mi egyet tehetünk most, hogy imádkozunk és emlékezünk. Isten irgalmába ajánljuk Kálmán atya lelkét, aki már megismerte az isteni ítéletet. Azt is kérjük tőle, hogy most már a mennyből segítsen minket. 
Most szánjunk legalább egy órát az emlékezésre és imádságra azzal, hogy Mozart Requiemjét meghallgatjuk. Írásos megemlékezéssel később jelentkezünk. 





REQUIEM aeternam dona ei, Domine, et lux perpetua luceat ei. Requiescat in pace. Amen.

2013. október 7., hétfő

"Hull az elsárgult levél..." - a falevél a Szentírásban

Szép, napsütéses őszi napjaink vannak, ám a falevelekből mégis egyre kevesebb marad fenn a fán. Egy híres slágerből vettük a címet, és most egy kicsit elmélkedjünk az őszről. Megvan a szépsége egy ködös, nyirkos, hideg októberi reggelnek is, amikor még szinte semmit sem látni, és jól fel kell öltözni. A déli órákra már kisüt a nap, akár húsz fok is lehet, de estére újra hideg lesz. Az ősz az elmúlást juttatja eszünkbe. Érdekes a természet: a körforgás (az évszakok váltakozása) az életet jelenti. A régi emberek, "nagyszüleink" a természettel együtt éltek, mert tudták, ők is részesei annak, és abból kiszakadva, azzal ellenkezve nem lehet létezni - ma már tudjuk, lehet létezni úgy is, csak kevesebb öröm éri az embert. 
A Szentírásban sok helyen szerepel a falevél, valamilyen vonatkozásban. Most emeljünk ki néhányat. 
A Leviták könyvében ezt találjuk: "Azoknak a szívét pedig, akik megmaradnak, eltöltöm félelemmel, amikor ellenségeik földjén lesznek, megrémülnek a száraz levél zörrenésére, s futni fognak, mint ahogy a kard elől menekül az ember, s elhullanak, bár senki sem kergeti őket." (Lev 26,36) Most, hogy egyre korábban sötétedik, el tudjuk képzelni, ahogyan a ház körül este zörög a falevél. A járdán, a kertben, a garázs előtt, a fatároló környékén - és sehol nem világít lámpa. "Valaki járkál" - gondoljuk. A sötét félelmet ébreszt, mely a bizonytalanságból fakad. A falevél zörgése is bizonytalan, nem tudjuk, hogy mitől zörög, de mivel mozgást jelez, félelem ébred bennünk. Isten egyébként a sötétségnek is Ura, könnyen elűzi a félelmet, csak bízni kell benne. Ellenben mi? Mi nem tudjuk mindig uralni a sötétséget - szellemileg sem...
"Aki vagyonában bízik, az elbukik, az igaz kihajt, mint a zöld falevél." (Péld 11,28) A Példabeszédek könyvét minden nap olvasni kellene! Olyan alapvető irányt ad életünknek, amely pusztán a normalitáshoz is nélkülözhetetlen. Itt most a zöld falevélről van szó, tehát a megújulásról. Aki valóban Krisztus útján igyekszik járni, az zöldell, állandóan erőt kap Istentől. Fülünkbe cseng a Libanon cédrusa is, amint a Zsoltárok könyvében olvassuk, vagy a folyó mellé ültetett növény. 
"Mint a levélrügy a zöldülő fán: az egyik elhervad, a másik fejlődik, ilyen a húsból s vérből való népség: amikor az egyik meghal, születik a másik." (Sir 14,18) Sirák fia könyve mai igazságot közöl. A minap bemondták a rádióban, hogy világszerte 18 ezer gyermek hal meg közúti balesetben, úgy, hogy azt nem ők okozzák. Vagyis a figyelmetlenség okozza. Mennyi abortusz és szándékos gyilkosság történik! És mellette ott az öröm számtalan családban: a gyermek születése. Egy orvos sok állapotos nővel foglalkozik, de gyakran csukja le emberek szemét haláluk órájában. Egyik levél (élet) szépen ragyog, megújul, a másik lehull. Igen, de ezt a verset megelőzően olvassuk: "Boldog az az ember, akit nem vádol a szíve, és aki nem süllyed reménytelenségbe." (Sir 14,2) Istenben van reményünk, hogy amikor eljön életünkben a "lehullás" ideje, nem a semmibe, hanem szerető és irgalmas karjaiba kerülünk. 
Izajásnál olvassuk: "...s az ég seregei szétoszlanak. Mint a könyvtekercs, összegöngyölődnek az egek, és seregük úgy lehull, mint a falevél, mint a szőlő, s mint a fügefáról a levél." (Iz 34,4) A dicsőség elmúlását is jelentheti a falevél lehullása. A gyönyörű lombok most, a "Fagy Úr" uralma miatt eltűnnek. Egy éjszaka elég ahhoz, hogy a hónapokig ragyogó lombkoronák, melyek vígan daloló madaraknak adtak menedékhelyet, végüket látják. Véget ér a dicsőség, melyért annyi ideig vártak! Kemény fagyok, erős szelek edzették a fákat, amik közül bizony néhány kidőlt. Nem bírták a harcot. De aki nem adta fel, az dicsőséget kapott. Így lesz talán velünk is: ha nem hagyjuk magunkat, ha kitartunk, lekaszabolhatnak rólunk (belőlünk) bármit, mi mégis várjuk a "hervadhatatlan koszorút". 
A római liturgia egyik legmélyebb idejét adventben éljük át. (A másik, a csúcspont nagyhéten és húsvétkor van.) Az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtásakor énekli a szkóla ezt az Izajás prófétától vett szakaszt: "Vétkeztünk, s mint a tisztátalanok olyanná lettünk, s mint falevelek, földre hulltunk." (Iz 64,5) A tisztátalanság, a bűn jelképe is az elsárgult, elszáradt levél. A vég, az elmúlás jele. Igen, talán ritkán szembesítjük magunkat azzal, hogy a halál a bűn következménye. Nem lenne halál, ha nem lenne bűn. Az ember választotta ezt, hiszen Isten szabad akaratot, döntési jogot adott. Nem kellett nekünk, miért is kellett volna?! Mi inkább választjuk a bűnben való fetrengést, mintsem az örökös ragyogást. De ez lett emberi természetünk. Rosszra hajlóvá váltunk. És innen csak Krisztus menthet meg. Krisztus teste, és a szentségek. Milyen jó lenne, ha mindenki gyónna! Milyen jó lenne, ha a lelkileg beteg ember nem mentálhigiénés szakemberhez, hanem a paphoz fordulna, hogy az szolgáltassa ki neki a gyógyulás szentségét! Istenem, ne engedd, hogy az elszáradt falevélhez hasonlóan lehulljunk a bizonytalanságba!
Lehullhat a falevél, ha kártékony tetű támadja meg. Ismét csak életünkre tudunk gondolni. A Sátán mindig megpróbál minket, és mindig ad olyan helyzetet, olyan személyeket, akik kártékonyak saját belső világunk számára. Ilyenkor kell "letámadni" az ellenszerrel. Ez pedig nem más, mint a hit. És ezt is kaptuk! Istentől kaptuk ajándékként, mint a szentségeket, melyekkel meg akar menteni az örök életre minket! És nem élünk vele! Nem kell a mai embernek a hit, nem kell a szentség, nem kell az Egyház. De kell: a megreformált Egyház. Az a Szent Ferenc, aki meztelenül állt püspöke elé, maga mögött hagyva családja anyagi gazdagságát, nem saját erejéből kívánt reformot! Isten közölte vele, hogy építse újjá, ami már-már összedől. De a reform belülről fakad, nem a struktúrák alakítgatásából. Ezért nem lesz sajnos igazi reformja a mai Egyháznak. Befelé, Isten felé kellene fordulni mindenkinek, a pénzügyekkel megbízott bíborosnak és a pápamobilt vezető sofőrnek egyaránt! Nincs megújulás, ha csak mi akarjuk azt. Most valamit elvár a világ az Egyháztól. Jogosan-e vagy sem? Részben sajnos igen. De egyet látni kell: Isten nélkül nem fogjuk tudni megoldani. Nem azon múlik az Egyház lényege, hogy a püspök és a pap milyen autóval jár-kel, hanem azon, hogy illő és méltó módon közelít-e Teremtőjéhez, vagyis méltó módon végzi-e a liturgiát? És az is siralmas, hogy ma hazánkban bizonyos személyek ráérnek arról csevegni az interneten, hogy igaza van-e a pápának, amikor az új autó mellőzéséről beszél... Vagy olyan "egyéb" kérdésről, mint a tiszta ivóvíz... 
Sajnos ezek aktuális kérdések, melyekről azt hittük, már elmúltak. Úgy tűnik, a világ számottevő hányada nem jutott még túl azon, hogy a szemetet ne dobjuk el az erdőben, hogy az olajat ne öntsük a csapba, hogy papként ne vegyünk 7 millió forintos autót. Úgy tűnik, ezeket kell megoldani először, mert az Oltáriszentség elé térdelni palástban, tömjénezve, miközben a helyi szkóla gregoriánt énekel latinul, még mindig csak illúzió marad. Talán mi gondoljuk rosszul, hogy a sorrend helytelen? Talán a méltó istendicséretből méltó és normális élet fakadna. És akkor nem hullana le ennyi falevél, hanem végre az Egyház egy viruló, zöldellő, madárdaltól ékes lombkoronához hasonlítana. 
És végül, ha már a természetről, fákról, Egyházról volt szó, zárjuk a sort Lékai László, néhai esztergomi bíboros-érsek jelmondatával: "A megnyesett fa kizöldül." 

(Következő írásunk a borról és a szőlőről fog szólni. Ennek megírásában segítségünkre volt egy külföldön élő, magyar származású borász.)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...