A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2014. június 24., kedd

Nyári szünet Messiaennel - Baróti István emlékére



Arra a bizonyos romantikára gondolunk, számba véve Franckot, Messiaent és Widort, ám mégis, mégis Bach c-moll passacaglia-ját hallgatva döbbenünk rá az igazságra: az emberi élet véges, és valamit alkotnunk kell. (Mindenkinek van egy hangneme.)

Tizennégy-tizenöt éves forma lehettem, amikor egy alacsony, tömzsi, erősen kopaszodó férfit láttam felfelé jönni a lépcsőn. Gondoltam, valakinek a rokona, netán édesapja, nagyapja… Néhány perc múlva orgonazenét hallok. Precizitás, érzelem, szerző-ismeret jellemezte a lejátszott művet. Nem telt el néhány nap, már ott ültem az orgonapadon, és próbáltam „beinni” az orgonálás lényegét.
Baróti István volt ő. Ő orgonált. Két hete arról kérdeztem, hogyan kell jól vezényelni. Erre azt mondta: „fölemeled a kezed, és vezényelsz!” Tette a dolgát. Régen is, és az utolsó napig is. Akkor, tíz éve élvezet volt részt venni egy-egy óráján, amikor elmagyarázta, megtanította, hogy mit jelent a pedálozás, és hogy először lassan tanuljam meg a jobb kéz szólamát, majd a balt ugyanígy, és játsszam össze…
Aztán jöhet a tempó. Ő tempót és mértéket nem ismerve élte életét az orgonáért. Legfőképp az esztergomi bazilika orgonájáért. Sajnos nem válhatott valóra minden álma, hiszen felettesei mindig pénzhiányra hivatkoztak. Ám lelkesedése soha nem hagyott alább. És ez a hivatás. Az, hogy a leghidegebb vasárnap délután is, amikor más a tűzhely mellett pihen, ő a fagyos székesegyházban álmodja és váltja valóra az orgonát.
„Nincs kész.” – mondta sokszor. Mindig fejlesztette, mindig álmodta. Talán ez az orgona sorsa?
Alázatos volt. Nem kért a népszerűségből. Sokan azt sem tudták, hogy egyáltalán köze van a MÜPA orgonájához. Számos éjszaka volt, amit ott töltött, egyéb munkája mellett. A földi „dicsőség” mégsem az övé lett. De ezt is elfogadta. (Néha be sem engedték kártya nélkül, pedig ő tervezte az orgonát…)
Születésnapjához közel, október 23-án koncertet adott Esztergomban. A himnusz ekkor is nélkülözhetetlen volt.
Szerette a kórust, szerette a kántori szolgálatot, melyet Máriaremetén kezdett. Szerette a hideg, Bazilika-kápolnai miséket is, amikor csak egy harmónium állt rendelkezésére. Szerette a szolgálatot, mert tudta, meggyőződése volt, hogy emberré csak akkor válhatunk, ha tesszük azt, ami a dolgunk.
Közvetlen volt. Egyszer töltött káposztát is főzött, amikor vendégei voltunk. Sokakat rendszeresen meghívott egy-egy kávézóba, cukrászdába. Sajátos humora volt, ezért tudtuk, hogy neki „lépcső hurutja” van…
Nem vártuk ezt a mai napot. Főleg nem így. Tudtunk betegségéről, de hittük, hogy erős. Szívügye volt a szent zene. Szívügye volt az orgona. Ám szíve egyszer megállt, és már nem dobog. De az ügy megmarad: folytatjuk, amit elkezdett, vagy ráhagyjuk a poros múltra…? Ő megtette, amit neki kellett. A kérdés csak az, hogy mi képesek vagyunk-e ilyen naggyá válni? Képesek vagyunk-e adni mi is a világnak valamit? Képesek vagyunk-e formáló erőkké válni?
Megvolt az aktuális panasza, de megvolt mellé a nevetés is. Olyan ez, mint a kávé – habbal. És néha egy kis csokireszelék a habra. Néhány hete nem tűnt úgy, hogy meg fog halni, hogy itt hagy minket. Persze, mi nem is szerettük volna, ha itt hagy minket. Nemzedékek nőttek fel rajta, mára orgonaművészekké váltak, akiket tanított. (Egy riport vele.)
Tudtuk, hogy betegsége van. Volt egy kritikus szakasz is. Utána viszont élénkült az élete. Fáradt, de nem annyira… Érezte, de nem annyira… Egyszercsak jól lett. Utána mindig szépítette a dolgot, amíg lehetett. Június 23-án hajnalban már nem volt mit magyarázni. Már fel sem tudtuk hívni. Nincs több tanács, nincs több javaslat, nincs több szóvicc. Vége. Pista bácsi itt, a földön nincs többé. De ő ezt tudta. Ezzel számolt. És mégis fáj. Nyári szünetre ment...

Ha meghallom holnaptól az esztergomi bazilika orgonáját, úgy hallom, hogy ő játszik rajta. 

Ha meglátom a MÜPA orgonáját, eszembe jut, hogy ő tervezte.

Ha meglátok egy orgonát, ő jut eszembe. 

Ha meglátom a keresztet, mondok egy imát érte.


Mindenkinek van egy hangneme. Barótinak Messiaen. Nyugodj békében, Pista bácsi!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...