A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. augusztus 1., hétfő

A szentgyónásról

Igen hosszú, egy hónapos sorozaton vagyunk túl, mely hitünk épülését szolgálta. A sorozat elérhető továbbra is a fenti menüsorból. Ezen a héten ünnepeljük Vianney Szent Jánost, a papság védőszentjét. Emlékezetes, hogy XVI. Benedek pápa a papság évében kiemelt szerepet adott Vianney Szent Jánosnak. Mai írásunkban a szentgyónásról elmélkedünk, arról tanulunk. Szükséges, hogy a mai felszínes világunkban "kitisztítsuk" magunkat, és lelkünket "tisztára mosva" kiengesztelődjünk Istennel. Így állhat helyre Istennel való kapcsolatunk, mely a bűn következtében sérül, megsebesül.
Jézus Krisztus különleges ajándéka ez a szentség. Az Egyház tanítása szerint sorban ez a negyedik szentség. A gyógyulás szentségeihez tartozik. Jézus egész életét a gyógyítás határozza meg, mintegy fő motívumként jelenik meg életében. Az irgalmasság, szeretet, megbocsátás mind olyan fogalmak, melyekben Jézus példát adott. Az ószövetségi haragvó istenkép beleillik ugyan az üdvrendbe, és nem töröli el az Egyház csupán azért, mert néhányan idegenkednek az ítélet gondolatától. Jézus beteljesíti az Ószövetséget és így benne nyer értelmet minden. Jézus irgalmasságot gyakorol a bűnössel, a parázna nővel, a másokat kihasználó vámossal, mert megadja az utolsó lehetőséget is, mely mindannyiunk életében jelen van. Ugyanakkor a szentség azért is fontos, mert nem tudjuk "sem a napot, sem az órát", hogy mikor kell Isten színe elé állnunk.
A szentgyónásról szóló elmélkedésünk elején meg kell vizsgálnunk magának a bánatnak a fogalmát. A Katolikus Egyház Katekizmusa azt írja a Trentói zsinat nyomán, hogy "a bűnbánó cselekedetei között az első a bánat, ami 'a lélek fájdalma az elkövetett bűn fölött, az utálat iránta, azzal az elhatározással, hogy többé nem vétkezik'". A bánat teljes elhatározást kíván meg. Nem lehet kompromisszumokkal, megalkuvással teli. Az igazi bánat törekvő is ugyanakkor, hiszen emberségünk miatt nem vagyunk képesek sokszor a teljes bánat felindítására, de éppen emberségünk miatt képesek is vagyunk arra, hogy teljes erővel elhatározzuk: bűnt nem követünk el többé.
A Katekizmus ezt is írja: "Az úgynevezett 'tökéletlen' bánat (attritio) is Isten ajándéka és a Szentlélek indítása." A lényeg alapvetően a bánat. Aki meg sem bánja rossz tettét, nem halad igazán az istenkeresés útján sem.
Sokan hajlamosak összekeverni a szentmise elején tartott bűnbánati részt a gyóntatószékben végzett szentgyónás szentségével. Elegendőnek tartják, hiszen akkor nem kell a papnak (aki ember) elmondani 'rejtett' bűneinket is. Az Egyház Jézus Krisztus rendelése szerint jött létre, az apostolok hitére alapított Egyház. A szentségek éltetik. Amennyiben valaki elhiszi, hogy a szentségek őt képesek éltetni, minden bizonnyal képes lesz betérdelni a gyóntatószékbe.
Érdemes megtanulnunk a szentgyónás különleges hatásait is:
– a bűnök és az örök büntetés eltörlése;
– a kegyelmi élet visszaadása és gyarapítása;
– a megszerzett és a halálos bűn által elvesztett érdemek újraéledése;
– erő megszerzése, hogy az újabb bűnöket ne kövessünk el;
– az örök életre szóló érdemek szerzésének lehetősége;
– a lelki nyugalom visszaszerzése;
– az új kísértések elleni védelem megszerzése;
– az igazságtalanságok helyrehozása;
– mindennemű bűnből való meggyógyulás;
– a gyónási titok mártírjai stb.
A kegyelmi hatások természetesen attól is függenek, hogy mi mennyire szeretnénk 'új életet' kezdeni egy gyónás után.
A szentgyónás szentsége megkövetel bizonyos odafigyelést is. Nem árt tudni, hogy milyen feltételei vannak például az érvényes gyónásnak.
"A papnak tett bűnvallomás a bűnbocsánat szentségének lényeges része: "A bűnbánóknak a gyónásban föl kell sorolniuk valamennyi halálos bűnüket, melyeknek gondos lelkiismeretvizsgálat után tudatában vannak, még ha egészen titokban és a Tízparancsolat két utolsó parancsa ellen követték is el; mert ezek a bűnök néha súlyosabban megsebzik a lelket és veszélyesebbek, mint azok, amelyeket egész nyilvánosan követtek el": "Amikor a krisztushívők igyekeznek megvallani összes bűnüket, amire emlékeznek, mindent az isteni irgalmasság elé tárnak, hogy bocsánatot nyerjenek. Aki azonban másként cselekszik és valamit tudatosan visszatart, valójában semmit sem tár a pap által az isteni Jóság elé megbocsátásra. Ha ugyanis a beteg szégyelli fölfedni a sebét az orvosnak, az orvosság nem gyógyítja meg azt, amit nem ismer." A Katekizmus ebben a gondolatában szintén a Trentói zsinat dokumentumaira utal.
A szentgyónáskor szükséges az elégtétel elvégzése is (annak adása is). A bűnnel okozott károkat ugyanis helyre kell hozni, amennyire csak lehetséges. Ennek mértékét a gyóntató pap általában reálisan felméri. A vezeklésnek, amit a gyóntató kiró, tekintettel kell lennie a bűnbánó személyes helyzetére és lelki javát kell szolgálnia. Nem olyan "büntetésnek" kell lennie tehát az elégtételnek, amelybe a gyónó belerokkan és soha többé nem megy el a templomba, hanem a bűnbánó és megtisztult lélek épülését kell szolgálnia.
A szentség kiszolgáltatói az apostolok utódai, és azok munkatársai, vagyis a papok. "Néhány különösen súlyos bűnt kiközösítéssel sújtanak, a legkomolyabb egyházi büntetéssel, ami megakadályozza a szentségek vételét és bizonyos egyházi cselekedetek végzését. A kiközösítés alól föloldozást az egyházjog szerint csak a Pápa, a helyi püspök vagy egy általa erre fölhatalmazott pap adhat. Halálveszélyben azonban bármely pap, még ha nem is rendelkezik gyóntatási joghatósággal, minden bűn és minden kiközösítés alól föloldozhat." (KEK 1463)
"A gyóntató Isten megbocsátásának nem ura, hanem szolgája. E szentség szolgájának egyesülnie kell Krisztus szándékával és szeretetével." - folytatja a Katekizmus. A hívő embernek is törekednie kell arra, hogy megértően forduljon az olyan pap felé is, aki privát szféráját esetleg megsértve, nem megfelelő módon jár el a szentgyónás során. Ilyen esetben a gyóntatószékből való távozás is megengedett lehet.
Tudnunk kell, hogy egyedül Isten bocsátja meg a bűnt. (Mk 2,7) "Krisztus úgy akarta, hogy egész Egyháza imádságaiban, életében és cselekedeteiben jele és eszköze legyen annak a megbocsátásnak és kiengesztelődésnek, melyet Ő vére árán szerzett nekünk. A föloldozás hatalmának gyakorlását azonban az apostoli hivatalra bízta. Ez van megbízva "a kiengesztelődés szolgálatával" (2Kor 5,18). Az Apostol "Krisztus nevében" kapta küldetését; általa maga Isten buzdít és kér: "engesztelődjetek ki az Istennel" (2Kor 5,20)."
A Péter apostolnak adott oldás-kötés hatalom ezt is jelenti: "az, akit ti kizártok közösségetekből, ki van zárva az Istennel való közösségből; azt, akit ti ismét visszafogadtok közösségetekbe, Isten is visszafogadja az övébe. Az Egyházzal történő kiengesztelődés elválaszthatatlan az Istennel való kiengesztelődéstől."
A bűn által az Egyházzal való közösségünk is sérül. A bűn kárt okoz a közösség számára is, még egyéni (ún. rejtett) bűnünk is.
A szentgyónás menete:
A gyóntatószékbe lépve katolikus módon köszönünk, azaz: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ezután letérdelünk, vagy leülünk. A keresztvetés után mondjuk:
Gyónom a mindenható Istennek és neked lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el. Utoljára gyóntam... (1 hónapja, 1 éve, 10 éve, húsvétkor... stb.)
Bűnök felsorolása. (Lásd a lelki tükröt egy imakönyben.) Végén: Több bűnömre nem emlékszem. (Itt lehet kérdezni is a gyóntatótól.)
A gyóntató tanácsai következnek, melyeket figyelni kell.
Bánatima elimádkozása:
Teljes szívemből szánom és bánom minden bűnömet, mert azokkal a jó Istent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülöm.
A gyóntató feloldoz ezzel a szöveggel:
Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának
kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával
a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a
bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson
meg neked és adja meg a békét. És én feloldozlak
téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a
Szentlélek nevében. Ámen.

(Ekkor keresztet vetünk.)
Gyóntató: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk.
Gyónó: Mert örökké szeret minket.
Gyóntató: Isten megbocsátotta bűneidet menj békével.
Gyónó: Istennek legyen hála.
Elköszönés: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...