Egy kedves olvasónk írta a sorokat, és kérte, tegyük fel a híres éneket is...
"A plébánián ültünk karácsony napjaiban. Sok évvel ezelőtt volt, amikor még Pali is élt. Néhány ismerős, és egy idős házaspár, akiket Kálmán atya előző helyéről ismert. (Egyikük már szintén nincs köztünk.) Azelőtt néhány évvel vesztették el gyermeküket, és hoztak egy CD-t, amin több feldolgozásban volt hallható a híres "Stille nacht", a Csendes éj. Amikor ott hallgattuk, mindenki könnyezett. Mindenki maga elé nézve idézte fel magában emlékeit, amik talán olyanokhoz köthetők, akik már nincsenek velünk. Igen, egy szerettünk hiánya óriási űrt okoz. És az emlékek előjönnek, felidézünk lassan mindent. És megmarad a szép, az igaz.
Kálmán atya! Tudjuk, köztünk maradsz örökké. Tudjuk, békésen haltál meg. Tudjuk és hisszük, hogy Istent már "színről-színre" látod. Tudjuk, hogy ha szükségünk lesz imádra, Isten megsegít majd minket. Nincs még karácsony, de az emlékek és az érzések most ezt a dallamot kívánják:
"P.S.: Kálmán atyánál minden ünnep nagyon bensőséges és meghitt volt. Soha nem hiányzott az asztalról a dísz, a gyertya, és mindig volt friss sütemény, vagy tea - és az üdítő meg a kávé. Minden illat, minden perc előttem van, kezdve a csengetéstől. Az üvegajtón homályosan láttam: valaki jön az ajtó felé, és ott állt Kálmán atya. Esetleges bánata akkor hirtelen örömre fordult. Talán ő is így állt kedden Isten előtt... Látott valamit homályosan, és egyszerre az örök isteni Logosz, Jézus Krisztus állt előtte, majd kedvesen és csendesen, befogadta a mennyek országába..."
