Weöres Sándor, a XX. századi magyar irodalom egyik legjelesebb alakja. Közismert mondata, melyet az emlékévre létrejött honlap is idéz, ez: "Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Minden képességünk és erőnk adott: Isten teremtményei vagyunk, alkotások, melyeknek jobbá és tökéletesebbé kell válniuk. Minden adott, nekünk csak el kell indulni a létrán - és lehetőleg felfelé. Isten keze mindig felénk nyúl, és szeretné, ha munkánkkal az általa nyújtott mennyei világból mutatnánk meg valamit, itt, lenn a földön. Minden munka és minden emberi lét arra irányul, hogy az isteni műbe, a teremtés állandóságába bekapcsolódjon - a maga sokszínűségével.
Most A teljesség felé című művéből idézünk. Először a bevezetőt, majd "Az Isten" című írást.
A teljesség felé
Solvere volo et solvi volo.
Salvare volo et salvari volo.
Generare volo et generari volo.
Cantare volo et cantari volo.
Saltate cuncti!
Ornare volo et ornari volo.
Lucerna sum tibi, ille qui me vides.
Janua sum tibi, quicunque me pulsas.
Qui vides quod ago, tace opera mea.
Salvare volo et salvari volo.
Generare volo et generari volo.
Cantare volo et cantari volo.
Saltate cuncti!
Ornare volo et ornari volo.
Lucerna sum tibi, ille qui me vides.
Janua sum tibi, quicunque me pulsas.
Qui vides quod ago, tace opera mea.
(Oldani vágyom és oldódni vágyom.
Üdvözíteni vágyom és üdvözülni vágyom.
Nemzeni vágyom és megfoganni vágyom.
Dalolni vágyom és dallá válni vágyom.
Mind táncoljatok!
Ékesíteni vágyom és ékeskedni vágyom.
Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam.
Ki látod, mit teszek, hallgasd el a munkám.)
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam.
Ki látod, mit teszek, hallgasd el a munkám.)
Egy apokrif János-evangéliumából
AZ ISTEN
Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb
rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden
alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.
Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a
lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten.
Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen,
időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos
az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a
csönddel.
Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent:
mint „van”-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget
beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása
után felragyogó végtelen lelket.
Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és
nemkivánatos, nincs többé semmiféle fokozat; minden végtelenül és kívánság
nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan,
melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget,
s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.
Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb
rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden
alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.
Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a
lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten.
Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen,
időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos
az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a
csönddel.
Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent:
mint „van”-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget
beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása
után felragyogó végtelen lelket.
Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és
nemkivánatos, nincs többé semmiféle fokozat; minden végtelenül és kívánság
nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan,
melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget,
s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.
