A jászolban fekszik,
de a világot tartja fenn;
emlőkből táplálkozik,
de az angyalokat táplálja;
pólyába takarják,
de halhatatlansággal
ruház fel bennünket;
tejjel tartják,
de imádás hódol neki;
nem talál helyet a szálláson,
de templomot épít magának
a hívők szívében;
hogy ugyanis erős legyen a gyöngeség,
gyönge lett az erősség.
„Gyermek született nékünk, Fiú adatott nékünk...” – szól a karácsonyi introitus (az első mise kezdőéneke). Ez a gyermek nem más, mint Isten Fia, a második isteni személy, aki a világmindenség Ura, és az emberi nem Megváltója. Milyen igazak Szent Ágoston fent idézett sorai: gyönge lett az erősség. Nem színészi mutatvány ez, hanem valóság. Isten gyöngévé válik, hogy végül teljes erejében győzzön a bűn uralma fölött. Ez az erő soha nem veszett el belőle, hiszen Isten, de emberi volta igenis a gyöngeséget tükrözte. Jézus nem hatalmaskodni jött, nem volt verekedések kezdeményezője, hanem gyöngén és alázatosan teljesítette Atyja akaratát. De micsoda erő kellett ehhez! Micsoda akaraterő kell ahhoz, hogy Istenként is fölmenjen a keresztfára! És micsoda isteni elhatározás, hogy a szegénységbe és egyszerűségbe beleszületik. Ez mélységes misztérium, talán nem is kell felfognunk minden részletében, de azt tudjuk (reméljük), hogy végül, amikor Isten színe elé jutunk, mindent meg fogunk érteni.
Karácsonyi ünnepi írásunk szóljon a karácsony történetéről is...
Karácsonyt az első három században nem ünnepelték meg. Azért, mert az első századok keresztényei minden liturgikus alkalmat és ünneplést Jézus Krisztus halála és feltámadása köré csoportosítottak. A katakombák Egyháza a vértanúk sírjai fölött misézett általában. A kezdeti felfogásuk az volt, hogy a kereszténynek is, mint Krisztust követőnek életét kell adnia a Megváltóért. A szentek születésnapjáról sem emlékezik meg az Egyház, és az első századokban sem tették ezt, mert akkoriban a gonosz démonok születésnapját ünnepelték a pogányok. Ugyanakkor nem is voltak tisztában Jézus születésének napjával sem.
Miért vált szükségessé karácsony ünneplése? 325-336 között keletkezett az ünnep Rómában. A negyedik században több probléma is volt az Egyházban. Például az ariánusokkal való vita, többféle eretnekség, és a pogányság egyik veszélyes támadása: a Nap-teológia. Az ariánusok azt állították, hogy Jézus (Logos) teremtmény, és Isten csak fiává tette, fogadta őt, nem pedig nemzette (ahogyan szintén a mai liturgikus szövegben találjuk: „ma nemzettelek téged”). Az egyik nagy zsinat, a níceai zsinat igen fontos állomása volt az eretnekségekkel való küdelem miatt a katolikus Egyház dogmafejlődésének. A hitünk fontos állításai ekkor is csiszolódtak, megfogalmazódtak. Így alakultak ki az „Incarnatus est”, vagy az „Isten az Istentől” kifejezések a hitvallásban. A karácsonyi fő-evangélium a mai napig ezért az ismert evangéliumi kezdet: „Kezdetben volt az Ige...”. A másik harc a Nap-teológiával szemben zajlott. A Nap születésnapját december 25-én ünnepelték meg Szíriában és Alsó-Egyiptomban. Ez az ünnep még a nyolcadik században is megvolt! Annyira veszélyes kultusz volt a Nap-kultusza, hogy az V. században bizonyos keresztények a Szent Péter bazilikának háttal állva imádkoztak a felkelő Naphoz. A keresztényeknek pedig kézenfekvő volt Malakiás próféta alapján december 25-ére tenni Krisztus születésnapját. Krisztust ugyanis az igazi Napnak, az Igazság Napjának tartották a próféta állítása alapján: „keleten van a mi igaz napunk...”.
Fontos néhány szót szólni a karácsonyfáról is. A középkor nem ismerte a faállítás szokását. Eleinre a XVII. században található Németország protestáns vidékein. Azonban ennek ellenére két igazi ókeresztény gondolat rejlik benne. A rajta lévő gyertyák által a Krisztus a világ világossága gondolat, valamint a tavasz gondolata. Az északi országokban a fenyő az egyetlen fa, mely minden évszakban zöld. Izajás próféta jövendölésében olvassuk, hogy amikor eljön a Messiás, örvendezik majd a pusztaság és virágok pompáznak a sivatagban.
A jászol állítása is szép szokás, bár mára beszorult a templom falai közé és a közterekre. Azonban ez általában nem fából készült, mint ahogy az eredeti sem fából volt, hanem barlangot próbáltak meg építeni, készíteni.
Az ajándékozás is az ókorra megy vissza. Már Tertullianus említi, hogy a pápa karácsony éjszakáján a Lateráni bazilika trónján ülve pénzt osztott a bíborosoknak és a hivatalnokoknak. Mindig a gazdag adott, vagy az úr a beosztottjainak. Így például a kolostorokban az apát ajándékozta meg a szerzeteseket.
Az éjféli misének is természetesen megvan a maga története, amire most nincs módunk hosszasan kitérni. Egy zarándoklathoz kötődik, melynek során Jeruzsálemből Betlehembe gyalogoltak a hívők, hogy a Születés bazilikájánál imádkozzanak. Ott felolvasták a születésről szóló evangéliumot, misét mutattak be, és imádkoztak a jászolnál. Ezután hajnalban elindultak vissza Jeruzsálembe. Egyébként a Jeruzsálem és Betlehem közötti út körülbelül negyed óra gyalogosan...
Hazánkban egyik fő jellegzetesség az egyházi hagyományokon kívül a pásztorjáték. Ennek sok szövegváltozata van, leginkább a paraszti szófordulatokat, szokásokat tükrözi, és a pásztorok életére, a Kisjézus előtt való hodolatukra fekteti a hangsúlyt.
Történészek és régészek szerint Máriának valószínűleg volt Betlehemben egy örökölt birtoka. Ezért is mehettek Betlehembe Józseffel. A Jakab ősevangélium mondja Joachimról ugyanis (Mária apja), hogy gazdag állattenyésztő volt. Lehetséges, hogy a legelő, melyen Jézus születésének barlangja volt, Mária örökölt birtokához tartozott.
Jézus Krisztus születésének ünneplése és annak szokásai tehát idővel alakultak ki az Egyházban. Ezzel együtt alakultak ki természetesen a népszokások is. Mindez arra mutat, hogy a pogány világgal szemben igenis meg kellett mutatni, hogy Jézus Krisztus az igazi Világosság, akit vár a nép, akire vágyik a sötét világ. Hiszen valljuk be: sötétben tévelygünk, míg rá nem találunk Krisztusra. Ő a mi világosságunk, nem pedig az a fajta fény, melyet a világ ad. Egy gyertya leég, kialszik. Egy égősor zárlatos lesz, egy izzó kiég. A Nap, mint égitest hol elbújik, hogy előjön, hogy világítson. Viszont az isteni fény ennél több és mélyebb. Az a lelkünket, egész bensőnket, ezáltal egész lényünket (még pszichénket is!) megvilágosítja. Ez az a fény, amit egy százezrekért kivilágított családi ház sem tud megadni.
Milyen élmény az, amikor sötétedés után csak a Hold világít egy mezőn, az erdőben az arra járó embernek... A betlehemi éjszaka is olyan lehetett...
Örök Atyának egyszülött Fia, Jézus Krisztus! Imádlak és áldlak szent gyermekséged mélységes megalázkodásában, és felajánlom Neked mindazt a tiszteletet, amellyel az angyalok és a pásztorok körülvettek a betlehemi istállóban. Megköszönöm Neked az irgalmasságot és a szeretetet, ami arra vezetett, hogy magadra vedd a mi gyöngeségeinket. Neked szentelem magam, hogy elnyerjem a gyermekség lelkületét, amely nélkül – Te mondottad – nem léphetünk be a mennyei birodalomba. Kérlek tehát, Isteni Gyermek, rombold le bennem a gőg, az ellenszegülés, az önszeretet és a hiú vágyakozás szellemét. Szent egyszerűséged által add meg az alázatosság, az engedelmesség, a tisztaszívűség és a szent akaratodra való ráhagyatkozás szellemét, hogy miután itt a földön kicsinységedben megvallottalak, a mennyei hazában egykor nagyságodban imádhassalak.
Ámen.
XVII. századi francia karácsonyi ima
Innen is elérhető az a honlap, mely élőben közvetíti XVI. Benedek pápa karácsonyi miséjét, valamint a holnapi Urbi et Orbi áldást is (ami így nézve is érvényes).
