A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2012. március 31., szombat

Prédikáció virágvasárnapra

Kedves Testvérek!

Hosanna filio David! Hozsanna Dávid fiának!
Az üdvtörténet belső törvényszerűsége az, hogy Isten belépett életünkbe, azzal a céllal, hogy azt üdvösségre vezeti. Virágvasárnap bevezetés a húsvéti misztérium ünnepléséhez, és az Egyház azért kezdte ünnepelni, mert meglátta, hogy ennek az emlékezésnek van mondanivalója.
Mi ez a mondanivaló? Az, amit az evangélisták megőriztek számunkra. A szenvedés egész történetén végigvonul az a tény, hogy ezekben a szomorú eseményekben teljesedik be a próféták jövendölése. A zsidók olyan messiást vártak, aki dicsőséges, hatalmas, megsemmisíti az ellenségeit, ezért nem tudták elfogadni azt, aki engedelmességével, áldozatával, a vértanúság vállalásával kiengeszteli Atyjánál a világ bűneit. Jézusban teljesedik be az Ószövetség, életében, de ez a mű most lesz igazán teljes. A nagyhét misztériumai, melyek megértésében segít liturgia napról napra,  belevisznek minket az események sorába. Együtt leszünk Jézussal. Együtt az egyházmegye püspökével és papságával, együtt a lábmosásnál, együtt halálakor, és találkozunk vele az úton, miután feltámadt. Most pedig együtt vonultunk be vele a szentmise elején, hogy mi is csatlakozzunk szenvedéseihez, vele együtt vállaljuk azt, hogy majd mi is bejuthassunk az örök húsvétba.
Virágvasárnap drámaian gazdag, végtelenül összetett, és mégis isteni módon egyszerű. Ha virágvasárnap nélkül érkeznénk a Szent Háromnapba, félő, hogy Jézus egyéni történetére emlékeznénk csupán: perére, megkínzására és kivégzésére. Ma kezdődik a nagyhét. Ma már kapunk néhány aranyló sugarat is húsvét fényéből: „Hozsanna Dávid Fiának, áldott, aki az Úr nevében jön, hozsanna a magasságban!” – énekeljük a Jézusnak ujjongó tömeggel. A véres és sötété nagypénteket Virágvasárnap és Húsvét ragyogása keretezi. Nagyon hasonlít a színeváltozás hegyén történő eseményekre: Jézust, miközben Mózessel és Illéssel eljövendő haláláról beszélgetnek, tündöklő fény öleli át. A nagypénteki áldozatot is ilyen dicsőség öleli körül, hogy tudjuk, maga Isten működik itt.
Ma három réteget különböztethetünk meg az ünneplésben.
Az első a felidéző emlékezés. Fontos, hogy ne feledkezzünk el semmiről sem, ami Jézus bevonulásakor történt, hiszen mindez értünk, a mi üdvösségünkért történt. A keresztény ünneplés nem csupán évforduló, vagy emlékműsor, de természetesen van időbeli vonatkozása is. A liturgia a Szentlélektől áthatott cselekvő emlékezés arra a Krisztus-misztériumra, aminek egyedi kapcsolata van a múlttal, a jelennel és kiváltképpen az örökkévaló jövővel. Az emlékezés egyben jelenvalóvá tétel.
Ha csupán drámai módon adnánk elő a virágvasárnapi eseményeket, az nem közvetítené Isten kegyelmi erejét. Jézus a főszereplő, és az ő személyében Isten vonul be most a szent városba, melynek kapuja, akárcsak a templom kapuja, a mennyország ajtaját jelképezi, amit kínszenvedése és halála által nyit meg számunkra. Ő maga ez az ajtó, csak általa, rajta keresztül juthatunk el az Atyához a Szentlélekben. Az egész liturgia és a templom az a cselekmény és hely, amelyben nem csupán emlékek felidézése, emlékképek megjelenítése történik, hanem belépünk a Krisztust megszemélyesítő pap vezetésével abba az eseménysorba, melynek Krisztus volt a főszereplője. Jézus pedig kijelenti: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Mit? Az ő megváltó művét. Azt, hogy belép a szegény és beteg emberek életébe, felemeli őket, együtt sír a sírókkal, szenved, és örül, kételkedik és utat mutat magabiztosan. És végül vérét ontják értünk, bűneinkért. A vértanúk megtették az ő emlékezetének fennmaradásáért.
Az ő jelenléte a mi ünneplő közösségünkben elvezet a második szintre. Jézus azt akarja, hogy most mi legyünk az őt kísérő, előtte hódoló tömeg, s megilletődött lélekkel ajánljuk fel neki szívünk dicsérő énekét. És megrendültségünk hitünk természetéből fakad, mert tudjuk, hogy ő a Messiás, az élő Isten Fia. Ezzel a felismeréssel még az őt követő apostolok sem rendelkeztek, hiszen a Lélek kiárasztása még nem történt meg. A liturgia mindig megrendülésre késztet, nem érzelmileg, hanem a hittől megvilágosított értelem új meg új felismerései, rácsodálkozásai által. A megrendülés hitelességét aztán az erkölcsi változásaink igazolják.
Ennél is mélyebb, vagy éppen magasabb szintre akar emelni minket az Úr a liturgikus ünneplés által. Az Egyház minden tagjában folytatni akarja szenvedését és feltámadását. Nem csupán a stigmatizált szentekben, hanem minden benne hívőben. Keresztté alakítva, saját keresztjének részévé téve értelmetlennek látszó és olykor elfogadhatatlan szenvedéseinket. Bevon minket önátadásának legmélyebb titkába, ahol ő a Lélek által egyetlen áldozatul ajánlotta magát Atyjának. A szentáldozásban, az Úrral való közösségben valósul meg az ünneplésnek ez a legvégső szintje, és kegyelmi jelenlétében megmaradva a zarándokúton lévő Egyház élete állandóan megjeleníti Krisztus bevonulását a mennyei Jeruzsálembe, az Atya dicsőségébe.
Adja Isten, hogy bevonulásunk, készületünk a Szent Háromnapra elvezessen minket lelkünk újjászületéséhez, hogy majd egykor méltók legyünk bevonulni az örök Húsvétba is! Amen.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...