Szokásban volt régen elbúcsúztatni az Alleluját. Eredendően ez valóban egy középkori szokás volt, de nézzük meg ennek teológiáját is.
Manapság könnyen elvetik azt, ami régi, középkori, mert a mai ember úgy gondolja: hívőbb a hívőnél, okosabb a tudósnál, szebb a szépnél... Nos, nem így van ez.
Érdemes megfigyelni az Alleluja-búcsúztató szövegét. Először az Alleluja megfelelő vasárnapi zsoltárát énekli az előénekes, majd következik az adott szöveg (erre az alkalomra): "E nap még hangzik az Alleluja, a böjtben elnémul szép dallama. Elűzi bűnünk szégyene és bánata. Számkivetés e földi lét, örök Húsvéttal vár az ég, s nem hagy el többé minket ott az alleluja."
Ez a szöveg több és bővebb elmélkedésre ad okot, mint bármilyen gyakorlat, melyet korunk "menő" aszkétái ajánlanának.
A böjt azonos a számkivetéssel, vagyis azzal a léttel, melyet az első ember bűnbeesését követően el kell viselnünk. Alapvetően a hívő ember böjtölése megszentelt Krisztus által, aki maga is vállalta a nincstelenséget a pusztában. A hagyomány szerint ez 40 napig, vagyis a zsidók pusztában való vándorlásának idejével megegyező napig tartott. Jézus nem hagyatkozott a földiekre, hanem egyedül Istenre, az ő akaratára hagyatkozott. Ez mutatkozott meg az Olajfák hegyén is, amikor nem az ő akarata érvényesült, hanem Atyjáé: vagyis a "kelyhet" ki kellett ürítenie.
E földi lét nem azonos a Paradicsomban tapasztalttal. Az Alleluja az Istennel való létet szimbolizálja. Ujjong a szív, mert Istennel van. Ha nincs vele, bánatos, szomorú. De leginkább megkísérthető. Vagyis az a lélek, mely nincs Istennel, könnyen szövetségre lép az Ördöggel.
E földi lét számkivetés. Amikor bűnbe esett az ember, vagyis evett a tiltott gyümölcsből, kiűzetett a Paradicsomból. A Paradicsom az Istennel való lét teljes öröme és teljessége. Ami ezen kívül van, Isten hiányát érzékelteti, vagyis Isten nélküliség. Hasonló a pokol is. Isten nélküli állapot.
Jézus megváltotta a világot, vagyis örök húsvétot adott nekünk. A saját bűneink vittek minket az Isten nélküli állapotba. Jézus keresztáldozata ezt megtöri, vagyis kiengeszteli Istent. Aki e földi létet az isteni parancsok szerint éli, és Jézus tanítása szerint él, könnyedén lehet részese az örök Húsvétnak. Hiszen ott soha meg nem szűnő Allelujázás vár ránk. Miért is keletkeztek azok a "régi", gyönyörű Alleluják? Hát...
Életünk átmenet. És aki ezt nem érti meg, az talán az egész liturgiát és teológiát nem érti meg. Létünket Istentől kaptuk, felé tartunk. Közben van egy "számkivetés". Bűneink miatt. De ez helyrehozható, megoldható. Akarunk-e üdvözülni? Csak ez a kérdés. Nos, ebben segít(ene) a liturgia.
(A cikkhez szerettünk volna mellékelni egy videót, melyen az Alluja-búcsúztató hallható, magyarul. Nem találtunk ilyet. Bízunk benne, hogy sok magyarországi plébánián felcsendül ez a teológiai mélységgel bíró dallam.)
"Légy olyan, mint a madár, Mely alól, ha kivágják a fát, Nem zuhan le, hanem Még magasabbra repül."
(Prohászka Ottokár)
Hétfőnként ismét új rovattal jelentkezünk, melyek gondolatébresztők, erőt adnak lelkünknek. Ennek neve "esztékávé", mely az SZTK (Szent Kereszt Blog) rövidítése, hozzátéve a "kávé", mint élénkítő ital...
Egy évvel ezelőtt ezekben a percekben hagyta el Rómát XVI. Benedek pápa. Ekkor üresedett meg a péteri szék, az ő lemondásával. A mai napig tartó magyarázkodások és spekulációk mellé mi csak annyit teszünk, hogy hálával gondolunk vissza pápaságára. Elindult a reform reformjának útján, melyen haladni csak az tud, aki valamit is megértett Benedek pápa szándékából.
Imádkozzunk azért, hogy az Egyház egysége ne bomoljon meg semmiféle emberi ügyeskedés hatására sem, valamint kérjük a kegyelmet, hogy hűek maradhassunk Krisztus Egyházához.
Jó egészséget és sok erőt kívánunk Benedek pápának!
A papi élet egyik kiemelkedő napja, mely havonta visszatér, az "elsőpéntek". Jézus Szívének tisztelete valóban különleges kegyelmekkel jár, viszont ma már kevésbé erről szól a fáma. A pap elindul a betegekhez, akik között jócskán vannak járóképesek, boltba járók, házkörül tevékenykedők... A pap mindig ki van szolgáltatva az egyéni igényeknek: "atya, ne most jöjjön, hanem akkor", "atya, most nekem nem jó, mert ...", "atya, délután jöjjön...". Igen, mintha ezen a napon a papnak csak ennyi feladata lenne. És akkor még nem is beszéltünk a cölibátus kérdéséről - mi lenne, ha három gyerek és egy hűséges feleség várná ezen este haza a papot...?
Jó, hagyjuk a közhelyeket.
Ma ugyanis "utolsó péntek van". Mármint a hónap utolsó péntekje. Miért is fontos ez? Éppen most?
Jövő héten elkezdődik a nagyböjt, és már március lesz. Ez a péntek a tél utolsó péntekje. Most valami változhat. Most valamit elkezdhetünk. Most jobbá válhatunk. Nagyböjt. Istenem, milyen kicsinyesek vagyunk! Félünk a böjti napoktól, melyek testünkkel együtt lelkünket is megtisztítanák; félünk a gyónástól, mert be kéne vallani gonoszságainkat. Egymásnak is hazudunk, nemcsak magunknak. Szerdán csak halat ehetek, és utána minden pénteken tartózkodnom kell a hústól... Ráadásul a következő 40-50 napban kétszer csak háromszor ehetek! Mi lesz velem????
A psziché itt csodákra képes. Gondoljunk csak vissza az elmúlt fél évre! Szeptemberben (hat hónapja) kezdődött el az iskolákban a tanítás, egyre hűvösebb napok virradtak ránk, szembesülnünk kellett a halállal (akár emlékezés szintjén), közelgett a karácsony, megajándékoztuk egymást, lebontottuk a fát, jött a három király, volt hó is, ködös napjainkból "ki sem láttunk"... És most, hirtelen ezer meg ezer a hóvirág, előbújik a hagymás virág. A cinke tavasz-hívogató énekét zengi, miközben az énekkar még a passióra készül.
Utolsó ez a péntek. Utolsó, mert nem akarjuk lelkünket a homályban felejteni. Kell nekünk a tavasz, kell nekünk a nyár! Miért maradnánk az örök sötétben, ha itt van a fény, maga Krisztus?!
Kell nekünk Krisztus, az ő Egyháza és az ő szentségei! Ébredni akarunk, ébredni egy újabb és igazibb, örök kereszténységre, melyben üdvösségünket, és nem egyéni ötletünket találjuk meg. Ébredni akarunk egy feltámadással boldog örök életre, melyben nem emberi érdekek, nem a hazugság, nem a "tartozok valakinek" elv érvényesül, hanem egyedül az igaz, Jézusba vetett hit vezet az örök életre.
A most nyíló levél és virág is elhervad majd ősszel. De azután újra virágzik, nyílik. Jöhet még hó, ezt jól tudjuk. Ez a körforgás arra szólít fel, hogy ha el is buktál, felállhatsz, tovább mehetsz: tisztán, folt nélkül, mert Isten megbocsátott. Isten eltörölheti a bűnt. Csak ő törölheti el. Állj fel, ki elestél, mert itt a "tavasz"!
Ismét itt az ideje, hogy blogunk arculata kicsit változzon, "megújuljon". Így változik a fejléc, az oldalsáv, és a bejegyzések tematikája is. Az ígért sorozat a szentségekről folytatódik, a keresztségről olvashatunk nemsokára. Azért is aktuális, mert a nagyböjti időszakban erről szükséges elmélkednünk. A kezdetekkor a katekumenek a keresztségre készültek, melyet húsvétkor nyertek el. Ezért a böjti időszakban erre fektetünk majd hangsúlyt.
Jövő héten hamvazószerda lesz, érezzük már a tavasz erejét, közeledtét. Magunk mögött hagytunk egy szomorú őszt (Kálmán atya halála), és egy bizonytalan és szürke telet. Ránk fér, hogy végre a virágok és növények nyílását várjuk, megéljük a madarak gyönyörű énekét a fákon, bokrokban, és lássunk egy biztosabb, reménnyel telibb "nyarat" (jövőt).
Próbáljuk meg ezzel együtt lelkünket is megújítani az üdvösség jegyében. Használjuk ki a böjti időszakot, hogy lelki életünkben megújuljunk.
Ígértük, hogy idén többször írunk a szentségekről. Először egy átfogó bevezetőt olvassunk el a témáról.
Azért fontos elmélkednünk a szentségekről, és nem utolsó sorban tanulnunk róluk, mert a szentségeken keresztül ad életet lelkünknek Jézus, aki ma is fenntartja Egyházát. Nélküle emberi ügyeskedések halmaza lenne, és rövidesen véget érne.
A szentségekről az Egyházat és Jézust mellőzve nem tudunk beszélni. Ezek szorosan összefüggenek. Amennyiben Jézus akart Egyházat, úgy akarta a szentségeket is. Nélküle nem tudunk sem Egyházról, sem a kegyelemről beszélni. A szentségek által kegyelmet kapunk. Néztük-e már úgy az éppen megkeresztelt gyermeket (akinek homlokát a pap éppen leönti vízzel), hogy Isten most szabadítja meg az áteredő bűn foltjától? Vagy bérmáláskor eszünkbe jut-e az első pünkösd? Egy esküvőn gondolunk-e a teremtéskor elhangzott isteni parancsra? Gyónáskor halljuk-e az irgalmas Jézus szavát, aki megbocsátott a házasságtörő asszonynak, és ezt mondta: "Menj, de többé ne vétkezzél!" (Jn 8,11b)?
A keresztény ember számára a szentség az életet jelenti.
A teológián belül a dogmatika foglalkozik a szentségekkel, ez az ún. szentségtan. Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció jelenlegi prefektusa így fogalmaz:
"A szentségtannak ... három feladata adódik. Egyrészt antropológiai alapon kell állnia; másrészt átfogó valóságszemléletet kell kialakítania; harmadrészt pedig rá kell mutatnia arra a benső összefüggésre, amely a húsvét előtti Jézus üdvözítő tevékenysége, a húsvét utáni közösség megbízatása és Krisztus küldetésének folytatása között fennáll." (G. L. Müller: Katolikus dogmatika, 609.)
A szentségekben mindig a misztérium rejlik. A kifejezés a görög müsztérion szó megfelelője. Minden szentségben megjelenik valamilyen misztérium. Így például a keresztségben az üdvösség misztériuma.
Elsőként Tertullianusnál látható, a "sacramentum" kifejezés. Ő a "sacer" (szent) szógyökből vezeti le. Olyan tárgyra vonatkozik ez a szó, melyet isteneknek szentelnek, illetve általa valamit konszekrálnak. A katona például elkötelezte magát a hűségre a hadvezér iránt. Ennek jeléül pecsétet véstek testébe. A keresztség ugyanilyen alapon a Krisztus jelével való megpecsételés, jel, vagyis sacramentum.
Szent Ágostonnál már megjelenik az antropológia is. Számára a jel egy természetfölötti valóságot is kifejez.
Sok egyházi személy és megkeresztelt ember, de mellettük nem hívők is közkedvelten elfordulnak az Ószövetségtől, mondván: az elavult, tele van erőszakkal. Persze, kellemetlen dolog arról beszélni, hogy mik az ember agresszív, vad oldalai. Ezek bűnforrások, de már önmagukban is bűnök.
A vasárnapi evangéliumban Jézus a "régieknek" szóló tanításból idéz. Ezzel nem törli el az Ószövetséget, nem tartja elavultnak sem. Mindez hozzátartozik a Kinyilatkoztatáshoz, és szükséges a jézusi tanítás megértéséhez is. Mindezek mellett nagyon jó képet az emberi lélekről is. Ezeket a sorokat olvasva rájövünk, hogy a több ezer évvel ezelőtt, vagy éppen a Jézus korában élt embertől nem sokkal különbözünk. Ha nem így lenne, talán nem is kellene felolvasni és magyarázni az evangéliumot, mert a tökéletes állapotot élnénk, ahol mindenki megbocsátó, mindenki tökéletesen hisz, és mindenki bűntelen. (Ebbe az állapotba törekszünk...)
A jézusi idézetet körülvevő gondolatokat is nézzük meg: "Ha férfiak civakodnak, s az egyik ököllel vagy kővel úgy megüti a másikat, hogy nem hal meg ugyan, de ágynak dől, akkor, ha már felkel és bottal jár, a másik, aki megütötte, maradjon büntetés nélkül, de kárpótolnia kell amazt a munkaveszteségért, és gondoskodnia kell teljes gyógyulásáról. Aki rabszolgáját vagy rabnőjét bottal úgy megveri, hogy az a keze alatt meghal, azt meg kell torolni. De ha a szolga még egy vagy két napig életben marad, akkor a gazdát nem kell megbüntetni, mert az ő tulajdona volt. Ha férfiak civakodnak egymással, és közben úgy megütnek egy viselős asszonyt, hogy az idétlent szül ugyan, de maga életben marad, akkor a tettesnek olyan kártérítést kell fizetnie, amilyet a férj a bírák véleménye alapján követel. De ha az asszony belehal, akkor érvényes az elv: életet életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, horzsolást horzsolásért. Ha valaki rabszolgájának vagy rabszolganőjének kiüti az egyik szemét, kárpótlásul a szeméért adja vissza szabadságát. Ha rabszolgájának vagy rabszolganőjének a fogát veri ki, kárpótlásul a fogáért adja vissza a szabadságát." (Kiv 21,18-28)
Alapvetően a jézusi tanítás és a "régi" abban különbözik, hogy mire kell épülnie egy emberi közösségnek. Vagyis mindenért meg kell-e fizetni ugyanolyan mértékben, és így a "kvittek vagyunk" elv érvényesül? Vagy nevelni kell egymást a normális életre? Vagyis az én pozitív viselkedésemmel (visszavágásommal, reakciómmal) esélyt adok a másiknak arra, hogy jobb legyen? Jézus kereszthalálának véghezvitelével adta meg a legtökéletesebb példát. Nemcsak a szeretetre, hanem az Istennek való tökéletes engedelmességre is. Ő tudta, hogy miért kell elviselnie a szenvedést, és ezért viselte el. Tehát más síkra helyezte a szenvedés értelmét. Emberi élete Isten akarata volt, ezért minden egyéb is ennek az akaratnak lett alávetve. Ha minket is Isten akart, vagyis teremtett, akkor ennek az életnek megpróbáltatásai is ebbe a természetfölötti dimenzióba kerülnek. Vagyis, ha Isten akarja létünket, de ezzel együtt másét is - hiszen "fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is" (Mt 5,45) -, akkor el kell viselnünk ennek a létnek minden kínját és örömét is. Azért nem vághatunk vissza, mert "Isten a szeretet". Isten tervében szerepelt Jézusnak, a második isteni személynek a megtestesülése. Amint ennek titkát megérezte az ember, akár az első karácsony óta, megváltozott felfogása a létről.
Jézus azt mondja, hogy tökéletesedjünk. Isten nem a visszavágás Istene, nem a bosszú hajtja létezését. Ennél teljesen másabb: a szeretet. Nem lehet más, mint amilyen természete: vagyis ő maga a szeretet, ezért nem tehet másként, mint a szeretet tenne. Az ember pedig "képes Istenre", "Istennek a képmása", meghívott az üdvösségre, megváltott a keresztáldozatban, és lehetősége van Isten irgalmasságát megtapasztalni. Ezért kötelessége törekedni arra, hogy hasonlítson erre az Istenre. Nem istenné kell válni/tenni magát, hanem alázattal törekedni a szentségre. Persze a szentségre törekvés magában foglalja a szentséggel való "élést", létet is. Ez pedig a liturgiában történik. És ha a liturgia szentségi lényegét próbáljuk megváltoztatni, egy idő után már képtelenek leszünk szentté válni, kapcsolatban állni a szenttel.
Persze Jézus viszonyulása az Egyházához teljesen más, mint a miénk - éppen ezért létezik még az Egyház.
Sok gondolatot rejt magában még ez az evangélium, és a benne található ószövetségi idézet is.
Korunk egyik legnagyobb bűne az irigység és féltékenység. A hatalomszerzés érdekében sokan képesek arra, hogy a másikat lenyomják, így ők feljebb kerülnek. Azután divat az is, hogy ha valaki sérelmet, bántódást szenved, ugyanúgy akar visszavágni, ezzel kárpótolva saját magát. Itt a jézusi tanítás egy másik gondolata lép be. Az, hogy, mintha saját magunk ítélkeznénk a másik fölött. Bíráskodunk, de egyben a "büntetést is végrehajtjuk". Nincs hozzá jogunk. A károkat (nemcsak anyagiakat...) nem tudjuk helyrehozni hasonló pusztítással. Ha valaki lerombolja házunkat, mi is leromboljuk az övét? Ha ez így lenne, lassan minden ház elfogyna. Persze, a hasonlat mindig sánta. De gondoljunk bele más esetekbe ugyanezen logika alapján. Milyen emberi társadalomban kellene élnünk?
Jézus felszólít arra, hogy ne emberi síkon gondolkodjunk, hanem próbáljunk meg a szent síkján érezni, gondolkodni és cselekedni. Az ószövetségi ember kereste Istent, aki többször meg is mutatta magát. Ám ennek ellenére is történtek visszásságok. Jézusban Isten megmutatta önmagát, arcát. Kétezer év telt el azóta, és még mindig az ószövetségi tanítás élvez elsőbbséget, sajnos - vagyis fogat kívánunk a fogért.
Mennyi fog és szem fog még elveszni és kárt szenvedni emiatt a bűnös felfogás miatt? Jézus minket akar üdvözíteni, és teljesen, épen. Lelkileg épen.
Sík Sándor: Hiszek
Hallják meg hívők és hitetlenek Élet-halálra szóló eskümet! A szív bősége zúg fel ajkamon, Az kényszerít a Krisztus vallanom. Hallják meg rokkant, vén aposztaták S a vétekben vajúdó új-világ, A forradalom, a vak Leviáthán, És hallja meg a settenkedő Sátán: Isten nevében vallomást teszek: Hiszek.
Hiszek, és hitem súlyos és kemény. Nem tünde tan, nem pille vélemény. Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán: Igen és nem, kereken, magyarán. Semmi csűrés és semmi csavarás, Ínyeskedés és köntörfalazás:
Hiszem és vallom, szeretem és élem, Amit az Egyház hinni ád elébem. Ebben a hitben élek és halok: Katolikus vagyok.
Hiszek egy Istent, ki három személy, Az élő Istent, aki bennem él, S akiben élek, mozgok és vagyok, Kinek tenyerén megsimulhatok. Akinek rám is éber gondja van, És cselekszik bennem és általam. Aki mozdítja minden mozdulásom, S én jóban-rosszban boldogan imádom Intéző édes mély akaratát. Hiszek Istenben, hiszem az Atyát.
Égnek és földnek testté vált frigyét: Hiszem a Krisztust, hiszem az Igét.
Akit az Atya örök óta szül, És akiben szépséggé lesz a zűr. Kinek emberré tetszett válnia, Hogy Isten legyen az ember fia. Ki hogy minden nap eljöhessen hozzánk, Ízlelnünk adta a rejtelmes Ostyát. Benne az élet és benne az út. Hiszek Istenben, hiszem a Fiút. Hiszem a Krisztus gyújtotta tüzet: A Szellemet, aki a Szeretet. Aki Szent Péter ajakán rivall, Hegyeket bont, szíveket áthidal, És hét csatornán csorgatja beléd Az élesztő kegyelem kútfejét. Ki tüzet gyújt az embergondolatnak, Kiből fölébe nőhetsz tenmagadnak
És mosolyoghatsz, alkothatsz, ölelhetsz. Hiszek Istenben, hiszem a Szentlelket.
Hiszek, és tudom, honnan a hitem. Házamat én kőszirtre építem. Négy élőlény az erős alapok: ember, oroszlán, sas, tulok. Hallottam a piacon szólni Pált, Hallottam Ágostont és Ottokárt, Látom a szirten Péter kulcsait, S bennem a mélyben, hallom döbbenettel: Kimondhatatlan gerjedezésekkel A Szentlélek sóhajtozik. Ó tudom kinek, ó tudom kinek: Én az eleven Istennek hiszek.
Élő hitemmel vagyok én szabad.
Mankó helyett kötöttem szárnyakat. Ami akad a földön emberi, Gazdag szívem testvérnek ismeri. És ami túl az emberkörökön, A végtelenség: ígért örököm. És mikor üt a boldogságos óra, Hogy befogadjon koporsóm gubója: Hitem gyertyája utolsót remeg,
Jékely Zoltán - Örökifjú muzsika Mozart: g-moll szimfónia Örökifjú muzsika csermelyében Fürösztöm meg korán vén arcomat, Hadd mossa meg időszántotta képem, Simítsa el a sápadt ráncokat?
Egy hosszú ősz hajszál hullt az ölembe, Talán apámé, talán az enyém, S közben zuhog e dallam a fülembe, S fiatal álmok ringnak ütemén.
Ó, a lélek, e szívós síri mécses, Az időhozta változásokat Hogy elhazudja! Fut-fut a zenéhez, És régi dalt friss vágyakkal fogad.
S künt tél van és a kert halotti dermedt, Jégtűket hint a csillagos magas, S én, kit örök ifjúság átka vert meg, Érzem, hogy jön, jön, jön az új tavasz!
Tegnap, február 8-án volt négy hónapja, hogy 2013. október 8-án Ackermann Kálmán atya hazatért Teremtőjéhez. Ez nem évforduló ugyan, de álljunk meg gondolatainkban néha, és emlékezzünk rá, közbenjárását kérve. (Nemsokára pedig születésnapja lesz, idén lett volna 77 éves.)
Rá emlékezünk Beethoven híres zenéjével, a "Pathétique Szonátával":
Radnóti Miklós: NEM BÍRTA HÁT...
Dési Huber István emlékére
Nem bírta hát tovább a roncsolt szív s tüdő a multat és e bomlott éveken virrasztó gondokat, hitet, csalódást, nem bírta más, csupán az értelem,
s az bírta volna még. De megszökött a test, szived megállt, a festék megmeredt, üres maradt a karton és a vászon, kezed nem méláz már a lap felett;
árván maradt világod és világunk, sötéten színes, fölmért s tág világ; bivaly, ló, munkás, költő sír utánad s a dési templom és a dési fák.
A sorsod ellenére voltál mester és példakép. Hivő, igaz, okos; a munkáló idő emel ma már; hiába omlik rád sír földje most,
a dolgozók nehézkes népe feldobott, - csodálatos roncsát a szörnyü tenger, hű voltál hozzá s hozzád az kegyetlen, de megtanul majd s többé nem felejt el.
S ha megtanult, úgy látja majd, ahogy te, a külvárost, a tájat, társait; mindegy, koporsót, korsót mond a kép, vagy tűzfalat, mert minden arra int:
"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, - hordozd szivedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen."
Van, hogy egyetlen pillanat, néhány másodpercnyi történés képes megváltoztatni az ember napját - még akkor is, ha ez éppen este történik. Szürke, ködös, nyálkás, hideg napunk volt ma, ami az egyébként is hajszolt és gondokkal küzdő ember hangulatát képes még inkább negatívvá tenni.
Este egy népszerű áruházban járkáltam, magam mögött húzva a bevásárló kocsit, fáradt tekintetem rámeredt az olykor olcsó ócskaságokkal teli polcokra... És ekkor..., és ekkor megtört a jég, talán nem is az aznapi jég, hanem az egész téli időszak jege, fagyos belseje:
Egy kislány fordult a bevásárló kocsin támaszkodó férfi felé, aki szürke, kopott téli kabátot viselt magán. A kislány jól hallható (és érthető) hangon ezt mondta:
Kétségtelen, hogy Franz Schubert zeneszerző műveit előadni nem könnyű, hiszen igen mély belső világ szükséges a megszólaltatásukhoz. Legyen az zongorára vagy énekhangra írt mű, vagy éppen mise. Schubertet kicsit megkésve, két nappal születésnapja után köszöntjük, illetve hálát adunk neki és érte, és emlékezünk rá. Azért is jó, mert ma legalább csak Schubertet tudunk hallgatni...
Bécs külvárosában, Lichtenthalban született 1797. január 31-én, apja tanító volt, aki hegedülni tanította. Bátyja zongorázni tanította. Otthonukban családi vonósnégyes is működött.
"Ami romantikussá teszi, az a hangzás igényén, a hangzás szépségének valósággal fizikai vágyán túl a vándorlás állandó attitűdje – ennek természetes velejáróival, a táj szeretetével és a távoli otthon nosztalgiájával, a közösségből kirekesztett vándor magányának gyötrő fájdalmával." (fidelio.hu)
As-dúr miséje az egyik legjobb példa arra, hogyan képes szinte észrevétlenül átléptetni a hallgatót ebből a világból, a képmutatás és féltékenység világából egy emberi, mély, érzésekkel és vallomásokkal teli világba, amely szinte előíze az isteni világnak.
Schubertet hallgatva kiderül: félelmeink és önzéseink vezetnek a világ mai legnagyobb bűnéhez, mely a féltékenység és irigység. Nincs szánalmasabb annál, mint amikor valaki hatalmát féltve (mely legtöbb esetben oly csekély!) mások életén rontva próbálja sajátját javítani. De önzésünk meglátszik abban is, ahogyan Istenről beszélünk. Beszélünk-e egyáltalán róla? Van-e ma teológiai értekezés a különféle szinteken? Elsiklunk az isteni felett, miközben elődeink ilyen zseniális és mélységes műveket komponáltak.
Urunk bemutatásának ünnepén legyen lelkigyakorlatunk a fenti mise meghallgatása, átelmélkedése. Legyen ezáltal ünnep a szívünkben, olyan ünnep, mely kitörölhetetlen mélységet ad a magasságbeli Isten szeretetéből.
A videón 24:53-nál halljuk az "Et incarnatus est" részt a Hitvallásból. Ez teljesen hitelesen ábrázolja azt a hittitkot, melyet kimond és elénekel. Áttöri Isten az emberi lét és képesség határait, mindezt úgy, hogy semmit sem tör meg, semmit nem ront el. Felkéri a törékeny emberi lényt, hogy fogadja be a Szentlélek Úristent, fogadja el az isteni tervet. Mária pedig megnyílik, de ugyanaz az isteni teremtmény marad, melyhez soha nem férkőzött a bűn - csak a fájdalom. Isten nem ront rá az emberre, csak felajánlja magát.
Akinek pedig még marad ideje, hallgassa meg az e-moll zongoraszonátát Sviatoslav Richter előadásában.
XVI. Benedek pápa, még
bíboros korában írta a következő sorokat, amelyben kifejti, hogy korunkra
sokszor jellemző a „határozott elfordulás a történelemtől, ami már csak a
tegnap lomtárának számít, amelyből egy egész új mának semmi haszna nincs”.
Ahhoz, hogy a hitünket és
hitünk alanyát jobban megismerjük, elengedhetetlen, hogy nagyobb figyelemmel
forduljunk az egyház liturgiája felé.
Szomorú tapasztalat
mindannyiunk számára, hogy nem ezt tesszük. Magunk mögött hagytuk a Hit évét. A nagy
pápa, XVI. Benedek pápa, kegyelmi évet jelentett be azzal, hogy a katolikusok figyelmét a
hit mélyebb megismerésére irányította.
De az év lezárása után
elmondhatjuk-e, jobban és többet ismerünk az E tanításából, mint annak előtte?
Igazából nem. Semmi nem
történt, nem tettünk semmit. A hitéletünk ugyanolyan felületes, mint annak
előtte volt. Az erények és bűnök terén való tévedések, a méltatlan
szentségekhez való járulás. Az alázat és Isten dicséret hiánya már már az
egeket sérti.
Legfőbb gondunk, az, hogy
új pápánk milyen cipőben jár, miért fekete nadrágot hord és mit eszik a Szent
Márta ház menzáján. Olyan jó volna ezen felülemelkedni, mielőtt e világ szele
széltől lengetett nádszál módjára kiszaggat és magával ragad.
Az Egyház örök. A krisztusi hit
örök. Az isteni igazság teljessége a Római Katolikus Anyaszentegyházban áll
fönn.
Csak akkor maradhatunk
szilárdak és kitartóak, ha jobban megismerjük hitünket, amely az Egyház hite,
és amely hit teljességét Krisztus nevében való megkeresztelkedésünk során az
Egyház isteni közreműködése során kegyelemből megkaptunk.
Ha a hit rendje megszabja
az imádság rendjét, akkor hogyan lehet az, hogy templomainkból eltűnt a szent
nyelv használata, a gregorián ének, az igazi gyertyák és az igazi örökmécs. A
művészi oltárok, az elmélkedésre indító szobrok.
Testvérek! Ha mi nem
őrizzük meg, ha mi nem becsüljük meg, akkor az utókor hogyan fog hitre ébredni?
Mit fog utánunk találni? Mi fogja a Krisztusba
vetett hitet megjeleníteni és kifejezni? Aki a hit szimbólumait nem becsüli,
magát a hitet sem becsüli.
A mai ünnep a
világosságról szól. Az örök Világosságról. Az isteni örök fényről, Jézus
Krisztusról, akinek istenségét elsőnek volt méltó felismerni a Boldogságos Szűz
Mária. És Ő mutatja fel számunkra.
Kérjük áhítattal és nagy
alázattal e kegyes Szüzet, vezessen el minket az ő szerelmetes Fiához, hogy
felismerve istenségét, a Lélektől indítva tudjunk az Istenhez sóhajtani,
Atyánkként szólítva őt!
"Ékesítsd
fel menyegzős termed, Sion, és fogadd Királyodat! Öleld át Máriát, a
mennyország ajtaját, mert ő hordozta az új Világosság dicsőségének királyát.
Megáll a Szűz és kezében hozza a hajnalcsillag előtt szült Fiát, aki Simeon
ölébe fogadott, és a népeknek hirdette, hogy ő az élet és halál Ura, és a világ
Üdvözítője."
Lassan egy éve, hogy a sirály megjelent... és most lecsapott! Persze, ez a szenzáció, nem más. Viszont érdemes elgondolkodni néhány "véletlenen" (?). Közel egy évvel ezelőtt a Vatikán kicsiny kéményén üldögélt egy sirály, várva a fehér füstöt.
Most ismét egy sirállyal van dolgunk, de korántsem egy békés példánnyal. Ugyanis január 26-án varjú társával lecsapott a békegalambokra. A megdöbbentő és kegyetlen esemény nem sokkal 12:00 óra után történt a pápa szeme láttára... :)
Az sem véletlen talán, hogy a pápa éppen Ukrajna békéjéért imádkozott, arról beszélt, ami után megtörtént az említett kegyetlenség. Nos, a viccet félretéve, valóban lehet mélyebb értelme is az esetnek. Lehet.
(A pápa maga is élt az állatszimbolikával, hiszen a galambnak jelentőséget tulajdonít. Azzal, hogy ő maga engedi el azokat, elismeri az állat mögöttes jelentését. Ne feledjük, hogy a keresztény értelmezés szerint a galamb a Szentlélek jelképe, de galamb hozott zöldellő ágat Noénak is...!)
Egy éve márciusban ezt írtuk a sirályról:
A madár az Újszövetségben az isteni gondviseléshez szolgál hasonlatul. Jézus ezt mondja: "Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe nem gyűjtenek, mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?"
Jelképe a madár az erkölcstelenségnek, amikor a Jelenések látnoka Babilont ördögök tanyájának mondja: "minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke" a bűnös város (Jel 18,2). Az utolsó időkben pedig eszköze az ítélet végrehajtásának, amikor az "angyal harsány hangon szólt az égi madaraknak: Gyertek, gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára. Egyétek a királyok húsát, a vezérek húsát, a bajnokok húsát, a lovak és lovasok húsát, minden szabadnak és rabszolgának, kicsinek és nagynak a húsát." Jel 19,17k
Az egyházatyák az égi segítséget látják a madárban. A Teremtés könyvében szereplő madarak előképei az apostoloknak, akik az egész földet bejárva hirdetik Isten Igéjét. (forrás: Dávid Katalin: A teremtett világ misztériuma)
Fontos dolog az állatszimbolika. (A linkre kattintva elolvashatja a Katolikus Lexikon szócikkét.) Szerepe lehet az álmokban is, a természeti jelenségekben is, de a hétköznapi életben is. Több szent is közvetlenebb módon kapcsolódott a madarakhoz, mint például Assisi Szent Ferenc. De Jézus is példálózott vele.
A varjú az Ószövetségben tisztátalan állat: "A madarak közül ezeket tartsátok tisztátalannak; ne egyetek belőlük, mert tisztátalanok: a keselyű, a szakállas keselyű, a réti sas, a fekete kánya és a vörös kánya különféle fajtái, a varjak különféle fajtái, a strucc, a kuvik, a sirály, a karvalyok különféle fajtái, a fülesbagoly, a bagoly, a kormorán, a vöcsök, az íbisz, a pelikán, a fehér keselyű,..." (Lev 11,13-18)
Emellett a hiedelmek és az álomfejtés szerint a halálra utaló madár/jelkép.
Azt, hogy a vasárnapi római eseménynek milyen értelme volt, ne mi döntsük el. Viszont érdemes figyelni az idők jeleire. Sokszor mellékesnek tartjuk ezeket, de ha nem is éljük bele magunkat teljesen, mégis tudjuk értelmezni azokat.
Az is érdekes, hogy szinte napra pontosan, egy évvel ezelőtt is hasonló eset történt. Akkor XVI. Benedek pápa mondta az Úrangyala imádságot vasárnap, január 28-án. Akkor a galamb megmenekült, mely szintén a békét volt hivatott szimbolizálni.
Tájékoztatjuk azon kedves Olvasóinkat, akik szeretik az operát, és netán a magyar történelmet, hogy az Operaház idei Bánk bán című operájára még vásárolhatók jegyek! Ez az az előadás, melyet talán a szerényebb helyről is érdemes meghallgatni, akár kisebb kategóriás jegyárban. A hit, a történelem és a művészet összefügg. Szorosabban, mint gondolnánk. Éppen ezért - még ha hiedelmekkel és téveszmékkel is kell szembenéznünk -, saját szellemünk és lelkünk alakulásának érdekében, újra és újra fel kell idéznünk a régmúltat... (És mivel programjainkat illik előre megtervezni - főleg az Operában -, azt ajánljuk, mihamarabb vásároljon jegyet!)
Erkel Ferenc operáját hatszor adja elő az Opera idén márciusban.
A cselekmény:
Történik Visegrádon és a Tisza partján a XIII. század elején, II. Endre uralkodása alatt.
l. kép. Gertrud királyné, míg a király hadban jár, meráni híveinek bált ad. Ottó herceg, a királyné elpuhult, kéjenc öccse, szemet vet Melindára, Bánk bán asszonyára. A mulatságra eljöttek a mellőzött, "békétlen" magyar nemesek is, élükön az indulatos, vad Petur bánnal, aki „tányérnyaló magyar társait bírálja. A békétlenek óvatosságra intve őt, mulatásra biztatják. Petur válaszul keserű bordalt énekel. Amikor a királyné megjelenik a teremben, Petur elmondja társainak, hogy összeesküvést sző a királyné s az idegen udvaroncok ellen; az összeesküvés fejéül Bánk bánt kívánja megnyerni, akit titokban visszahív országjáró körútjáról. Melindát Ottó ostroma a báli terembe kergeti. Az udvar népe két pártra szakad, a Melinda köré felsorakozó magyarok és a királyné párti merániak állnak szemben egymással. A feszültséget a teremben megjelenő magyar táncosok oldják fel, akik tüzes táncukkal lassan kiszorítják a helyről a gúnyolódó merániakat.
2. kép. Melinda kimenekül a palota udvarába, de Ottó utána veti magát. Hevesen udvarolna Melindának, de minden próbálkozása hasztalan. Bánk hű asszonya eleinte riadtan, utóbb utálkozva tér ki előle és elhárítva a hercegi széptevést, elmenekül. A leskelődő Biberach, a kétszínű, álnok és haszonleső kóbor lovag Ottónak megoldást kínál: kábító és altató italokat szán Melindának és a királynénak. Ottó elfogadja Biberach sátáni tervét. A herceg ostromának tanúja lesz Bánk, aki Petur üzenetére váratlanul megjelenik a királyi palotában. Biberach, aki személyes bosszúból a királyné vesztét tervezi, figyelmezteti Bánkot: veszélyben felesége becsülete. A megrendült Bánk csak a királyban bízik, uralkodója elé kívánja tárni személyes és országos gondjait.
3. kép. Gertrud elbúcsúztatja vendégeit. A búcsúpohárban Melinda számára már ott van az elkábító ital. Ottó elégedetten látja azt, hogy Melinda kiüríti a serlegét. Bánk asszonya búcsúzásul felelősségre vonja a királynét Ottó viselkedése miatt. Gertrud nem tűri királyi személyén esett sérelmet: szenvedélyes szavakkal szidja meg Melindát. Lassan hat Ottó bájitala, és Melinda már vizionál, a jelenlévőkben Bánkot látja. Amikor kitámolyog a teremből, Ottó utána veti magát. A királyné megakadályozza, hogy Petur és a békétlenek Melinda segítségére siessenek.
II. felvonás 1. kép
Szín: a királyi vár temploma és annak a Dunára néző tornáca. A felvonást nyitó rövid előjáték a főhős lelkében dúló vihart ábrázolja, mintegy előrevetítve Bánk "Hazám, hazám"-áriájának mondanivalóját. Öreg paraszt, Tiborc zavarja meg a hazája s a maga sorsán tépelődő Bánkot. Szavai a nép szörnyű szenvedését tárják a nagyúr elé. Egy régi seb nyoma Tiborc homlokán elárulja: valamikor, háborúban, ő mentette meg Bánk életét. A bán gazdagon megjutalmazza a parasztot. Biberach segítségével, Gertrud hallgatólagos támogatásával Ottó herceg vágya teljesült: elrabolta az alélt Melinda becsületét. A kétszínű Biberach maga közli a hírt Bánkkal. A megjelenő, meggyalázott Melindát szégyene és Bánk keserű átkozódása az őrületbe kergeti. Neje állapotát látva Bánk megrendül, és Tiborcot kéri, kísérje Melindát a Tisza partján lévő várlakába, gyermekével együtt.
2. kép
Bánk bán késő éjjel behatol Gertrud lakosztályába, hogy számon kérje tőle, amit őellene s az ország ellen vétett. Gertrud közönyös marad az alattvalók baja iránt - s az ország nagyura vagy annak felesége sem több számára, mint "alattvaló". Amikor azonban Bánk átkot mond a merániakra, a sértett Gertrud tőrt ránt. Bánk kicsavarja a tőrt Gertrud kezéből, és megöli a királynét. A gyilkosság hírére összeverődő magyarok imában kérik Isten segítségét országunkra.
III. felvonás 1. kép Tiborc a gondjaira bízott Melindával és gyermekével a Tisza partjára érkezik, ahol váratlanul vihar támad. Tiborc sürgeti az átkelést. Melinda azonban már nem fogja fel a külvilág jeleit. Tébolyult vízióiban fel-felcsillan önnön tragédiájának egy-egy mozzanata. Bölcsődalt énekel kisfiának, s vele együtt a háborgó Tiszába veti magát.
2. kép
A második kép a királyi vár gyászba vont nagytermében játszódik. Gertrud halálhírét hallva, a király hazatér hadával. Hívei elfogják s lefegyverzik a békétleneket, de mielőtt leszámolhatnának velük, megjelenik Bánk, és megvallja: ő ölte meg a királynét. Bánk bánnak, ősi származására tekintettel, a király nem lehet bírája: felette csak az ország mondhat ítéletet. Ám erre nem kerül már sor. Távolról panaszos furulyaszó hallatszik, s a királyi palota termébe csakhamar Tiborc tér be néhány paraszt kíséretében, akik Melinda és gyermeke letakart holttestét hozzák. Bánk összeomlik. „Király, bosszulva vagy! Dolinszky Miklós - Merczel Mária(forrás: opera.hu)
Egy-egy népszerű fiúkórust már bemutattunk a blogon. A katedrálisokban, püspöki székhelyeken általában csak fiúkból álló kórust alkalmaztak a liturgikus szolgálatokon.
"Ugyan nem a canterburyi katedrális az első brit székesegyház, amely lánykórust alapított, a 80 millió főt számláló Anglikán Közösség anyatemplomaként lépésének igen komoly visszhangja van. A kórus alapításának történelmi jelentőségével az a tizenhat lány is tisztában van, akiket a tavaly novemberben tartott meghallgatások során választottak ki.
A 12 és 16 év közötti lányok a helyi iskolákban tanulnak, és - a katedrális fiúkórusának tagjaival ellentétben, akik a székesegyháznál élnek és minden nap próbálnak - csupán heti egyszer gyűlnek össze gyakorolni. David Newsholme kórusvezető szerint a korlátozott gyakorlási idő ellenére a lányok nagyon összeszedettek és szívvel-lélekkel éneklik a betanult zsoltárokat, öröménekeket és reszponzóriumokat.
A lányok a katedrális emeletén lévő apró, zsúfolt zeneszobában próbálnak. A több láb vastag falakkal körülölelt helyiség polcai Mozart, Bach és Britten-kottáktól roskadoznak. „Elég gyorsan kellett betanulnunk a dalokat, de az ember nem is gondolná, hogy ilyen jó hangulatban telik itt az idő" - mondta a 12 esztendős Abby Cox, a lánykórus egyik tagja. Mint hozzátette, olyan lányokkal énekelhet együtt, akik hozzá hasonló szenvedéllyel szeretik a zenét." (fidelio.hu)
Nem, nem kell bekapcsolnia a televíziót ahhoz, hogy a mostani témába belehelyezkedjen. Gondoljon csak a Magyar Kultúra Napjára, amit tegnap ünnepeltünk. De ne is kapcsolja be a televíziót, jobban jár. Ha pedig a távirányító már a kezében van, jól gondolja meg, hogy főműsor időben hová kapcsol!
Most másra utalunk a címben, de gondoljon mindenki arra, amire szeretne.
Tegnap országszerte beszédeket mondtak el a helybeliek által köztiszteletben álló személyek a magyar kultúráról, és egyáltalán a nemzet sorsáról, jelenlegi állapotáról. Kiállítások nyíltak, emlékév zárult, könyvbemutatók is akadtak. Ezek alkalmával mindig arra döbben rá a közönség (az előadók gondolatai nyomán), hogy mégiscsak vissza kell fordulni. Egy divatról szóló kiállításon arra a következtetésre jutott például a kiállítást megnyitó hölgy, hogy eddig is, most is, és ezután is Párizs fogja diktálni "a divatot". Régi csipkék, különféle funkciót ellátó ruha-részecskék, stb... Fotókiállítás, ahol az ember rájön: a képeken látható régi világ volt az igazi. Mesterségekről szóló kiállítás: az emberkéz alkotta dolgok maradandók és igaziak voltak! Könyvbemutató: a gondolkodásunk vissza-visszahajlik a költészet igazi vonalához, a kérdések bennünk mindig ugyanazok - csak másképp.
Persze nem jó az, ha ül az ember a fűtött szobában, és azon mereng, pokrócába beburkolózva, hogy régen bezzeg milyen jó volt! Régen is volt gond, régen sem volt mindenki bűntelen. Nem a régen élt embereket szeretnénk feltámasztani most hirtelen (bárcsak sokan még ma is köztünk lehetnének! - de nekik annyi adatott!), nem is a régi kávéillatot a pesti kávéházak előtti járdáról... Viszont ne akarjunk mindig gyökeresen újat, gyökeresen mást.
A társadalom egyes rétegei már érzik, hogy vissza kell fordulni. Vissza kell fordulni a gyökerekhez, a forrásainkhoz. A divattervező érzi, hogy a tömegtermék nem lesz maradandó, és mellesleg nem is sugall semmiféle gondolatot, érzelmet, hovatartozást. A régi világban a ruhák színkavalkádja kifejezte a családfő anyagi hátterét - de a szellemit is. Az igények megváltoztak, lejjebb adtunk belőlük. Nincsenek körülöttünk húzó erők. Mindig leadjuk a szintet, és ezáltal egyre inkább elfajul a lelki-szellemi igénytelenség.
Vissza kell fordulni az igazi értékekhez - nem szégyen az. Ha előveszem nagyapám fiatalkori fényképét, nemcsak arcvonásait tudom megfigyelni, hanem fény vetül lelki állapotára, a társadalomban betöltött szerepére, ruházata elárulja foglalkozását, hajviselete pedig szintén a belsőről árulkodik... Ha ötven év múlva egy unoka megnézi nagypapa fészbúkos képét, elszörnyed (jobb esetben), és megkérdezi: miért a fürdőszobában, a tükör előtt készült a kép? Ma ritka az a fiatal például, aki szüleivel együtt fényképezkedik. Régen voltak családi fotók, amihez külön fel kellett öltözni, megfésülködni, stb.
Ez a világ súlyosan és mélyen hat ránk, ha hagyjuk. A régi világ, ami nem "való" volt, hanem "igaz", sokkal inkább lehetne hat-ó.
Most evezzünk át egy speciális helyre, a megkeresztelt hívek közösségébe (az Egyházba). Még mindig az újat keressük, még mindig a módszerekről konferenciázunk, még mindig a régi a rossz, még mindig a kommunista elnyomásból fakadt "új" és "ellenkező" a sláger. Hagyjuk! Tegyünk félre! Jó volt eddig, bár nem lettünk többen. Azt hittük, hogy majd a fiatal kórusok szaporodnak, mint a gomba; azt hittük, hogy több gyónó lesz; azt hittük, hogy majd mindenki tisztességes házasságban él. Nem lett több kórus (a többet minőségben is értem), nem lettünk jobb gyónók, és több a válás (és az érvénytelenítés).
Azt hitték sokan, hogy a média mindent megváltoztat. Lett katolikus hírportál, amihez minden évben egy kicsivel több reményt fűztünk - nem nagy sikerrel. Lettek katolikus embereknek blogjaik, közösségeknek újságjaik... Az első idők mindig reménnyel teli voltak, és végül minden unalmassá vált.
Sajnos ezek a gondolatok az elmúlt egy év tapasztalatai alapján értek meg. Sajnos? Igen, mert azelőtt nem volt napirenden Benedek pápa. Talán elődje sem mindig - sok kritika érte. Most hirtelen minden katolikus média csak vele foglalkozik. Az, hogy mit gondol egy teológus hallgató az abortuszról (bocsánat, hogy mit gondol, arra nem vagyunk kíváncsiak, de hogy az egyházi tanítás fényében milyen meglátása van, arra igen), hogy a plébános atyák mikor gyóntatnak, hogy melyik az a plébánia, ahol fel lehet készülni méltó és igaz módon a házasságra, vagy hová tud elvonulni valaki, mielőtt meghozza élete nagy döntéseit? Nos, ezekről nem szól a fáma. Minden ESEMÉNYRŐL azonnal tudunk, híreink vannak csak. Ez nem jó.
Az Apostolok idejét leíró szentírási rész nem arról szól, hogy Pál apostol amikor kikötött Troászban, milyen egyszerű ladikon érkezett... Vagy Péter amikor kiállt, és elmondta pünkösdi beszédét, hányan hallgatták meg...
Forduljunk meg, és merítsünk az igazi forrásokból! Sokkal kisebb erőfeszítés lesz ez, mint állandóan új és teljesen hatástalan módszerek kidolgozásán fáradozni, mellesleg nem kevés pénzt költeni azok megvalósítására. Talán el fog jönni az Egyház életében az a pillanat, amikor ráeszmél a "többség" (ismét minőségileg értem a szót), hogy merre kell haladni ahhoz, hogy az Isten Fia által megszabott úton haladjunk.
A bűnös ember léte mindig ki van téve a kísértéseknek. Általában a kor kísértéseinek. Most nagy kísértés a hatalom, a pénz, az irigység, a fösvénység. Ne hagyjuk, hogy ezek eltakarják az igazi (régi) értékeket, kincseket. Van olyan, akinek fontosabb egy tál lencsefőzelék, mint a temploma liturgikus tárgyairól való gondoskodás. Vagy olyan is akad, aki a Máriáról (és Máriához) szóló hangverseny helyett inkább vacsorázik focista társaival.
Igen, talán a valóvilág eltávolodott Istentől. Az ember lett a fontosabb, nem pedig az Isten. És mi a végeredmény? Lám, egyre inkább távolodunk egymástól, minden baráti kapcsolat megszakad, a családok tagjai eltávolodtak, nincsen személyes beszélgetés, hanem helyette csetelünk, de az utcán már nem köszönünk... Ki várja ma aggódva, teli örömmel és szeretettel kedvese, szerette válaszát, melyet az levélpapírra vetett és feladta a postán...? Hányan kaptunk most karácsonykor igényes levelezőlapon szívhez szóló, személyes karácsonyi köszöntést? Írunk egymás születésnapjára levelet, vagy netán felhívjuk telefonon? Nem, nem! Tévedés! Istent kiiktattuk, egy téves és csalóka szlogennel, hogy forduljunk egymás felé (vigyázz!), majd végül kiderül, hogy az EGO LETT AZ ISTEN!
Ezen a vonalon nem kívánhat továbbmenni az Egyház sem! Újra Isten felé kell fordulni, hogy onnan fordulhassunk egymás felé! (Nem mindegy!)
Ezek fényében hallgassunk meg egy részletet Rossini Mózes című operájából. Íme a részlet szövege:
I. FELVONÁS, 1. JELENET
A mádiániták
tábora. Zsidók és mádiániták
KÓRUS
Óh! A hitetlennek vad hatalmától
Te szabadíts meg jóságos, nagy Isten!
Ha meghallgatod szavát,
Néped visszatérhet hazájába majd.
De ki a reménységünk záloga ma?
A kegyetlen, ki hitet s becsületet nem ismer?
Aki saját képmására formálja az isteneket, kiket imád,
A San Francisco-i Egyházmegyében működő XVI. Benedek Intézet (Benedict XVI Institute for Sacred Music and Divine Worship) hivatása az állandó képzés a liturgiában, szent zenében mindazok számára, akik részt vesznek a szent liturgiában. Így vonatkozik ez a papokra, ministránsokra, énekesekre, laikus hívekre... Online tanfolyamaik mellett plébániákon és a szemináriumban is zajlik képzés.
Egy angol nyelvű videó az Intézetről (a képek magukért beszélnek):
Érdemes elgondolkodni ismét azon, hogy Egyházunk kincseit mennyire őrizzük, és mennyire akarunk egy-egy szellemi-lelki örökség részesei lenni!? Érthető ez Szent Ambrustól kezdve a középkoron át XVI. Benedek pápáig. Olyan szellemi örökséget hagytak ránk elődeink, de a köztünk élő szentek is, hogy azok állandó "tanulmányozása" szükséges. Bízzunk abban, hogy hamarosan Közép-Európában is létrejön egy hasonló intézet, hiszen Európának ezen vidéke néhány száz évvel ezelőtt még bővelkedett a szent liturgiát művelő és szerető hazafiakban...
Weöres Sándor, a XX. századi magyar irodalom egyik legjelesebb alakja. Közismert mondata, melyet az emlékévre létrejött honlap is idéz, ez: "Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Minden képességünk és erőnk adott: Isten teremtményei vagyunk, alkotások, melyeknek jobbá és tökéletesebbé kell válniuk. Minden adott, nekünk csak el kell indulni a létrán - és lehetőleg felfelé. Isten keze mindig felénk nyúl, és szeretné, ha munkánkkal az általa nyújtott mennyei világból mutatnánk meg valamit, itt, lenn a földön. Minden munka és minden emberi lét arra irányul, hogy az isteni műbe, a teremtés állandóságába bekapcsolódjon - a maga sokszínűségével.
Most A teljesség felé című művéből idézünk. Először a bevezetőt, majd "Az Isten" című írást.
A teljesség felé
Solvere volo et solvi volo.
Salvare volo et salvari volo.
Generare volo et generari volo.
Cantare volo et cantari volo.
Saltate cuncti!
Ornare volo et ornari volo.
Lucerna sum tibi, ille qui me vides.
Janua sum tibi, quicunque me pulsas.
Qui vides quod ago, tace opera mea.
(Oldani vágyom és oldódni vágyom.
Üdvözíteni vágyom és üdvözülni vágyom.
Nemzeni vágyom és megfoganni vágyom.
Dalolni vágyom és dallá válni vágyom.
Mind táncoljatok!
Ékesíteni vágyom és ékeskedni vágyom.
Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam.
Ki látod, mit teszek, hallgasd el a munkám.)
Egy apokrif János-evangéliumából
AZ ISTEN
Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb
rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden
alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.
Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a
lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten.
Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen,
időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos
az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a
csönddel.
Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent:
mint „van”-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget
beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása
után felragyogó végtelen lelket.
Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és
nemkivánatos, nincs többé semmiféle fokozat; minden végtelenül és kívánság
nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan,
melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget,
s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.
XVI. Benedek pápa bátyja tegnap ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Blogunk sok szeretettel köszönti a pápa-testvért, és hálás azért a munkáért, melyet nevezhetünk akár életáldozatnak is. Rengeteget tett az egyházzenéért, az Egyházért. Bízunk benne, hogy Isten még több időt enged neki egészségben, és végül majd szentjei ujjongó kórusába fogadja be - ha nem is karvezetőnek, de legalább egy "verébnek". (Megj.: A veréb szó a német "Spatze" magyar megfelelője. Georg Ratzinger az alapítója a németországi "Regensburger Domspatzen"-nek, vagyis a regensburgi dómverebeknek...)
Isten éltesse sokáig! Ad multos annos vivat!
(Nemrég XVI. Benedek pápa (emeritus pápa) még egy római kórházban látogatta meg bátyját. Tegnap viszont EGYÜTT ünnepelték a jeles születésnapot!)
Ma véget ért a karácsonyi időszak. Adventben Máriával együtt vártuk Jézus születését, hiszen a roráte misék Mária-misék. (a cikk tartalma miatt ide nem fűzünk megjegyzést) Karácsonykor az evangéliumokban is szerepet kapott Mária, nemcsak a Betlehem megjelenítésében. Mária ott volt Jézus körülmetélésekor is, teljes anyai szerepben volt jelen a kisded mellett, de később is. Ő mutatta be Józseffel együtt Jézust a templomban, de a kánai menyegzőn meg is szólalt, hiszen olvassuk a leírásban. És ő áll ott az utolsó órákban is Fia mellett, a vérző Istenarc mellett, a kereszt tövében...
Egy új élet ünnepléséhez mindig hozzátartozik az anya ünneplése. Ezért bizonyos értelemben a saját születésnapunk is szüleink és Isten tervére irányul. Elsősorban Isten tervének ünneplése, amelyre az emberi pár igent mond.
Az anyaságról beszélni csak az tud, aki anya. Gondoljunk most az alábbi éneket hallgatva saját édesanyánkra, de Szűz Máriára is. Kérjük Máriát, hogy legyen édesanyánk pártfogója - a földi életük során is, a mennyben pedig hathatós szószólójuk.
A világ egyik legszebb Ave Maria-ját hallgassuk most meg két előadásban:
Ausztria nagy többsége meg van keresztelve. Országunk jó kétharmada, jórészt gyermekkorában, részesült a keresztségben. Lakosságunk széles körében még most is meggyökerezett hagyomány, hogy az emberek gyermekeiket megkereszteltessék. Ma ünnepeljük ennek a szertartásnak az eredetét: Jézus keresztségét.
Minthogy Jézus részesült a keresztségben, a keresztények ismérve lett, hogy megkereszteltek legyenek, mint ahogy a zsidóság férfi tagjainál, hogy gyermekkorukban körülmetéljék őket.
Mi a keresztség jelentése? Mire jó ez? Miért kereszteltetik meg sokan gyermekeiket, jóllehet ők maguk hiányos kapcsolatot ápolnak az Egyházzal? Az alapvető válszt Jézus keresztsége adja meg. Miért vetette ő magát alá ennek a szertartásnak? És miért bízta meg az ő legközvetlenebb munkatársait, az apostolokat azzal, hogy menjenek el az egész világra, és hívjanak meg minden embert a benne való hitre, és a megkeresztelkedésre? A keresztség témája tehát egészen központi kérdés: Minek a keresztség?
Az első választ Keresztelő Szent János adja meg. Ő azzal kezdte, hogy emberek tömegét keresztelte meg a Jordánban. Számára a Jordán folyóban való alámerítkezés a megtisztulás jele volt, a készenállásé, hogy megváltoztatja az illető az életét, és mint aki ujjászületve emelkedik fel a vízből. A keresztséget egy beszéd előzte meg. János megdöbbentette, mintegy felrázta szavaival az embereket; a lelkülre beszélt. Sokakat megérintettek szavai, és készek voltak megváltoztatni életüket. Ennek volt a jele a keresztség.
De miért keresztelkedett meg Jézus? János nem akarja ezt hagyni: „Te kellene, hogy megkeresztelj engem, mégis Te jössz hozzám?” Jézus – mint egy bűnös a bűnösök közt? „Hagyjad ezt!”- mondja a Keresztelőnek, így kell ennek lennie. Azért jött Jézus, hogy miként egy közülünk, beálljon az emberek közé. Ezért száll le a folyóvíz alá, ezért merítkezik és keresztelkedik meg János által. Később ő maga mondja, hogy a halál előképe, az ő kereszthalálának megérzése.
Miért akarta Jézus, hogy követői, a kersztények, az ő példájára részesüljenek a keresztségben? Ő maga mondta ezt meg világosan: az „újjászületésről” van szó. Arról van szó, hogy minden embernek nem csupán az édesanyjától való természetes születésre van szüksége az élet érdekében, hanem valami másra, egy második megszületésre is, ami által érett emberekké válunk. Jézus ezt „felülről való megszületésnek” nevezi. Alapjában véve ez egy életen át tartó folyamat, egy mindig új érlelődés, felnövekedés, gyakran a megtisztulásnak és a megvilágosodásnak egy fájdalmas folyamata is. Ebben az értelemben a keresztség egy olyan egész életen át tartó út, amíg végül – mint ahogy a hernyóból lepke lesz – megszületünk az örök életre.
De miért kell már kisgyermekkorban kersztelni? Nincs ez túlságosan korán? Jézus harminc éves volt, amikor megkeresztelkedet. Jó páran azt gondolják, hogy várni kell a keresztséggel, amíg az ember el nem jut egy saját tudatos döntésre. Egyébként túl sok látszat kereszténnyel találkozhatunk.
Ezzel kapcsolatban más véleményen vagyok. Amikor Jézus ismét felemelkedett a Jordán vizéből, amikor János megkeresztelte, „megnyílt az ég”, és az Isten hangja hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam”. Számomra az a szép a gyermekek megkeresztelésében, hogy ott a kis emberkékre mindig ráillik Isten szava: Te van az én szeretett gyermekem! Ebben mégsem lehet elég korán része az embernek!
Úgy tűnik, a pápaság mindig nagy figyelmet szentel a szentségeknek. Ez így van most is, de így volt XVI. Benedek pápasága idején is. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a szentségek adnak életet. Viszont ezekkel is úgy vagyunk (vagy inkább úgy van általánosságban mindenki), mint vásárlás közben a termékekkel: jól megvizsgáljuk, mit is tartalmaz, mik az összetevői, honnan származik...
Nos, a hasonlat helyénvaló, hiszen sokan azért nem veszik fel a szentségeket, mert nem tudnak róla tulajdonképpen semmit sem. Történetileg, dogmatikailag, lelkiség szempontjából is körüljárandó dolgok ezek.
A blogon sokszor említettük, hogy szentségekhez járulni fontos dolog. Éppen ezért, valamint több egyházi kezdeményezés hallatán is úgy gondoltuk, hogy a közeljövőben új sorozatot indítunk. Hasonló lesz ez, mint A hit útján sorozat, de nem indítunk külön blogot. Elsősorban teológiai értekezések lesznek, mely írásokhoz az Egyház kétezer éves hagyományában létrejött szellemi és lelki kincseket kívánjuk felhasználni. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szentségek száma időről-időre alakult. Ám a jelenkor ízlésének és elvárásainak aligha fogunk megfelelni (egyalkalmas jegyesoktatás, bárki lehet keresztszülő, ...) és éppen ezért talán a népszerűségünk sem lesz olyan, hogy blogunk legyen "Az év blogja". (...)
A sorozat elindulásáig álljon itt néhány kép a szentségekkel kapcsolatban:
HAMAROSAN INDUL A SOROZAT A SZENTSÉGEKRŐL! OLVASSA AZ SZTK-T!
- A napkeleti bölcsek GPS-szel találták meg a Kisdedet...
- Ajándékba mobiltelefont vittek...
- Jézus a járdán keresztelkedett meg (nem a JORDÁN-ban)
- A bölcsek Milkát vittek és töményet a Kisjézusnak (mirha és tömjén helyett)
Urunk megjelenésének ünnepe van január 6-án. Sajnos a II. Vatikáni zsinat utáni reformot követően mindig plusz magyarázatot igényelnek az ünnepek. Hiszen addig egyértelmű volt egy ünnep tartalma, amelyhez megfelelő liturgikus énekek és szövegek tartoztak. Most viszont az ünnep széttagolódott egy következő vasárnapra is. Persze minden emberben felmerül a logikus kérdés: miért?
Január hatodikán (mely a kommunizmust és a rendszerváltozást követő 24. évben újra a napján ünneplendő) hármas ünnep van. Mindhárom misztérium Jézus istenségére irányul. A mágusok hódolata, hiszen ők az istenségnek járó ajándékokat vittek neki. Jézus megkeresztelkedése a Jordánban, amikor az Atya kijelenti, hogy Ő a "szeretett Fia". (Vagyis Isten Fia, tehát Isten.) Valamint a víz borrá változtatása Kánában. Egyedül Isten képes arra, hogy ilyen csodát tegyen, amely ráadásul utalás az Eucharisztiára. (Az Eucharisztiában pedig Jézus szüntelenül velünk van istenségében is!)
Könnyű beleesni abba a hibába, hogy a jászolnál megállunk. Noha ott időzik ilyenkor az ember a jászolnál, és nézi a Kisdedet, talán vissza is mosolyog rá, de mégis: a kereszt titka ott lebeg előttünk. Az a titok, amiért Jézus eljött a világba. A jászolnál talán a leghangsúlyosabb az emberség. Az, hogy Isten emberré lett. Ám nem vetette le ez az emberré lett Isten az istenségét. Ugyanaz maradt, aki előtte volt, de mégis egy lett közülünk.
Elmélkedésünket segítse néhány proprium tétel az ünnepi szentmiséből.
Az introitus:
Bár a filmrészletben szereplő úr a szentmise hosszúsága miatt méltatlankodik, és azt kérdezi, mennyi ideig tart még, érdemes meghallgatnunk az ünnep Graduale tételét (Az Alleluja is benne van.) Joseph Eybler (1765-1845) feldolgozásában. A Wiener Sängerknaben énekel.
A következő tétel a Communio. A felvételen XVI. Benedek pápa mutat be szentmisét tavaly ilyenkor.
És egy ráadás: Richard Strauss A három szent király című műve.
_Sieben_Sakramente_1_Taufe.jpg)
_Sieben_Sakramente_3_Kommunion.jpg)
_Sieben_Sakramente_6_Priesterweihe.jpg)
_Sieben_Sakramente_7_Ehe.jpg)
