Maga a Mária név a héber Mirjam magyar megfelelője. A név jelentése: a szép, a könyörgő, Istentől szeretett (arám). Az ünnepet XI. Ince pápa rendelte el 1683-ban, mert Bécsnél sikerült legyőzni a törököket. A pápa a Szűz Mária születésének ünnepe utáni vasárnapra tette a megemlékezést. Szent X. Piusz pápa tette át az ünnepet szeptember 12-ére.
Bálint Sándor (1904-1980), a neves szegedi néprajzkutató és művészettörténész így ír az ünnepről: "A kultuszt Közép-Európában főleg a passaui Mariahilf-kegykép tisztelete hatalmas erővel ihleti. Tudjuk, hogy Bécs ostroma alatt Lipót és udvara Passauba menekült, és itt könyörgött a kapucinus Mariahilf-kolostor kegyképe előtt a szabadulásért. Amikor ez bekövetkezett, a kegykép a győzelem napjának is szakrális szimbólumává lett és villámgyorsan elterjedt. A XVIII. században hazánkba települő németek, de a magyar kamarai telepítések is szívesen választják az új templomok, kápolnák titulusául Mária nevét, és legtöbbször éppen a Mariahilf-kegykép másolatát, művészi átköltéseit helyezik oltárukra. A század pestisjárványai alatt is jelesnek, foganatosnak érzik a segítségét. A jámbor kordivatból természetesen a törzsökös magyarság sem marad ki, és – nyilván főpásztori sugallatra is – újjáépült, vagy egészen új templomaink szép számmal helyezik magukat Mária nevének oltalmába. A kultusz azonban német, illetőleg németes jellegét máig megőrizte. A gyakorlat különben tükrözi a Tridentinum után bontakozó barokk jámborság dinasztikus vonásait."
Albrecht Dürer: A hétfájdalmú Mária, 1496. |
Ismerőseink, családunk körében igen sok a Mária. Nem csak miattuk, hanem magunk számára is sokszor kérjük a Szent Szűz anyai pártfogását, de talán legfőképpen azt, hogy halálunk óráján legyen velünk. Templomunkban minden vasárnap délután elimádkozzuk a Loretói litániát, elsőszombaton szentmisében köszöntjük a Szent Szüzet, működik Rózsafüzér Társulat, és rendszeresen járunk a Szentkúthoz is...
Most egy verssel köszöntünk minden Máriát! "Szűz Mária, Istennek Anyja, imádkozzál értünk, bűnösökért!"
Sík Sándor
Áldott az asszonyok között
Mentél, amerre húzódott az ösvény
Galileának napaszalta földjén.
És kivirágzott lépteid nyomán
A bokavérző Hegyes Tartomány.
A sziklák istenverte szurdokán
Tejarcú rózsát hajtott a bogáncs,
A kősziklából csorgó méz fakadt,
A ciszternákban élővíz patak.
S a porszemecskék, míg sarudra lestek,
Tücsök módjára muzsikálni kezdtek.
Karjaid összefonva kebleden
Mentél s mosolyogtál édesdeden.
Mérhetetlenül mély volt és komoly
És mondhatatlan édes e mosoly.
Mentél. Fölötted a hallgatag égbolt.
A csepp angyalok, mint a rendelés szólt,
Elkuporodtak a sziklák közébe
Ujjacskáikat ajakukra téve.
A titokzatos Hang is hallgatott,
A Lélek, aki megárnyékozott,
És néma volt még Ő is, az Egyetlen,
A szíved alatt élő Érthetetlen.
Mentél, magad, és nem sejtette senki
A titkot, amely a mindent belengi.
Erzsébet sem, a meghitt asszonytestvér,
Még az sem, aki árva tűzhelyednél
Virrasztja jöttöd, az Elgyűrűzött:
Hogy áldott vagy az asszonyok között.