Üdvözlégy, Szent Kereszt!

A hét legjelesebb ünnepe számunkra a
Szent Kereszt Felmagasztalása.

Jézus Krisztus korában általános kivégzőeszköznek számított a kereszt. A rómaiak (a zsidók számára elnyomók) szívesen alkalmazták ezt a halálnemet. Isten megteremtette a világot, benne az embert. Az ószövetségi teremtés-elbeszélés alapján a paradicsomi állapotban mindent használhatott az ember, kivéve a „Tudás fáját”. Annak terméséből ugyanis nem ehetett. Ez a fa (almafa) vitte bűnbe az embert, pontosabban ez volt a bűnbeesés eszköze. A kígyó (a sátán) ennek a fának a gyümölcsét kínálta Évának, az első asszonynak. Ő pedig evett belőle, és adott férjének, Ádámnak is. Már az ókeresztény írók és egyházatyák is meglátták a párhuzamot a paradicsomi fa és Jézus Krisztus keresztfája között. Ugyanis a Jézus által cipelt fa számunkra az üdvösséget hozta meg. Nem véletlenül hívjuk Jézust „második Ádámnak” is. A kígyó az ember számára tiltott fa gyümölcsét használta fel arra, hogy elválassza Istent és embert egymástól. Isten azonban egy nehezebb utat választva, felkínálta a lehetőséget az örök életre. A mindennapi kereszt hordozását (a bűnbeesés óta) az embernek viselnie kell. Ha pedig viseli, mi sem lehet egyszerűbb, mint az az általi üdvözülés. Ugyanis Jézus Krisztus parancsolta, hogy vegyük vállunkra a saját keresztünket, és úgy kövessük. Ő fölvitte a keresztfát a Golgotára, rajta a mi bűneinket. Azokat, amiket már elkövettünk, és azokat is, amiket még el fogunk követni. A sátán (a kígyó) ezt a fát már nem tudja fölhasználni. A sátán nyilván természetéből adódóan tehette meg, amit megtett, hiszen bukott angyal, választhatott a jó és rossz között. Nem állt Isten mellé. Isten pedig teremtményeinek megadja az abszolút szabad akaratot. Vagyis milyen teremtés lett volna az, ha csupán „alattvalókat” teremt magának? Ő teljesen szabadnak teremtett minket is és az angyalokat is.

Jézus kiszabadítja a sírból Ádámot

A kereszt az üdvösségünk jele lett. Azon halt meg Jézus, és így alászállt a poklokra, kiszabadította a szenvedő lelkeket, és kinyitotta Isten országát. A kereszt (a fa) így vált a dicsőség jelévé, a győzelem jelévé. János evangélistára jellemző, hogy Jézus szenvedéstörténetét dicsőségesen látja, a feltámadás, a győzelem, a megdicsőülés fényében. Sokszor ábrázolják Jézust a kereszten úgy, hogy fölötte korona van. Gondoljunk saját plébániatemplomunk oltárképére: a keresztre feszített Jézus fölé fr. Kákonyi Asztrik ferences atya koronát festett. A kereszt viselésének és Jézussal együtt való hordozásának következménye tehát nem más, mint az örök dicsőség. Mi lenne nagyobb bizonyság erre, mint Jézus feltámadása?

Cima da Conegliano: Szent Ilona
a kereszttel, 1495, Washington-
Nemzeti Múzeum

A keresztfával nyilvánvalóan nem törődtek akkor Jézus tanítványai a kivégzés után, és nem gondoltak arra, hogy majd ereklyét készítenek belőle. Ő maga volt a fontos, testének ápolása, és méltó elhelyezése. (A feltámadásra még nem is gondoltak keserűségükben.) A keresztfa nyilván ledőlt, vagy elásták, és az idők során korhadt a földben. Azonban akadt egy császárné a történelemben, aki arra adta a fejét, hogy felkutassa a Szent Földet, és így szegődjön Jézus nyomába. Ő volt Szent Ilona (Heléné), Nagy Konstantin császár édesanyja. 326-ban indult szentföldi zarándokútra. Amikor megtalálta a kereszteket, Jézus keresztjének feliratát is megtalálta külön. Aquileiai Rufinus (345-410) ezt írja az eseményről: „Történt, hogy a város egyik előkelő asszonya megbetegedett és már a halálán volt. Makariosz jeruzsálemi püspök, amikor látta, hogy Ilona és a vele lévők nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje, így szólt: Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk, melyik volt az Úré! Ezután a királynéval és kíséretével együtt bement a beteghez és térdre borulva így imádkozott: „Uram, ki arra méltattál minket, hogy az emberi nem üdvösségét egyszülött Fiad a kereszt elszenvedésével hozza meg, és most szolgálód szívébe sugalltad, hogy megkeresse azt a boldog fát, amelyen üdvösségünk függött, mutasd meg a három kereszt közül azt, amely az Úr dicsőségét szolgálta, vagy azt mutasd meg, mely kereszteken haltak meg a latrok. Mutasd meg azzal, hogy ez a félholt asszony, ha az üdvözítő keresztje érinti, térjen vissza a halálból az életre!” Amikor a harmadik keresztet hozzáérintették, járni kezdett az asszony. Ezután Szent Ilona templomot építtetett azon a helyen, ahol megtalálta a Szent Keresztet. 335. szeptember 14-én szentelték föl a fényes bazilikát. Itt történt a keresztnek első nyilvános ünneplése és felmagasztalása.

A kereszt mindennapos tárgy lett életünkben. Hordjuk a nyakunkban, ott lóg az autókban, házakon, tereken látható, utak szélén. Falunkban öt útszéli kereszt található, de Pilisszántó felé haladva (a két falu között) még egyet találunk, melynek tövébe le is ülhetünk néhány fohász erejéig... A kereszt elkísér születésünktől halálunkig. Megjelöl akkor, és megjelöl mindig, ahányszor Istenre gondolunk, és kérjük a Szentháromság segítségét. Nagy ünnep ez számunkra, akárcsak a tavaszi búcsú. Nagypéntek drámai eseménye itt van előttünk minden nap. És mégis: nem lelomboz a tény, hanem fölemel, reményt sugároz, hogy Jézus Krisztus megváltó halála nem volt fölösleges, az valóban megtörtént, hogy harmadnapon feltámadva meghozza minden embernek az üdvösséget, a reményt. Éltessen minket a kereszt reménye, és hirdessük a megfeszített Krisztust. „Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23b-24)

Nép megfigyelés kötődik ehhez a naphoz: Ha Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén derült idő van, kemény tél következik.

Királyi zászló jár elöl,

Keresztfa titka tündököl.

Melyen az élet halni szállt,

S megtörte holta a halált.

Kegyetlen lándzsa verte át

Gonosz vasával oldalát.

S mely szennyet, vétket eltörölt,

Belőle víz és vér ömölt.

Az ősi jóslat itt betelt,

Mit a hű Dávid énekelt.

„Az Úr, halljátok, nemzetek:

Kereszten trónol köztetek.”

Rajtad tündöklik, drága fa,

Királyi vérnek bíbora.

Ó választott jeles faág,

Ki szent testét karoltad át!

Világ bűnének zálogát,

Ó boldog ág, te hordozád.

Az ellenség gonosz fejét

Megváltónk rajra zúzta szét.

Szentháromság, dicsérjenek, 

Üdvösség kútja, mindenek! 

Legyen győzelmünk, add meg ezt, 

A diadalmas szent kereszt!

(Venantius Fortunatus: Vexilla regis prodeunt - VI. század)