Sokan sokféleképpen olvassák a Szentírást. Vannak, akik önmaguk igazolására használják. Vannak, akik mintegy görcsösen személyes üzenetet akarnak maguknak kicsikarni. Fel-felütve a lapokat az egyes sorokban élethelyzetükre keresnek mágikus megoldást. Mindez szélsőséges, nem katolikus hozzáállás.
A Szentírás olvasásának alapvetően kétféle megközelítése létezik. Az egyik, a hívő és egyszerre naiv olvasata. Az ilyen ember úgy olvassa a szent szöveget, hogy mindent úgy kell elfogadni, ahogy le van írva. Nem kérdez a sorok értelmére. Nem figyel az igazi üzenetre. Szószerinti értelmezést követ, azonban elvakultságában nem akarja felismerni, zsákutcába jutott.
A másik típusú olvasási mód, ha valaki hívő és tudományos szemmel olvassa. Vagyis az ilyen ember képes arra, hogy mögé kérdezzen az egyes példabeszédek értelmének. Mikor, miért és hogyan, hol történik az adott jézusi tanítás. Aki ezt az utat követi, annak számára egy sokkal mélyebb értelme tárul föl a szent szövegnek.
Ezeken kívül léteik még nem hívő naiv és nem hívő tudományos hozzáállás is, de ezeket most mellőzöm.
Ahhoz, hogy Jézus példabeszédeit megértsük, üzenete eljusson a szívünkig alapvetően szükséges a hívő hozzáállás és az egyházias lelkület. Mert mi katolikusok nem individualista módon olvassuk, hanem ahogy azt az Egyház elénk tárja, ahogyan azt a Tanítóhivatal magyarázza. Így vagyunk mintegy biztosítva arról, hogy a jó úton járunk. Hiszen erről Jézus biztosít minket, aki Péter apostolt különleges hatalommal ruházta fel és mind a mai napig a Szentlélek ihletésének, vezetésének köszönhetően egységben Krisztussal, az apostolokkal, a Szent Hagyományhoz hűen tanít minket.
Így tehát aki Péter apostol utódát, a mindenkori pápát hallgatja, magát Krisztust hallgatja: aki tanít, megszentel és az üdvösségre vezet minket. De ne szaladjunk ennyire előre.
A mai felolvasott szövegek rendkívül sokatmondóak. Ha jobban figyelünk, vagy akár otthon még egyszer elolvassuk őket, számos dologra lehetünk figyelmesek. Mindenek előtt a hit és az Úr felismerésének csodájára hív minket ma az Egyház.
Az ószövetségi olvasmányban Sámuel történetéről hallottunk. Éjjel szólította őt az Úr, azonban azt gondolta, hogy Éli pap hívja őt. E már már gyermeki történetből kiderül számunkra, hogy ha hallani akarjuk a Szót, gyermeki, őszinte és tiszta lelkületnek kell bennünk lakozni. Az Úr szavát nem lehet erőltetni, azonban, amikor szól, az ember elevenébe vág. „Mert az Ő szava minden kétélű kardnál élesebb.”
És még egy epizódra legyünk figyelmesek: az pedig Éli pap szerepe. Ő az, aki segíti Sámuelt, hogy felismerje az Úr szavát. Ez pedig nem más, mint az Egyház előképe. Ma az egyház segít és kísér minket, nyissuk meg fülünket és legyünk alkalmasak meghallani annak Szavát, aki öröktől fogva az Atya ölén van, a Bölcsességet, Jézus Krisztust. Aki megismernünk engedni méltóztatott az Atyát.
Az igazán nagy ajándék az evangéliumban vár ránk. Amíg Keresztelő János élt, végig ott volt a bizonytalanság, ki ez a Jézus? Mester, csodálatos tanító? Gyógyító? Rabbi? Egy ékes csillag az emberiség egén, aztán majd kihuny a fénye, amikor föllép egy nála hatalmasabb tanító? Azért valljuk be, mi, akik a hit útját járjuk, nem kerülhetjük meg ezeket a kérdéseket. És ne gondoljuk, azok, akik Látták Jézust, hamarabb fölismerték Őt, mint mi, vagy könnyebb helyzetben voltak. Számunkra az Eucharisztiába rejtezett, de mi is felismerhetjük Őt, jelen van.
A ma felolvasott szakasz János evangéliumából az első apostolok történetéről alapvetően más irányból írja le, mint a szinoptikusok, Máté, Márk és Lukács. Ők az apostolok kiválasztását a hegyi beszédhez kapcsolódóan írja le, Jézus az, aki odamegy, megszólítja az egyszerű halászembereket és meghívja őket. Most azonban valami egészen más van. A felismerés története. A hit hallásból ered mondanánk.
Keresztelő János két tanítványa, hallott Jézusról, az egyikük András volt. Az első kérdésük a hit keskeny és bátortalan ösvényén: mester, hol laksz? Vagyis a vágy, akiről a próféták beszéltek, Ő e az, akire vártunk? Hol laksz - hangzik a kérdés. Jézus, aki egylényegű az Atyával.
És mit tesznek? Péterhez futnak. A hit sziklájához! Péterhez pedig Jézustól elhangzik az ígéret, te leszel a szikla!
Szent Péter, aki a második levelében ezt írja: „Mert nem tudálékosan kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk Jézus krisztus hatalmát és megjelenését, hanem, mint, akik szemtanúi voltunk az Ő nagyságának.”
Mi, akik itt állunk előttetek, nem dajkamesét, esti ringatót énekelünk, hanem Jézus Krisztust hirdetjük, aki él, aki Úr mindenek felett, aki uralkodik.
Mester hol laksz? Mi is szeretnénk látni Téged, szeretnénk megismerni, nálad maradni örökre. A ma élő keresztények sürgető vágya ez. Hogy hol lakik Krisztus? Ott, akiknek kezébe adja nap, mint nap önmagát. Az Egyházban. Az Egyházban Jézus jelen van, közöttünk lakik. A parányi kenyér színében, halkan, szelíden, csendben. Ha keressük, megtaláljuk, ha szólunk hozzá válaszol, ha hódolunk előtte, kinyilvánul az Ő dicsősége.
Testvérek! Ez a mi nagy hitünk, erre akar minket Jézus elvezetni, ismerjük föl Őt. S erről biztosít minket Péter utóda, a Pápa Úr, Krisztustól kapott hatalmánál fogva.
Kövessük a Szentatyát a hit útján, eredjünk Péter nyomába, tegyük meg vele együtt bátortalannak tűnő lépéseinket vele együtt a hit útján. Ahol Péter, ott az Egyház. Ott van Krisztus, látható jelek által. Valóságosan a szentségekben. Hogy aztán életünk végén beteljesedjék az ígéret, számunkra is kinyilvánuljon Isten dicsősége. Ámen
