Múltunkból tanulni nem szégyen - Gyulay Endre püspök írása

Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök az alábbi írást juttatta el hozzánk kérésünkre:

Szétnézve hazánkban szomorú valóság tárul elénk. Szép s többnyire rendben tartott templomaink vannak. Majdnem minden községben találunk templomot, de két, olykor három, sőt öt templomra jut egy pap. Neki kell ellátni a lakóhelye híveit és kellene gondoskodni a többi templom körül élő hívőkről is ugyan olyan atyai figyelemmel és szeretettel. Mivel ő csak egy ember és csak 24 órából áll neki is minden napja, elképzelhetetlen, hogy minden feladatot egyedül el tudjon látni. Szombat este egy szentmise, vasárnap három. És hány kilométer autózás hetente, havonta? Temetései is vannak, betegeket is kell ellátnia, családokat is látogatnia, hitoktatást, jegyesoktatást, ministránsokkal foglalkozást végezni, de a jegyeseket is fel kell készítenie a felelős nagy döntés kimondására… Ha magánélete nincs is, hiszen egész életét Krisztusnak adta, de imádkoznia is kell, és olykor pihennie is. Lehetséges ez? Ha teszi, hány évig bírja? S ha kidől, a szomszéd plébános kapja meg ezeket is ellátásra.
Igen, a 40 plusz 20 év sok mindenben új, más világot teremtett. Bár sajnos kevesebb a hitét gyakorló hívő, de a terület és a szétszórtan álló templomok állnak és a híveknek „jogos” kívánságaik is vannak, ha nem akarjuk, hogy ezek az igények kihalljanak, tenni is kell mindent. Egy kicsit a közeli múlt sem kedvezett annak, hogy a hivatást adó Isten hívó hangját meghallják és kövessék is azt ifjaink. De a történelem következtében eltávolodottakat is, a hithez még el nem érkezetteket is el kellene vezetni Krisztushoz. Megfogyatkozott létszámú papsággal? Van-e kiút? Van-e a  megoldásra lehetőség?
Ez a hatvan év még fele sincs annak a százötven évnek, amikor a török megszállás idején talán száz kilométeres körzetben volt egy pap. Az akkori magyarok hitük megőrzésére, az üldözés ellenére, a püspökök sem voltak az egyházmegyéjük területén, s a paphiányt is figyelembe véve kerestek megoldást. Ez volt a licenciátus. Tanítók, az emberekkel kapcsolatot tartani tudó világi emberek az adott lehetőségek között hitoktattak, kereszteltek, eskettek, betegeket bűnbánathoz segítettek, temettek. A törökök kivonulása után így nem hitetlen vidékre érkeztek a lelkipásztorok, püspökök. Igaz sok pótolnivalót találtak, de nem lettek hitüket vesztettek, esetleg eretnekek, vagy kereszteletlen pogányok az ottmaradottak.
Ma nincsenek itt a törökök. Igaz, több a feladat ma is, mint amit egy akár buzgó pap is el tudna végezni. Mi lehet a megoldás? A licenciátusnak mai időkre alkalmazott felújítása. Emlékszem, kispap koromban búcsús menetet kellett vezetnem a 14 km-es és máskor a 10 km-es szomszéd községbe. 40-50 hívő jött, volt azonban egy előénekes férfi, aki a több órás úton vezette az énekeket, imákat. Odafelé is, visszafelé is. Ma is lehetne keresni, vagy felnevelni minden templom mellett egy-egy világi hívőt, aki naponta pl. esténként kinyitná a templomot, lassan megszoknák a hívek és el-elmennének egy közös imádkozásra, esetleg még áldozhatnának is. Ha a plébános már ötödik miséjét mondaná, igeliturgiát tartana (a plébános eljuttatná a leírt prédikációt), amit a szentírás felolvasása után elmondhatna, és áldoztatna…  Ha képesítése is van, hitoktatást is végezhetne. Az adott felmerülő dolgokról telefonon értesítené a plébánosát. A katekumenátust megszervezné, vezetné, jegyesek felkészítésének egy részét ő tartaná, ha akolitus is lehetne, még a temetést is elvégezhetné. A II. Vatikáni Zsinat Világiak apostolkodásáról szóló határozata sokféle eligazítást nyújthat ennek megtervezésére, bevezetésére. De tanulmányozhatók a licenciátusról készült tanulmányok is. Az Egyházról és az Egyháza mai világban szóló  konstituciók világi hívekről tárgyaló részei is segíthetnek ezek alkalmazásáról. Gondolom, a helyi adottságok más és más helyen nem egyformák. A hívek és papok igényei is ma még mások, de formálhatók, növelhetők lehetnének. Lenne gazdája a templomnak, s lehetne összefogója a híveknek. Lelkiségi közösségek is  ott élő egyik alkalmas tagja is vállalhatna ilyen feladatot anélkül, hogy a többi hívőt is bekényszerítené saját lelkiségük csoportjaiba. Természetes csak alkalmas, jó hírnévnek örvendő, valóban hitüket megvalló emberek jöhetnének szóba.  -  Felmerülhet a kérdés, van minden egyházközségünkben ilyen ember? Először: valószínűleg van, csak mivel nem nagyon törekszünk híveinket megismerni, nem tudunk róla.  Másodszor: lehet, hogy ma még nincs, de alkalmasnak látszó fiatalabb hívőt, nem régen nyugdíjba vonult egészséges lelkes hívőt is fel lehetne készíteni ilyen feladatra. Ehhez az igaz hiten, gyakorló vallásos életen kívül csak megfelelő rábeszélés, elszánás, és belegyezése kell. A pásztorok sok helyen nem villany-pásztort alkalmaznak, hogy a bekerített részen túlra ne menjen a nyáj, hanem bojtárokat és pulikat alkalmaznak, igen nagy eredménnyel.
Az újra evangelizációs törekvéseinkben nem lehet ezt a szempontot sem figyelmen kívül hagyni.
A török idők magyar vértanúi és hitvallói könyörögjetek az egyház magyarországi lelkipásztorkodásának lélekmentő sikeréért. 

                                                                       Gyulay Endre