A Katolikus Egyház Katekizmusában a következő tanítást találjuk az áldással kapcsolatban:
1078
Az áldás isteni cselekmény, mely életet ajándékoz, és forrása az Atya.
Az Ő áldása egyszerre szó és ajándék (bene-dictio, eu-logía). A
kifejezés emberre alkalmazása imádást és viszonzást jelent Teremtője
felé a hálaadásban.
1079
Az idők kezdetétől az idők végéig Isten egész műve áldás. Az első
teremtés liturgikus költeményétől kezdve a mennyei Jeruzsálem dicsőítő
énekéig a sugalmazott szerzők az üdvösség tervét úgy hirdetik, mint
mérhetetlen és hatalmas, isteni áldást.
1082
Isten áldásának teljes kinyilatkoztatása és közlése az Egyház
liturgiájában történik: az Atyát mint a teremtés és az üdvösség minden
áldásának forrását és célját ismerjük el és imádjuk; de értünk
megtestesült, meghalt és föltámadt Igéjében elhalmoz minket áldásaival,
és Általa árasztja szívünkbe az ajándékot, aki minden más ajándékot
birtokol: a Szentlelket.
1083
Így válik érthetővé a keresztény liturgia -- a hit és a szeretet válasza
azokra a "lelki áldásokra", melyekkel az Atya megajándékozott minket --
kettős természete. Egyrészt az Egyház Urával egyesülve és a Szentlélek
késztetésére áldja az Atyát "kimondhatatlan Ajándékáért"(2Kor 9,15) imádással,
dicsérettel és hálaadással. Másrészt Isten tervének beteljesedéséig az
Egyház szüntelenül fölajánlja "adományainak áldozatát", és kéri az
Atyát, hogy küldje el a Szentlelket erre az áldozatra, magára az
Egyházra, a hívőkre és az egész világra, hogy Krisztusnak, a Főpapnak
halálában és föltámadásában részesedvén és a Lélek ereje által ezek az
isteni áldások az élet gyümölcseit teremjék az Ő "kegyelme dicsőségének
dicséretére" (Ef 1,6).
1671
A szentelmények közé tartoznak elsősorban az áldások (személyek,
tárgyak, helyek és ételek megáldása). Minden áldás Isten dicsérete és
könyörgés az Ő ajándékának elnyeréséért. A keresztényeket Isten
Krisztusban "minden lelki áldással" megáldotta (Ef 1,3). Ezért az Egyház
Jézus nevének segítségül hívásával és rendszerint Krisztus keresztjének
szent jelével adja az áldást.
1672
Bizonyos áldásoknak maradandó céljuk van: hatásuk az, hogy személyeket
Istennek szentelnek és dolgokat és helyeket liturgikus használatra
tartanak fönn. A személyeknek szóló áldások közé -- melyeket nem szabad
összetéveszteni az egyházi rend szentségének kiszolgáltatásával --
tartozik egy monostor apátjának vagy apátnőjének megáldása, a szüzek és
özvegyek megáldása, a szerzetesi fogadalom letételének szertartása és
bizonyos egyházi szolgálatot végzők (lektorok, akolitusok, katekéták)
megáldása. Tárgyakra adott áldás például egy templom vagy oltár
fölszentelése, illetve megáldása, szent olajok, liturgikus öltözetek és
edények, harangok stb. megáldása.
1673
Amikor az Egyház nyilvánosan és tekintéllyel Jézus Krisztus nevében
kéri, hogy egy bizonyos személy vagy tárgy oltalmat nyerjen a Gonosz
befolyása ellen és kikerüljön uralma alól, akkor ördögűzésről van szó.
Jézus űzött ördögöket, és az Egyház tőle kapta a hatalmat és a megbízást az ördögűzésre. Az ördögűzés egyszerű formában a kereszteléskor történik. Ünnepélyes,
úgynevezett "nagy ördögűzést" (exorcismus) csak püspöki engedéllyel
rendelkező pap végezhet. Okosan kell eljárni, és az Egyház által
fölállított szabályokat szigorúan be kell tartani. Az ördögűzés arra szolgál, hogy kiűzze a gonosz lelkeket, vagy
megszabadítson a gonosz lelkek befolyásától, mégpedig annak a lelki
hatalomnak erejével, amit Krisztus bízott Egyházára. Egészen más a
helyzet a betegségekkel, elsősorban a pszichés betegségekkel; ezek
gyógyítása az orvostudományra tartozik. Fontos tehát ördögűzés előtt
megbizonyosodni arról, hogy valóban a Gonosz jelenlétéről, és nem
betegségről van szó.
