A mai szentmise első
olvasmányában Istenről hallottunk, akinek a népen, bár az gonosz volt, megesik
a szíve. Ez az Isten, aki nem a gonoszságot kedveli, hanem lehajol, felkínálja
magát a gonosz embernek. „Megtérhetsz!”- mondja, ha akarsz! A megtérés Isten
ajándéka, ahogyan a hit is. Isten felkínálja végtelenül irgalmas szívét, hogy
azzal megmentsen minket. Isten nem a rosszat legalizálja, amit mi elkövetünk,
hanem annak ellenére szeretné üdvösségünket.
A második olvasmány legfőbb
gondolata ez: „Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy
megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a
szívetekben lakjék”. Amennyiben mi Isten szívében vagyunk, mert ő teremtett
minket, ő akarta létezésünket, úgy nekünk, Isten gyermekeinek szívünkbe kell
vésnünk Krisztus arcát, aki az Atya arca, Krisztus ismeretét, aki az Atya
ismerete. Így részesülünk Isten Szentháromságos életében, melyet a szeretet
tart össze. Ebben segít minket a Szentlélek.
Jézus Szíve minden szentség forrása
is. Az evangélium tanúskodik erről: „nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik
katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.”
Ezt a részt az egyházatyák is úgy magyarázzák, mint a szentségek keletkezését.
Jézus Szentséges Szívének ünnepe
mire figyelmeztet? Elsősorban arra, hogy életünk és az egész egyház élete nem
saját akaratunktól függ, hanem annak középpontja az isteni akarat. Minden
tettünk alávetett Isten szándékának. Jézus Szíve is ezt mutatja. Ő „egylényegű
az Atyával”, így hogyan kérdőjelezhetnénk meg azt, hogy a Szentháromság létünk
középpontja?
A Szív, melyből vér és víz
fakadt, élet számunkra. Nem evilági élet, mert jön egy karambol, és végünk;
mert jön egy betegség, és végünk – akár hittünk Jézus Szívében, akár nem. Itt
az örök élet az, ami éltet minket, ami reményt ad. Nyilvánvaló, hogy arról
nincs közvetlen tapasztalatunk, ám mégis: a Szív ad nekünk jelzést arra, hogy
reméljünk az örökkévalókban. Isten országába törekszünk, oda, ahol nincs többé
fájdalom, sírás, szenvedés. Jézus Szíve az, ami a mi szívünk „királya és
középpontja”. Nem hagyhatjuk, hogy akaratunk uralkodjék szívünk fölött. Nem
hagyhatjuk, hogy ösztönünk és önző személyiségünk legyen úrrá szívünk fölött,
mely szív irányítója egyedül Jézus Szíve lehet. Az a Szív, ami lehajolt a bűnös
és beteg emberhez. Miért ítélkezünk? Miért bántunk meg másokat? Miért sértődünk
oly könnyen? Miért, miért, miért? „Emberek vagyunk” – mondják sokan olcsó
kifogásként. Nem! Isten gyermekei vagyunk, akik arra törekszenek, hogy Krisztus
legyen egyetlen példaképük, vezérük, tanítójuk, mesterük – és üdvösségük.
Jézus Szíve főünnepe alkalom
lehet arra, hogy megújítsuk hűségünket Jézus iránt. A szentmisében közénk jön,
engedjük, hogy átformáljon minket. Engedjük, hogy Szívének különös tisztelői
legyünk a legszentebb Eucharisztiában.
