Arisztotelész szükségesnek tartotta a teremtett intelligenciák létezését. "Szerinte az első mozdítatlan mozgató szolgálatában ők biztosítják folyamatosan a világegyetem szféráinak mozgását." (G. L. Müller) Az angyalok feladata, hogy az üdvösséget közvetítsék. Néha nem a nép egészének, hanem egy-egy embernek konkrétan (Tób 5; 12; Mt 18,10). Az angyalok Istentől küldött tolmácsok, akik olyan üdvözítő eseményeket adnak hírül, melyeknek középpontja Jézus Krisztus. Nem az angyalok az Újszövetség központi témája, hanem Jézus Krisztus. Minden teremtmény csak őáltala tud Istenhez kapcsolódni. Krisztus a közvetítő, és ő alapozza meg "a hívők közötti személyes kapcsolatot a mennyei és a földi egyház egyetlen liturgiájának keretében (vö. Tób 12,15; Jel 5,13)".
Müller így fogalmaz: "Az angyalok léte és tevékenységük hatékonysága nem kifejezett hittétel. Az angyalok létéről és üdvtörténeti jelentőségéről szóló tanítás jelentősége alá van rendelve a hit középpontjának, amelyre minden egyes hitigazság vonatkozik. Az egyház hite magában foglalja az angyalokról szóló tanítást, amely konkrét hitigazságként a fides implicita (bennfoglalt hit) része." (G. L. Müller: Katolikus dogmatika, 117.)
Az őrangyalok léte az Ószövetségben a jó és a rossz tulajdonságokkal kapcsolódott egybe, általában a veszélyben védenek. Az Újszövetségben is segítők, és később, az egyházatyák korában újra megjelenik az ószövetségi nézet, miszerint jó és rossz angyalok is állhatnak az ember mellett.
Az angyalok az üdvösség útján segítik az embert. Lehetnek városoknak, intézményeknek is őrangyalaik. A liturgiában elsőként Spanyolországban jelent meg az őrangyalok ünnepe a XVI. században.
