Nemrég jártam egy családnál, ahol az egyik lány olaszul tanul, a másik pedig még gimnazista. Az esős idő nem gátolta meg érkezésemet. A ház egykor bor-elosztó volt az ötvenes években, illetve kocsma. Szemben a 92 éves nagymama lakik, aki minden kerti munkát egyedül végez. Négy szobát egy kályha fűt be, aminek ajtaján néha felém integet a vöröslő, ideig-óráig ébren lobogó láng. A háziasszony időnként megpiszkálja a tüzet, majd az ismét lángra kap. De miért alszik, ha úgyis lobogni fog, és miért alszik, ha egyszer majd végleg kialszik?
Az ott töltött időt a finom házi szilva lekvárral töltött friss palacsinta koronázta... Érkezésemkor a vendégszeretet és az ínyenceknek kijáró tisztelet jeléül zamatos bodza-pálinkát ittunk. Néhány perc múlva a frissen "sütött" kávé illata nemcsak a ház minden zegét-zugát, hanem agyunkat is behálózta: a kávé ivása nem történhet pusztán azért, mert az "jól indítja a napot". Nem lehet ún. dopping. A kávé ivásának kultúrája, szokása, jelentősége van...
Telt-múlt az idő, szó szót követett, a sajtos pogácsa pedig fogyott... Közben érdekes dolgok kerültek a felszínre. Itt jegyzem meg, hogy az engem vendégül látó személyek nem végeztek teológiát, egyikük sem ismerőse bármelyik egyházfinak...
Nos, végre nem a szokásos témák kerültek szóba (cölibátus, pénz, ...), hanem sokkal mélyebb és lényegesebb kérdések. Kiderült, hogy sem a pap, sem a hitoktató, sem a kántor, sem a sekrestyés nincs tisztában azzal, hogy a híveknek milyen gondolataik vannak. Úgy elnézem néha a plébánosunkat elsőpénteken: kora reggel beül az autóba, jön-megy, hoz-visz, "beugrik" ebédelni, "beesik" misézni, és a nap végén nyugtázza, hogy neki bizony elsőpéntek volt. Persze, ez így szép és jó. Azután: sokat emlegetik a régi plébánost, aki "bezzeg"... Feltettem a kérdést: és hol vannak most a templomból azok, akik akkor olyan nagyon lelkesedtek az Egyházért, mert éppen olyan papjuk volt? Hát persze egy harmaduk, ha jár, a többi nyilván megválogatja magának a papot. Azután az is kiderült, hogy a hívek nem olvassák el a kiírásokat, és talán nincs internetjük sem, ahol esetleg "lájkolhatnának".
Örökös gondjainkhoz még legalább három dolog tartozik: az áldozás, az időpontok és az imairány kérdése. A kávézás közben, a duruzsoló kályha tövében előkerült néhány aktuális kérdés. A legjellemzőbb talán a saját programjaink megfelelő szervezésének kérdése volt. A konklúzió az volt részemről és az engem vendégül látók részéről, hogy: amennyiben egy plébános átkerül egy helyre, amihez (történetesen) tartozik még legalább két misézőhely, akkor a következőt teszi. Figyelembe veszi a misézőhelyek számát, a köztük lévő utazási időt, a hívek létszámát..., és dönt. Eldönti, hogy hol, mikor lesz szentmise, liturgia. És ahhoz tartja magát. (2012-ben már sokat segít a számítógép...)
A másik kérdés az, hogy milyen módon áldozzunk? Elcsépelt kérdés, és már kissé unalmas, hogy 2012-ben még akad káplán, plébános, akinek ez a kardinális kérdése. Le van írva, hogy alapvetően a nyelvre, térdelve áldozás az, ami méltó az embernek az istenséggel szemben tanúsított viselkedéséhez. Az egyéb lehetőségek pusztán lehetőségek.
Azután itt van az imairány kérdése. Néha a legegyszerűbb, főiskolát és egyetemet nem végzett ember számára a legkönnyebb elmagyarázni, hogy miért kellene Kelet felé fordulni imádság közben. Jézus a fény, a világ világossága. Aki ezt megérti, az nem mondja: "a pap nekünk van háttal." Fontos az imairány, és vissza kell térnie a katolikus liturgiának minden országban a hit alapvető normáihoz. Ne legyenek kiváltságok negatív értelemben. (Pozitív értelemben léteznek "kiváltságok", melyek alatt rítusokat értek. Vagyis: egy adott közösség a rendes formától eltérő módon akarja ünnepelni a liturgiát, de soha nem 'csökkentett' módban, tehát inkább hozzátesz, elmélyít.) Vagyis egy ország püspökei ne hivatkozhassanak arra, hogy az ő népük lovas nép, amikor a Kyrie, a Gloria és a Collecta alatt ülni kívánnak. Egyébként a legenda szerint ennek a kérésnek Róma eleget tett - amelyre egyes püspökök ma is büszkék. Miért kérdés 2012-ben, hogy a mise melyik részén állunk vagy ülünk?
Legyünk a hit emberei, akik fürkészik és kutatják az Igazságot, melyről sokszor egy házi szilvalekvárral megkent friss palacsinta mellett tudunk igazán gondolkodni...
H.R.
