A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2013. február 11., hétfő

Csend legyen! Péter szól, az Egyház nevében! - XVI. Benedek pápa az Egyház első enciklikájáról (Armin Schwibach jegyzete)

Az alábbi összefoglaló német nyelven jelent meg szombaton az interneten, most magyar fordítását közöljük.
XVI. Benedek és az ő „isteni tanítása” az Egyház első enciklikájáról: a kiválasztottság öröme azon, hogy katolikusok vagyunk. A keresztények mindig idegenek a szétszórtságban, és ma a legüldözöttebb csoportot alkotják. 
A hagyomány szerint XVI. Benedek a tegnapi péntek este meglátogatta a római püspökség szemináriumát. Ennek keretében 26 perces, szabadon elmondott beszédet intézett a jelenlévő mintegy 190 szeminaristához. Minden olyan alkalomkor, amikor XVI. Benedek ilyen beszédet mond, mód van arra, hogy abban a kegyelemben részesüljünk, hogy egy nagy egyháztanító szavait „élőben” hallgathassuk. XVI. Benedek egyidejűleg saját és hivatala teológiáját összegezte. Ebből világossá vált, hogy a pápa akkor a legjobb, amikor szabadon beszél, szabadon léphetünk be ilyenkor gondolkodásának teológiai és lelki mélységeibe.

Szemlélődése során a pápa Péter apostol első leveléből indult ki: „Péter mondja: ez a levél egyidejűleg az első enciklika az első apostoltól, Krisztus helytartójától, minden idők Egyházához”. XVI. Benedek kifejtette azt, hogy Péter olyan ember, aki elesett, megtagadta Krisztust, és aki abban a kegyelemben részesült, hogy Krisztus tekintetét láthatta, és ez megérintette a szívét. Péter azonban mindenekelőtt olyan ember, aki ugyan találkozott Krisztussal, azonban bűnt is követett el, és ennek ellenére Jézus szemében „felelős marad az Egyházért”, és az Ő szeretetének hordozója.

A pápa visszautasítja azt az exegetikus tézist, hogy a levelet nem Péter maga írta. A levelet ugyan nem egyedül írta Péter, azonban az Egyház azon nézetét fejezi ki, ami egy egyre érettebbé váló hit útján jár. Péter „nem egyedül írt, hanem az Egyház olyan embereinek segítségével, akik segítettek neki a hit elmélyítésében”. Így Péter az Egyház nevében szól, nem, mint egyéni zseni, hanem az Egyház közössége nevében nyilatkozik. Péter kinyitotta szívét az Úrnak. Így lett beszéde gyümölcsöző, ami magában hordja a hit vizét.

Fontos, hogy a levél befejező részében megemlíti Silvanust és Markust, két férfit, akik Pál apostol baráti köréhez tartoztak. Így láthatóvá vált, hogy mint függ össze Péter és Pál világa: „nincsen egy exkluzív péteri és páli teológia, hanem az Egyháznak egyetlen teológiája van, amelyben Péter és Pál különböző temperamentuma van jelen”. A pápa hangsúlyozta a karizmák ezen különbözőségének pozitivitását, amelyek egy közös hitben egyesülnek.

Annak a ténynek is jelentősége van, hogy Péter Rómából írt, ekkor már Róma püspöke. Itt „kezdődik Róma konkrét elsősége, amit nemcsak az Úr adott, hanem itt, ebben a városban, a világ ezen fővárosában van a székhelye”.

Azzal, hogy Péter Rómába ment, újra megújította Krisztus szavát: „Menj a kereszthez!” Ma is ebben áll a keresztények meghívása a kereszténység mártírológiájának elfogadására, ami különböző alakokat ölthet.

A levél címzettjei „a kiválasztottak, akik szétszóratásban élnek”. Így lett újra láthatóvá az uralkodás és a kereszt paradoxona. „ Kiválasztottak vagyunk, ami XVI. Benedek szemében azt jelenti, hogy: „Isten mindig ismert minket, már születésünk előtt, fogantatásunk előtt. Isten kereszténynek kívánt engem, katolikusnak és papnak. Isten gondolt rám, milliók közül kikeresett, látott és kiválasztott, nem érdemeim alapján, amiknek ehhez semmi közük nincs, hanem az Ő jóságából. Azt akarta, hogy kiválasztottja legyek, ami mindig „küldetés” is, mindenekelőtt küldetés és felelősség is másokért”, és ez az, ami örömet okoz.

A kiválasztottság fogalma XVI. Benedek számára nem dicsőség, hanem az öröm afelett, hogy Isten engem kiválasztott, amiért hálás vagyok. Ezt az örömet kell ma újra megtanulnunk: „Boldognak lenni azért, mert Ő kiválasztott arra, hogy katolikus legyek, hogy ebben az Ő Egyházában legyek, ahol az egyetlen Egyház létezik”.                                                                                           
„Kiválasztott”, ez a pápa számár egyben kiváltságot és alázatot jelent. Ebben az esetben kiválasztottságot jelent a szétszóratásban: „Mint keresztények, mindig idegenek maradunk. Látjuk, hogy ma a keresztények a világban leginkább üldözött csoport, akik nem alkalmazkodnak, és tövist jelentenek az egoizmus, a materializmus tendenciájával szemben.” A keresztény hosszú történeti múltja és magas kultúrája ellenére mindig idegen marad, és egy kisebbsége részét képezi. Mindez hozzá tartozik a keresztények életéhez: „Ez az a mód, amivel a megfeszített Krisztussal egyek lehetünk.”

Amint Szent Ágoston mondta, a keresztények gyökerei nem lent vannak, mint a fáké, hanem fent. Ők a nehézségi erőt nem a természetes irányban élik, hanem egy felfelé ható nehézségi erő hatásában élnek.

Az ember nem saját elhatározásából lesz keresztény, mondta XVI. Benedek. A kereszténység nem egy személyes ötletből születik, hanem Isten tevékenységéből: „Mint keresztény, nem csak saját elképzeléseim szerint cselekszem, amelyeket másokkal osztok, és amelyeket el is tudok hagyni, ha nem tetszenek nekem. Nem: a kereszténység a lét mélységét jelenti, ami azt jelenti: a kereszténnyé válás Isten cselekvésével kezdődik, amit hagyok hatni magamra, hogy alakítson és átalakítson.”

Az „örökség” szó az Ószövetségben nagyon fontos. Az Újszövetségben „ez szó szerint megvalósul bennünk: mi vagyunk az örökösök, nem egy meghatározott földé, hanem Isten oszágáé, Isten jövőjéé Az örökség a jövő dolga”. Ezek a szavak mindenek előtt azt jelentik, hogy „nekünk keresztényeknek van jövőnk: a jövő a miénk, a jövő Istené”.

Mint keresztények „tudjuk, hogy a jövő a miénk, és az Egyház fája nem halandó fa, hanem  olyan fa, amely állandóan nő”. Ezért nem szabad hagynunk magunkat befolyásolni a szerencsétlenség prófétáitól, akik azt mondják: „Az Egyház egy mustármagból kikelt fa, ami 2000 évig nőtt. Most már letelt az ideje, eljött halálának ideje.” „Nem, - hangsúlyozza a pápa – az Egyház mindig megújul, és mindig újra születik. A jövő a miénk.” 
Természetesen lehet hamis optimizmust és hamis pesszimizmust is tapasztalni: „a hamis pesszimizmus azt mondja: „Az egyháznak vége. Ez nem igaz, Újra kezdi az életét!”. A hamis
optimizmus szerint „voltak olyanok a zsinat után, amikor bezárták a kolostorokat, a szemináriumokat, akik azt mondták: semmi baj, minden rendben van. Nem, semmi sincs rendben”. Egészséges realizmussal el kell ismerni, „ez így nem megy, ez ott nem megy, ahol hamisan cselekednek.”

Egyidejűleg biztosnak kell lennünk abban, hogy az Egyház – ha itt-ott a tagjainak bűnei és hitetlensége miatt meg is hal –mindig újjászületik. „Az Egyház Isten fája, ami örökké él és magában hordja az örökkévalóságot és az igazi örökséget: az örök életet.” Befejezésül XVI. Benedek olyan éber hitre hívja fel a figyelmet, ami létemnek érintetlenségét és örökségemet megőrzi.    
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...