Húsvéti vigília

A Római Misekönyv bevezetője az ünnepi szertartáshoz így szól:
"1. Az ősi hagyományok szerint ezt az éjszakát az Úrnak kell szentelni (2 Móz 12, 42 skk), úgyhogy az Evangélium intő szavai szerint (Lk 12, 35 skk) a kezükben égő gyertyát tartó hívek hasonlókká lesznek azokhoz, akik Uruk érkezésére várnak, hogy amikor megjön, éberen virrasztva találja és terített asztalához ültesse őket.
2. Ennek a vigíliának menete a következő: Rövid lucernárium -- fényünnepség -- után (ez a mai vigília első része) az Egyház -- bízva Isten szavában és ígéretében -- arról elmélkedik, hogy mily nagy csodatetteket művelt az Úr kezdettől fogva népével (ez a második rész, az igeliturgia), egészen addig, amíg a feltámadás napjának közeledtével a keresztségben újjászületett új tagjaival együtt ( ez a harmadik rész) meghívást nyert ahhoz az asztalhoz, amelyet halála és feltámadása által terített népének az Úr (negyedik rész).
3. A húsvéti vigília egész szertartását éjjel végezzük, úgyhogy egyrészt nem kezdjük el az éj beállta előtt, másrészt be kell fejeznünk húsvétvasárnap hajnala előtt.
4. Az éjszakai vigíliamise, mégha éjfél előtt végezzük is, már a feltámadás vasárnapjának húsvéti miséje. Aki részt vesz az éjszakai misén, ismét megáldozhat a második húsvéti misében.
5. Aki az éjszakai misét mondja, vagy azon koncelebrált, a húsvét második miséjét is elmondhatja vagy koncelebrálhatja.
6. A pap és a segédkezők úgy öltöznek föl, mint a miséhez szokás, fehér színű ruhába.
Elegendő számú gyertyáról kell gondoskodni a vigílián részt vevő valamennyi hívő számára."
A tűzszentelés és a húsvéti gyertya előkészítése tehát az első rész. Ennek az ünneplésnek különleges jelentősége van: "Kedves Testvéreim! Ezen az éjszakán, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus, a halálból életre támadt, az Egyház meghívja az egész világon szerte élő gyermekeit, hogy virrasszanak és imádkozzanak. Ha így emlékezünk Urunk húsvétjára, vagyis ha igéjét hallgatjuk, halálát és feltámadását megünnepeljük, akkor remélhetjük, hogy a halálon való győzelmének is részesei leszünk és vele együtt élünk Istenben." - mondja a pap a bevezetőben.
Ezt követi a tűz megáldása, majd meggyújtják a húsvéti gyertyát. Beszúrja a pap a tömjénszemeket a gyertyába (Krisztus öt sebe), majd meggyújtja a gyertyát. Ezután körmenetben vonulunk be az oltárhoz. Közben háromszor hangzik fel: "Krisztus világossága! Istennek legyen hála!" Majd felhangzik az Exsultet, vagyis a húsvéti örömének.
A következő rész az igeliturgia: "Ezen a vigílián -- amely minden vigília szülőanyja -- kilenc szentírási szakaszt olvasunk fel; éspedig hetet az Ószövetségből, kettőt az Újból (szentleckét és evangéliumot). 21. Ha lelkipásztori megfontolások úgy kívánják, az ószövetségi olvasmányok számát csökkenthetjük; mindig ügyelnünk kell azonban arra, hogy a húsvéti vigíliának lényeges része az Isten igéjének olvasása. Legalább három ószövetségi olvasmányt meg kell tartanunk, sürgős esetekben kettőt. Sohasem hagyható el azonban Mózes második könyvének (Exodus) 14. fejezete. 22. A húsvéti örömének végeztével mindenki leteszi gyertyáját és leül. Mielőtt a szentírási szakaszok felolvasását elkezdenék, a pap ezekkel vagy hasonló szavakkal fordul a néphez:
Kedves Testvéreim! Miután ünnepélyesen elkezdtük húsvéti vigíliánkat, figyelmes lélekkel hallgassuk meg Isten igéjét. Elmélkedjünk azon, miként mentette meg népét Isten a régmúlt időkben, az idők teljességében pedig hogyan küldte el szent Fiát Megváltónkul. Kérjük Istenünket, hogy a megváltás húsvéti művét beteljesítve, vezessen el minket az örök életre.
23. Ezután következnek az olvasmányok. A felolvasó (lektor) fölmegy az ambóra, és elolvassa az első olvasmányt. A zsoltárénekes vagy a kántor elénekli vagy felolvassa ezután a zsoltárt, a nép pedig közbeénekli (vagy mondja) a válaszokat. Majd mindnyájan fölállnak, és a pap mondja: Könyörögjünk! Utána egy kis ideig mindnyájan csendben imádkoznak, s csak ezután kezdi a pap magát a könyörgést.A válaszos zsoltár helyett csendet is tarthatnak; ilyenkor a Könyörögjünk! után már nincs külön csend.
Az utolsó ószövetségi olvasmány után a pap intonálja a Dicsőséget, mely előtt meggyújtják a gyertyákat. Ekkor minden csengő, harang és az orgona újra megszólal és hirdeti Isten dicsőségét. A Dicsőség után könyörgés.
A szentlecke után a pap beénekli az Alleluját, amit mindannyian megismétlünk. Az evangéliumot homília követi.
A beszéd utáni rész a keresztség liturgiája. Ez természetesen akkor van, ha van kit megkeresztelni. A Mindenszentek litániája után a víz megáldása, a keresztségi fogadás megújítása következik. Az Egyház csodálatos szövegekkel vezeti be a hívő lelkét a húsvét misztériumába, ezért érdemes elmélkedve odafigyelni a liturgikus szövegekre.
Az Eucharisztia liturgiája következik, majd áldozás. Ezután van a körmenet, mely ünnepélyes áldással zárul. (Ennek menete és szövege a Praeoratorban található.)
A liturgiamagyarázat felkészülés az este liturgiájára. Aki méltó módon akar részt venni a szertartásokon, annak szellemileg és lelkileg illik felkészülnie. Az egyházi év kiemelkedő pontja a mai, amikor Krisztus feltámadását ünnepeljük. Azét a Krisztusét, aki "győzelmet aratott a halál felett." Reményt adott nekünk, örök életet, hogy "aki hisz benne, el ne kárhozzon, hanem örökké éljen".
Készüljünk föl tehát a liturgiára, mely Isten műve; hagyjuk magunkat átitatni a szent szövegekkel és eseményekkel.

Triduum Sacrum – III: Nagyszombat

Ezen a napon már nyitva áll a szentsír, melyben látható Jézus holtteste. Ez a templomok külön dísze ilyenkor. Nagy gonddal készítik a papok és hívek közösen, hogy az Úrnak méltó nyughelye legyen, ahonnan majd éjszaka előjön!

A liturgiáról annyit érdemes megjegyeznünk, hogy a szertartást ajánlatos a sötétben kezdeni. Ez elsősorban azért fontos, mert a „fény-liturgiának” így érthetőbb a szerepe: „Krisztus világossága!...” Valamint Jézus éjszaka támadt fel, feltámadásának nem voltak tanúi. Azonban a liturgikus rendelkezések engedélyeznek korábbi kezdést megfelelő lelkipásztori okokból eredően...

Tegnap este feltekintettünk „arra, akit keresztülszúrtak”, leborultunk és hódoltunk előtte. Ma már sírjánál vagyunk. Tegnap is igyekeztünk csendet teremteni, ma viszont a teljes csönd köszönt ránk. Nincs szentmise. Az esti liturgia tűzszenteléssel kezdődik. Hatalmas gyertyát is gyújtunk erről a tűzről: ez a feltámadt Krisztus szimbóluma (a húsvéti gyertya). A húsvéti időben ez a gyertya minden liturigán ég. Ezen az éjszakán van a keresztvíz megszentelése is: régen ekkor megkeresztelték a nagyböjtben erre készülő katekumeneket. A vigília szertartásáról most nem szólunk többet, későbbi cikkben kitérünk annak szimbólumaira és eseményeire. (Ezt utólag is érdemes majd elolvasni, hiszen most nem nagyonérünk rá internetezni, olvasni, és időnk nagy részét a templomban töltjük.)

Barsi Balázs így ír erről a napról: „Nagyszombat egy új korszak, a végső idők kezdete. A szentsírnál időző hívő nép ösztönösen érzi, hogy a Feltámadott húsvéti megjelenéseit valamilyen titkos készülődésnek kell megelőznie. ... A Krisztusban hívők nagy tömege ... nem végzett teológiát. A szent nép kifejezett hittel azt hiszi, hitének tárgya az, amit újra és újra megünnepel a szent liturgiában, a liturgia pedig ezt a hitet szüntelenül táplálja és erősíti. Az apostoli hitvallás egyik hitcikkelye tartalmazza az Úr pokolra szállásának dogmáját, ami...az apostoli hitletétemény lényeges eleme, melyet az Egyház évről évre megünnepel Nagyszombat csöndjében.” Azt nem tudjuk pontosan értelmezni, hogy ez mit is jelent. „A Szent Háromnap liturgiája minden teológiai okoskodást felülmúlóan vezet be hitünk legmélyebb titkaiba.” Nem a pokolba, hiszen az „ezután nyílik majd meg, annak, ai elutasítja a megváltó szeretetet. ... Jézus ugyanis azért szállt le az alvilágba, hogy kiemelje a bűnös embert léte értelmetlenségéből, és magával vigye oda, ahol istenségében öröktől fogva van, s ahová immár emberi természete is fölvétetett: a Szentháromság belső életébe...”

A liturgikus könyvek erre a napra vonatkozóan ezt írják: „Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik, és az ő szenvedéseiről és haláláról elmélkedik. A szent asztal (oltár) megfosztva áll, a szent áldozatot nem mutatják be mindaddig, amíg csak az ünnepi vigília, vagyis a feltámadás éjszakai virrasztva várásának liturgiája be nem fejeződik. Csak ezután lesz helye húsvéti örömnek, amelynek bőséges folyama ötven napra árad ki. A szentáldozás ezen a napon csak mint szent útravaló szologáltatható ki, tehát súlyos betegnek, haldoklónak.”

Ma nyugalom van, belépünk az Úr nyugalmába. Mit jelent ez? „Azt, hogy kimondjuk Istennek a végleges igent, és ezzel egyszer s mindenkorra az ő kezébe helyezzük életünk és halálunk, örök sorsunk, üdvösségünk gondját. Jelenti továbbá a rossz szenvedélyek, zabolázatlan indulatok lecsillapítását, az értelem, az akarat végleges megnyugvását Jézus Krisztusban. Mindenekfölött pedig a szívét, mert „nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned” (Szent Ágoston), az örök szeretetben.” – fogalmaz Barsi Balázs.

A mai napon elmélkedésünk másik témája a szentsír. Jézus tanítányai és követői közül sokan ottmaradtak a keresztnél, de a legtöbb már a szenvedések elején elhagyta. A halottak iránti kegyelet nagy volt Izraelben. Elhatározták, hogy azonnal leveszik Jézus testét a gyalázat fájáról (mely immár az élet fája lett), és megadják neki a tisztességet. Pilátustól engedélyt kértek, pontosabban József, a Szanhedrin egyik tagja. Nem árt megjegyezni, hogy a „zsidóktól való félelem” igen nagy volt a Jézust-követők körében. Ez a tevékenységük, hogy engedélyt kértek és levették a keresztről, a mózesi törvény szerint volt: „holttestük nem maradhat éjszakára a fán” (Mtörv 21,23). Pilátus megadta az engedélyt, nem is kért érte semmit, viszont nagyon csodálkozott a halál korai beálltán. Akik pedig még ezután is féltek Jézustól és követőitől, azok őrséget is kértek számára.

A levétel előtt azonban katonák mentek körbe, és a három keresztre feszítettet ’ellenőrizték’. Kettőnek eltörték a lábát, de Jézusnál látták, hogy mehalt. Ennek bizonyságául pedig átszúrták oldalát. A lábszárak megtörése közismert büntetésmód volt Rómában. Levették tehát Józsefék a Testet. Ismerős a művészetből egy kép: Piéta. Sokunk ismeri a Szent Péter bazilikában álló szobrot...

Ezután Arimateai József közelben lévő új sírboltjába vitték Jézust. Ma ezen a helyen bazilika áll, melyet Heléna császárnő építtetett. Többször lerombolták, felépítették... Jézust lepelbe göngyölték, legalább két gyolcsba. Alkonyat volt, és siettek a követ is odahengeríteni a sír bejáratához. Pilátus megint kedvező alakban jelenik meg: az ítéletkor sem hitt Jézus bűnösségében. Most pedig az álnok főpapoknak és írástudóknak ezt mondja: „Van őrségetek, menjetek, őrizzétek ti, ahogy tudjátok! Azok elmentek és őrséget állítottak a sírhoz, miután lepecsételték a követ.”

A test megkenésére (szintén zsidó szokás szerint) pedig már nem került sor...

Triduum Sacrum - II: Nagypéntek

Az év (életünk) legcsendesebb napja. Nem lehet felfogni, kifejezni ezt a nagy titkot - ahogyan majd a feltámadás örömét sem lehet egészen kifejezni. Jézus meghal a kereszten. Mindent magára vesz, az emberiség eddigi, jelenlegi és leendő bűneit, felviszi a "fára", és kiengeszteli Atyját. Nem a haragvó Atyát, hanem a szerető Atyát.
Ezen a napon nincs szentmise. Egész lényünkkel, pszichénkkel, lelkünkkel, fizikumunkkal a nagypénteki eseményekre kell figyelnünk. Nagypéntek a gyász és fájdalom napja.
Délután szokás a keresztútjárás (mely búcsú elnyerésével jár).
Isten legnagyobb történelmi tettét ünnepeljük: idő és tér megváltását, a teljes emberiség megváltását.
Az egész nagypénteki szertartás egy elmélkedés. Felhangzik a János-passió, vannak olvasmányok, könyörgések és van áldozás is. Ezért alakult ki a népies csonka-mise elnevezés. (A hasonlóság miatt.)
A szertartás központi eleme a Kereszt (leleplezése) felmutatása és a hódolat. A keresztre való feltekintés megmenekülés, vagyis az üdvözülés pillanata: "Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen." (Jn 3,15)
A keresztény számára a kereszt nem csupán egy tárgy, hanem megváltásunk eszköze. Ezen a napon különös módon tekintünk fel a keresztre, és rajta arra, 'akit keresztül szúrtak'. Tulajdonképpen a mai napon az emberi beszéd és okoskodás elnémul, elhallgat, és mindenki (az egész természet) leborul, hódol teremtője előtt. Ez a mai nap: hódolat Az előtt, aki 'magára vette bűneinket'.
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged! Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!

Júdás magánbeszéde

részlet Döbrentei Kornél verséből

"Mit neki a vasszögek, felgőgölt törpék!
a gyűlölet a ti gólyalábatok, azzal
erőlködtök a magasba, de a sorsotok
   gorillahomlok-sekély.

Felgőgölt törpék, mit neki a vasszögek?
brutális gyöngeségetek hitvány kellékei,
jajrahangolt húsba dúlva kit hajszolnak, el
kit érnek az ítélet dögletes folyosóin?
kit titoktalanítanak, ha a vér éterneszezésű
körhintája megáll?
   végül kicsorbulnak
a lándzsák...

...csak a létezésetekkel
bemaszatolt jelen függ itt, az otromba
gerendákra fölfeszítve, s míg lesitek,
várván, hogy stigmáiban lemenjen a Nap,
hónotok alatt levet ereszt a félelem -

Meg egyedül én sebeztelek: rájuk örökített
arcodon a csókom elévülhetetlen
pecsétnyoma ég, idősercegítő
vörösléssel,
    de engem is fölélt az
örökmécsmagvú szeplő, percekre
fölparcellázott fájdalom volt az életem,
...
Amit mondhattam volna, kofazseb-mélyre szállt,
mint ezüstjeim fertőző fényessége,
vásárfiának zsoltárhosszú kötelet
vettem értük, és csomóírással rábogoztam
elárvulásod jussommá élt kozmikus
rettenetét:
   ÉLI ÉLI LAMMA SABAKTANI -,
nyakamhoz így idomítottam a hurkot.
...
...atomjaimból újra összeraknak, s veled együtt támadok
fel, de én ezer alakban! -
                           bölcsőim a
népkertekbe kitett följelentő-ládikák."

in: Petrás Mária - Döbrentei Kornél: Zsoltáros ultimátum, Kairosz Kiadó, 2009.

Triduum Sacrum - I: Nagycsütörtök

A szentháromnap első napja. Ez a nap lényegében két részre osztható. Délelőtt az egyházmegye székesegyházában jönnek össze a papság és a hívek, hogy a püspökkel közösen ünnepeljenek. Ekkor újítják meg a papi ígéreteket, olajszentelés van. A plébániák ekkor viszik el saját részükre az olajakat, amiket a szentségek kiszolgáltatásánál használnak majd. Az egység fejeződik ki elsősorban: a püspök, mint apostol utód, és a papság között. Ebbe az egységbe kapcsolódnak be a hívek is, akik gyermeki módon rábízzák magukat a Krisztus által rendelt (és meghívott) emberek vezetésére.
A nap kiemelkedő eseménye azonban mégis az utolsó vacsora emlékére tartott szentmise és szertartás. Felidézzük, hogy akkor mi történt. Együtt ülünk le Jézussal az asztalhoz (már az áldozat helyére - oltár), engedjük, hogy megmossa lábunkat, és kimegyünk vele virrasztani a 'kertbe'. Most nagycsütörtök eseményeiről elmélkedünk.
Ez a nap az örök isteni szeretet ünnepe. Valamikor ezen a napon voltak az apostolok a Coenaculumban, Márk atyjának házában. Az emeleten, ahol a szertartás szerint elfogyasztották a bárány-vacsorát. A lábmosás szertartása régen nem a szentmisében volt, hanem egy külön alkalommal - amint ezt pl. a ciszterciek a mai napig teszik.
Néhány szót még a püspöki szentmiséről szólni kell. Háromféle olajat szentel a püspök: oleum infirmorum (betegek kenetéhez használt), oleum catechumenorum (keresztelendők olaja), chrisma (keresztelés, papszentelés, bérmálás, templomszentelés). A szent olajok a Messisással (Fölkent) hozhatók kapcsolatba. Jézust az Isten Szentlélekkel kente fel. Ahol az Egyház illatos olajat használ, ott van jelen a Szentlélek. Régen erősebb jele volt annak, hogy a papság teljes számban a püspök köré gyülekezik: 12 pap, 7 diakónus és 7 szubdiakónus szolgált egyszerre a szertartáson. Ez a teljességet fejezte ki.
Ezen a szentmisén kívül ma csak egy szentmise lehet: az esti ünnepi szentmise. Az Egyház egysége különös módon fejeződik ki ekkor: egy szentmise van, mindenki ugyanarra (és ugyanakkor) emlékezik. Az eddigi viola liturgikus színt a fehér váltja fel ekkor, virágok vannak az oltáron - hitünk legnagyobb titkát ünnepeljük, hogy megjelenik a kenyér és a bor színe alatt Jézus Krisztus - és önmagát adja nekünk (értünk áldozatul).
A Glória elején ünnepélyesen megszólalnak a csengők, harangok és az orgona. Ezután viszont húsvét éjjelig kereplő használatos. Falunkban még szokás, hogy a fiatalok kereplővel járják az utcákat, és "helyettesítik" a "Rómában tartózkodó" harangokat.
A mai szentmisében a pap két nagy ostyát változtat át: egyiket magához veszi, a másikat a monstranciába helyezi, melyet majd egy mellékoltárhoz visz.
A lábmosás megrendítő jelenet. Az alázatos szeretet kifejeződése. Ezt azért is illik elvégezni minden templomban, mert az Úr adta parancsba, hogy megtegyük: "Ha tehát én, az Úr és a mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek." (Jn 13,14-15)
Jézus önként vállalja a szolga szerepét, ezzel meghatározza az Egyház küldetését is. Péter nem is tudja ezt mindjárt elfogadni. Isten közeledését pedig nem lehet visszautasítani: "Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem." Jézus az Atya igazi képe. Kinyilatkoztatja a lábmosással legbenső lényegét: a szeretetet, amely alázatos. A hatalom nem lehet más, mint képesség a másik ember megmentésére, örök üdvösségének szolgálatára.
A szentmise végén oltárfosztás és oltármosás van, majd pedig virrasztás az éjszakában.
Nem megyünk el a templomból, mert Jézus ezt mondta: "Maradjatok itt, és virrasszatok velem". Az oltárfosztás Jézus verítékezését és szenvedését jeleníti meg számunkra. Jézus ruháitól való megfosztásának emléke. A megfosztás után pedig az oltárokat borral kevert vízzel lemossák. Ez törődést is jelent az oltárral (legalább egyszer az év során).
A virrasztás nehéz a mai ember számára - gondolnánk. "Így hát nem tudtok egy órát sem virrasztani velem?" - mondja Jézus a tanítványoknak akkor (kétezer évvel ezelőtt). Nehéz volt bizony akkor is. Maradjunk vele, szemléljük őt, úgy, amint van - megfosztottan, kiüresítetten, egyedül... Sok helyen ekkor felolvassák Jézus búcsúbeszédét. Ebben az elmélkedésben és csendben megújulhat életünk, mely az Eucharisztiából forrásozik.

Hebdomada sancta - V: Nagyszerda

Nagyszerda van, már csak egy nap választ el minket Jézus elfogásától. Egyre sötétebb, de ugyanakkor egyre világosabb az események sora. Júdás csókkal árulja el Jézust, pontosabban csókkal jelzi, hogy kit kell elfogni a katonáknak.
Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ez Júdás napja. Jézus ekkor talán Betániában van még, nincs híradás, hogy ezen a napon tanított volna Jézus. Jézus ezt mondta tanítványainak: "Tudjátok, hogy két nap múlva húsvét lesz, s az Emberfiát kereszthalálra adják." (Mt 26,1-2) Ekkor ülnek össze a tanács tagjai is, mivel nem az ünnepen akarták elfogni, "nehogy zavargás támadjon a nép között".
Júdás nem nagyon mutatkozott az evangélium során. Az evangélisták Júdás tettét még komorabban akarták ábrázolni, mert erre a napra nem tettek más eseményt, csak Júdás gaztettét. "Ezután egy a tizenkettő közül, az iskarióti Júdás, elment a főpaphoz és így szólt: Mit adtok nekem, ha kezetekbe adom Jézust? ... harminc ezüstben egyeztek meg. Ki is fizették... Csak a kedvező alkalmat várta..." (Mt 26,14-16; Mk 14,10-11; Lk 22,1-6) Lukács és János azt mondják, hogy Júdást ekkor megszállta a Sátán. Ugyanis tette érthetetlen. Emberileg érthetetlen, hogyan árulhatja el Jézust, ráadásul ilyen kevés összegért. Jézus kiszolgáltatására azonban szükség volt. "Még a barátom is, akiben megbíztam, aki együtt ette kenyeremet velem, az is ellenem emelte sarkát." (Zsolt 41,10) Az ember minden elvetemültségének és aljasságának Krisztusra kell nehezednie, hogy áldozata teljes legyen. Péter szerint (ApCsel) Júdás árulása az Írás beteljesedése is, és a természetfölötti erők megnyilvánulása.
A gonosz lélek képes megszállni az embert, és hatalmába keríti, vagyis nem az ember dönt tettei felől, hanem az, aki őt befolyásolja. Az Egyház ma is képez ördögűzőket, akiknek igen sok feladatuk van. Nekünk az a feladatunk, hogy életünkkel és tetteinkel (szavainkkal) ne áruljuk el azt, aki értünk vállalta a kínhalált...

Hebdomada sancta - IV.: Nagykedd

A Nagyhét harmadik napja van. Talán egyre nagyobb a csend és az izgalom; egyre inkább igyekszünk csendet, rendet, nyugalmat és komolyságot teremteni magunk körül. A Nagyhét fegyelmet kíván és összeszedettséget. Még utoljára leellenőrizzük a szükséges tárgyak és eszközök épségét, állapotát. Elintézzük a "nagy bevásárlást". Nem akarunk kapkodni, 'csak' arra figyelni, amit Krisztus tesz, és ami Krisztussal történik. Egyesülni kívánunk az Úrral.
Jézus ma megjövendöli a város lerombolását, és az Ítéletet. A templom teraszának tetejéről látja a várost, a zsúfolt házakat, kanyargós utcákat, az egész népet, saját fajtáját, melynek magatartásával nem tud mit kezdeni. Előérzete így tör elő szavakban: "Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat és megkövezed a hozzád küldötteket. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk gyűjti szárnya alá csibéit, de te nem akartad! Meglátjátok, elhagyott lesz házatok! Mondom nektek, nem láttok engem mostantól mindaddig, amíg így nem kiáltotok: Áldott, ki az Úr nevében jön!" (Mt 23,37-38; Lk 13,34-35)
Jézus elhagyja a templomot tanítványaival, mert esteledik. Egyikük megkérdezi őt: "Mester, nézd csak, mekkora kövek és micsoda épület!" Jézus kérdezte: "Látjátok ezeket a hatalmas épületeket? Bizony mondom nektek, eljönnek a napok, amikor ezt az egész épületet lerombolják, és kő kövön nem marad itt!" (Mt 24,1-2; Mk 13,1-2; Lk 21,5-6) Ezek mind Jézus dicsőségét jelezték előre. Sokféle természeti csapás, háború és földrengés lesz a jelek között. Jézus szenvedése is jel lesz. A Szentlélekkel szemben azonban nem lehet majd mit tenni. Az ő Bölcsességével szemben nincs az ellenségnek eszköze. Jeruzsálem elpusztul, a pogányok uralma következik be. (Mt 24,15-22; Mk 13,14-20; Lk 21,20-24) Ez az evangéliumi jövendölés negyven évvel később beteljesedik. Hadsereg keríti be a várost, melyet Titus vezetett. A jelek nem hiányoztak: földrengés, háború, álmessiások és álpróféták. Mindenki egymás ellen harcolt. Megerőszakolták a zsidó nőket, elhurcolták őket. Körülzárták Dávid tornyát, a Templomot, becstelenség uralkodott ebben az időben. Mindezt az elégedetlenség váltotta ki a Római Birodalommal szemben. A katonák fosztogattak, raboltak az ennivalóért. A nők kezeit levágták, a férfiakat keresztre feszítették. A foglyoknak levágták a hasát, melyekbe sokszor pénzt tettek... Az éhség fokozódott, a borzalom száz napig tartott. Jeruzsálem nem adta meg magát, házról-házra kellett harcolni az ellenségnek. Salamon oszlopcsarnoka beolmik, ég a Templom kapuja... Titus végül bemegy a szentélybe, parancsot ad a tűz eloltására. A katonák ezt nem hallják meg, tovább öldökölnek és rabolnak. Legyilkolják a papokat, gyarapítják a tüzet. A keresztények, akik elmenekültek, hallják Jézus szavait: "Nem múlik el ez a nemzedék, amíg ezek a dolgok meg nem történnek. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak." (Lk 21,33)
Jézus emlékeztet halála előtt még egy másik napra is, az Ítélet napjára. Ezt a napot elég sötéten írja le. Az Ószövetségben Izajástól kezdve sokféle ilyen jellegű (apokaliptikus) jövendölés van. Jézus a dánieli képet (7,13-14) is használja, mely a perben is elhangzik: "Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia..."
Jézus képeket használ, melyekről felismerhetővé válik egy eljövendő esemény. A lombjukat növesztő és virágzó fák láttán fel lehet ismerni a közelgő nyarat. Az óra és perc tudása azonban az Atyánál van. A vízözönt megelőző napokban az emberek ittak, ettek, 'házasodtak'. Szodomában is gondtalan élet volt, amikor tűz és kéneső zúdult rá... Az éppen gabonát őrlő két asszony közül az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják... A két egymás mellett szántó földműves közül az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Kísérteties hasonlóságok ezek bizonyos történelmi korokhoz.
Két tanulság van számunkra. Nagyon ébernek kell lenni, nem szabad hagyni, hogy a rabló bejöjjön a házba. Virrasztani kell és imádkozni, hogy mindezektől a bajoktól mentek legyünk. Nagykedd apokalipszisét Máté evangéliuma kiegészíti két példabeszéddel. Az okos és balga szüzek története ez, mely a zsidó szokást illusztrálja, hogy a vidám násznép a menyegző éjszakáján a vőlegény keresésére indul, hogy a menyasszonyhoz vezesse. A másik a tíz talentumról szól. Isten mindenkinek megadja az esélyt, képességet. A nap pedig eljön, amikor ezekről számot kell adnunk. Aki sokat kapott, attól sokat kérnek majd számon. Az, aki lélekben sok kincset tudott gyűjteni, még többet fog kapni, de akinek alig van valamije? Még amije van, azt is elveszik. (Mt 25,13-40)
Jézus sokszor beszélt működése során az ítélet gondolatáról. Celanoi Tamás írása jut eszünkbe az ítélettel kapcsolatban:
Ama nap, a harag napja,
e világot lángba dobja:
Dávid és Szibilla mondja.

Mily irtózat, fog az lenni,
ha a Bíró el fog jönni
mindent híven számbavenni.

Harsonának szörnyü hangja
hull a millió sirhantra
kit-kit a Trón elé hajtva.

Hökken Halál és Természet
ahol a Teremtés ébred
felelni a Vádló-széknek.

Az írott könyv elhozatik
melyben minden foglaltatik
kiből végzés formáltatik.

S ha a Bíró leül ottan,
ami csak lappang, kipattan,
misem marad megtorlatlan.

Én szegény ott mit beszéljek,
milyen pártfogókat kérjek,
hol még a szentek is félnek?

Nagy Király kit retteg minden,
de a jót megváltod ingyen,
kegyek kútja, válts meg engem!

Rólam, Jézus, emlékezzél,
akiért a földre jöttél,
veszni aznap ne engedjél.

Engem fáradtál keresve,
értem szálltál a Keresztre:
annyi munkád kárba esne!

Igaz bosszu Mérlelője,
bocsánatod add előre,
míg a Számadás nem jőne!

Fölnyögök bús vádlott módján,
bűntudattól pirul orcám,
úgy könyörgök, Uram, nézz rám!

Ki Magdolnát föloldottad,
és a latrot meghallgattad:
nekem is e reményt adtad.

Nem méltó az én kérésem;
de Te jó vagy, tedd kegyessen,
hogy örök tűz ne égessen.

Bárányaid közt helyezz el,
bakok közé ne rekessz el:
jobbod felől várjon kész hely!

Vesd a gonoszt kárhozatra,
a vad lángnak általadva;
engem végy a hív csapatba!

Esdve és ölelve térded,
hamuvá tört szívvel kérlek:
őrizz, hogy jó véget érjek!

Babits Mihály fordítása

Mindez a sötét és ijesztő kép, mely sokak számára nem fér össze a "jóságos Jézus" képével, enyhülni látszik Máté gondolataiban: "Éheztem és ennem adtatok; szomjaztam és innom adtatok. Hajléktalan voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok; beteg és meglátogattatok. Börtönben voltam és felkerestetek!..." A fenyegető intelmek között is hallatja a szeretet szavát, a természetfeletti szeretet, mely Isten lényege, Jézus üzenetének vigasztalása az ő szavaira szomjas léleknek...

Hebdomada sancta - III.: Nagyhétfő

A Nagyhét második napja van. Tegnap, virágvasárnap Jézus Krisztus Jeruzsálembe való bevonulását ünnepeltük (1, 2, 3). Megkezdődik a felkészülés a szenvedésre. Jézussal együtt tesszük ezt. Ő tudta, hogy a feltámadás követi kínjait, melyek nem voltak hiábavalók - mi is tudjuk, mint a feltámadás boldog tanúi, hogy életünk egyre inkább Isten felé tart, de valóban "nyugtalan a mi szívünk", amíg fel nem támadunk az örök életre.
Jézust a mai evangéliumban ismét próbára teszik, hogy okot találhassanak elítélésére. Ő irgalmasságáról tesz tanúságot, mert - bár nála van az ítélkezés joga - az asszony bűneit megbocsátja. Ugyanakkor felhívja az asszony figyelmét arra, hogy ismét visszaeshet bűnébe, ha nem vigyáz. Itt már elmélkedtünk többször a szentgyónásról, sőt, segítséget is adtunk a lelkiismeret vizsgálathoz. A lelkiismeret megvizsgálása mindig időszerű, és sajnos az ember bűnei is hasonlóak az előttünk akár több ezer évvel élőkéhez. Jézus arra int minket, hogy ne ítélkezzünk. Az ítélkezés joga Istennél van, aki a "szívek és vesék vizsgálója". "Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem." (Zsolt 139,13) Isten az, aki ismeri minden tettünket, aki megítéli lelkünket. Egy-egy emberi cselekedet vagy 'elszólás' (pletyka, hazugság, rágalom, illetlen beszéd) mögött is óriási sebek rejtőzhetnek. Ezeket viszont meg kell vizsgálni, és Isten elé tárni. Minden ember felelőssége, hogy ne maradjon meg bűnében, hogy állandóan felfelé törekedjen, Isten felé. Fel kell ismernünk gyengeségünket, mert Isten "gyöngeségünkben is segítségünkre siet". Aki Isten elé mer állni, az meg fog változni. Abban egy idő után nem lesz már mit elítélni. Átváltozik, ahogyan az arany a kohóban. Lekerül a felesleg, és előkerül az igazi énünk, mely aranyból van, mivel Isten alkotta. Minden ember egyformán fontos Istennek. Mindannyian az ő teremtményei vagyunk, ezért milyen alapon ítélkeznénk?
Tárjuk Isten elé saját bűneinket (a szentgyónásban), boruljunk le a Legszentebb előtt, és kezdjük újra életüket - most, húsvét közeledtével még inkább. Segítsük egymást úgy az üdvösség felé, hogy nem követ dobálunk a másikra, hanem az isteni gyöngédséggel és szeretettel fordulunk mindenkihez. Ez termi meg az üdvösség gyümölcsét. Nagyhétfő alkalom arra, hogy elmélkedjünk Jézus elítélésén is. Ő nem ítélte el az asszonyt, bár bűnös volt - őt pedig elítélték Istenkáromlásért. Hol van az igazság? Csendben készüljünk az Igazság befogadására...

Nagyheti beszéd

Nagy Szent Leó pápa nagyheti beszéde elérhető innen. Ő volt a 45. pápa, ő bírta visszafordulásra és "gyengébb bánásmódra" a hun Attilát. Politikai siekerei mellett egyházatya, és elsőként őt temették el a Szent Péter bazilikába. Kora csak szent pápákat termett. Az egyházi év minden ünnepköréhez, ünnepéhez írt beszédet, melyeket az Egyház előszeretettel tárja elénk a zsolozsmában is.

Virágvasárnap a Vatikánban - képekkel frissítve!

Még több képért kattintson ide!

Délelőtt 09:30-kor elkezdődött Rómában, a Szent Péter téren a virágvasárnapi liturgia. A tér majdnem megtelt a zarándokokkal (közel 60.000 ember), akik kezükben pálmákkal és olajágakkal vettek részt a szertartáson és a szentmisén. A Passiót három diakónus éneke vezette, akikhez kórus társult. (A pápai liturgia teljes szövege elérhető innen.) Amikor a Passióban Jézus halálához értek, a Szentatyával együtt mindenki letérdelt, és csendben imádkozott.
A Passiót követte XVI. Benedek pápa homíliája (németül vagy szlovákul innen elérheti). Jézus tudta, hogy mi vár rá, és önként vállalta szenvedését - mondta a pápa. Tettével új húsvét jött el. Mi is együtt zarándoklunk Isten felé Jézussal. Ebben a zarándoklatban viszont Isten segítsége szükséges. Ő képes felemelni minket, saját erőnkből nem vagyunk rá képesek. Két nehézségbe ütközünk: egyedüllét és a harag. Isten szeretete áll ezzel szemben. Mi a két "erő" között állunk. A szentmise szavaira utalt a pápa: "sursum corda". A szív felemelése Istenhez az önkiüresítés által lehetséges. Egyedül nem lehet Istenhez felemelkedni, kell az ő ereje és szeretete. Jézus a kereszten mindenkit "magához vonz". A körmenet zsoltárára utalva elmondta, hogy "Akinek a keze tiszta és ártatlan a szíve", az mehet föl az Úr hegyére. A kéz tisztasága és a szív ártatlansága segít abban, hogy meghalljuk Isten hangját és szeretetére nyitottak legyünk. Jézus vezet minket a magasba, Istenhez - az ő útján.
A szentbeszédet csendes elmélkedés követte. A szentáldozás végén felcsendült Bach ismert kantátája a Passióból. Végül a szokásos Úrangyala imádság következett. Először francia nyelven szólt a zarándokokhoz XVI. Benedek pápa.

 A szöveg utáni képek a kath.net élő közvetítéséből származnak.

Hebdomada sancta - II.: Virágvasárnap

Jézus Krisztus bevonul Jeruzsálembe. Nagyböjt utolsó vasárnapja, a húsvét előtti vasárnap. Ezzel a nappal kezdődik meg a nagyhét. Az evangélium (Mt 26,14 - 27,66) a Máté szerinti szenvedéstörténet. Most viszont a jeruzsálemi bevonulással foglalkozunk - ezt már egy bevezető gondolattal elkezdtük csütörtökön. (Ez a körmenet evangéliuma.)
Az eseményeknek egyik fontos szimbóluma a pálma. Az ünnepek megszentelése kapcsán a Leviták könyve így fogalmaz: "A hetedik hónap tizenötödik napján, amikor már betakarítottátok a föld termését, üljetek hétnapos ünnepet az Úrnak. Az első és a nyolcadik napon legyen teljes nyugalom. Az első napon vigyetek magatokkal szép gyümölcsöket, pálmaágakat, patak menti fűzfaágakat, és vigadjatok hét napig az Úr, a ti Istenetek színe előtt. Így üljétek meg évenként az Úr ünnepét hét napon át. Örök törvény ez utódaitok számára. A hetedik hónapban tartsátok ezt az ünnepet. Hét napig lakjatok sátorban. Izrael népének minden tagja lakjék sátor alatt; így utódaitok megtudják, hogy sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek." Mózes leírta Izrael fiai számára az Úr ünnepeit." (Lev 23,39-44) A hét napos sátorban-lakás után a nyolcadik napon körmenetben vonultak kezükben pálmaágakból készült csokorral. Izajás szerint a végidőben az igazak a "béke sátraiban" laknak majd, amely lombsátor. Lukács utal erre evangéliumában (16,9). A Jelenések könyvében is sok utalás van a sátorra: 7,5; 12,12; 13,6; 21,3. A színeváltozáskor Péter szavai, miszerint "jó nekünk itt lenni" összekapcsolódnak a sátorral, ez is a nyugalomra utal, a békére. A kősírokon a pálma a halhatatlanságot jelenti. A sátoros ünnep első napján a hívőknek meg kellett vizsgálniuk az ágak megfelelő állapotát is. A ravennai mozaikokon a vértanúk kezükben pálmaággal és koszorúval mennek Krisztus elé.
A másik fontos elem a szamár, mely az alázat jelképe is. Utat mutat a híveknek Istenhez és a mennyországba vezeti őket. Assisi Szent Ferenc szegénységben élt, szeretet közvetített az emberek felé, alázattal viseltetett a betegek és kitaszítottak iránt, akikben Krisztust látta meg. Giovanni Bellini festményén, a „Szent Ferenc a sivatagban" címűn ott látható a szamár is más állatok körében, melyeknek szimbolikus jelentését a kor embere könnyedén megfejtette. Főleg hegyvidéken volt nélkülözhetetlen, mert csökönyös ugyan, de nagyon óvatos. A Szentírásban Bileámnál, Izsák föláldozásánál és a Jeruzsálembe való bevonulásnál szerepel, de ábrázolták Krisztus születése és az Egyiptomba menekülés képein is.
A történetet mindegyik evangélista leírja (Máté, Márk, Lukács, János). Jézus csodatetteiről beszélt a nép, sokan csodálkozva és reménykedve várták jeruzsálemi érkezését. Ugyanakkor elfogását és kivégzését már tervezték, várták az "alkalmas pillanatot". Jézus tanítványait utasítja, hogy hozzanak neki egy szamarat - pontosan meghatározza a helyet, ez tanúskodik istenségéről, az isteni előretudásról. A próféták sokszor korholták a királyságot, hogy mennyire ragaszkodik az a lovassághoz (leigázás). Jézus is király, de ő a béke királya, ezért is használ szamarat. Az ő diadala szerény, de mindent legyőző diadal - a halál fölött arat győzelmet. A farizeusokat értesítették a kémjeik, akik együtt remélték, hogy Jézus érkezése minden feltűnést mellőz, és így egyszerűen foghatják majd el. És íme, győztes hadvezérként közeledett, tüntetően a dicsőség királyának messiási szerepébe helyezkedve. "Mester - mondták neki dühösen -, intsd le tanítványaidat! Mondom nektek - felelte Jézus -, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni." (Lk 19,39-40)
Az emelkedő tetején Jézus megállt, és lenézett a királyi városra. Mindenütt feltűnően látszottak a luxuspaloták, melyeket a főpapok és a negyedes fejedelmek építtettek. A háttérben a Dávid-torony, ahol valaha felcsendültek a zsoltárok... Jézusban szörnyű előérzet volt, minden emléke ide kötötte, fajának, népének emlékei is. Látta a Templomot és látta a jobbra elterülő fehér sírokat, melyekben "atyái" feküdtek. "Ó, Jeruzsálem! Bárcsak te is felismernéd, legalább ezen a napon, ami békességedre volna! De el van rejtve szemed elől... jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid között élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét!" (Lk 19,41-44) - ez a gondolat csak Lukácsnál szerepel.
Az Aranykapun át kellett bejutnia Jeruzsálembe. Ezt a keresztesek falazták be, és kápolnát építettek helyén. "Virágvasárnap évfordulóján nyitották meg ismét. Ekkor a pátriárka szamárháton ülve ünnepélyes bevonulást tartott a tömeg éljenzése közepette..."
A Jézust kísérő tömeg egyre nőtt. Sokan csatlakoztak hozzá, de nem volt mindegyik "meggyőződve" arról, hogy valóban ő a Messiás. A hit útját minden kereszténynek be kell járnia, végig kell rajta mennie. A keresztség és a keresztlevél (vagy bérmacédula) nem belépő a mennyországba. Sok keresztény ma elfelejti, hogy a gyökerekhez és a Forráshoz való ragaszkodás és állandó visszatérés nélküli silány (üres és mázas) kereszténység nem vezet sehová. Aki elismeri, hogy Jézus a Messiás, akit az Atya küldött értünk, "feltekint" rá a fán, és leborul előtte: az üdvözül. A kíváncsi, hírhozó és hírvivő keresztények útja rövid. Vakok ők, és olyan messze hordják a vizet "Jákob kútjától", hogy meg sem hallják Jézus hívó szavát. Jézusét, aki majd zörget, aki majd ott ül Isten trónja mellett, hogy ítélkezzen...
Tiszta gyermekhangok is éljenezték a Messiást (Mt 21,15-16). A farizeusok pedig egyre nyugtalanabbak voltak: "Láthatjátok, hogy a tétovázással nem megyünk semmire. Mindenki őt követi!" (Jn 12,19). Jézus volt a nap hőse, akit mindenki látni akart. A farizeusok irigysége ma is "megszokott" jelenség. Aki Krisztust akarja követni és Egyházához hű akar maradni, sokszor kinézik és megvetik, sőt "ellene kelnek".
Jézus nem feledkezik meg a rá váró sorsról ebben a nagy forgatagban sem. Közel van számára az óra. "Igen, elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia." A Megváltás titkának véres képe merül fel lelkében. Az emberek nem tudják, mit jelent az, amikor a vesztes a győző és amikor az embernek gyűlölnie kell életét ebben a világban. Ő azonban tudja. Tudja és látja emberként rettenetes jövőjét, de látja a dicsőséget is, melyet Isten jobbján nyer el.
A diadalmas reggel komorsággal ér véget: reszketéssel, halálfélelemmel. Jézus a templom egyik teraszán maradt, követői igencsak megfogyatkoztak. Az élet nem állhat meg, el kell végezni a mindennapi teendőket. A templom lassan kiürül, a papok jönnek vissza, hogy előkészítsék az áldozati lakomát. Hűvösség ereszkedik le az alkonyatban... A tanítványok reménykedhettek, hogy Jézust elfogadják majd a főpapok, és megteszik "felkentté". "Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" (Jn 12,35-36)

Virágvasárnap felcsendül a Passió. Az alábbi videón az Amszterdami Barokkzenekar és Énekkart Ton Koopman vezényli. (A videó egy sorozat első része. A további részek a YouTube-on egymás után megjelennek.)

Hebdomada sancta - I.

Mivel húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, ezért alaposabb felkészülést is igényel. Honlapunkon egész nagyböjt folyamán igyekeztünk a feltámadás gondolatára és a keresztény élet értelmére irányítani a figyelmet. Három napig Boldog John Henry Newman gondolatai segítettek minket. Pénteken ismét keresztúti szöveget teszünk fel, vasárnap pedig Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról elmélkedünk majd.
Most megkezdjük nagyheti felkészülésünket, amely időszak virágvasárnap kezdődik. A szentháromnapban pedig külön bejegyzések lesznek az adott napról...
Virágvasárnap liturgiája két részre osztható, ám mégis egységet alkot. A két rész nem teljesen különálló rész, csupán nem a "megszokott" módon indul a liturgia. Az Egyházban a negyedik századtól kezdve szokásos ünnepelni Jézus jeruzsálemi bevonulását. Németországban a virágvasárnapi körmenet a 11. és 12. században terjedt el. Sokfelé a "Pálmavasárnap" (Palmsonntag) elnevezés használatos. Latin elnevezése "Dominica in Palmis" szintén a pálmára utal... Magyarországon a pálmaágat a lombfakadás előtt virágzó fűz (Salix) fajok vesszőivel helyettesítik.
A Római Misekönyv így ír a szertartást bevezető részben: "A hívek megfelelő időpontban a főmise helyéül szolgáló templomon kívül, valamely kisebb templomban vagy más alkalmas helyen gyülekeznek, kezükben barkákkal." A liturgikus szín piros, és a körmenetre ölthet palástot a pap, amelyet a végén (az oltárhoz érve) lecserél miseruhára.
A nép elé megy az Üdvözítőnek és köszönti: "Hozsanna, Dávid fia, néked: áldva áldott légyen a Messiás, ki az Úr nevében jő közénk! A nép vígan áldja királyát: Hozsanna a magasságban!" Ezzel az antifónával kapcsolódunk mi is a jeruzsálemi közösséghez. Az első antifóna éneklése után történik az ágak megáldása. A pap köszöntése megszólítja lelkiismeretünket: "Kedves Testvéreim! A Nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jócselekedetekkel már előkészítettük." A könyörgést evangélium és zsoltárok követik. A második antifóna alatt leterítjük az ágakat: "Jeruzsálem gyermeknépe pálmafáknak ágait hozván elébe ment az Úrnak; s kiáltotta hangos szóval: Hozsanna a magasságban!" Ujjongás számunkra Jézus Krisztus bevonulása a szenvedés helyére, hiszen mi már a feltámadás fényében látjuk a kínokat.
A harmadik stációnál a ruhák leterítése történik: "Jeruzsálem gyermeknépe leterítvén ruháit az útra, nagy szóval így kiáltott: Hozsanna Dávid Fiának, áldott, ki jő az Úr nevében!"
A körmenet csúcspontja a negyedik stáció: hódolat Krisztus Király előtt. Miért fontos a gyermekek hódolata? Jézus a főpapok és írástudók méltatlankodására ezt válaszolta: "Nem olvastátok-e, hogy a kisdedek ajka által viszed végbe a dicséretet?" "Hódolat és áldás néked, Krisztus, mi királyunk! - Néked a gyermeki nép zengte ma zsenge dalát." - szól az ének.
A körmenet végén a pap odaér az oltárhoz, majd kellő tiszteletadás után (tömjénezés) könyörgéssel kezdi a szentmisét. Természetesen a helyi adottságoknak és szokásoknak megfelelően engedélyezi a misekönyv a körmenet egyszerűbb és rövidebb formáit is.
A misekönyv így ír továbbá a virágvasárnapi passióról: "Az Úr Jézus szenvedéstörténetének (Passió) felolvasásához nem visznek gyertyát, sem tömjént. A hívek üdvözlése és a könyvnek kereszttel való megjelölése elmarad. A felolvasást a diakónus végzi, vagy annak hiányában maga a miséző pap. Felolvashatja laikus hívő is, de Krisztus szerepét lehetőleg a papnak tartsuk fönn. A diákónusok a felolvasás előtt a pap áldását kérik, az evangélium olvasásakor egyébként szokásos módon. Más felolvasók azonban nem kérnek áldást."
Ha van szentbeszéd, azt a hitvallás követi és a szentmise a szokott módon. Fontos látni a liturgia folyamatát és néha a rubrikák szövegét is elolvasni, mert ezekből csak tanulhatunk.
Jézus 30. április 3-án vonult be Jeruzsálembe. Michael Hesemann így fogalmaz 'A Názáreti Jézus' című könyvében: (megj. A könyvet Dr. Csordás Eörs lekotárlta - halálának első évfordulója van ma.)

Első lépésként tanítványaival együtt a település nagy esszénus mikvéjében rituálisan megmosakodott. A város tele volt zarándokokkal az ország minden részéből és a diaszpórából, akik Jézushoz hasonlóan a húsvéti ünnepre jöttek, vagy még úton voltak... Számuk Josephus (bizonyára túlzó) becslése szerint elérte a 3 milliót, de 400.000-en biztosan voltak, és ez a szám is ötszöröse Jeruzsálem akkori lakosságának, mely az újabb becslések szerint 80.000 körül lehetett. Akinek rokonsága volt a Templom városában, az ott vett szállást házakban vagy magántelkeken, a többiek a város falai körül táboroztak fehér sátorvárosokban. Jézus a tanítványaival Betániában töltötte az éjszakát. Ezen a reggelen a Betfagén - egy másik esszénus telepen - át vezető gyalogúton jött, és arról tért rá a csak 500 m távolságban lévő római útra, mely északon kerülte meg az Olajfák hegyét. A rövidebbik út, mely a Dominus Flevit-templom előtt megy el és a fal megépítéséig a hagyományos virágvasárnapi körmenet útvonala volt, túlságosan meredek volt a szamár és szűk sokaság számára, mely követte Jézust. Isten Bárányához illően a Bethesda-tó melletti Juh-kapun át lépett be Jeruzsálembe.

Úgy tűnik, Isten Fia nagy gondot fordított ennek az eseménynek a lefolyására. Ezért tanítványait előre küldte a faluba, hogy onnan egy szamárcsikót hozzanak. Amikor felült rá, beteljesítette Zakariás próféciáját a béke eljövendő királyáról: "Nagyon ujjongj, Sion leánya; örvendezzél, Jeruzsálem leánya. Íme, a királyod jön hozzád, igaz és szabadító ő, szegény és szamáron ül, szamárnak csikóján." (9,9)

Nem csak a tizenkét tanítvány és a többi Galileából jött kísérője követte Jézust, hanem nyilván az esszénus szegényház teljes személyzete is: "A nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette" (Jn 12,17) - hangsúlyozza János. Ezek lelkesedését látva a nép elragadtatással válaszolt a názáreti ember messiási érkezésére. Sokan ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a pálmafákról - a pálmaág ősidők óta a béke jelképe -, és lerakták eléje az útra. "Hozsanna Dávid Fiának!" - ujjongtak a 118. zsoltárt idézve. (...) A Messiás béke-országa elérkezett, most vonul be a Templom városába, hogy betöltse küldetését. 

Miközben ellenségeit riasztották, s azok a legrosszabbtól féltek, Jézus közvetlenül Jeruzsálembe való bevonulása után kitért a sokaság elől. A következő napokban is Betániában maradt, és csak négy legbizalmasabb tanítványa - Péter, Jakab, János és András - kíséretében ment föl a Templomba (Mk 13,13). Visszatérőben Betániába, amikor már esteledett, nekik beszélt a jövőről, háborúkról, üldözésekről és a visszatérésről, illetve őróluk jövendölt: a vég előtt "hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. (...) A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül." (Mk 13,10-13)  Michael Hesemann: A názáreti Jézus, SzIT, Budapest 2010. 212-214.