Az eseményeknek egyik fontos szimbóluma a pálma. Az ünnepek megszentelése kapcsán a Leviták könyve így fogalmaz: "A hetedik hónap tizenötödik napján, amikor már betakarítottátok a föld termését, üljetek hétnapos ünnepet az Úrnak. Az első és a nyolcadik napon legyen teljes nyugalom. Az első napon vigyetek magatokkal szép gyümölcsöket, pálmaágakat, patak menti fűzfaágakat, és vigadjatok hét napig az Úr, a ti Istenetek színe előtt. Így üljétek meg évenként az Úr ünnepét hét napon át. Örök törvény ez utódaitok számára. A hetedik hónapban tartsátok ezt az ünnepet. Hét napig lakjatok sátorban. Izrael népének minden tagja lakjék sátor alatt; így utódaitok megtudják, hogy sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek." Mózes leírta Izrael fiai számára az Úr ünnepeit." (Lev 23,39-44) A hét napos sátorban-lakás után a nyolcadik napon körmenetben vonultak kezükben pálmaágakból készült csokorral. Izajás szerint a végidőben az igazak a "béke sátraiban" laknak majd, amely lombsátor. Lukács utal erre evangéliumában (16,9). A Jelenések könyvében is sok utalás van a sátorra: 7,5; 12,12; 13,6; 21,3. A színeváltozáskor Péter szavai, miszerint "jó nekünk itt lenni" összekapcsolódnak a sátorral, ez is a nyugalomra utal, a békére. A kősírokon a pálma a halhatatlanságot jelenti. A sátoros ünnep első napján a hívőknek meg kellett vizsgálniuk az ágak megfelelő állapotát is. A ravennai mozaikokon a vértanúk kezükben pálmaággal és koszorúval mennek Krisztus elé.
A másik fontos elem a szamár, mely az alázat jelképe is. Utat mutat a híveknek Istenhez és a mennyországba vezeti őket. Assisi Szent Ferenc szegénységben élt, szeretet közvetített az emberek felé, alázattal viseltetett a betegek és kitaszítottak iránt, akikben Krisztust látta meg. Giovanni Bellini festményén, a „Szent Ferenc a sivatagban" címűn ott látható a szamár is más állatok körében, melyeknek szimbolikus jelentését a kor embere könnyedén megfejtette. Főleg hegyvidéken volt nélkülözhetetlen, mert csökönyös ugyan, de nagyon óvatos. A Szentírásban Bileámnál, Izsák föláldozásánál és a Jeruzsálembe való bevonulásnál szerepel, de ábrázolták Krisztus születése és az Egyiptomba menekülés képein is.
A történetet mindegyik evangélista leírja (Máté, Márk, Lukács, János). Jézus csodatetteiről beszélt a nép, sokan csodálkozva és reménykedve várták jeruzsálemi érkezését. Ugyanakkor elfogását és kivégzését már tervezték, várták az "alkalmas pillanatot". Jézus tanítványait utasítja, hogy hozzanak neki egy szamarat - pontosan meghatározza a helyet, ez tanúskodik istenségéről, az isteni előretudásról. A próféták sokszor korholták a királyságot, hogy mennyire ragaszkodik az a lovassághoz (leigázás). Jézus is király, de ő a béke királya, ezért is használ szamarat. Az ő diadala szerény, de mindent legyőző diadal - a halál fölött arat győzelmet. A farizeusokat értesítették a kémjeik, akik együtt remélték, hogy Jézus érkezése minden feltűnést mellőz, és így egyszerűen foghatják majd el. És íme, győztes hadvezérként közeledett, tüntetően a dicsőség királyának messiási szerepébe helyezkedve. "Mester - mondták neki dühösen -, intsd le tanítványaidat! Mondom nektek - felelte Jézus -, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni." (Lk 19,39-40)
Az emelkedő tetején Jézus megállt, és lenézett a királyi városra. Mindenütt feltűnően látszottak a luxuspaloták, melyeket a főpapok és a negyedes fejedelmek építtettek. A háttérben a Dávid-torony, ahol valaha felcsendültek a zsoltárok... Jézusban szörnyű előérzet volt, minden emléke ide kötötte, fajának, népének emlékei is. Látta a Templomot és látta a jobbra elterülő fehér sírokat, melyekben "atyái" feküdtek. "Ó, Jeruzsálem! Bárcsak te is felismernéd, legalább ezen a napon, ami békességedre volna! De el van rejtve szemed elől... jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid között élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét!" (Lk 19,41-44) - ez a gondolat csak Lukácsnál szerepel.
Az Aranykapun át kellett bejutnia Jeruzsálembe. Ezt a keresztesek falazták be, és kápolnát építettek helyén. "Virágvasárnap évfordulóján nyitották meg ismét. Ekkor a pátriárka szamárháton ülve ünnepélyes bevonulást tartott a tömeg éljenzése közepette..."
A Jézust kísérő tömeg egyre nőtt. Sokan csatlakoztak hozzá, de nem volt mindegyik "meggyőződve" arról, hogy valóban ő a Messiás. A hit útját minden kereszténynek be kell járnia, végig kell rajta mennie. A keresztség és a keresztlevél (vagy bérmacédula) nem belépő a mennyországba. Sok keresztény ma elfelejti, hogy a gyökerekhez és a Forráshoz való ragaszkodás és állandó visszatérés nélküli silány (üres és mázas) kereszténység nem vezet sehová. Aki elismeri, hogy Jézus a Messiás, akit az Atya küldött értünk, "feltekint" rá a fán, és leborul előtte: az üdvözül. A kíváncsi, hírhozó és hírvivő keresztények útja rövid. Vakok ők, és olyan messze hordják a vizet "Jákob kútjától", hogy meg sem hallják Jézus hívó szavát. Jézusét, aki majd zörget, aki majd ott ül Isten trónja mellett, hogy ítélkezzen...
Tiszta gyermekhangok is éljenezték a Messiást (Mt 21,15-16). A farizeusok pedig egyre nyugtalanabbak voltak: "Láthatjátok, hogy a tétovázással nem megyünk semmire. Mindenki őt követi!" (Jn 12,19). Jézus volt a nap hőse, akit mindenki látni akart. A farizeusok irigysége ma is "megszokott" jelenség. Aki Krisztust akarja követni és Egyházához hű akar maradni, sokszor kinézik és megvetik, sőt "ellene kelnek".
Jézus nem feledkezik meg a rá váró sorsról ebben a nagy forgatagban sem. Közel van számára az óra. "Igen, elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia." A Megváltás titkának véres képe merül fel lelkében. Az emberek nem tudják, mit jelent az, amikor a vesztes a győző és amikor az embernek gyűlölnie kell életét ebben a világban. Ő azonban tudja. Tudja és látja emberként rettenetes jövőjét, de látja a dicsőséget is, melyet Isten jobbján nyer el.
A diadalmas reggel komorsággal ér véget: reszketéssel, halálfélelemmel. Jézus a templom egyik teraszán maradt, követői igencsak megfogyatkoztak. Az élet nem állhat meg, el kell végezni a mindennapi teendőket. A templom lassan kiürül, a papok jönnek vissza, hogy előkészítsék az áldozati lakomát. Hűvösség ereszkedik le az alkonyatban... A tanítványok reménykedhettek, hogy Jézust elfogadják majd a főpapok, és megteszik "felkentté". "Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hová megy. Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" (Jn 12,35-36)
Virágvasárnap felcsendül a Passió. Az alábbi videón az Amszterdami Barokkzenekar és Énekkart Ton Koopman vezényli. (A videó egy sorozat első része. A további részek a YouTube-on egymás után megjelennek.)
