1. Elsőként a "Mane nobiscum Domine" apostoli levelét gondoljuk át. "Maradj velünk, Urunk, mert esteledik" (vö. Lk 24,29). A föltámadás napjának estéjén az Emmausz felé tartó két tanítvány is ezzel a meghívással fordult a Zarándokhoz, aki csatlakozott hozzájuk az úton." - kezdi II. János Pál. Valóban, az ember, aki felismerte Jézus Krisztusban Megváltóját, ragaszkodni kezd hozzá. Kívánja, óhajtja, annyira, hogy mindig Vele akar lenni. Főleg életének sötét perceiben, amikor teljesen elhagyatottnak érzi magát. A Szentatya a kenyértörésről ír továbbá. "Fölismerték Őt a kenyértörésben" (Lk 24,35). "Jelentőségteljes, hogy az emmauszi tanítványok, miután az úr szavai megfelelően fölkészítették őket, az asztalnál, a "kenyértörés" egyszerű gesztusában ismerték fel Őt. A jelek csak akkor "beszélnek", ha az értelem megvilágosult és a szív lángol. Az Eucharisztia a megvilágosító és gazdag tartalmú üzenetet hordozó jelek e dinamizmusában bontakozik ki teljesen. A misztérium a jelek által nyitja meg a hívők szemét. Miként az Ecclesia de Eucharistia enciklikában hangsúlyoztam, nagyon fontos, hogy a szentség egyetlen vonása se merüljön feledésbe. Az embert ugyanis mindig éri a kísértés, hogy az Eucharisztiát a saját emberi dimenziói közé redukálja, holott valójában az embernek kell kitárulnia a misztérium dimenziói előtt. "Az Eucharisztia túlságosan nagy ajándék ahhoz, hogy csorbításokat és kétértelműségeket tűrhetne."
"Mily nagy misztérium az Eucharisztia! Olyan misztérium, melyet elsősorban jól kell ünnepelni. A szentmisét kell az egész keresztény élet középpontjává tenni, és minden közösségnek mindent meg kell tennie azért, hogy az ide vonatkozó szabályok szerint a kellő módon ünnepelje a nép részvételével, a kiosztott szerepek megfelelő betöltésével és komoly figyelemmel a szakralitásra is, melynek még az éneket és a liturgikus zenét is uralnia kell. Az Eucharisztia éve egyik konkrét feladata lehet minden plébániai közösségben a Római Misekönyv alapelveinek és szabályainak gondos tanulmányozása.
Az üdvösség szent jelekben megjelenített misztériumainak befogadásához nagyon jó út a liturgikus év követése. A lelkipásztorok legyenek gondosak abban a "müsztagogikus" katekézisban, melyet az egyházatyák annyira becsültek, s amely segít a liturgia szavainak és mozdulatainak megértésében, elvezeti a hívőket a jelektől a misztériumokhoz, és ahhoz, hogy egész életük elmerüljön bennük.
A szentmisén kívüli szentségimádás legyen ebben az évben minden plébániai és szerzetes közösség különleges feladata. Hosszasan időzzünk leborulva az Eucharisztiában jelenlévő Jézus előtt, hitünkkel és szeretetünkkel jóvátéve a bántásokat, a mellőzéseket és a sérelmeket, melyeket üdvözítőnknek oly sok helyen el kell viselnie. A szentségimádásban mélyítsük el személyes és közösségi szemlélődésünket, élve az imádságnak azokkal a segítségeivel, melyeket Isten Igéje és sok régi és új misztikus szent tapasztalata nyújt. Maga a rózsafüzér is, ha mélyen biblikusan és krisztusközpontúan értjük – amit annyira ajánlottam a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelemben – nagyon alkalmas út lehet a Mária iskolájában és társaságában végzett eucharisztikus szemlélődéshez."
Befejezésül a pápa külön-külön is megszólít mindenkit:
"Papok, akik minden nap elismétlitek a konszekráció szavait, s tanúi és hirdetői vagytok a szeretet kezetek között végbemenő nagy csodájának, engedjétek, hogy megérintsen ennek a különleges évnek a kegyelme; minden nap első misétek örömével és buzgóságával mutassátok be a szentmisét, és szívesen időzzetek imádságban a tabernákulum előtt. Diákonusok, legyen ez az év a kegyelem éve számotokra is, akik közelről vesztek részt az ige és az oltár szolgálatában. Lektorok, akolitusok, rendkívüliáldoztatók , legyetek tudatában az ajándéknak, mely rátok van bízva a feladattal, amit az Eucharisztia méltó ünneplésére kaptatok. Külön fordulok hozzátok, leendő papok: a szemináriumi életben szerezzétek meg a tapasztalatot, hogy milyen édes nemcsak minden nap részt venni a szentmisén, hanem beszélgetve hosszasan időzni is az eucharisztikus Jézusnál. Szerzetesek és szerzetesnők, akik Istennek szenteltségtekben arra kaptatok meghívást, hogy huzamosan szemlélődjetek, ne feledjétek, hogy Jézus a tabernákulumban vár titeket, hogy megajándékozza szíveteket barátságával, ami életetek egyedüli értelme és teljessége. Krisztushívők, valamennyien fedezzétek föl az Eucharisztia ajándékát, mint a világban – a különböző foglalkozásokban és a legváltozatosabb helyzetekben – élt mindennapi életetek világosságát és erejét. Elsősorban azért fedezzétek föl, hogy maradéktalanul át tudjátok élni a család szépségét és küldetését. Végezetül sokat várok tőletek, fiatalok, miközben megújítom a kölni Ifjúsági Világnapra szóló meghívásomat. A választott téma – "eljöttünk, hogy imádjuk Őt" (Mt 2,2) – különösen is sugallja a magatartást, mely szerint ebben az Eucharisztikus évben éljetek. Hozzátok el az eucharisztikus színek alatt rejtőző Jézussal való találkozásra életkorotok, reményetek, szeretet-képességtek minden lelkesedését."2. Másik nagy írása az "Ecclesia de Eucharistia" kezdetű enciklika, melyet az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról írt 2003-ban. "Az Egyház az Eucharisztiából él" - kezdi írását. "Ez az igazság nemcsak a hit mindennapos tapasztalata, hanem összefogalóan tartalmazza az Egyház misztériumának lényegét. Az Egyház örömmel tapasztalja az ígéret sokféle és állandó megvalósulását: "Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig" (Mt 28,2); de az Eucharisztiában - azáltal, hogy a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változik - páratlan intenzitással örvendhet e jelenlétnek. Pünkösdtől kezdve, amikor az Egyház, az Újszövetség népe elindult zarándokútján a mennyei haza felé, az Isteni Szentség folyamatosan elrendezi és bizakodó reménnyel tölti el napjait. ... A húsvéti misztériumból születik az Egyház. Éppen ezért az Eucharisztia, ami elsősorban a húsvéti misztérium szentsége, az egyházi élet középpontja. Ez látható az Egyház életének első perceitől kezdve, amint az Apostolok Cselekedeteiben olvasható: "állhatatosan kitartottak az apostolok tanításának hallgatásában és a testvéri egységben, a kenyértörésben és az imádságban" (2,42). A "kenyértörésben" az Eucharisztiát jelenti. 2000 év múlva is ugyanezt éljük az Egyházban. S miközben ugyanazt tesszük az Eucharisztia ünneplésében, lelki szemünk a húsvéti három napra tekint vissza: arra, ami nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsorán és utána történt. Az Eucharisztia alapítása ugyanis szentségi módon elővételezte azokat az eseményeket, melyek a Getszemáni kerti haláltusával kezdődtek. Újra látjuk Jézust, aki elhagyja a Cönákulumot, a várost, és tanítványaival a Kidron patakon át az Olajfák hegyére megy. Abban a kertben még élnek nagyon öreg olajfák. Egyik-másik talán tanúja annak, ami lombja alatt történt azon az estén, amikor Krisztus halálos szomorúsággal imádkozott, és "verítéke mint vérnek cseppjei hullott a földre" (Lk 22,44). A vér, amely kevéssel előbb az Eucharisztia szentségében az üdvösség italaként átadatott az Egyháznak, most kezd kiontatni; kiontása a Golgotán teljesedik be, ahol megváltásunk eszközévé válik: "Krisztus (...) mint az eljövendő javak főpapja (...) nem bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett" (Zsid 9,11-12)."
"Amióta megkezdtem Péter utódának szolgálatát, mindig különös figyelmet fordítottam nagycsütörtökre, az Eucharisztia és a papság napjára, azzal, hogy levelet írtam a világ minden papjának. Idén, pápaságom 25. évében, az egész Egyházat szeretném bevonni ebbe az eucharisztikus elmélkedésbe, hogy így adjak hálát az Úrnak az Eucharisztia és a papság ajándékáért, mely "Ajándék és misztérium".[4] Ha már a Rózsafüzér Évének meghirdetésével e 25. évemet a Krisztus szemlélése Mária iskolájában jegyébe akartam foglalni, akkor nem hagyhatom elmúlni a 2003. év nagycsütörtökét anélkül, hogy meg ne állnék Krisztus "eucharisztikus arca" előtt, és újult erővel föl ne hívnám az Egyház figyelmét az Eucharisztia központi jelentőségére. Belőle él az Egyház. Ebből az "élő kenyérből" táplálkozik. Hogyne érezném szükségét annak, hogy mindenkit buzdítsak ennek új meg új megtapasztalására?"
Az első fejezet a hit misztériumáról szól. "Az Egyház állandóan a megváltó áldozatból él, és nem csupán egy hittel teli emlékezés által, hanem egy valóságos kapcsolatban, mert ez a szentségi módon megörökített áldozat jelenvalóvá válik minden közösségben, ahol a fölszentelt szolga keze által fölajánlják." A protestánsokkal szemben mi állítjuk, hogy a pap által jelenvalóvá válik Jézus Krisztus áldozata a szentmisében.
"Krisztus Húsvétja a szenvedéssel és halállal együtt magában foglalja az ő föltámadását is. Erre emlékeztet a hívő nép akklamációja a konszekráció után: "Hittel valljuk föltámadásodat". Az eucharisztikus áldozat ugyanis nemcsak az Üdvözítő halálának és föltámadásának misztériumát jeleníti meg, hanem a föltámadás misztériumát is, ami megkoronázza az áldozatot. Csak az élő és föltámadott Krisztus lehet az Eucharisztiában "az élet kenyere" (Jn 6,35.48)",az élő kenyér" (Jn 6,51). Szent Ambrus úgy beszélt erről az újonnan megkeresztelteknek, mint a föltámadásnak saját életükben való megvalósulásáról: "Ha Krisztus számodra a mai nap, akkor ő minden nap teérted támad föl". Alexandriai Szent Cirill pedig azt hangsúlyozta, hogy a szent misztériumokban való részesedés "igaz megvallása és emlékezete annak, hogy az Úr meghalt és föltámadott értünk és a mi üdvösségünkért."
A második fejezet címe: Az Eucharisztia építi az Egyházat. "A II. Vatikáni Zsinat tanítja, hogy az Eucharisztia ünneplése az Egyház növekedési folyamatának központi magva." Nem hagyhatjuk, hogy emberi ügyeskedések próbálják meg összetartani az Egyház titokzatos egységét és örökkévalóságát. Az ember eszköz Isten kezében, és az hagyja, hogy Isten működjön általa, vagyis a liturgia Isten műve. "A széthúzás csíráival - melyek a mindennapos tapasztalat szerint nagyon jelen vannak az emberiségben a bűn miatt - szemben áll Krisztus testének egységesítő ereje. Az Eucharisztia éppen ezért, miközben építi az Egyházat, közösséget teremt az emberek között."
A harmadik fejezet "Az Eucharisztia és az Egyház apostoli természete" címet viseli. Itt elsősorban az apostoliság kérdésére érdemes kitérni: "Amikor a Katolikus Egyház Katekizmusa azt magyarázza, hogy az Egyház miként apostoli, azaz miként Apostolokra épülő, a szónak hármas értelmet ad. A szó első jelentése az, hogy "az apostolokra, a Krisztustól kiválasztott és elküldött tanúkra alapított épület (Ef 2,20) volt és marad". Az Eucharisztia is az apostolokon alapszik, nem mintha a Szentség nem magától Krisztustól eredne, hanem mert Jézus az apostolaira bízta, és ők hagyományozták ránk utódaik által. És az Egyház az Úr parancsának engedelmeskedő apostolokat követve ünnepli az Eucharisztiát a századokon át. ...második jelentése az, hogy "a benne lakó Szentlélek segítségével őrzi és adja tovább a tanítását, a jó letéteményt és a józan szavakat, melyeket az apostoloktól hallott". ...apostoli abban az értelemben is, hogy "a tanítás, a megszentelés és a kormányzás feladatát az apostoloktól kezdve Krisztus második eljöveteléig azok segítségével végzi, akik az apostolok nyomába lépnek lelkipásztori feladatukkal: a püspökök kollégiuma segítségével, "amely mellett ott állnak a papok Péter utódával és az Egyház legfőbb pásztorával egységben'."
Az ötödik fejeztben a szépségről beszél. "Miként az asszony, aki Betániában megkente Jézust, az Egyház sem félt "pazarolni", a legjavát adva mindig abból, amije volt, hogy kifejezze imádó csodálatát az Eucharisztia páratlan ajándéka iránt." Minden pompát és művészi szépséget tehát ebben kell értelmezni, hiszen minden cselekvés és tárgy az Eucharisztiára irányul. Nem olyan fényűzés ez, mely nem törődik ugyanakkor a szegénységgel és az elesettekkel. Az embernek, legyen bármilyen élethelyzetben, mindenét oda kell adnia Jézusnak. Felhívja a figyelmet az építészetre: "Ha a művészet az Egyház tanítása szerint minden részletében ki akarja fejezni az Eucharisztia tartalmát, nagyon figyelnie kell a szakrális épületek építésére és berendezésére vonatkozó szabályokra." "Senkinek sincs megengedve, hogy lebecsülje a ránk bízott Misztériumot: túlságosan nagy ahhoz, hogy bárki megengedhesse magának, hogy olyan önkényességgel bánjék vele, ami nincs tekintettel szent jellegére és egyetemes természetére."
Végül Máriáról szól, akit 'Eucharisztikus asszonyként' mutat be. "Mária a Megtestesülés misztériumában az Egyház eucharisztikus hitét is elővételezte. Amikor a látogatáskor méhében hordozta a megtestesült Igét",tabernákulummá", a történelem első "tabernákulumává" lett, akiben Isten Fia - emberi szemek számára még láthatatlanul - elfogadta Erzsébet imádását, mintegy "kisugározva" a maga világosságát Mária szemein és hangján keresztül. És Mária elragadtatott tekintete, mellyel szemléli az éppen megszületett Krisztust, s ahogyan karjába zárta őt, nem annak az elmondhatatlan szeretetnek a mintaképe-e, melynek minden szentáldozásunkat el kellene töltenie?"
Ezekkel a szavakkal zárja az enciklikát: "Tegyük magunkévá Aquinói Szent Tamás érzületét, aki az eucharisztikus Krisztus legnagyobb teológusa s egyben szenvedélyes dalnoka, és engedjük, hogy a mi lelkünk is kitáruljon a cél szemlélésének reményében, amelyre örömre és békére szomjazó szívünk annyira vágyódik: "Bone Pastor, panis vere, Jesu, nostri miserere..." "Ó, igaz kenyér, jó Pásztor, Jézus, óvj az elbukástól; te táplálj és te palástolj, s add, hogy a föltámadáskor üdvnek látói legyünk. Te, ki mindent bírsz és értesz, s e Földön táplálsz és éltetsz, tedd, hogy szent népeddel ékes asztalodnál majd az édes örökségben részt vegyünk".
3. Ezt a dokumentumot követte a "Redemptionis Sacramentum" instrukció, melyet az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció adott ki 2004-ben. Ennek megírását II. János Pál pápa rendelte el. 'A szent liturgia szabályozása' címmel kezdődik az első fejezet. Itt a püspökök, papok és diakónusok feladatára tér ki. A második szakaszban a laikus hívők szentmisén való részvételéről szól. "Annak érdekében, hogy kiemelje és támogassa a tevékeny részvételt, a liturgikus könyvek legutóbbi reformja a Zsinat szándékai szerint szorgalmazta a nép akklamációit, a válaszokat, a zsoltározást, az antifónákat, az énekeket, továbbá a cselekményeket, gesztusokat és testtartásokat, s gondoskodott a kellő idejű szent csend megtartásáról azáltal, hogy a rubrikákban szól a hívőket érintő részekről is." "Tudatosítanunk kell, hogy az Egyház nem emberi akaratból gyűlik össze, hanem Isten hívta össze a Szentlélekben, és a hit által válaszol ingyenes meghívására."
Harmadik fejezetként a szentmise méltó ünnepléséről ír, majd kitér a szentáldozásra. Itt kiemeljük, hogy mindenkinek méltó módon kell magához vennie az Oltáriszentséget. ""A hívők térdelve vagy állva áldozzanak, ahogyan azt a Püspöki Konferencia meghatározta" és az Apostoli Szentszék megerősítette. "Amikor pedig állva áldoznak, ajánlott, hogy a szentség vétele előtt az ugyanazon szabályozásban meghatározott módon fejezzék ki a kellő tiszteletet.""
A dokumentum nagyon részletesen kitér a szentmise körülményeire, eszközeire, az Eucharisztia őrzésének módjára is. Zárásként így fogalmaz II. János Pál pápa gondolataira építve: "...az Istentisztelet és a Szentségi Fegyelem Kongregációja kívánja, hogy - a jelen Instrukció figyelmes alkalmazásával is - az Eucharisztia legszentebb szentségének működését az emberi törékenység egyre kevésbé akadályozza; és megszüntetve minden szabálytalanságot és kizárva minden elítélt gyakorlatot, a Boldogságos Szűz Mária, "az eucharisztikus asszony" közbenjárására Krisztusnak az Ő Teste és Vére szentségében való üdvözítő jelenléte ragyogjon rá minden emberre."
