Nagyböjt negyedik vasárnapjának evangéliuma felvillantja számunka a három isteni erényt (azért nevezzük isteninek őket, mert forrásuk, tárgyuk és céljuk a háromságos egy Isten), mely a hit, remény, szeretet.
Ebben a szent időszakban "többet imádkozunk", böjtölünk, és elmélkedünk hitünk dolgain. A vasárnapi evangélium is ebben segít. Megmutatja a hit útját, a remény lehetőségét és a szeretet cselekedetét.
Jézus a múlt vasárnap meghívott minket, bűnösöket az üdvösségre a szamarai asszony történetével. Most fel akarja nyitni szemünk vakságát, hogy meglássuk a hit útját. Ismét nehéz és hosszú szakaszt olvasunk vasárnap, de annál mélyebb tartalmat ad.
A tanítványok megkérdezték Jézust, hogy ki a felelős az ember vakságáért? Ő kitérő választ adott; ennek a vakságnak az az értelme, hogy nyilvánvaló teszi Isten művét, mert Ő a világ világossága. A Siloach tóba küldte el Jézus a vakot fürdeni, amelynek mélyebb szimbolikája is van, de ugyanakkor valóságos is. Ezt a tavat Hiszkija király építtette Kr. e. 701-ben. Mivel az egyetlen forrás a városon kívül volt, így 350 méter hosszú alagútban vezette oda a vizet - innen a név: küldött -, oda juttatta el. Ez a tó Jeruzsálem legmélyebb pontja, így a víz forrásként bukik ki.
A vakságot János öröklött bajként mutatja be. Ám nem mondja Jézus, hogy az emberiség bűnétől független lenne, csupán azt, hogy szüleitől és tőle független. Az áteredő bűn következménye az ember bűnössége. Az egyházatyák az agyagról, melyet Jézus készít, azt mondják, hogy teremtettségünkre utal. A bűnösökhöz tartozunk, akik földből teremtettek, és majd újra vissza kell oda térniük. Ennek belátásához alázat kell, ami előfeltétel a látóvá váláshoz. Jézus az, akit az Atya küldött, Jézus pedig ugyanígy küld minket. Így a vakot is küldi, hogy megtisztuljon a tó vizében.
A gyógyult ember megvallja hitét a szomszédok előtt, elmeséli, mi történt vele. A szakaszban a Siloam-tava kifejezés átváltozik Siloamra. Ennek mély értelme van. Két elbeszélői szál van a versben (9,8-12). Az egyik az egyszerű ítélő szomszédokat köti össze azzal a gőgös felsőbbséggel, mely Jézust elítéli. A másik a megvetett koldustól kiindulva vezet ahhoz az emberhez, aki tekintélyes emberekkel szemben megvallja az igazságot, miközben Isten alázatossá teszi, így naggyá válik. Az ítélőbíró Jézus, a vakok látókká válnak. A gyógyult ember belsejében is világosság támadt. A gyógyult ember szerepe az, hogy megkeresztelt voltunk értelmét megvilágítsa, részesül Krisztus isteni létmódjából. A keresztség által ugyanis az "isteni természet részeseivé" váltunk (2Pét 1,4). A keresztség azt jelenti számunkra, hogy Krisztussal együtt képessé válunk elviselni a gyalázatot. Jézus bemutatja, hogyan néz ki az az ember, aki felébredt álmából, Krisztussal együtt feltámadt, és akiben fénylik Krisztus. A koldus őszintén és alázattal beszél az eseményekről. "Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kér tőletek... de ezt szelíden és istenfélelemmel tegyétek" (1Pét 3,15)
Ezután a farizeusok színe előtt történik a kihallgatás. A meggyógyult vakot a farizeusok elé viszik, aki ott is megvallja hitét. Ezen a napon, melyen Jézus gyógyított, szombat volt. Jákob kútjánál az asszony, miként ez a gyógyult vak is, egy prófétának tartja Jézust. Úgy gondolták, hogy aki velük csodát tett és így beszél, az kapcsolatban áll Istennel. Ezért lehet hinni a szavának. A farizeusok alakoskodására a meggyógyított vak gúnnyal felel.
A zsidók természetesen tovább hitetlenkedtek, és elmentek a vak szüleihez. A fiú, aki volt, most lett nagykorú éppen. Nem egy öreg koldusról van szó. Tehát ő most már fizikai és szellemi képességei teljességének örvend. A szülők egyébként tartanak attól, hogy Jézus mellé és saját fiuk mellé álljanak. Krisztus, mint "igazság" szétvágja a rokoni szálak szeretetkötelékét, nem azért, mert a fiú elmegy, hanem azért, mert a szülők nem tartanak gyermekük megmentőjével.
A következő részletben a gyógyult vak nem azt válaszolja, hogy megmentője bűntelen. Azt vallja, hogy ilyen csoda csakis Istentől származhat. A zsidók magabiztos gőgje elvakítja őket. Nem ismerik fel, nem akarják felismerni, hogy Isten a Tórán túlmenően új világosságot ad a világnak. Bennünket is fenyeget ez a veszély: magabiztosan büszkélkedünk hitbéli tudásunkról, de azt elfelejtjük, hogy ebben a korban a Szentlélek máshogyan, új módon is vezethet minket Isten felé. Büszkélkedünk Egyházunk adta lehetőségeinkkel, de közben elfelejtjük, hogy bizonyos vidékeken irtják a keresztényeket, ölik és gúnyolják őket. Csupán azért, mert Krisztushoz tartoznak. Sajnos erről kevés a híradás is...
A történet végén Jézus önkinyilatkoztatása történik. Mindaz, amit a koldus kapott, kegyelem. Ennem ellenére az ember szabadon cselekszik. "Isten kegyelméből" vagyunk azok, amik vagyunk (1Kor 15,10). Ő meghagyta nekünk azt a lehetőséget, hogy elzárkózhassunk hívása elől, de azt is, hogy valódi és szabad szeretettel kövessük őt. A vak koldus példája azt mutatja meg nekünk, milyen fesztelenül tud kibontakozni az ember méltósága a kegyelem hatása alatt.
Megnyílik a vak szeme Jézus szeretete által a hitre. A hit útjára lép a meggyógyult ember, és ettől fogva már nincs benne félelem, mert remél is. Hisz és remél az ítélő Krisztusban, mert őróla tudja, hogy szereti őt, és ő is viszont szereti Istent. A vakságban élő ember felismerte Isten szerető tettét, amely által a világosság útjára (hit) vezette őt.
A hit, remény és szeretet keresztségünkből adódó erények. Isten felé törekszünk, ő a célja és értelme életünknek. Ez a három isteni erény éltet és vezérel életünkben. Gondoljunk a keresztségünkből fakadó kapott kegyelmekre, melyeket meg kell őriznünk, bármikor kérdeznek is minket hitünk felől. Ha Jézust megvalljuk az emberek előtt "akár alkalmas, akár alkalmatlan", akkor ő is megvall minket majd "azon a napon" Atyjának színe előtt, ahol már mindent örökké fogunk 'látni'.