Jézus jelei ma is láthatók: az Eucharisztia, a szentmise, a pap, a pápa, a püspök, a másik ember, a szentségek, a liturgia... Jézust csakis a jeleken keresztül tudjuk valóban felismerni. És rólunk mit mond Jézus? "Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek." Akik őt nem látták úgy, amint van emberi alakban előttük. Tamás bedugta ujjait Jézus sebébe, de Jézus biztatta, hogy kezét is nyújtsa. Egész lényét nyújtsa ki felé, egész lényével akarja őt felismerni. Nem elég a fizikai érintés: lényeddel akard felismerni az Urat, aki feltámadott. Aki a jelekben felismeri Jézust, aki az Isten Fia, az le tud borulni előtte, és képes lesz elmélkedni róla, imádni őt, és vele együtt járni az utat. Tamás felismerése, és a korabeli megtérések azt mutatják, hogy az Egyháznak jelnek kell lennie. Egy olyan jelnek, mely más ettől (és a mindenkori) világtól. Más a világ elvárásaitól, de képes szólni ahhoz a világhoz, mely oly más szinten vár el dolgokat tőle. A világ sokszor csak a szórakoztatást és programszervezést várja el tőlünk is. Ám mi "felismertük az Urat a kenyértörésben", ezért nem szólhatunk másról, csak róla. Húsvét nyolcadának utolsó olvasmányában is azt hallottuk, hogy a tanítványok nem hallgathatnak: nem lehetnek megalkuvók a hatalmi elvárásokkal szemben, mert nekik Jézus Krisztust kell hirdetniük. Azt, Aki jelek által nyitotta fel a vakok szemét, akik a hitben vakok voltak. Ez a jel szerep pedig látható módon kell a világban. Égő, ragyogó világosságként kell tündökölnie az Egyháznak: annak, amelyiket kivégeznek még 2011-ben is; annak, amelyiket nem támogatják; annak, amelyik boldog és örül a megtérők miatt; annak, amelyik az előttünk élt szentek és apostolok szilárd alapján áll. Minden idők Egyházának kell lenni (Egyház=megkeresztelt emberek közössége). Tudni kell lehajolni a másikhoz=JEL. Tudni kell Istent minden körülmények között imádni=JEL. Tudni kell felismerni a JELEKET az Egyház liturgikus életében is.
Az előző rendszer, mely a XX. század nagy részére rányomta bélyegét, minden jelet meg akart szüntetni: legfőképpen a papot. A pap ugyanis "alter Christus", Krisztus képmása. A liturgiában pedig "in persona Christi", Krisztus személyében cselekszik. Ezzel maga Krisztus van jelen köztünk, a pap által, az ő személyében. Ez a legnagyobb és legveszélyesebb jel. Ugyanígy van a kereszt is, mely Krisztus megváltó művére emlékeztet. Ha levesszük, nem látjuk, nem tudunk róla: nem fáj, vagyis Isten jelenléte nem válik zavaróvá. "Ha nem látjuk Istent, nem látjuk a bűnt sem" - fogalmazott Nagyböjtben XVI. Benedek pápa. A jelekben látjuk meg Istent, és akkor felismerjük saját elesettségünket is, mert rászorulunk Isten IRGALMÁRA.
Jézus feltámadott teste fizikai is, és megdicsőült test. Fizikai, ugyanis megjelenik előttük, tapintható, minden szerve látható, látható a szögek nyoma... A megdicsőült testet nem gátolja a fizikai tér és az idő. Ő már Atyja birodalmába tartozik, nem áll fölötte a természet, melynek ő is Teremtője. Valamilyen módon szellemi, de mégis eretnekség lenne azt állítani, hogy csak egy lélek (mint levegő, szellem...). A Katolikus Egyház Katekizmusa így szól:
"A föltámadott Jézus közvetlen kapcsolatokba lép tanítványaival a tapintás által [564] és azáltal, hogy eledelükből eszik. [565] Így hívja őket arra, hogy ismerjék meg: nem kísértet, [566] s főleg arról bizonyosodjanak meg, hogy az a föltámadott test, amellyel megjelenik nekik, azonos azzal, amelyet megkínoztak és megfeszítettek, mert hordozza szenvedése nyomait. [567] Ez az igazi és valóságos test ugyanakkor a megdicsőült test új tulajdonságait birtokolja: többé nem térben és időben van, hanem szabadon tud megjelenni ott és akkor, ahol és amikor akar, [568] mert emberségét már nem lehet a földön visszatartani, és csak az Atya isteni felségterületéhez tartozik. [569] Ezért a föltámadott Jézus megjelenésének módját is teljesen szabadon választja meg: kertész alakjában, [570] vagy "más alakban" (Mk 16,12), mint amit tanítványai megszoktak, épp azért, hogy ébressze hitüket. [571]
646 Krisztus föltámadása nem a földi életbe való visszatérés volt, mint azon föltámasztások esetében, melyeket Ő húsvét előtt végzett: Jairus kislányáé, a naimi ifjúé és Lázáré. E tények csodás események voltak, de a személyek, akikkel a csoda történt, a "megszokott" földi életet nyerték vissza Jézus hatalma által. A maguk idejében újból meg fognak halni. Krisztus föltámadása lényegében különbözik ettől. Föltámadott testében a halál állapotából átmegy egy időn és téren túli, másik életbe. Jézus testét a föltámadásban a Szentlélek eltölti hatalommal; dicsőségének állapotában az isteni életben részesedik, úgy, hogy Szent Pál elmondhatta Krisztusról: Ő a mennyei ember. [572]"
Jézus Krisztus feltámadása legyen a mi mindennapi reményünk ügyes-bajos dolgainkban is, de főleg hitünkben. Ismerjük fel a Jelekben: amiket tett (igeliturgia - evangélium), és önmaga valóságában (áldozat - Eucharisztia). Lássuk meg, valljuk meg, boruljunk le előtte, menjünk utána és hirdessük: VALÓBAN FELTÁMADT!
"Jézus Krisztus, Isten Fia, Uram, irgalmazz nekem, bűnösnek."
