 |
| Gianna Beretta Molla-t II. János Pál avatta szentté |
Máriáról elmélkedve ezt mondja: "Az "idők teljessége" így föltárta az "asszony" rendkívüli méltóságát. E méltóság egyrészt föltárja a Jézus Krisztusban az Istennel való kapcsolatra fölemelést, mely minden ember végső célja itt a földön és az örökkévalóságban. Ebből a szempontból "az asszony" az egész emberi nem képviselője és őstípusa: annak az emberi természetnek a képviselője, mely sajátja minden embernek, férfiaknak is, nőknek is. Másrészt viszont a názáreti esemény föltárja az élő Istennel való kapcsolatnak egy olyan formáját, mely egyedül "az asszonynak" lehet sajátja, tudniillik az anya és fiú kapcsolatát. A Názáreti Szűz ugyanis Isten anyja lesz. Ezt az igazságot, melyet a kereszténység kezdettől fogva elfogadott, az efezusi zsinat (431) ünnepélyesen kihirdette. E zsinat Nesztoriosz tanításával szemben -- ki Máriát csupán az ember Jézus anyjának vallotta -- kiemelte Szűz Mária anyaságának lényegi tartalmát. Mária az angyali üdvözletkor, amint kimondta válaszát -- "legyen nekem" --, fiút fogant, aki Isten Fia, az Atyával egylényegű. Valóban Isten anyja tehát, mert az anyaság az egész személyre vonatkozik, nem csupán a testre, sem pedig az emberi "természetre". Így a "Theotokosz" -- Isten Anyja -- név annak az Istennel való kapcsolatnak a neve lett, melyben Szűz Mária részesült."
..."A férfinak és nőnek teremtett ember istenképisége és hasonlatossága (a teremtmény és a Teremtő között állítható az analógia révén) kifejezi tehát a közös emberi természetben "kettő egységét" is. E "kettő egysége", a személyek közösségének jele, arra utal, hogy az ember teremtésébe bele van írva az isteni közösséggel (communio) való bizonyos hasonlóság is. Ez a hasonlóság úgy van beléjük írva, mint a férfi és az asszony személyes sajátossága, s ugyanakkor mint feladatra szóló meghívás. Az istenképiségben és hasonlatosságban, melyet az emberi nem kezdettől fogva magában hord, van megalapozva az egész emberi "étosz". Az Ó- és Újszövetség fejezi és fejti ki ezt az "étoszt", melynek csúcsa a szeretet parancsa. A "kettő egységében" a férfi és az asszony kezdettől fogva hivatást kapott nemcsak arra, hogy "egymás mellett" vagy "együtt", hanem arra is, hogy kölcsönösen egymásért létezzen."
Az Éva-Mária párhuzamot fejtegeti ezután II. János Pál pápa: "Éva és Mária összehasonlítása állandóan témája az isteni kinyilatkoztatásból kapott hit letéteménye fölötti elmélkedésnek, és gyakran szólnak róla az egyházatyák, egyházi írók és a teológusok. Első tekintetre ebből az összevetésből többnyire az ellentét tűnik ki. Éva mint "minden élők anyja" tanúja a szentírási "kezdetnek", mely az embernek Isten képére és hasonlatosságára való teremtéséről és az ősbűnről szóló igazságot tartalmazza. Mária az új "kezdet" és az "új teremtés" tanúja. Sőt mint az üdvtörténetben az első megváltott, ő az "új teremtmény", ő a "kegyelemmel teljes". Nehéz megérteni, hogy a protoevangélium miért emeli ki ennyire "az asszonyt", ha nem vesszük tekintetbe, hogy őbenne kezdődik az Isten új és végérvényes szövetsége az emberiséggel; a szövetség Krisztus megváltó vérében. Ez a szövetség az "asszony" által kezdődik Názáretben, az angyali üdvözletkor. Ez az evangélium abszolút újdonsága. Az Ószövetségben ugyanis, hogy népe történetébe beavatkozzék, Isten asszonyokhoz fordult, mint például Sámuel vagy Sámson anyjához; de hogy szövetséget kössön az emberi nemmel, ahhoz kizárólag férfiakhoz fordult: Noéhoz, Ábrahámhoz, Mózeshoz. Az öröknek és visszavonhatatlannak szánt Újszövetség kezdetén viszont egy asszony áll: a názáreti Szűz. Ez annak jele, hogy "Jézus Krisztusban... nincs férfi és asszony". Őbenne a férfi és az asszony közötti kölcsönös szembenállás -- amely az eredendő bűn öröksége -- lényegében legyőzetett. "Mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban" -- írja az apostol."
Asszonyok az evangéliumbanHa végiglapozzuk az evangéliumot, sok különböző korú, rendű és rangú nővel találkozunk. Van köztük testileg torzult, mint például az, akit "már tizennyolc éve gyötört a betegség lelke, teljesen meg volt görbedve, úgy, hogy nem is tudott fölegyenesedni", vagy Simon anyósa, aki "lázas betegen feküdt", vagy az az asszony, "aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett", aki senkit sem érinthetett, mert úgy vélték, tisztátalanná teszi az embert. Ezek a nők valamennyien meggyógyultak; az utoljára említettet (a vérfolyásos asszonyt), aki a "sokaságban" megérintette Jézus ruháját, Jézus megdicsérte nagy hitéért: "A hited megmentett téged." Ezek mellett ott van Jairus leánya, akit holtából hívott életre Jézus, szelíden szólítva: "Kislány, parancsolom, kelj föl". És ott van a naimi özvegy, kinek egyetlen fiát Jézus föltámasztotta, és eme tettéhez fűzte irgalmas jóságának kifejezését: "megesett rajta a szíve és megszólította: Ne sírj!" És végül a kananeita asszony, az az asszony, aki hitéért, alázatosságáért és azért a nagyságért, melyre csak egy anyai szív képes, kiérdemelte Jézus különleges dicséretét: "Asszony, nagy a te hited. Legyen akaratod szerint." A kánaáni asszony leánya gyógyulásáért könyörgött.
Az asszonyok, akikkel Jézus útközben találkozott, s akik tőle nagy kegyelmeket nyertek, követték őt -- amikor apostolaival bejárta a városokat és a hegyi falvakat, prédikálva és hirdetve Isten országának evangéliumát --, "és vagyonukból gondoskodtak róla". Az Evangélium megnevezi közülük Johannát, Heródes intézőjének feleségét, Zsuzsannát "és még sok mást".
Gyakran szerepelnek asszonyok a példabeszédekben, melyekkel Jézus az Isten országáról szóló igazságokat igyekszik megvilágítani. Így az elveszett drachma, a kovász, az okos és balga szüzek történetében. Különösen jelentős az özvegy két fillérének története. Amikor a gazdagok adakoztak a templom perselyébe ..., egy szegény özvegy két fillért adott. Ekkor Jézus így szólt: "Ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. Mert a többiek a feleslegükből adtak..., ő azonban mind odaadta, ami szegénységéből telt: egész megélhetését." Így Jézus őt állította példaképül, őt védte meg, mert annak a kornak a jogrendszerében az özvegyek teljesen védtelenek voltak.
Jézus tanításában és egész magatartásában semmi olyat sem találunk, ami -- korának szokása szerint -- az asszony hátrányos helyzetét tükrözné. Sőt ellenkezőleg, az ő szavai és tettei mindig kifejezik a nőt megillető tiszteletet és megbecsülést. A meggörnyedt asszonyt "Ábrahám leányának" nevezte, holott ez a kifejezés ("Ábrahám fia" formában) az egész Szentírásban csak a férfiakat illette meg. Golgotára vezető útján Jézus így szólt az asszonyokhoz: "Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok!" Ilyen módon szólni a nőkről és a nőkhöz, nemkülönben így bánni velük, a kor uralkodó szokásához képest teljességgel "új" volt."
A föltámadott Jézust is először az asszonyok látták meg, így lettek a föltámadás első tanúi.
1995-ben a pápa levelet írt a nőknek: a Nők IV. Világkonferenciája (Peking, 1995. szeptember) alkalmából. Ebben hálával gondol minden nőre, akik által Isten nagy tettei és misztériumai megvalósultak a történelem során. "Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet. Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet.
Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét.
Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy -- azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a "misztériumra" mindig fogékonyértelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.
Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához."
" nőknek szóló hálám ezért nyomatékos felhívás is: tegyen meg minden szükségeset mindenki, különösképpen pedig az államok és a nemzetközi intézmények, hogy a nők ismét megkapják a méltóságuknak és szerepüknek kijáró teljes tiszteletet. Ennek kapcsán nem mulaszthatom el, hogy ki ne nyilvánítsam csodálatomat azon jóakaratú nők iránt, akik a nők védelmében az alapvető társadalmi, gazdasági és politikai jogok kivívásának szentelték magukat, és bátor kezdeményezésükkel olyan korban álltak elő, amikor e küzdelmüket túlzásnak, a hiányzó nőiesség jelének, nagyzolásnak, sőt bűnnek tekintették!" ...
"Az Egyház Máriában látja "a női géniusz" legfenségesebb megnyilvánulását, és a késztetések el nem apadó forrását találja benne. Mária "az Úr szolgálóleányának" nevezte magát.8 Isten igéje iránti engedelmességből elfogadta a názáreti család hitvesének és édesanyjának kitüntetett, de könnyűnek éppen nem nevezhető hivatását. Azáltal, hogy vállalkozott Isten szolgálatára, az ember szolgálatába is állt: szeretetszolgálatra. E szolgálat lehetővé tette számára, hogy megtapasztalja életében a titokzatos, de valóságos "uralkodást". Nem véletlenül szólítják az "ég és a föld királynőjének". Így szólítja őt a hívők egész közössége, és sok nemzet és nép szólítja őt saját "Királynőnek". Az ő "uralkodása" szolgálat! Az ő szolgálata "uralkodás"!
Így értendő a tekintély mind a családban, mind a társadalomban és az Egyházban. Az "uralkodás" az ember lényegi hivatását nyilatkoztatja ki, aki annak képére teremtetett, aki ég és föld Ura, és arra hivatott, hogy Krisztusban Isten fogadott gyermekévé legyen. Az ember a Földön az egyetlen teremtmény, akit "Isten önmagáért akart", ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja, mely jellemző módon hozzáfűzi, hogy az ember "csak akkor talál teljesen önmagára, ha őszintén elajándékozza magát".
Ebben áll Mária anyai "uralkodása". Mivel egész élete a Fiúnak szóló odaadás volt, az egész emberi nem fiai és leányai iránti odaadássá isválik, amennyiben mélységes bizalmat kelt abban, aki hozzá fordul, hogy az élet nehéz ösvényén végső, transzcendens céljához eljusson. Ezt a végcélt mindenki hivatásának állomásain át éri el, s e cél mind a férfi, mind a nő földi tevékenységének irányt mutat."
Levelét ezekkel a szavakkal zárja: "Mert a nő különösen önmagának a mindennapi életben való elajándékozásában ragadja meg életének mély elhivatottságát, ő, aki talán jobban látja az embert, mint a férfi, mert ő a szívével lát. Ő a különböző ideológiai vagy politikai rendszerektől függetlenül látja az embert. Látja nagyságát és korlátait,és megpróbál elébe menni és segítségére lenni. Ily módon megvalósul az emberiség történelmében a Teremtő alapvető terve, és a hivatások és elhivatottságok sokféleségében szakadatlan megnyilvánul az a -- nemcsak fizikai, hanem mindenekelőtt lelki -- szépség, mellyel Isten kezdettől megajándékozta az emberi teremtményt, és különösen a nőt.
Miközben imádságommal az Úrra bízom e fontos pekingi találkozó sikerét, fölhívom az Egyház közösségét, használja föl ezt az évet arra, hogy őszinte hálát mondjon a világ Teremtőjének és Megváltójának azért a nagy jóért, azért az ajándékért, ami a női mivolt, mely a maga sokrétű megjelenési formájában az emberiség és az Egyház alapvető örökségéhez tartozik.
Mária, szeretet királynője, virrassz a nők és küldetésük fölött, mely az emberiség, a béke és Isten országának növekedése szolgálatára rendeli őket!"
