 |
| A jeruzsálemi Siloe-tavához vezető lépcső |
Mikor kilépek a nagyvilágba az emberek furcsán néznek,
elkerülnek, mutogatnak talán furcsának is vélnek.
Akárcsak mindenki én is ugyanaz vagyok,
csak rájöttem arra, hogy az emberek mind vakok!
A nyomorban születtem és meghalni is ott fogok,
de amíg más várakat álmodik, az enyéim csak romok
Gyerekként annyi mindent láttam, mint más egy filmben
Hiába minden, tudom, hogy a jóban nem kell hinnem
Mert ez a világ becsapott és hazudott nekem.
Amiben én bízok már nem más, mint a szemem.
A híreken keresztül csakis a rosszat halljuk
Nem látjuk meg a szépet ezért egymást megcsaljuk
A másik félnek mondjuk, szemrebbenés nélkül,
"Örökké szeretni foglak" de a pár végül
Elveszik a ködben és a magány lesz a párjuk,
Vakként nem látták, hogy túl nagy volt a vágyuk.
(Csak kevesen látják azt, amit mi szépnek hívunk,
Ha észrevettük már, nem engedjük és abban bízunk,
hogy nem veszi el tőlünk soha többé senki
de nem láttunk még szépet, ezért lett vak mindenki)
Simon Zoltán
(2010. október 10.)
