Ezen a napon már nyitva áll a szentsír, melyben látható Jézus holtteste. Ez a templomok külön dísze ilyenkor. Nagy gonddal készítik a papok és hívek közösen, hogy az Úrnak méltó nyughelye legyen, ahonnan majd éjszaka előjön!
A liturgiáról annyit érdemes megjegyeznünk, hogy a szertartást ajánlatos a sötétben kezdeni. Ez elsősorban azért fontos, mert a „fény-liturgiának” így érthetőbb a szerepe: „Krisztus világossága!...” Valamint Jézus éjszaka támadt fel, feltámadásának nem voltak tanúi. Azonban a liturgikus rendelkezések engedélyeznek korábbi kezdést megfelelő lelkipásztori okokból eredően...
Tegnap este feltekintettünk „arra, akit keresztülszúrtak”, leborultunk és hódoltunk előtte. Ma már sírjánál vagyunk. Tegnap is igyekeztünk csendet teremteni, ma viszont a teljes csönd köszönt ránk. Nincs szentmise. Az esti liturgia tűzszenteléssel kezdődik. Hatalmas gyertyát is gyújtunk erről a tűzről: ez a feltámadt Krisztus szimbóluma (a húsvéti gyertya). A húsvéti időben ez a gyertya minden liturigán ég. Ezen az éjszakán van a keresztvíz megszentelése is: régen ekkor megkeresztelték a nagyböjtben erre készülő katekumeneket. A vigília szertartásáról most nem szólunk többet, későbbi cikkben kitérünk annak szimbólumaira és eseményeire. (Ezt utólag is érdemes majd elolvasni, hiszen most nem nagyonérünk rá internetezni, olvasni, és időnk nagy részét a templomban töltjük.)
Barsi Balázs így ír erről a napról: „Nagyszombat egy új korszak, a végső idők kezdete. A szentsírnál időző hívő nép ösztönösen érzi, hogy a Feltámadott húsvéti megjelenéseit valamilyen titkos készülődésnek kell megelőznie. ... A Krisztusban hívők nagy tömege ... nem végzett teológiát. A szent nép kifejezett hittel azt hiszi, hitének tárgya az, amit újra és újra megünnepel a szent liturgiában, a liturgia pedig ezt a hitet szüntelenül táplálja és erősíti. Az apostoli hitvallás egyik hitcikkelye tartalmazza az Úr pokolra szállásának dogmáját, ami...az apostoli hitletétemény lényeges eleme, melyet az Egyház évről évre megünnepel Nagyszombat csöndjében.” Azt nem tudjuk pontosan értelmezni, hogy ez mit is jelent. „A Szent Háromnap liturgiája minden teológiai okoskodást felülmúlóan vezet be hitünk legmélyebb titkaiba.” Nem a pokolba, hiszen az „ezután nyílik majd meg, annak, ai elutasítja a megváltó szeretetet. ... Jézus ugyanis azért szállt le az alvilágba, hogy kiemelje a bűnös embert léte értelmetlenségéből, és magával vigye oda, ahol istenségében öröktől fogva van, s ahová immár emberi természete is fölvétetett: a Szentháromság belső életébe...”
A liturgikus könyvek erre a napra vonatkozóan ezt írják: „Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik, és az ő szenvedéseiről és haláláról elmélkedik. A szent asztal (oltár) megfosztva áll, a szent áldozatot nem mutatják be mindaddig, amíg csak az ünnepi vigília, vagyis a feltámadás éjszakai virrasztva várásának liturgiája be nem fejeződik. Csak ezután lesz helye húsvéti örömnek, amelynek bőséges folyama ötven napra árad ki. A szentáldozás ezen a napon csak mint szent útravaló szologáltatható ki, tehát súlyos betegnek, haldoklónak.”
Ma nyugalom van, belépünk az Úr nyugalmába. Mit jelent ez? „Azt, hogy kimondjuk Istennek a végleges igent, és ezzel egyszer s mindenkorra az ő kezébe helyezzük életünk és halálunk, örök sorsunk, üdvösségünk gondját. Jelenti továbbá a rossz szenvedélyek, zabolázatlan indulatok lecsillapítását, az értelem, az akarat végleges megnyugvását Jézus Krisztusban. Mindenekfölött pedig a szívét, mert „nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned” (Szent Ágoston), az örök szeretetben.” – fogalmaz Barsi Balázs.
A mai napon elmélkedésünk másik témája a szentsír. Jézus tanítányai és követői közül sokan ottmaradtak a keresztnél, de a legtöbb már a szenvedések elején elhagyta. A halottak iránti kegyelet nagy volt Izraelben. Elhatározták, hogy azonnal leveszik Jézus testét a gyalázat fájáról (mely immár az élet fája lett), és megadják neki a tisztességet. Pilátustól engedélyt kértek, pontosabban József, a Szanhedrin egyik tagja. Nem árt megjegyezni, hogy a „zsidóktól való félelem” igen nagy volt a Jézust-követők körében. Ez a tevékenységük, hogy engedélyt kértek és levették a keresztről, a mózesi törvény szerint volt: „holttestük nem maradhat éjszakára a fán” (Mtörv 21,23). Pilátus megadta az engedélyt, nem is kért érte semmit, viszont nagyon csodálkozott a halál korai beálltán. Akik pedig még ezután is féltek Jézustól és követőitől, azok őrséget is kértek számára.
A levétel előtt azonban katonák mentek körbe, és a három keresztre feszítettet ’ellenőrizték’. Kettőnek eltörték a lábát, de Jézusnál látták, hogy mehalt. Ennek bizonyságául pedig átszúrták oldalát. A lábszárak megtörése közismert büntetésmód volt Rómában. Levették tehát Józsefék a Testet. Ismerős a művészetből egy kép: Piéta. Sokunk ismeri a Szent Péter bazilikában álló szobrot...
Ezután Arimateai József közelben lévő új sírboltjába vitték Jézust. Ma ezen a helyen bazilika áll, melyet Heléna császárnő építtetett. Többször lerombolták, felépítették... Jézust lepelbe göngyölték, legalább két gyolcsba. Alkonyat volt, és siettek a követ is odahengeríteni a sír bejáratához. Pilátus megint kedvező alakban jelenik meg: az ítéletkor sem hitt Jézus bűnösségében. Most pedig az álnok főpapoknak és írástudóknak ezt mondja: „Van őrségetek, menjetek, őrizzétek ti, ahogy tudjátok! Azok elmentek és őrséget állítottak a sírhoz, miután lepecsételték a követ.”
A test megkenésére (szintén zsidó szokás szerint) pedig már nem került sor...
