 |
| Karol Józef Wojtyła szüleivel |
Két dokumentumban olvasunk a családról. A "Familiaris Consortio" apostoli buzdítás egy nagyon részletes és hosszú, mindenre kitérő dokumentum. Szól a családpasztorációról, a családról mint az Egyház és társadalom alkotóeleméről, a család feladatairól. Most három dolgot emelünk ki a dokumentumból: Isten és a család, a nevelés, a család nélkül élők.
1. Isten és a család
"Az embert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette: szeretetből szólította életbe, s egyúttal szeretetre rendelte. Az Isten szeretet: benső életét a személyes szeretetközösség misztériumában éli. Azáltal, hogy a férfi és a nő emberi természetét a sajátképmására teremti, a lelkiismerettel együtt beléjük oltotta a szeretetre és a közösségre szóló meghívást, azaz képességet és felelősséget. Ezért van az emberben képesség a szeretetre és a közösségre, s ugyanezért felelős is értük. Így a szeretet minden egyes ember alapvető és természetszerű hivatása. Az ember mint megtestesült szellem, azaz testben megnyilvánuló lélek és halhatatlan szellemmel áthatott test, a maga összetett voltában kapja a meghívást a szeretetre. A szeretet az emberi testet is magába foglalja, s az részesévé válik a szellemi szeretetnek."
"Isten és az emberek közössége végső tökéletességét Jézus Krisztusban, a Jegyesben éri el, aki szereti az emberi nemet és Üdvözítőjeként önmagát adja érte, amikor testéhez kapcsolja.
Ő maga nyilatkoztatja ki a házasság ősi igazságát, a "kezdet" igazságát; és azáltal, hogy megszabadítja az embert szíve keménységétől, alkalmassá teszi arra, hogy ezt az igazságot teljes egészében megvalósítsa.
Ez a kinyilatkoztatás végső beteljesedését a szeretet ajándékában éri el: a megtestesülésben, amelyben Isten Igéje magára veszi az emberi természetet, és a keresztáldozatban, amelyben Jézus Krisztus az Egyházért mint menyasszonyáért ajánlja fel önmagát. Ebben az áldozatban tárul fel egészen a terv, rnelyet Isten a férfi és a nő természetébe már a teremtéskor beleírt. Így tehát a megkereszteltek házassága a Krisztus vérével megpecsételt új és örök Szövetség jelévé válik. A Szentlélek pedig, akit az Úr kiáraszt, új szívet ajándékoz és alkalmassá teszi a férfit és a nőt arra, hogyúgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szeretett minket. A házastársi szerelem eljut arra a teljességre, melyre természete szerint rendeltetett, tudniillik a házastársi szeretetre, amely különleges és sajátos módja annak a krisztusi szeretetnek, amellyel Ő adja magát a kereszten. A házastársak arra hivatnak, hogy ebből a szeretetből éljenek."
2. A nevelés
"A nevelői feladat gyökerei a házastársak alapvető feladatába nyúlnak, nevezetesen abba, hogy együtt kell működniük Isten teremtő művében: szeretetben és szeretetből hoznak világra egy embert, aki magában hordozza a növekedésre és fejlődésre szóló meghívást. Így a szülők magukra vállalják a feladatot, hogy hatékonyan segítsék egy minden tekintetben emberi élet kibontakozását. Miként a II. Vatikáni Zsinat figyelmeztet: "A szülők adták az életet gyermekeiknek, ezért az ő súlyos kötelezettségük azok fölnevelése; őket kell tehát első és legfontosabb nevelőknek tekinteni. Annyira jelentős a szülői nevelés, hogy hiányát alig lehet pótolni. A szülők feladata, hogy Isten és az emberek tiszteletével olyan családi légkört teremtsenek, amely elősegíti a gyermekek minden irányú nevelését az egyéni és közösségi élet számára. A család az első iskolája azoknak a szociális erényeknek, amelyekre minden közösségnek szüksége van."
A szülők nevelői joga és kötelessége lényeges, mert szorosan összetartozik az emberi élet továbbadásával; eredeti és elsődleges, mert minden egyéb nevelői tevékenységgel szemben a szülők és a gyermekek közötti szeretetkapcsolatra épül; elcserélhetetlen és elidegeníthetetlen, azaz másokra teljesen át nem ruházható és mások nem bitorolhatják.
E minőségeken kívül nem szabad megfeledkezni arról a legfontosabb tényezőről, amely meghatározza a szülők nevelői feladatát: az apai és anyai szeretetről, amely a nevelői tevékenységben teljesedik be, hiszen így valósítja meg és hajtja végre teljesen az élet szolgálatát. A szülői szeretet előbb forrása, majd lelke, s ezért törvénye is lesz minden konkrét nevelői cselekedetnek, melyet a szeretet drága gyümölcseként a szelídség, az állhatatosság, a jóság, a szolgálatkészség, valamint a lemondásra, az önmegtagadásra és az önátadásra való törekvés tesz gazdaggá."
"A szeretetre mint önátadásra való nevelés, elengedhetetlen feltétel a szülők számára ahhoz is, hogy gyermekeiknek világos és okos nemi nevelést tudjanak adni. Egy olyan kultúrával szemben, amely legnagyobbrészt "vulgarizálja" az emberi nemiséget -- mert elszegényítve csak a testhez köti és nem lát benne mást, mint az önző gyönyörvágy kielégülését --, a szülők nevelői szolgálatának egészen és igazán a személyes nemi kultúrára kell támaszkodnia. A nemiség ugyanis az egész személy kincse -- a személyé, aki érzékelő test és lélek -- és úgy mutatja meg a maga benső tartalmát, hogy előreviszi az embert a szeretetben való önátadás felé."
"A keresztény szülők nevelői feladata -- amely mint fentebb mondtuk, abban gyökerezik, hogy a szülők a teremtő Isten munkatársai -- új és sajátos forrást nyer a házasság szentségében, amely gyermekek keresztény nevelésére szenteli őket. Arra kapnak tudniillik meghívást, hogy részük legyen az Isten atyai és Krisztus pásztori szeretetében és tekintélyében, valamint az Egyház anyai szeretetében. A szentség felruházza őket a bölcsességgel, a jótanáccsal, az erősséggel és a Szentlélek összes többi ajándékával, amelyekkel segíthetik gyermekeik emberi és keresztény érlelődését."
3. A család nélkül élők
"Végül szeretnénk szólni néhány szót azokról az emberekről, akiket konkrét életkörülményeik miatt - gyakran megfontolt akaratukon kívül - különleges módon is Krisztus Szívéhez közelállónak gondolunk, s méltónak tartjuk őket arra, hogy az Egyház és pásztorai szeretettel és gondoskodással törődjenek velük.
A földön sok olyan ember él, akik sajnos semmi módon nem tartoznak családhoz, amelyről fentebb oly sokat mondtunk. Sokan igen sanyarú körülmények között élnek; vannak helyek, ahol férfiak és nők válogatás nélkül együtt élnek, nyomorúságos lakáskörülmények között, rendezetlen és átmeneti kapcsolatokban, s a kultúra javainak hiánya lehetetlenné teszi, hogy esetükben igazán családról lehessen beszélni. Ismét mások különböző okok miatt egyedül maradtak az emberek között. Mindazonáltal nekik is szól a "családról szóló Evangélium".
Ami a legszegényebbeket illeti, róluk már beszéltünk, amikor hangsúlyoztuk, hogy helyzetük megoldása érdekében olyan politikai szintű cselekvésre van szükség, amely segíthet az embertelen körülmények felszámolásában. Ez a feladat az egész társadalmat terheli, de sajátos feladata és a belőle fakadó felelősség miatt különleges terhe a hivatalos szerveknek és a családoknak is, melyeknek vállalniuk kell az emberiességet és a segíteni akarást.
Azok számára, akik a természetes család nélkül élnek, szélesebbre kell tárni az Egyház, e nagyobb család kapuit, amely szinte megtestesül az egyházmegyei plébániai családban, a "bázisoknak" nevezett egyházi közösségekben és az apostolkodó mozgalmakban. E földön senki sem él család nélkül, az Egyház ugyanis mindenkinek - elsősorban azoknak, akik "fáradoznak és meg vannak terhelve" - otthona és családja."
A másik dokumentum a Családokhoz írt levele 1994-ben, a Családok évében.
"A család forrása az a szeretet, mellyel a Teremtő átöleli a teremtett világot, miként ez a Teremtés könyvében leírt kezdetben megmutatkozott. Az evangéliumban Jézus végképp megerősíti ezt: "Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte". Az egyszülött Fiú, aki egylényegű az Atyával, "Isten az Istentől és Világosság a Világosságtól", a család által lépett be az emberi történelembe: "A megtestesüléssel Isten Fia bizonyos módon minden emberrel eggyé vált. Emberi kézzel dolgozott, ... emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától születvén valóban egy lett közülünk, hasonlóvá lett hozzánk mindenben, a bűnt kivéve." Ha tehát Krisztus "teljesen kinyilatkoztatja az embert az embernek", ezt a családdal kezdi, melyet arra választott, hogy benne szülessék és felnőjön. Tudjuk, hogy a Megváltó élete nagy részét Názáret rejtettségében töltötte, az ember fiaként "engedelmeskedvén" édesanyjának, Máriának és Józsefnek, az ácsnak. Vajon gyermeki "engedelmessége" nem első megnyilvánulása-e annak az Atya iránti "mindhalálig" való engedelmességnek, mellyel megváltotta a világot?"
"Nagyon jelentős, hogy éppen az imádságban és az imádság által fedezi föl az ember a legegyszerűbben és a legmélyebben a maga sajátos személyiségét: az emberi "én" az imádságban fogja föl a legkönnyebben személyvoltának mélységét. Ez a családra nézve is érvényes, mely nemcsak a társadalom alapvető "sejtje" , hanem egész különleges személyiséggel is rendelkezik. Ez a maga első és alapvető megnyilvánulását és megerősítését akkor nyeri, amikor a családtagok a "Miatyánk" közös imádságában találkoznak. Az imádság egerősíti a család lelki összetartozását azáltal, hogy részesíti "Isten erősségében".
Az esküvő ünnepélyes szertartásában a pap így hívja segítségül az Urat: "Áraszd ki rájuk (ti. az új házasokra) a Szentlélek kegyelmét, hogy a szívükbe áradt szereteted erejében hűségesek maradjanak a házasság szövetségében." A "Szentlélek kiáradásából" fakad a család belső ereje, s a képesség, hogy a szeretetben és igazságban eggyé váljon."
"Az a szeretet, amelyről Pál apostol himnuszt írt az első korintusi levélben -- az a szeretet, amely "türelmes", "jóságos" és "mindent elvisel" -- kétségtelenül igényes. De épp ebben áll a szépsége: a tényben, hogy igényes, mert ily módon igaz java az embernek és sugárzik ki másokra is. A jó ugyanis, mondja Szent Tamás, természete szerint "kiáradó". A szeretet akkor igaz, amikor megteremti a személy és a közösség javát, megteremti és odaajándékozza másoknak. Csak az igányelhet szeretetet másoktól, aki a szeretet nevében tud igényes lenni önmagával szemben. Mert a szeretet igényes. Igényes minden emberi helyzetben; még igényesebb azzal szemben, aki kitárult az evangélium előtt. Nem ezt hirdeti meg Krisztus az "Ő" parancsában? A mai embereknek szükségük van arra, hogy fölfedezzékezt az igényes szeretetet, mert ez a család igazán szilárd alapja, olyan alap, mely képes "mindent elviselni". Az Apostol szerint a szeretet nem áll azon a fokon, hogy "mindent elviseljen", ha "tapintatlan", ha "a maga javát keresi", ha "haragra gerjed", ha "felrója a rosszat". Az igaz szeretet, tanítja Szent Pál, "egészen" más: "mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel". Éppen ez a szeretet "visel el mindent". Isten hatalmas ereje működik benne, aki a "Szeretet". Krisztusnak, a világ Üdvözítőjének és az ember Megváltójának hatalmas ereje működik benne."
"Az egyházatyák a keresztény hagyományban a családról úgy beszéltek, mint "családi egyházról", "kicsi egyházról". A szeretet civilizációjára hivatkoztak, mint az élet és az "emberi" együttélés lehetséges rendszerére. A családi "együttlétre", az egymásért való létre, a közösségi tér megteremtésére minden egyes ember számára. Néha szellemileg vagy testileg fogyatékos személyekről van szó, akiktől az úgynevezett "haladó" társadalom szívesen megszabadul. A család is hasonlóvá lehet az ilyen társadalomhoz. S ez történik, amikor a család kitaszítja magából az öregeket, a nyomorékokat vagy a betegeket. Azért cselekszik így, mert megfogyatkozott a hite Istenben, akiért "mindenki él", s aki mindenkit az élet teljességére hívott."
"Hitünk mondja, hogy Jézus Krisztus, "aki az Atya jobbján ül", eljön ítélni eleveneket és holtakat. Másrészt János evangélista biztosít afelől, hogy Ő "nem azért jött a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ". Miben áll tehát az ítélet? Maga Krisztus válaszol: "Az ítélet ez: a világosság a világba jött... aki teszi az igazságot a világosságra jön, hogy nyilvánvalóvá váljék, hogy tetteit Istenben művelte". Erre emlékeztetett a Veritatis splendor enciklika is. Krisztus tehát bíró? A tulajdon tetteid fognak megítélni az általad megismert igazság fényénél. A cselekedeteik fogják megítélni az apákat és anyákat, a fiúkat és leányokat. Mindegyikünk a parancsolatok szerint fog megítéltetni; azok szerint is, melyeket ebben a levélben említettünk: a negyedik, az ötödik, a hatodik, a kilencedik parancsolat szerint. De mindenkit főleg a szeretet alapján fognak megítélni, ami a parancsolatok értelme és összefoglalása. "Az élet estelén megítéltetünk a szeretet alapján" -- írta Keresztes Szent János. Krisztus, az emberiség Megváltója és Vőlegénye "arra született és azért jött erre a világra, hogy tanúságot tegyen az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat az Ő szavára." Ő lesz a bíró, de oly módon, ahogyan elmondta, amikor az utolsó ítéletről beszélt. A szeretet alapján fog ítélni, s ez az ítélet véglegesen meg fogja erősíteni az igazságot, hogy a Vőlegény velünk volt, esetleg anélkül, hogy tudtuk volna."
