Jézust a mai evangéliumban ismét próbára teszik, hogy okot találhassanak elítélésére. Ő irgalmasságáról tesz tanúságot, mert - bár nála van az ítélkezés joga - az asszony bűneit megbocsátja. Ugyanakkor felhívja az asszony figyelmét arra, hogy ismét visszaeshet bűnébe, ha nem vigyáz. Itt már elmélkedtünk többször a szentgyónásról, sőt, segítséget is adtunk a lelkiismeret vizsgálathoz. A lelkiismeret megvizsgálása mindig időszerű, és sajnos az ember bűnei is hasonlóak az előttünk akár több ezer évvel élőkéhez. Jézus arra int minket, hogy ne ítélkezzünk. Az ítélkezés joga Istennél van, aki a "szívek és vesék vizsgálója". "Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem." (Zsolt 139,13) Isten az, aki ismeri minden tettünket, aki megítéli lelkünket. Egy-egy emberi cselekedet vagy 'elszólás' (pletyka, hazugság, rágalom, illetlen beszéd) mögött is óriási sebek rejtőzhetnek. Ezeket viszont meg kell vizsgálni, és Isten elé tárni. Minden ember felelőssége, hogy ne maradjon meg bűnében, hogy állandóan felfelé törekedjen, Isten felé. Fel kell ismernünk gyengeségünket, mert Isten "gyöngeségünkben is segítségünkre siet". Aki Isten elé mer állni, az meg fog változni. Abban egy idő után nem lesz már mit elítélni. Átváltozik, ahogyan az arany a kohóban. Lekerül a felesleg, és előkerül az igazi énünk, mely aranyból van, mivel Isten alkotta. Minden ember egyformán fontos Istennek. Mindannyian az ő teremtményei vagyunk, ezért milyen alapon ítélkeznénk?
Tárjuk Isten elé saját bűneinket (a szentgyónásban), boruljunk le a Legszentebb előtt, és kezdjük újra életüket - most, húsvét közeledtével még inkább. Segítsük egymást úgy az üdvösség felé, hogy nem követ dobálunk a másikra, hanem az isteni gyöngédséggel és szeretettel fordulunk mindenkihez. Ez termi meg az üdvösség gyümölcsét. Nagyhétfő alkalom arra, hogy elmélkedjünk Jézus elítélésén is. Ő nem ítélte el az asszonyt, bár bűnös volt - őt pedig elítélték Istenkáromlásért. Hol van az igazság? Csendben készüljünk az Igazság befogadására...
