 |
| Előkészületi imádság a szentmisére - "de profundis" zsoltár |
A régi rítusban a pap ezt mondta a szentmisében: "Az üdvösség kelyhét veszem, az Úr nevét hívom segítségül." Az utolsó vacsorán ezt a zsoltárt énekelték. A kehely az Ószövetségben keserű, a bűnösnek kellett kiinnia. Jézus magára vette bűneinket, és ezért itta ki - ám Istenhez kiáltott, hogy ne a saját akarata legyen meg...
Jézust kirakatperben ítélték el, hazug vallomások alapján. A bűn össze tud fonódni. Jézus rágalmazói és gyilkosai vannak bajban, akik nem ismerik fel bűnüket. Isten nem azért küldte el Fiát, hogy megöljék. Nem ez volt a szándéka, hanem az, hogy elhozza Isten országát nekünk, feloldozza a bűnöst, visszaadja az elvesztett istengyermekség kegyelmét.
Balázs atya kifejezte reményét is, hogy egészen biztos: az egész Egyház rövidesen két szín alatt fog áldozni. A keleti testvéreink ma is így tesznek. "A liturgiában csak annak van jövője, aminek mélysége és múltja van." A két szín alatti áldozás pedig az utolsó vacsoráig megy vissza.
A "de profundis" zsoltárral fejezte be elmélkedését. Az imádság kiáltás, minthogy a káromkodó ember is kiált, csak ő Isten ellen. Jézus jelen van közöttünk, van füle Istennek (aki a fület alkotta, az ne hallana?) és tudja, mit mondunk - meghallgatja kiáltásunkat is. Ezért van nagy felelőssége az igehirdetőnek. Nem lehet mást mondani, mint amit Krisztus mondott. Aki mást mond, az elárulja az emberiséget.
Hogyan várakozunk az Úrra? A misézéssel. A szentmisében eljön közénk Jézus. Ekkor az Egyház letiporhatatlan. Amikor az Úrfelmutatáskor letérdelünk a Legszentebb előtt, azon a ponton "nem vesznek erőt rajta a pokol kapui".
Meg kell tanulni, hogy nem beszélgetve, fecsegve és traccsolva készülünk a misére, hanem a misézni induló pap szenteltvizet vesz magára, csendben imádkozik, letérdel, elmondja a zsoltárokat... (praeparatio ad missam).
"A misét nem mi tesszük - amennyit előkészülünk rá, annyit tudunk megérteni belőle." Jézus majd egyszer zörget, és aki ajtót nyit neki, azzal fog együtt vacsorázni.
