Joseph Ratzinger a Bajor Rádiónak adott néhány interjút az egyházi év nagyobb ünnepei alkalmával. Ezt a Herder kiadó egy kis kötetben kiadta. Most a húsvéthoz kapcsolódó gondolataiból idézünk.
"Az a fény- és örömsugárzás, melyet a húsvét gondolata legtöbbünk lelkében kivált, semmit nem változtat azon a tényen, hogy ennek az ünnepnek a belső tartalmát sokkal nehezebben tudjuk újra átélni, mint, mondjuk, a karácsonyét. A születés, a gyermekség, a család beletartozik saját élményvilágunkba. Ezért érint bennünket egészen közelről... ..." Húsvétkor más a helyzet, ekkor Isten a családias életünk "korlátait áttörve egy új, korálton túli térbe hatolt. Már nem utánunk jön, hanem előttünk jár és fáklyájával egy ismeretlen messzeségbe világít bele, hogy az Ő követésére bátorítson minket."
"A húsvét az elképzelhetetlenről szól. Eseménye csak üzenete szavain keresztül kerül közel hozzánk, nem pedig érzékeinken át. Ezért még inkább fontos, hogy az üzenet magasztossága meghódítson minket. ...az Egyház hite a húsvéti üzenetet a szimbólumok nyelvére fordította, melyek megsejtetik a szóban kimondhatatlant."
"Az alleluja, a húsvéti liturgia ünnepi éneklése bizonyítja, hogy az emberi hang nemcsak ordításra, nyöszörgésre, panaszkodásra, beszédre képes, hanem éneklésre is. Az ember ezenfelül az univerzum hangjait is képes előhívni és harmóniává varázsolni. ..."
Izsák története is megvilágítja a húsvéti eseményeket. Atyja fel akarja áldozni őt, mint egyetelen fiát. "Amikor Izsák a Bárányt látta, meglátta, mi az istentisztelet: maga Isten készíti elő a maga kultuszát, amely által az embert felváltja, megváltja, visszaadja neki az örömet ahhoz, hogy nevessen, ami a teremtés dicsőítő énekévé magasztosul.
Nos, felmerülhet bennünk a kérdés: mi dolgunk nekünk az egyházatyákkal és a zsidó történetekkel? (megj. Ratzinger bíboros Izsák történetének elemzésekor zsidó magyarázatokhoz és az egyházatyák kommentárjához nyúl: ők azt mondják, hogy Izsák a kosban (Bárány) Istent látta meg...) Nekem úgy tűnik, nem nehéz belátnunk, hogy az az Izsák, akiről itt szó van, mi magunk vagyunk. Megyünk felfelé az idő hegyére és a halálunkat okozó eszközöket mi visszük magunkkal. Utunk kezdetén a cél még messze van. Még nem gondolunk rá. Elég nekünk a jelen is: a reggel a hegyen, a madarak éneke, a ragyogó napfény. Úgy gondoljuk, nem is szükséges bővebbet tudnunk utunk céljáról... Megütközve nézünk a halál jeleire, melyeket előbb még egyáltalán nem észleltünk, és az a gyanú ébred fel bennünk, hogy az egész élet talán nem más, mint a halál egyik változata csupán: hogy csalás áldozatai vagyunk, és az élet tulajdonképpen nem ajándék, hanem túlzott elvárás?"
"Aki azonban látta a Bárányt - Krisztust a kereszten - az tudja: Isten gondoskodott. Amit mi megláthatunk, az - mint Izsák esetében is - a Bárány, akiről Péter apostol azt mondja, hogy őt Isten már a világ teremtése előtt kijelölte. A Bárányra - a megfeszített Krisztusra vetett pillantás azonban egyszersmind a mi égre tekintésünk, Isten örök gondoskodásának valóságára. ... A barokk liturgiába egykor beletartozott a risus paschalis, a húsvéti nevetés. A húsvéti szentbeszédben lennie kellett egy olyan történetnek, mely a híveket nevetésre késztette... Nemde jóleső érzés számunkra, hogy a barokk templomokban a puttók és a díszletek összjátékából még mindig a nevetést halljuk ki, melyben a megváltottak szabadsága fejeződött ki? ... A húsvét a következőkre szólít fel bennünket: Jézusra ne csak hallgassunk, hanem reá hallgatva belülről is tanuljunk meg látni. ...az ég a föld felett nincsen egészen bezárva."
A feltámadás "hatására felserken bennünk az öröm, amelyre különben hiába is várunk, és mindaz, akibe ebből az örömből valamicske besugárzik, a maga módján ugyancsak egy kicsiny réssé lehet, amelyen keresztül az ég a földre letekint és le is száll hozzá. Így válhat valóra az, amit a Jelenések könyve előre jelez: minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengeren, minden, ami a világban van, a megváltottak örömével van tele (Jel 5,13). Amilyen mértékben mindezt felismerjük, olyan mértékben teljesedik az elbúcsúzó és az elválásban mégis újra visszajövő Jézus szava: "Szomorúságtok örömre fordul". És Sárához hasonlóan mondhatják a húsvéti hitben élő emberek is:
"Nevetést szerzett nekem az Isten, s aki csak hallja, együtt nevet velem" (Ter 21,6)."
