Jézus ma megjövendöli a város lerombolását, és az Ítéletet. A templom teraszának tetejéről látja a várost, a zsúfolt házakat, kanyargós utcákat, az egész népet, saját fajtáját, melynek magatartásával nem tud mit kezdeni. Előérzete így tör elő szavakban: "Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat és megkövezed a hozzád küldötteket. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk gyűjti szárnya alá csibéit, de te nem akartad! Meglátjátok, elhagyott lesz házatok! Mondom nektek, nem láttok engem mostantól mindaddig, amíg így nem kiáltotok: Áldott, ki az Úr nevében jön!" (Mt 23,37-38; Lk 13,34-35)
Jézus elhagyja a templomot tanítványaival, mert esteledik. Egyikük megkérdezi őt: "Mester, nézd csak, mekkora kövek és micsoda épület!" Jézus kérdezte: "Látjátok ezeket a hatalmas épületeket? Bizony mondom nektek, eljönnek a napok, amikor ezt az egész épületet lerombolják, és kő kövön nem marad itt!" (Mt 24,1-2; Mk 13,1-2; Lk 21,5-6) Ezek mind Jézus dicsőségét jelezték előre. Sokféle természeti csapás, háború és földrengés lesz a jelek között. Jézus szenvedése is jel lesz. A Szentlélekkel szemben azonban nem lehet majd mit tenni. Az ő Bölcsességével szemben nincs az ellenségnek eszköze. Jeruzsálem elpusztul, a pogányok uralma következik be. (Mt 24,15-22; Mk 13,14-20; Lk 21,20-24) Ez az evangéliumi jövendölés negyven évvel később beteljesedik. Hadsereg keríti be a várost, melyet Titus vezetett. A jelek nem hiányoztak: földrengés, háború, álmessiások és álpróféták. Mindenki egymás ellen harcolt. Megerőszakolták a zsidó nőket, elhurcolták őket. Körülzárták Dávid tornyát, a Templomot, becstelenség uralkodott ebben az időben. Mindezt az elégedetlenség váltotta ki a Római Birodalommal szemben. A katonák fosztogattak, raboltak az ennivalóért. A nők kezeit levágták, a férfiakat keresztre feszítették. A foglyoknak levágták a hasát, melyekbe sokszor pénzt tettek... Az éhség fokozódott, a borzalom száz napig tartott. Jeruzsálem nem adta meg magát, házról-házra kellett harcolni az ellenségnek. Salamon oszlopcsarnoka beolmik, ég a Templom kapuja... Titus végül bemegy a szentélybe, parancsot ad a tűz eloltására. A katonák ezt nem hallják meg, tovább öldökölnek és rabolnak. Legyilkolják a papokat, gyarapítják a tüzet. A keresztények, akik elmenekültek, hallják Jézus szavait: "Nem múlik el ez a nemzedék, amíg ezek a dolgok meg nem történnek. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak." (Lk 21,33)
Jézus emlékeztet halála előtt még egy másik napra is, az Ítélet napjára. Ezt a napot elég sötéten írja le. Az Ószövetségben Izajástól kezdve sokféle ilyen jellegű (apokaliptikus) jövendölés van. Jézus a dánieli képet (7,13-14) is használja, mely a perben is elhangzik: "Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia..."
Jézus képeket használ, melyekről felismerhetővé válik egy eljövendő esemény. A lombjukat növesztő és virágzó fák láttán fel lehet ismerni a közelgő nyarat. Az óra és perc tudása azonban az Atyánál van. A vízözönt megelőző napokban az emberek ittak, ettek, 'házasodtak'. Szodomában is gondtalan élet volt, amikor tűz és kéneső zúdult rá... Az éppen gabonát őrlő két asszony közül az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják... A két egymás mellett szántó földműves közül az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Kísérteties hasonlóságok ezek bizonyos történelmi korokhoz.
Két tanulság van számunkra. Nagyon ébernek kell lenni, nem szabad hagyni, hogy a rabló bejöjjön a házba. Virrasztani kell és imádkozni, hogy mindezektől a bajoktól mentek legyünk. Nagykedd apokalipszisét Máté evangéliuma kiegészíti két példabeszéddel. Az okos és balga szüzek története ez, mely a zsidó szokást illusztrálja, hogy a vidám násznép a menyegző éjszakáján a vőlegény keresésére indul, hogy a menyasszonyhoz vezesse. A másik a tíz talentumról szól. Isten mindenkinek megadja az esélyt, képességet. A nap pedig eljön, amikor ezekről számot kell adnunk. Aki sokat kapott, attól sokat kérnek majd számon. Az, aki lélekben sok kincset tudott gyűjteni, még többet fog kapni, de akinek alig van valamije? Még amije van, azt is elveszik. (Mt 25,13-40)
Jézus sokszor beszélt működése során az ítélet gondolatáról. Celanoi Tamás írása jut eszünkbe az ítélettel kapcsolatban:
Ama nap, a harag napja,
e világot lángba dobja:
Dávid és Szibilla mondja.
Mily irtózat, fog az lenni,
ha a Bíró el fog jönni
mindent híven számbavenni.
Harsonának szörnyü hangja
hull a millió sirhantra
kit-kit a Trón elé hajtva.
Hökken Halál és Természet
ahol a Teremtés ébred
felelni a Vádló-széknek.
Az írott könyv elhozatik
melyben minden foglaltatik
kiből végzés formáltatik.
S ha a Bíró leül ottan,
ami csak lappang, kipattan,
misem marad megtorlatlan.
Én szegény ott mit beszéljek,
milyen pártfogókat kérjek,
hol még a szentek is félnek?
Nagy Király kit retteg minden,
de a jót megváltod ingyen,
kegyek kútja, válts meg engem!
Rólam, Jézus, emlékezzél,
akiért a földre jöttél,
veszni aznap ne engedjél.
Engem fáradtál keresve,
értem szálltál a Keresztre:
annyi munkád kárba esne!
Igaz bosszu Mérlelője,
bocsánatod add előre,
míg a Számadás nem jőne!
Fölnyögök bús vádlott módján,
bűntudattól pirul orcám,
úgy könyörgök, Uram, nézz rám!
Ki Magdolnát föloldottad,
és a latrot meghallgattad:
nekem is e reményt adtad.
Nem méltó az én kérésem;
de Te jó vagy, tedd kegyessen,
hogy örök tűz ne égessen.
Bárányaid közt helyezz el,
bakok közé ne rekessz el:
jobbod felől várjon kész hely!
Vesd a gonoszt kárhozatra,
a vad lángnak általadva;
engem végy a hív csapatba!
Esdve és ölelve térded,
hamuvá tört szívvel kérlek:
őrizz, hogy jó véget érjek!
Babits Mihály fordítása
Mindez a sötét és ijesztő kép, mely sokak számára nem fér össze a "jóságos Jézus" képével, enyhülni látszik Máté gondolataiban: "Éheztem és ennem adtatok; szomjaztam és innom adtatok. Hajléktalan voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok; beteg és meglátogattatok. Börtönben voltam és felkerestetek!..." A fenyegető intelmek között is hallatja a szeretet szavát, a természetfeletti szeretet, mely Isten lényege, Jézus üzenetének vigasztalása az ő szavaira szomjas léleknek...
