részlet Döbrentei Kornél verséből
"Mit neki a vasszögek, felgőgölt törpék!
a gyűlölet a ti gólyalábatok, azzal
erőlködtök a magasba, de a sorsotok
gorillahomlok-sekély.
Felgőgölt törpék, mit neki a vasszögek?
brutális gyöngeségetek hitvány kellékei,
jajrahangolt húsba dúlva kit hajszolnak, el
kit érnek az ítélet dögletes folyosóin?
kit titoktalanítanak, ha a vér éterneszezésű
körhintája megáll?
végül kicsorbulnak
a lándzsák...
...csak a létezésetekkel
bemaszatolt jelen függ itt, az otromba
gerendákra fölfeszítve, s míg lesitek,
várván, hogy stigmáiban lemenjen a Nap,
hónotok alatt levet ereszt a félelem -
Meg egyedül én sebeztelek: rájuk örökített
arcodon a csókom elévülhetetlen
pecsétnyoma ég, idősercegítő
vörösléssel,
de engem is fölélt az
örökmécsmagvú szeplő, percekre
fölparcellázott fájdalom volt az életem,
...
Amit mondhattam volna, kofazseb-mélyre szállt,
mint ezüstjeim fertőző fényessége,
vásárfiának zsoltárhosszú kötelet
vettem értük, és csomóírással rábogoztam
elárvulásod jussommá élt kozmikus
rettenetét:
ÉLI ÉLI LAMMA SABAKTANI -,
nyakamhoz így idomítottam a hurkot.
...
...atomjaimból újra összeraknak, s veled együtt támadok
fel, de én ezer alakban! -
bölcsőim a
népkertekbe kitett följelentő-ládikák."
in: Petrás Mária - Döbrentei Kornél: Zsoltáros ultimátum, Kairosz Kiadó, 2009.
