Most megkezdjük nagyheti felkészülésünket, amely időszak virágvasárnap kezdődik. A szentháromnapban pedig külön bejegyzések lesznek az adott napról...
Virágvasárnap liturgiája két részre osztható, ám mégis egységet alkot. A két rész nem teljesen különálló rész, csupán nem a "megszokott" módon indul a liturgia. Az Egyházban a negyedik századtól kezdve szokásos ünnepelni Jézus jeruzsálemi bevonulását. Németországban a virágvasárnapi körmenet a 11. és 12. században terjedt el. Sokfelé a "Pálmavasárnap" (Palmsonntag) elnevezés használatos. Latin elnevezése "Dominica in Palmis" szintén a pálmára utal... Magyarországon a pálmaágat a lombfakadás előtt virágzó fűz (Salix) fajok vesszőivel helyettesítik.
A Római Misekönyv így ír a szertartást bevezető részben: "A hívek megfelelő időpontban a főmise helyéül szolgáló templomon kívül, valamely kisebb templomban vagy más alkalmas helyen gyülekeznek, kezükben barkákkal." A liturgikus szín piros, és a körmenetre ölthet palástot a pap, amelyet a végén (az oltárhoz érve) lecserél miseruhára.
A nép elé megy az Üdvözítőnek és köszönti: "Hozsanna, Dávid fia, néked: áldva áldott légyen a Messiás, ki az Úr nevében jő közénk! A nép vígan áldja királyát: Hozsanna a magasságban!" Ezzel az antifónával kapcsolódunk mi is a jeruzsálemi közösséghez. Az első antifóna éneklése után történik az ágak megáldása. A pap köszöntése megszólítja lelkiismeretünket: "Kedves Testvéreim! A Nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jócselekedetekkel már előkészítettük." A könyörgést evangélium és zsoltárok követik. A második antifóna alatt leterítjük az ágakat: "Jeruzsálem gyermeknépe pálmafáknak ágait hozván elébe ment az Úrnak; s kiáltotta hangos szóval: Hozsanna a magasságban!" Ujjongás számunkra Jézus Krisztus bevonulása a szenvedés helyére, hiszen mi már a feltámadás fényében látjuk a kínokat.
A harmadik stációnál a ruhák leterítése történik: "Jeruzsálem gyermeknépe leterítvén ruháit az útra, nagy szóval így kiáltott: Hozsanna Dávid Fiának, áldott, ki jő az Úr nevében!"
A körmenet csúcspontja a negyedik stáció: hódolat Krisztus Király előtt. Miért fontos a gyermekek hódolata? Jézus a főpapok és írástudók méltatlankodására ezt válaszolta: "Nem olvastátok-e, hogy a kisdedek ajka által viszed végbe a dicséretet?" "Hódolat és áldás néked, Krisztus, mi királyunk! - Néked a gyermeki nép zengte ma zsenge dalát." - szól az ének.
A körmenet végén a pap odaér az oltárhoz, majd kellő tiszteletadás után (tömjénezés) könyörgéssel kezdi a szentmisét. Természetesen a helyi adottságoknak és szokásoknak megfelelően engedélyezi a misekönyv a körmenet egyszerűbb és rövidebb formáit is.
A misekönyv így ír továbbá a virágvasárnapi passióról: "Az Úr Jézus szenvedéstörténetének (Passió) felolvasásához nem visznek gyertyát, sem tömjént. A hívek üdvözlése és a könyvnek kereszttel való megjelölése elmarad. A felolvasást a diakónus végzi, vagy annak hiányában maga a miséző pap. Felolvashatja laikus hívő is, de Krisztus szerepét lehetőleg a papnak tartsuk fönn. A diákónusok a felolvasás előtt a pap áldását kérik, az evangélium olvasásakor egyébként szokásos módon. Más felolvasók azonban nem kérnek áldást."
Ha van szentbeszéd, azt a hitvallás követi és a szentmise a szokott módon. Fontos látni a liturgia folyamatát és néha a rubrikák szövegét is elolvasni, mert ezekből csak tanulhatunk.
Jézus 30. április 3-án vonult be Jeruzsálembe. Michael Hesemann így fogalmaz 'A Názáreti Jézus' című könyvében: (megj. A könyvet Dr. Csordás Eörs lekotárlta - halálának első évfordulója van ma.)
Első lépésként tanítványaival együtt a település nagy esszénus mikvéjében rituálisan megmosakodott. A város tele volt zarándokokkal az ország minden részéből és a diaszpórából, akik Jézushoz hasonlóan a húsvéti ünnepre jöttek, vagy még úton voltak... Számuk Josephus (bizonyára túlzó) becslése szerint elérte a 3 milliót, de 400.000-en biztosan voltak, és ez a szám is ötszöröse Jeruzsálem akkori lakosságának, mely az újabb becslések szerint 80.000 körül lehetett. Akinek rokonsága volt a Templom városában, az ott vett szállást házakban vagy magántelkeken, a többiek a város falai körül táboroztak fehér sátorvárosokban. Jézus a tanítványaival Betániában töltötte az éjszakát. Ezen a reggelen a Betfagén - egy másik esszénus telepen - át vezető gyalogúton jött, és arról tért rá a csak 500 m távolságban lévő római útra, mely északon kerülte meg az Olajfák hegyét. A rövidebbik út, mely a Dominus Flevit-templom előtt megy el és a fal megépítéséig a hagyományos virágvasárnapi körmenet útvonala volt, túlságosan meredek volt a szamár és szűk sokaság számára, mely követte Jézust. Isten Bárányához illően a Bethesda-tó melletti Juh-kapun át lépett be Jeruzsálembe.
Úgy tűnik, Isten Fia nagy gondot fordított ennek az eseménynek a lefolyására. Ezért tanítványait előre küldte a faluba, hogy onnan egy szamárcsikót hozzanak. Amikor felült rá, beteljesítette Zakariás próféciáját a béke eljövendő királyáról: "Nagyon ujjongj, Sion leánya; örvendezzél, Jeruzsálem leánya. Íme, a királyod jön hozzád, igaz és szabadító ő, szegény és szamáron ül, szamárnak csikóján." (9,9)
Nem csak a tizenkét tanítvány és a többi Galileából jött kísérője követte Jézust, hanem nyilván az esszénus szegényház teljes személyzete is: "A nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette" (Jn 12,17) - hangsúlyozza János. Ezek lelkesedését látva a nép elragadtatással válaszolt a názáreti ember messiási érkezésére. Sokan ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a pálmafákról - a pálmaág ősidők óta a béke jelképe -, és lerakták eléje az útra. "Hozsanna Dávid Fiának!" - ujjongtak a 118. zsoltárt idézve. (...) A Messiás béke-országa elérkezett, most vonul be a Templom városába, hogy betöltse küldetését.
Miközben ellenségeit riasztották, s azok a legrosszabbtól féltek, Jézus közvetlenül Jeruzsálembe való bevonulása után kitért a sokaság elől. A következő napokban is Betániában maradt, és csak négy legbizalmasabb tanítványa - Péter, Jakab, János és András - kíséretében ment föl a Templomba (Mk 13,13). Visszatérőben Betániába, amikor már esteledett, nekik beszélt a jövőről, háborúkról, üldözésekről és a visszatérésről, illetve őróluk jövendölt: a vég előtt "hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. (...) A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül." (Mk 13,10-13) Michael Hesemann: A názáreti Jézus, SzIT, Budapest 2010. 212-214.
