Az előfutár és a keresztség

A bölcsek hódolata, a kánai menyegzőről szóló evangélium, és a megkeresztelkedés egy misztériumra irányítja figyelmünket, mégpedig Jézus istenségére, annak megnyilvánulására. Régen ezt egy napon ünnepelte az Egyház.
Most két részletben szólunk az ünnep további tartalmáról, hiszen a három bölcs hódolatáról már írtunk. Most a keresztségről írunk bővebben, majd pedig a kánai menyegzőről.

A Keresztelő fellépése és egyáltalán az élete, létezése bizonyított, és a korban is fontos tény volt. Lukács evangéliumában van leginkább kiemelkedő szerepe személyének. Lukács így ír: „Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme..., Annás és Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. S ő bejárta a Jordán egész környékét, s hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.” (Lk 3,1-3) Azt bizonyítja ez a leírás is, hogy az időben, a történelemben létezett Keresztelő János. Lukács számára fontos a történelmi bizonyítás annak jeléül, hogy János élő ember volt. Ha időben pontosan szeretnénk elhelyezni, akkor ez az év Kr.u. 27 vagy 28 lehetett. Jézus pedig, amikor Jánoshoz ment, harmicegy éves volt.

Ismerjük az adventi olvasmányokból és a nagyböjti evangéliumokból, hogy a Keresztelő ruházata milyen volt, mit evett, és hogy valószínűleg remete életet élt. A kor egyébként bővelkedett hasonló remetékkel, akik elvonultan éltek, aszkéta életvitelben.

Érdekesség, hogy a Jézus név elég gyakori volt abban az időben. Josephus Flavius 21 viselőjét nevezi meg, a zsidó osszuárium-feliratok között 12 esetben szerepel. Ezért Iset Fiát a Názáreti jelzővel illették. Mély jelentése volt a névnek egyébként, hiszen az angyal előre megmondta Máriának, hogy a gyermek a Jézus nevet kapja (Lk 1,31). A Jézus név azonban latinos, eredetileg Jeshu, amely rokona a Józsue névnek, annak rövidített formája. A keresztelés pontos helye miatt lényeges ezt tudnunk. János kapcsolatban állt az esszénusokkal, akik számára az 1950-es években feltárt egyik keresztelő medence igen fontos hely volt. Egykor itt kelt át Józsue a folyón Kánaán meghódítására, és ők itt akarták kezdeni új, spirituális honfoglalásukat. Ez a medence eredetileg mikve volt, azaz a templomba való belépés előtti mosdást szolgálta. A régészeti jelek arra mutatnak, hogy ez a hely volt Jézus keresztségének helye, ami Betániában volt. Azonban több hely is szóba kerülhet.

János számára nem csak Józsue miatt volt fontos a hely. Illéssel is (Ószövetségi próféta) kapcsolatban állt a hely. Illésről azt írják, hogy a Jordánon ment át Jerikó közelében, hogy tüzes szekéren menjen föl az égbe (2Kir 2,7). Tisztelnek is ott egy barlangot, melyben Illés lakott, és egy dombot, amelyről az égbe vitetett. A zsidók pedig várták, hogy még egyszer eljön Illés meghirdetni a Messiást. És János apjának, Zakariásnak az angyal így jövendölt: „Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak” (Lk1,17). Mi sem igazolja jobban az összefüggéseket, és azt, hogy a Keresztelő mint még ószövetségi próféta valóban a Messiás útját készítette elő, akit várt a zsidó nép.

János számára fontos volt Illés próféta. Ugyanúgy öltözködött, és élete is hasonló volt, hiszen nem fogadták el sokan.

Jánosnak megmondta az Úr, hogy miről ismeri fel az Isten Fiát, akinek útját készíti: rászáll a Lélek, és az Atya szól. Így is történt, János pedig hitte, hogy Jézus az Isten Fia.

„Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: "Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta -, s te jössz hozzám?" Jézus ezt mondta: "Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva." Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,13-17)”.