"Isten és a szépség összetartozásának gondolata már kisgyermekkoromban megfogalmazódott bennem, és teljességgel magától értetődőnek tekintettem azonosságukat. Teológiai tanulmányaim során Aquinói Szent Tamás istenbizonyítékai közül is a negyedik, a szépséggel kapcsolatos érv volt az, amelyik a leginkább megragadott. Tamás - amennyire vissza tudok emlékezni - úgy érvelt, hogy érzékeink segítségével nemcsak a szépséget tudjuk érzékelni, hanem annak különböző fokozatait is. Ebből egyenesen következik, hogy létezik az abszolút szépség, s ez a dolog vagy lény nem lehet más, mint maga Isten. E világi életünkben szeretjük Őt, mint forrását és summázatát a jóságnak, amelyet az általa teremtett világ és az Ő felénk sugárzó szeretetének tapasztalásából érzékelünk, de - egyelőre - nem láthatjuk Őt, s így nem ismerhetjük meg az abszolút szépséget sem, amely az Övé. (...) Isten - ez nyilvánvaló - az általa teremtett világban e szépség (ti. a mennyország) előképét nyújtja nekünk.
Isten számtalan szépséggel halmoz el bennünket, és biztos vagyok benne: egyik célja éppen az velünk, hogy magunk is ismételjük, fokozzuk és színesítsük ezeket a szépségeket - ez az egyik módja annak, hogy viszonozzuk irántunk való szeretetét."
(Paul Johnson: Isten nyomában c. könyvéből)
Isten számtalan szépséggel halmoz el bennünket, és biztos vagyok benne: egyik célja éppen az velünk, hogy magunk is ismételjük, fokozzuk és színesítsük ezeket a szépségeket - ez az egyik módja annak, hogy viszonozzuk irántunk való szeretetét."
(Paul Johnson: Isten nyomában c. könyvéből)