Érdekes egybeesés, hogy éppen a századik bejegyzésünk szól Szent Pálról, aki köztudottan Kálmán atya kedvenc szentírási személye, apostola. Szent Pál ünnepének második vonatkozása a keresztények egységéért végzett imanyolcad, mely néhány napja ért véget. Ő az, aki megtérésével példát mutat, ám megtérése ajándék is. Szűz Mária is "malaszttal teljes" lett, Isten kiárasztotta rá kegyelmét. Azonban szükséges volt igenje is, amely lehetővé tette Jézus megtestesülését. Pál is megkapta a kegyelmet, hogy meglássa, Jézus az Egyház, melyet ő üldöz. Ez a krisztológiai (ön)kinyilatkoztatás Jézus részéről Saul felé az Egyház egyik szilárd alapja. Tehát az isteni kegyelemmel való közreműködésről van szó, hiszen Isten kegyelmi adománya a hit, de azt felismerni és azzal élni az emberi szabad akarat termése.
Szent Pál leveleiben Paulos-nak nevezi magát, és így nevezi őt a Péter-levél is. Ezt megelőzően azonban Saulos névvel illeti őt a Lukács által írt ApCsel. Jelentése: (Isten által) "kért". Az apostolt minden bizonnyal születése óta Pálnak hívták, a Saul a zsidó környezetben használt neve volt. Ugyanis akkoriban két nevet használtak sokan. Egy zsidó és egy görög név. A Paulus név jelentése "kicsi", "alacsony", ennek azonban nincs semmi köze Pál termetéhez, vagy szerénységéhez.
Pál születésének időpontját nem ismerjük. A Filemonnak írt levél 9. versében "öreg embernek" nevezi magát, ami 50-56 év közötti korra utal. Tehát a Kr.u. első évtizedben kellett születnie. Olyan görög nyelvű zsidó volt, aki arámul is beszélt. Valószínű, hogy római városban született. Retorikájából arra következtethetünk, hogy jelentős görög műveltséggel (iskolázottsággal) rendelkezett.
Pál így ír megtéréséről: "Úgy tetszett (Istennek) ..., hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak." Ekkorra már a zsidó közéletben némi karriert mondhat magáénak, és tudjuk, hogy üldözte "Isten egyházát". A megtérés Damaszkusz közelében történt. Amikor megkérdőjelezik apostolságát, felháborodva kérdezi: Nem vagyok apostol? Nem láttam Urunkat, Jézust? (1Kor 9,1; vö. 15,8). "Jézus Krisztus e kinyilatkoztatása" (Gal 1,12) révén "Krisztus szolgája" (Gal 1,10) lett, akire kényszerű kötelességként nehezedik Krisztus evangéliumának hirdetése (1Kor 9,16), és aki ezért 'mindenkinek mindene lett' (1Kor 9,22).
Pálnak két útja is volt Jeruzsálembe. A kettő között 14 év volt (Gal 2,1). Ottléte alatt Jakabbal találkozott, az "Úr testvérével". Az első alkalommal Barnabással találkozott, aki bemutatta őt az apostoloknak. Ezután együtt prédikáltak Jeruzsálemben. Természetesen a görög nyelvű zsidók életükre akartak törni ekkor is.
Missziós útja már több volt Pálnak. Három nagy missziós útról beszélhetünk, elsősorban a lukácsi felosztás alapján. Ezek után Pál egész hosszú fogságot szenved (Kr.u. 58-tól tartó időszak). Jeruzsálembe érkezik Pál, viszont a zsidókat ez felingerli. Megvádolták azzal, hogy a mózesi törvény megszegésére buzdított és bemocskolta a templom szentségét azzal, hogy görögöket hozott oda. Ekkor megragadják Pált, kivonszolják a templomból és meg akarják ölni, de az Antónia erdőben állomásozó helyőrség parancsnokának közbelépése megmenti életét. Az apostol védőőrizetet kap és a nagytanács elé kísérik. Végül a parancsnok a zsidóktól való félelmében Antonius Felixhez, a Cézárea Martimában székelő júdeai helytartóhoz küldi. Félix - azt remélve, hogy Pál le fogja fizetni - két évig fogságban tartja az apostolt.
Mihelyt új helytartó lesz, Pál fellebbez. Ezután utazik Rómába hajón. Ottani akadálytalan prédikálása jelenti a csúcspontját annak a történetnek, amelyben Isten igéje eljut Jeruzsálemből a korabeli civilizált világ központjába - ti. Róma jelképezheti a "föld végső határát" (ApCsel 1,8).
Euszebiosz az első, aki megemlíti, hogy Pált másodszor is bebörtönözték Rómában, és Nero idejében vértanú lett. "Miután az apostol megvédte ügyét a bíróság előtt, ismét elindult, hogy az igehirdetés szolgálatát végezze, aztán pedig újra visszatért ugyanebbe a városba, hogy vértanúsággal fejezze be életét. Akkor fogolyként írta második levelét Timóteusnak, melyben utalt egyúttal korábbi védőbeszédére és életének küszöbön álló befejezésére." Euszebiosz a későbbiekben idézi Korintoszi Dionüszioszt, aki szerint Péter és Pál "ugyanabban az időben haltak vértanúhalált" (ET. II.25.8). Tertullianus (De praesc., 36) Pál halálát Keresztelő Jánoséhoz hasonlítja a lefejezésre utalva ezzel. Euszebiosz tanúságtétele Pálnak a Nero-féle üldöztetés folyamán elszenvedett haláláról széles körben elfogadott. Mivel azonban ez az időszak Kr.u. 64-től egészen a császár haláláig (68. június 9.) tartott, nehéz megállapítani az apostol vértanúságának évét. Korintoszi Dionüsziosz megjegyzését, amely szerint Péter és Pál "ugyanabban az időben haltak vértanúhalált" általában úgy értik, hogy ugyanabban az esztendőben. A legvalószínűbb azonban, hogy az apostolt az üldöztetés végéhez közel, 67-ben lelte a halál, ahogyan azt Euszebiosz beszámolója sugallja.
A hagyomány szerint Pált a Via Ostensis-en temrtték el, közel ahhoz a helyhez, ahol ma a San Paolo fuori le Mura, vagyis a Falakon kívüli Szent Pál modern bazilika áll, melyet Konstantin emeltetett.
Szent Pál apostol legfőbb műve a levelei. Ezek a korabeli görög-római és semita levelek mintáját követik. Címzéssel és üdvözléssel kezdi leveleit. Sokszor hálaadással folytatja, vagy a tőle megszokott "csodálkozom..." formulával, mellyel rávezet a levél tartalmára. Azon csodálkozik ugyanis, hogy az adott közösségben mik történtek... A páli levelek törzse két részre osztható: egy hitelvi rész, mely a keresztény tanítás igazságait fejti ki, és egy buzdító részre, amely a keresztény életvitelre vonatkozó útbaigazítást tartalmaz.
Szent Pálnak tulajdonítható a szentmiséből ismert üdvözlő forma: "A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!" Leveleivel kapcsolatban felmerülő kérdés a diktálás-írás kérdése, amire most nem térünk ki.
Most zárszóként álljon itt a házasságkötésekkor is oly gyakran elhangzó , Szent Pál által írt "szeretethimnusz":
"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás végetér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet." (1Kor 13,1-13)
