A menyegző

A helyiek szerint ezekben a korsókban vált borrá a víz

A harmadik esemény Jézus Krisztus istenségének megnyilvánulásában a Kánai menyegzőn történt csoda.
A Szefforiszból Názáretbe vezető út áthaladt egy falun, melyet a ’meny falujának’ hívtak, és ezen az úton Jézusnak többször át kellett haladnia. A falu egyik része felé tábla hívogat, mert itt kegytárgy üzletek vannak. Ezekben drága, édes bort kínálnak, melynek palackjára fel van írva: „a Kánai menyegző bora”. Létezik a Menyegző-templom is, melyet ma ferencesek gondoznak. Ebből lejárat vezet a régészeti ásatásokhoz. Itt mutatják be az edényt is, melyben a hagyomány szerint borrá vált a víz.

A kőkorsók Izrael egész területén ismertek voltak, de a zsidóság csak a Heródesi templom idejében használta. A korsókban mindig a kultikusan tisztító vizet tárolták. Azért, mert bizonyos dolgokat tisztátalannak vagy tisztának (kóser) tartottak, és a kő mint anyag tiszta volt, mert Isten teremtette, és nem továbbította az anyag a tisztátalanságot másra.

Ezért van mélyebb értelme a csodának, mint pusztán az esemény. A csodának eucharisztikus értelme van. A bor, mely ott a menyegzőn folyt, Jézus csodájára nem csupán a víz helyébe lépett, hanem kultikus tisztulásra szolgáló víz változott át. Krisztus vérének szimbóluma lett, mely valóban megtisztít minden bűntől, minden lelki tisztátalanságtól.

Jézus számára Kána a csoda után is fontos hely maradt. Két hónappal később, amikor Galileába ment, itt állt meg először (Jn 4,46). Kána egy magas helyen van, egy dombon, amely stratégiailag is jó helynek bizonyult az uralkodó számára. Jézus másodszori ottlétekor egy királyi tisztviselő ment hozzá, akinek fia haldokolt. Kérlelte Jézust, hogy „jöjjön le a tóhoz a felföldről”, mert a fia meghal. Jézus viszont nem akart menni, Kánában akart maradni. Ezért elküldte: „Menj, a fiad él!” Az hitt és hazaindult. Otthon pedig várták a hírrel, hogy a fia meggyógyult. Mégpedig abban az órában, amikor ő éppen Jézussal beszélt.

Hans Rottenhammer (1564–1625):
A Kánai menyegző

Ehhez a naphoz régen népszokások is tartoztak. A neves néprajzkutató, Bálint Sándor így ír:

„Nagycétény (Velky Cetin) barsi magyar faluban egészen az első világháborúig az ünnepen „egy nagyobb szobában összejöttek a búcsúvezető emberek, a rózsafüzér-társulat tagjai, leányok és menyecskék. Előzőleg megbeszélték, hogy kik szedik össze a lisztet, zsírt a kánai menyegzőhöz szükséges kalácsra, siskára (fánkra). A liszt és a zsír összegyűjtését rendesen valamelyik idősebb asszony vállalta. Szombaton este összejöttek az asszonyok és megsütötték a kalácsot, vasárnap pedig a siskát. Bort a búcsúvezető emberek vittek, mindegyik két-három litert. Vasárnap este 8 óra körül kezdődött a kánai menyegző: Az előzőleg elkészített asztalokat megterítették, majd az érkezés sorrendjében a jelenlévők körülülték: külön a férfiak, külön az asszonyok. A leányok és a gyerekek álltak. Annyian voltak, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Az asztal közepén egy kereszt állt, mellette gyertyák égtek. A keresztet mindenki megcsókolta, mikor a szobába lépett. Amikor megtelt a szoba, kezdődött a kánai menyegző. Először elmondták az Úrangyalát, aztán elénekelték a Máriát dicsérni hívek jöjjetek… kezdetű éneket, majd Jézus szívéhez egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet, egy Hiszekegyet és felajánlást imádkoztak. Elénekelték Jézus a rád emlékezés… kezdetű éneket, elmondták az örvendetes rózsafüzért és elénekelték a Szent rózsafüzért végeztünk… éneket. Végül még imádkoztak az élőkért, holtakért, majd következett a kánai menyegzőről szóló ének. Az ének ritmusára a konyhában és az ablakok alatt hallgatódzó suhancok nagyokat dobbantottak.

Az ének következő részénél az éneklő leányok, menyecskék és asszonyok az ének ütemére lábukkal dobogtak, tánclépésben énekelték a szöveg további részét:

Jó bor mellett, duda nélkül,

Bolond a tánc ugrás nélkül.

Kána menyegzőben.

Úgy megugratták Magdolnát,

Mind szétrugdalta patkóját.

Kána menyegzőben.

Az éneket egyébként nemcsak a kánai menyegző vasárnapján és Mária kézfogóján, hanem más alkalommal is szokták énekelni. A szegedi tájon még a század elején is halotti toron az énekesasszony énekelte a Szent János áldásával együtt, hiszen az elköltözött lélek most ül menyegzőt az égi vőlegénnyel, Jézussal. Tápén, Szeged-Alsótanyán a násznép régebben a lakodalmi vacsora alatt is énekelte. Hagyományőrző helyeken legalább a muzsikások játszották el két fogás között. Torontáltordán disznótorokban is felhangzott.

Régi szegedi találóskérdés: „Káná mönyegzőbe ki vót a menyasszony, vőfély mög a násznagy? Hát Rebika asszony, ifjú Tóbiás mög az öreg Kelemön.”