"Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel." Ezután János tanúsította: "Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia." (Jn 1,29-34)János meghirdet ugyanakkor egy másfajta, teljesebb keresztséget, mely a Lélekben való keresztség. Ezért is fontos a mai napig a keleti egyházaknak, hogy a keresztség szentségének kiszolgáltatásakor a bérmálás is megtörténjen. Ugyanis teológiailag így helyes. Az ősegyházban is gyakorlat volt, de később átalakult ez a szentség. Tehát a bűnbánat és a bűnök bocsánata csak tűz által lehet, csak a Lélek által. János keresztsége csupán "előfeltétele" annak, amit majd Jézus fog tenni, vagyis saját életáldozata után elküldi a Szentlelket, akivel végülis a teljes Szentháromságos szeretetbe kapcsol bele minket.
János az, aki rámutat Jézusra, aki megmondja (hiszen ő kinyilatkoztatást kapott róla), hogy Jézus az Isten Fia. Ő tanúskodik. Mi kell ennél több? Hol marad a kétség?
Nyilvánvaló, hogy a zsidó nép olyan Messiást várt, aki majd a római fennhatóság alól felszabadítja őket, és már itt a földön elhozza a "tejjel-mézzel folyó Kánaánt". Hát nem ilyen Messiás jött, hanem olyan, aki könnyű terhet és édes igát ad nekünk. Csupán azt nehéz felfedezni, hogy miért édes a teher...
Ismét a Keresztelő alakja áll előttünk, mint aki rámutat, rávezet Isten Fiára. Nem magát adja, nem önmagát sztárolja, hanem rámutat arra, akiben hinnünk kell, akit követni kell, és aki meghozza nekünk az üdvösséget, az "igaz hit világát".
Mi juthatna ilyenkor az eszünkbe, mintsem a pap, aki Krisztusra mutat, kvázi előkép, de mégis "in persona Christi", azaz Krisztus személyében cselekdve. Keresztelő János előfutár volt ugyan, de mégis, mintha Krisztus személyében tette volna a dolgát. Rengeteg párhuzam is fellelhető kettőjük életében (elvonulás, ima, aszkézis...). Ezért volt fontos régen a híveknek, az Egyháznak, hogy a pap "rámutasson" Krisztusra, felé fordulva vezesse a hívő népet, akiknek imádságát is vezeti, valamint bemutatja a legszentebb áldozatot. Ez ma már nem így van elsősorban, noha a római liturgia "régi" Trient szerinti formája ma is megengedett az ismert feltételek mellett (elsősorban az arra való képesség). Ma az "alapállás" az, hogy a pap szemben áll a néppel. Ezzel az Egyház közösségi volta kerül előtérbe.
Tehát a pap rámutat Krisztusra a liturgiában, rámutat életével, tetteivel. Ezért fontos, hogy XVI. Benedek pápával együtt imádkozzunk a jó papokért.
Ennek kapcsán említünk néhány szót az egyik közismert honlapról, melyen azt lehet leírni az oda látogatónak, hogy milyen az "ő papja". Mit kapott tőle, miért tartja meghatározónak saját életében.
Talán nem dicsekvés, ha megemlítjük, hogy egy bejegyzésben Ackermann Kálmán atyát a "befogadó szeretet példája" címmel illeti egy hívő.
Rajta, osszuk meg mi is a világgal, hogy melyik pap miért meghatározó életünkben. Akár emlékezhetünk is olyan papra, aki már nincs köztünk.
A honlapra ide kattintva juthat el.
