A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2010. november 8., hétfő

A hét ünnepei

Ezen a héten négy jeles ünnepünk van. A szentek emléknapjai mellett ünnepeljük a Lateráni bazilika felszentelésének évfodulóját is, de olyan jeles teológusról is megemlékezünk, mint Boldog Duns Scotus ferences. Ő 1265-ben született Skóciában. Ferences iskolába járt, és belépett a rendbe. Oxfordban tanult teológiát, majd Párizsban és Kölnben. 1303-ban megtagadta, hogy aláírja IV. Fülöp király VIII. Bonifác pápát elítélő nyilatkozatát, ezért száműzték Párizsból. A következő évben visszatérhetett. Az egyetem nyilvános vitáin megvédte Mária Szeplőtelen Fogantatásának tanát, s olyan érveket hozott bizonyítására, amelyek örök érvényűek. Ekkor kaphatta a „Doctor Immaculatae” nevet. 1307-ben Kölnbe ment, s ott halt meg hirtelen. Évszázadok óta tartó tiszteletét hivatalosan II. János Pál pápa hagyta jóvá 1993-ban, amikor boldoggá avatta Rómában.
Tours-i Szent Márton - freskó,
Szent Ferenc Bazilika, Assisi
Szerdán lesz Nagy Szent Leó pápa emléknapja. 400-ban született az itáliai Toszkánában. Celesztin pápa mellett volt diakónus. Celesztin halála után őt választották meg pápának. A legenda szerint a pápai palliumot maga Szent Péter adta át neki. A kor meglehetősen zavaros és sötét volt. Róma romokban hevert, kifosztott utcák, elkeseredett és megfogyatkozott nép. Leó pápa hamar ekezdte az Egyház átszervezését helyi és európai szinten is. 451-ben zsinatot hívott össze Milánóba, ahol megerősítették, hogy a legfőbb püspök Róma püspöke, vagyis a pápa. 452-ben a hírhedt hun Attilát ő bírta jobb belátásra, így azoknak vissza kellett fordulniuk. 461. november 10-én halt meg Rómában. 1754-ben XIV. Benedek pápa egyháztanítói címmel illette.
Csütörtökön ünnepeljük Szent Márton püspököt. 331 körül született a mai Szombathelyen. Szülei valószínűleg pogány szlávok voltak. 12 évesen maga választotta a keresztény hitet, amit szülei nem néztek jó szemmel. Egy este nélkülöző koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban. 339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett. A 4. században megerősödött az eretnek ariánus mozgalom. Mártont elűzték Savariából. Ismét Itáliába távozott, Milánóba ment, azonban az ariánusok innen is elűzték. 360-ban megszűnt a veszély, és visszatért Galliába. Itt a falvak lakóinak a térítésével foglalkozott. 361-ben Ligugében megalapította az első európai szerzetes kolostort. 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Munkáját haláláig kitartóan végezte, végül 397. november 8-án elhunyt. 3 nap múlva, november 11-én Tours-ban temették el, sírja felett kápolnát emeltek.
A Lateráni bazilika
Amerikától Szlovákiáig szenteltek tiszteletére templomot. Kiemelkedő Szombathely, Zsédeny, Hollókő és Pozsony (dóm).
Sok népszokás és mondás is kötődik a naphoz: "Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik." "Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál." "A bornak Márton a bírája."
Franciaország, Thüringia, Burgenland patrónusa, valamint a katonák, molnárok, vincellérek pártfogója.
Kedden a Lateráni bazilika felszentelésének évfordulóját ünnepeljük. A bazilika oromzatán ez a felirat áll: "anyja és feje a világ és a város minden templomának". Ismerősen csenghet számunkra, hiszen hasonló áll az esztergomi bazilika homlokzatán is: "a Magyar Egyház anyja, feje és mestere". A római bazilikát Konstantin császár építtette és 324-ben Szilveszter pápa szentelte fel. A bazilika a Castra Nova equitum singularium, azaz a császári lovas testőrség „új erődje” maradványaira épült. Az erődöt Septimius Severus császár építtette 193-ban, de I. Constantinus (Nagy Konstantin) leromboltatta, miután legyőzte Maxentiust és feloszlatta az ellenfelét támogató testőrséget. Az erőd jelentős maradványai fekszenek pont a bazilika főhajója alatt. A bazilika helyének többi részét a korai Római Birodalom idején a Lateranus gens palotája foglalta el. A Lateranusok kormányzói posztokat töltöttek be több császár uralma alatt. Sextius Lateranus volt az első plebeius, aki consuli rangra jutott. A Lateranusok egyike, Plautius Lateranus consuljelölt arról lett híres, hogy Néró a császár elleni összeesküvéssel vádolta meg, emiatt javait elkobozták. A lateráni palota az uralkodó kezébe került, amikor I. Constantinus elvette második feleségét, Maxentius testvérét, Faustát. Ebben az időben az épület „Domus Faustae” (Fausta háza) néven volt ismert, de később Constantinus Róma püspökének adományozta. Pontosan nem ismert, ez mikor történt, de a történészek szerint Miltiadész pápa idején, akkortájt, amikor 313-ban zsinatot tartottak, hogy választ adjanak a donatista szakadásra és a donatizmust eretnekségnek bélyegezzék. A palotát átalakították és kibővítették és ezzel megszületett Róma katedrálisa, a pápák mint Róma püspökei székhelye.
Az Egyház búcsút is engedélyez azok számára, akik Rómában felkeresik a négy nagy bazilikát (Szent Péter-, Falakon Kívüli Szent Pál-, Santa Maria Maggiore- és a Lateráni bazilika) - a szokott feltételek mellett.
A templom Isten hajléka köztünk, és a Rómához, a pápához való hűség a templom ünneplésében is kifejeződik. Kötődni kell lelkileg a római Egyházhoz, mely tanítónk, és aminek püspöke a mindenkori Szentatya. "Ez az Isten háza, s kapuja a mennynek."- szól az ünnep introitusa.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...