Jézus a mi királyunk!

Ismét elérkeztünk az egyházi év végéhez. Ez alkalmas idő arra, hogy végigtekintsük lelki életünk fejlődését, esetleg hullámvölgyeit. A helyi Egyházakban már talán megszokottá vált a történelem során a számos, esetleg számtalan eltérés a világegyház ünnepeitől, a pápák eredeti szándékaitól, az ünnepek igazi jelentésétől. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy az eredeti lelkesedéssel ünnepeljük meg azokat. Így van ez Krisztus Király ünnepével is. Az egyik legfiatalabb ünnepeink közé tartozik, és hamar megérhette azt, hogy az ünneplésének időpontján változtattak. A történelem úgy alakította a világot, hogy nem lett szabad beszélni a földi királyságról, pláne nem az Egyháznak. XI. Piusz pápának, aki bevezette az ünnepet 1925-ben, az volt a szándéka, hogy Krisztus földi királyságát hangsúlyozza. Ezért volt a Missziós vasárnap után. Mivel a missziónk az egész világra szól, minden néphez, és ezt a lelki-szellemi gondolatot erősítve kell utána Krisztust, mint minden nemzet királyát ünnepelnünk. Ez átkerült az egyházi év utolsó vasárnapjára, mondván: Krisztus a mindenség királya ugyan, de mint végidős Király jelenik meg az utolsó ítéletkor. Ha viszont az ő királyságát ennyire a jövőbe tesszük, hogyan szolgálhatunk neki most? Milyen tudat vezéreljen minket, hogy ő a mi királyunk, és neki kell szolgálnunk?
Az ünnepet XI. Piusz pápa vezette be 1925. december 11-én Quas Primas című enciklikájában.
A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás által megdicsőült Krisztus méltóságát a királykoronázás mozzanataival írja le. Krisztus az utolsó ítélet bírája is.
Az ünnep tartalmát kifejezi a szentmisében énekelt latin szöveg: "Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat", azaz Krisztus győz, Krisztus kormányoz, Krisztus uralkodik."
Részletek az ünnepet meghirdető pápai enciklikából:
"Már régi általános szokás Krisztust bizonyos értelemben Királynak nevezni a kiválóság ama legfőbb foka miatt, amellyel az összes teremtmények fölé emelkedik. Így mondjuk, hogy az emberi ész fölött uralkodik nemcsak elméjének éle és tudásának gazdagsága miatt, hanem azért, mert Ő az Igazság maga és szükséges, hogy a halandó emberek az igazságot tőle merítsék és engedelmesen elfogadják.
Hasonlóképpen uralkodik az emberek akarata fölött nemcsak azért, mert benne az isteni akarat szentségével tökéletesen egyezik az emberi akarat tisztasága és alárendeltsége, hanem azért is, mert sugalmazásával szabadakaratunkat úgy befolyásolja, hogy a legnemesebb elhatározásokra jutunk. Krisztus végül a szívek királya minden tudományt fölülhaladó szeretete, a szíveket megnyerő szelídsége és jósága miatt. Soha senkit úgy nem szerettek, nem szeretnek s nem fognak szeretni, mint Krisztus Jézust."
"Ami az Úr Krisztus eme méltóságának és hatalmának alapját illeti, alexandriai szent Cyrill találóan jegyzi meg, hogy Krisztus az uralmat az összes teremtmények fölött nem erőszakkal vagy bármiféle egyéb módon szerezte, hanem saját lényegénél és természeténél fogva bírja. (In Luc. X.)"
"Mégis súlyosan tévedne, aki az Istenembertől elvitatná a polgári ügyek fölötti hatalmat is, hiszen neki az Atyától teljes hatalma van a teremtmények fölött úgyannyira, hogy minden az Ő akaratának van alávetve. Tény azonban, hogy amíg a földön élt, ennek a hatalomnak gyakorlásától teljesen tartózkodott, az ideiglenes javak birtoklását és intézését megvetette, azokat birtokosaiknak meghagyta s most is meghagyja. Szépen kifejezi ezt a vers: Non eripit mortalia, qui regna dat coelestia – nem foglal múló országot, ki adja a mennyországot."
A teljes szöveg megtalálható itt.