A búcsú, mint tudjuk, lehet részleges vagy teljes. Attól függ, "hogy a bűnökért járó ideigtartó büntetéstől részlegesen vagy teljesen szabadít-e meg." "Minden hívő nyerhet búcsúkat (...) önmaga számára vagy az elhunytak javára." (vö. CIC 994.) A Katekizmusunk szerint: "A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és abban részesít." Mik a kiszabott föltételek? Kegyelmi állapotban szentáldozás (szentgyónás után), imádság a Szentatya szándékára (Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy), temető-látogatás (imádság az elhunytakért), vagy aki nem tud elmenni a temetőbe, a templomban tegye meg ugyanezt. Nyolc napon keresztül igyekezzünk ezt teljesíteni.
Mindenszentek ünnepe
Az Egyház a liturgikus év során megünnepel minden szentet a saját emléknapján. Minden országnak „kiváltsága” az is, hogy az ünneplésben előkelő helyen szerepeljenek saját szentjei, nemzeti szentjei. Az apostolok, egyházatyák, szentéletű asszonyok, szerzetesek, papok, fiatalok, királyok, földi karriert nem befutott emberek vannak a szentek között – gondoljuk. Azonban nem csak azokról kell megemlékeznünk, akiket a pápák boldoggá, szentté avattak. Azokról is, akik éppúgy szentek, csak az Egyház nem állítja őket példaként elénk. Ők a saját rokonaink, ha úgy tetszik: a többi meghalt ember, aki nincs szentté avatva, de már színről-színre látja Istent. Elhunyt rokonaink, barátaink, de még talán elhunyt ellenségeink is. Akik már a mennyországban vannak, róluk emlékezik meg november elsején az Egyház.
Az ünnep titka az, hogy a megdicsőült Egyház (akik a mennyben vannak) velünk van. Velünk és értünk könyörög Istenhez. Közbenjárnak értünk, és jelen vannak életünkben. Ez a titokzatos közösség a keresztény ember számára nélkülözhetetlen. Nem reinkarnációról és nem halott idézésről van szó. Isten a fogantatásunk pillanatában lelket teremt, akiről a kezdetek teremtésekor már tudta, hogy létezni fog. Ez a lélek egyszer elhagyja a földi testet, és Isten színe elé áll, számot ad. Az ítéletkor pedig eldől az ember lelkének sorsa. Egy kisgyerek megkérdezheti: akik meghaltak, látnak mindent, látnak minket? Nos, igen. De mindent Istenben szemlélnek. Ők nem ítélnek el minket, hanem Isten végtelen irgalmában szemlélik sorsunkat.
A szentmisében különös módon is létrejön a titokzatos egység a földön élők, és a másvilágon élők között. A szentmisében ugyanis jelen van az egész megdicsőült Egyház. Fontos tudni, hogy van a szenvedő Egyház (a tisztítótűzben), a megdicsőült Egyház (a mennyben) és a zarándok Egyház (a földön). Ezek egymásért közbenjárhatnak.
 |
| Mindenszentek litániája - középkori kézirat |
A keleti Egyházban 380 körül a pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúról egy napon is megemlékeztek. (Az első századokban csak a vértanúkat tisztelték szentként.) Nyugaton egy templomszenteléssel kezdődött az ünnep, amikor Szent IV. Bonifác pápa (608-615) Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel a Pantheont. Ennek évfordulóját kezdték ünnepelni. III. Gergely pápa idején (731-741) az ünnep átkerült május 31-re, és „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapja lett. IV. Gergely pápa (827-44) november 1-re helyezte át. Jámbor Lajos császár 835-ben az egész birodalomban elrendelte az ünnepet. Terjedésében nagy szerepe volt Cluny bencéseinek is.
Ismerősen cseng a „Mindenszentek litániája” is számunkra. Nem csak nagy ünnepeken lehet énekelni, hanem papszenteléseken halljuk, de ezt énekelték a II. Vatikáni Zsinatra bevonuló püspökök is latinul (a 3 kilométeres sor együtt). A szentek közbenjárását kérni nem szégyen, hanem üdvös dolog. Ugyanakkor van egy szentírási parancs is, mely kötelez minket: "Szentek legyetek, amint én is szent vagyok." - 1Pét 1,16.
