 |
| 1746-os canonica visitatio Hejőbábáról |
Most olvasóink is részletesebb képet kapnak bejegyzésünk által a látogatás jellegéről, tartalmáról...
A Püspöki Kongregáció (Róma) az Apostolorum successores kezdetű direktóriumával a püspök kánoni látogatásáról rendelkezett 2004-ben. A dokumentumban szó van a pasztorális látogatás természetéről, ahol kifejti: "A püspök köteles egyházmegyéjét minden évben részben vagy egészben meglátogatni..." Ezután felsorolja a különféle engedményeket, hiszen egy püspök számára az Egyház helyetteseket is biztosít. A püspök számára ezután előír különféle feladatokat, sőt magatartási formákat is, melyekre ügyelnie kell és meg kell tartania a látogatás során. A látogatást végző püspöknek a "hely adta lehetőségek" szerint az alábbiakat kell elvégeznie: szentmise bemutatása és prédikálás, a bérmálás szentségének kiszolgáltatása, találkozás a plébánossal, találkozás a hívők társulásaival (további klerikus személyekkel is), találkozás a helyi gazdasági tanáccsal, találkozás a gyerekekkel, fiatalokkal (hittanosok), a plébánia függésében álló oktatási intézmények (iskola) megtekintése, a betegek meglátogatása. A fiatalokkal például találkozhat kulturális- vagy sportrendezvények alkalmával, találkozhat a munkásokkal, hogy társaságukban legyen és párbeszédet folytasson velük, stb. Ezek mellett meg kell vizsgálnia a helyi liturgikus tárgyakat, valamint a teljes plébániai leltárt. A direktórium a püspök magatartásával kapcsolatban így fogalmaz: "A látogatás során, mint szolgálatának minden területén, a püspöknek egyszerűen és szeretetreméltóan kell viselkednie. Példát kell adnia vallásosságból, szeretetből és szegénységből: vagyis mindazokból az erényekből, amelyek az ítélőképességgel együtt az Egyház pásztorát jellemzik. A püspök tartsa a lelkipásztori látogatást szinte püspöki kormányzása lelkének, lelki jelenléte kiterjesztésének híve körében." (Vö. II. János Pál, Pastores gregis, nr. 46.)
A látogatás lezárásaként okmány készül.
A látogatás során pedig jegyzőkönyv, melyben több témakört érintve válaszol a plébános a kérdésekre. Főbb témakörök: a templom, az istentisztelet, a szentségek kiszolgáltatása, a hit továbbadása és a közösségi élet, a plébánia épülete és vagyoni helyzete, egyházi intézmények, a lelkipásztorok és munkatársaik, szerzetesrendek, katolikus iskolák, katolikus intézmények a területen, a hívek, és végül az egyéb jellemzők.
A főbb témakörökön belül szerepelnek a kérdések. Ezek szólnak a templom méreteiről, a harangok számáról és súlyáról, a templom nyitvatartásáról, a liturgikus eszközök tisztításáról, a perselyek számáról, a beteglátogatásról, gyóntatás rendjéről, az egyházzenei életről, a hitoktatóról, a képviselőtestületről, a ministránsokról, a plébánia fűtésének módjáról, a kántorház telekkönyvi adatairól, az önkormányzati támogatásról. A plébános irányában feltett kérdések is igen részletesek, kitérnek a nyelvismeretre, gépkocsira, egészségi állapotra is.
A hívek témakörben feltett kérdések érintik az üzletek nyitvatartását, a szegények számát, a misére járók számát ünnepnapra és hétköznapra lebontva, a hívek erkölcsi életét, a családok imaélletét, de a plébánia médiáját is.
Ez csupán általános bemutatása a vizitációnak, ezeken kívül rengeteg aprólékos kérdés van.
Ha még többet szeretne olvasni a vizitációról, olvassa el a Katolikus Lexikon internetes bejegyzését itt.
A 2004-ben kiadott vatikáni direktórium mellett az Egyházi Törvénykönyv (CIC) is tartalmaz előírásokat a vizitációra vonatkozóan.
Egyéb írások
A vizitáció témáját tudományos és történeti szinten is feldolgozták. Így olvasható például Tóth Krisztina írása az Egyháztörténeti szemlében (szerk.: Balogh Judit, Dienes Dénes, Fazekas Csaba), melyet Miskolcon adnak ki.
Néhány idézet az írásból:
"Az egyházlátogatások, azaz canonica visitatiok szinte a kezdetektõl fogva végigkísérték az egyház történetét. Legelső ismert adat róluk egy 8. századi zsinatról való, ahol elrendelték, hogy „minden püspök évente látogassa végig plébániáit, azaz egyházmegyéjét". Az egyházlátogatás tehát kezdetben kizárólag püspöki jog volt, amelyet később vettek át a főesperesek.
Az 1526 után kialakult zűrzavaros helyzetben Oláh Miklós esztergomi érsekké való választása volt az első lépés a katolikus egyház régi tekintélyének visszaállítására. Ezt Oláh az alsópapság szigorú megreformálásával próbálta elérni, ezért már 1557-ben Pozsonyba idéztette egyházmegyéje plébánosait felszentelésüket igazoló irataikkal együtt, azonban ezt a már új tanokhoz csatlakozott városok és földesurak nem engedélyezték lelkészeiknek, ezért Oláh az uralkodóhoz fordult segítségért. Így került az 1557-es országgyűlés határozatai közé a zsinatok tartását és egyházlátogatásokat elrendelő cikkely (1557/10. tc.), amelynek értelmében Oláh 1559 és 1562 között általános vizitációt tartott egyházmegyéjében. Célja főként az volt, hogy a nem megfelelő képzettségű papokról tájékoztatást kapjon, akikkel azután az érsek nem bánt kesztyűs kézzel, hiszen mint Melachton egyik leveléből tudjuk 1555-ben már háromszáz olyan pap volt, akiket az érsek nem talált alkalmasnak a plébánosi feladatok ellátására és hivatalából elűzött."
A szerző így zárja írását: "Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy az egyházlátogatások a tekintélyét visszaszerezni kívánó katolikus egyház eszközei voltak, amelyeknek csupán ellenőrzési joga volt, végrehajtói hatalom nélkül, ezért szükségszerűen akkor, amikor a katolikus egyház tekintélye romokban hevert és minden erőt nélkülözött, az egyházlátogatások sem tudták kivívni maguknak a megfelelő tiszteletet. Bár feladatukat, ahogy tudták elvégezték és számos értékes adatot mentettek meg számunkra a társadalom alsó rétegeinek életéből és mindennapjaiból."
A teljes cikk itt elolvasható.
Hegedűs András, a főegyházmegye levéltárának igazgatója így ír: "Bíboros főpásztorunk 2010. évi első körlevelében lelkipásztori látogatások – más néven egyházlátogatások – megtartását jelentette be. Ez a döntés azért is bír nagy jelentőséggel, mert egyházmegyénkben ilyen eseményre legutóbb hetven évvel ezelőtt, 1940-ben került sor. Éppen ezért érdemes röviden áttekintünk az Egyháznak ezt az ősi gyakorlatát.
Az egyházlátogatás (visitatio canonica = az egyházi törvények, a kánonok által előírt látogatás) az egyházmegyei kormányzatnak már az V. századtól kezdve használt ellenőrzési formája. A korai középkortól kezdve az egyes zsinatok megkívánták, hogy a püspök évente egyszer kérdezze ki a papot, miképpen szolgáltatja ki a keresztséget, hogyan mondja a misét, miként folynak a dolgok az egyházközségben, oktatják-e a tudatlanokat, amint azt a régi kánonok elrendelik. A XII. századtól a püspökök e feladatukat a főesperesekre ruházták át. A Tridenti Zsinat (1545–1563) azonban kötelezte a püspököt, hogy évenként, nagyobb egyházmegyékben kétévenként látogassa meg az egyházközségeket. Ugyanakkor életben hagyta a főesperesi látogatás lehetőségét, de kikötötte, hogy a látogatásnak mindig a püspök megbízásából kell történnie, és a felvett jegyzőkönyveknek a püspök elé kellett kerülniük.
Magyarországon az egyházlátogatásra vo-nat-kozóan legkorábban 1397-ből maradt fenn adat. Ebből az évből két jegyzőkönyvet is őriz az Esztergomi Főkáptalani Levéltár: a Főkáptalan és az esztergomi Szent István első vértanú templom vizitációját. Főegyházmegyénk a rendszeres egyházlátogatások intézményének legkorábbi bevezetésével megelőzte a többi hazai egyházmegyét, mivel nálunk 1559 óta végezték a vizitációt. Másutt ez csak jóval később történt meg: a Győri Püspökségben 1641-től, a Váci Püspökségben 1673-tól, a Veszprémi Püspökségben 1698-tól, a többi egyházmegyében pedig csak a XVIII. századtól.
A jegyzőkönyvet legalább két példányban állították ki, amelyek közül az egyik a plébániára, a másik az egyházmegyei levéltárba került. A jegyzőkönyvek általában az egyházközség alapítására, múltjára, a templom külső és belső felszerelésére, a felszerelési tárgyak állapotára, a szentmisék rendjére, a szentségek kiszolgáltatására, a hitoktatásra, az egyházközség vagyoni helyzetére vonatkozó kérdéseket tartalmaztak.
Az egyházlátogatás azonban több, mint puszta ellenőrzés. Maga a látogatás szó is jelzi ezt, hiszen szeretteinkkel akkor igazán élő a kapcsolatunk, ha személyesen is találkozunk, meglátogatjuk egymást. Ezért írhatta 1657-ben Szily András esztergomi kanonok az általa végzett vizitáció mottójául Jób könyvének sorait: „visitatio tua custodivit spiritum meum” (Jób 10,12), azaz „látogatásod őrizte meg lelkemet”. Az idézet jól mutatja, hogy a vizitáció a hitben való megmaradás fontos eszköze, és ez nemcsak a katolikus megújhodás időszakában, hanem napjainkban is igaz. A főpásztor tehát elsősorban híveinek lelkéről kíván gondoskodni, amikor meglátogatja őket. Szép példáját adja ennek X. Szent Pius pápának még mantovai püspökként kiadott, vizitációt elrendelő körlevele: „Mivel mind ez ideig bizonyítottátok hozzám való gyermeki vonzódásotokat, hálámat és szeretetemet nem tudom jobban kinyilvánítani, mint hogy hozzátok megyek, és egymás közt elbeszélgetünk. Erősítve így a kölcsönös bizalmat, megáldom gyermekeiteket, megismerem szükségeiteket, letörlöm könnyeiteket, hogy a lelki jólét gondoskodása mellett időleges boldogságotokról is gondoskodjam. … Elmegyek hozzátok, hogy figyelmeztesselek titeket arra, hogy az a Jézus Krisztus, aki szerzője és megvalósítója hitünknek, ugyanaz tegnap, ma és holnap és mindörökké!" Az írás a főegyházmegyei újság 2010/2. számában jelent meg.
Végül pedig a látogatási jegyzőkönyvek könyvtártörténeti jelentőségéről olvashatnak itt.
Reméljük, hogy ismét sikerült bővíteni ismeretanyagunkat...
