A szertartáskönyv így fogalmaz a bérmálásról: "A megkereszteltek a bérmálás szentségének felvételével haladnak tovább a keresztény beavatás útján. Részesednek a Szentlélek kiáradásában, mint az apostolok, akikre Urunk pünkösd napján küldte el a Szentlelket." Erőt kapnak a megbérmáltak, hogy tovább hirdessék Jézust, hasonlóvá váljanak hozzá, és építsék Testét, az Egyházat. A bérmálás rendes kiszolgáltatója a püspök, aki ezt szentmise keretében végzi. Lényeges részei: a keresztségi ígéretek megújítása, kézrátétel, megkenés krizmával.
Eredetileg a bérmálás és a keresztelés egy időben történt. Origenész az Apostolok Cselekedetei nyomán ezt mondja: "Megkereszteltek minket a látható vízben, és megkereszteltek minket a krizmával való megkenésben."
Jézus a Szentlélektől felkent, vagyis Messiási, aki a Lélek erejében Isten hatalmának közvetítője. Jézus Krisztus neve után a hívőket 'keresztényeknek' nevezik: a Szentlélek felkente, megpecsételte és lelki jeggyel megjelölte őket.
Lukács evangélista egyik fontos szempontja az Apostolok Cselekedeteiben, hogy a kézrátétel által a hívők egységbe lépnek a jeruzsálemi Egyházzal. Péter és János elmennek Szamáriába, és ott a kézrátétel által a hívők részesülnek a Szentlélekben.
A szertartás elemei a különböző egyházakban változtak, és nem voltak azonosak. Tertullianus így írja le a bérmálás sorrendjét: a víz fürdője, megkenés krizmával, majd kézrátétel. Cyprianus a beavatásban három szentséget különböztet meg: a vízkeresztséget, a lelki keresztséget és az Eucharisztiát. Szent Ambrus szerint a keresztség beteljesítése a bérmálás, amikor a Lélek kiárad hétszeresen a megkereszteltre. Szent Ágoston is így gondolja, valamint hozzáteszi, hogy a bérmálás szentsége (a püspöki kézrátétel) által elnyerjük az örök életet és a szeretet adományát.
Az Egyház tanítása a bérmálás szentségéről a különféle zsinatokban és a pápák megnyilatkozásaiban látható meg. 300 körül az Elvirai zsinaton azt mondják, hogy annak a betegnek, aki részesült a keresztség szentségében (súlyos betegsége miatt), annak a püspök elé kell járulnia a bérmálás végett, hogy betelejesítse a keresztség szentségét. III. Ince pápa 1204-ben ezt írja: "A homlok krizmával való megkenése jelzi a kézrátételt, amelyet már néven megerősítésnek mondanak, mivel az a Szentlelket az erő növekedése adja. Ezért, bár a többi megkenést (...) egyszerű pap vagy presbiter érvényesen szolgáltatja ki, ezt csakis főpap, vagyis a püspök kötelessége kiszolgáltatni, mivel egyedül az apostolokról olvassuk, akiknek a püspökök a helytartói, hogy kézrátétellel adták át a Szentlelket." (DH 785)
A Trentói zsinat a reformátorokkal szemben ezt állítja: "Ha valaki azt állítaná, hogy a megkereszteltek bérmálkozása fölösleges szertartás, és nem valódi és sajátos értelemben vett szentség; vagy hogy valaha ez nem volt egyéb, mint valami hitoktatás, amellyel a felserdüléshez közeledők hitükről számot adtak az egyház színe előtt: legyen kiközösítve" (DH 1628).
A II. Vatikáni zsinat Lumen Gentium dokumentuma megerősíti azt a gondolatot, hogy a világi hívők apostolsága részvétel az Egyház üdvözítő küldetésében, amelyre "maga az Úr rendeli őket a keresztséggel és a bérmálással" (LG 33).
Karl Rahner gondolataival zárjuk az összefoglalót:
"A keresztény hívő sokszor kerülhet olyan helyzetekbe, amelyekben önzetlen hűséget és szeretetet várnak tőle, de így cselekedni csak akkor lesz képes, ha (kifejezetten vagy burkoltan) feltétel nélkül Istenre hagyatkozik, aki a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusban visszavonhatatlanul odaígérte magát az embereknek. Ilyen tettekkel elsősorban a bérmálás által megerősített és elkötelezett kereszténynek kell tanúságot tennie, meg kell mutatnia, hogy ő Isten ígéreteinek hordozója. Mivel a felebaráthoz való viszonyunkban a szavaknak is nagy jelentőségük van és az emberi élet olykor elkerülhetetlenül a szó által válik valósággá, ezért a "felhatalmazottaknak" az Egyház hivatalos igehirdetését megelőzően szavakban is tanúságot kell tenniök. Az a keresztény élet, amely tökéletesen elrejtett bensőségbe menekül, szükségképpen elfonnyad - alapjában véve lehetetelen is. Magától értetődő ezért, hogy Isten emberek iránti igényéről tett tanúság, amelyre a bérmálás kegyelme képesít, sok esetben szavakban kifejezett tanúság is lehet a mindenkori élethelyzetnek, az egyes emberek képességének és tehetségének megfelelően. A lélek mélyére visszahúzódó néma kereszténységet nem lehet kereszténységnek nevezni."
