És most, húsvét után az elmúlt hetekben szintén János evangéliumából olvassuk Jézus búcsúbeszédét. De és ez nagyon fontos, hogy most már egészen új megvilágításba kerül. Hiszen a húsvéti események fényében értelmezzük. Így tárul föl igazi mondanivalója.
Ha időnk engedi, a héten vegyük elő családi Szentírásunkat, poroljuk le, üssük föl és olvassuk el még egyszer, kicsit átgondolva, átelmélkedve ezeket a szakaszokat.
Jézus imádkozik a tanítványaiért, imádkozik az apostolokért, és mintegy utólsó tanítást adja, utolsó szavai hangzanak el itt a földön. Sorban arról a kapcsolatról beszél, mennyire egységben kell maradni Ővele. Ekkor kapják az apostolok a szeretet parancsát. Ne felejtsük el, Jézus parancsot adott. És nem azt mondta, válogassátok meg, kiket akartok szeretni. És ebben az egy szóban sűrűsödik össze Jézus tanítása. Amire Ő tetteivel példát is adott.
A mai evangéliumban Jézus megígéri, hogy Vigasztalót küld nekünk, az igazság lelkét. A görög szentírásban ez a Paraklétosz, ami nem csak vigasztalót jelent, hanem védőt, szószólót, ügyvédet. Aki bennünk lakik, és így Jézus nem hagy magunkra minket. (...)
Az elmúlt hetekben kezembe került Szentatyánknak egy korábbi könyve, amelyet még bíborosként írt. A mustármag reménye címet viseli. Korábbi előadásaiból és beszédeiből idéznek, de található benne egy beszélgetés anyaga is. A könyvet 1979-ben jelentették magyarul.
„Az Egyház jövője ma csak azoknak erejéből fakadhat és fakad, akik mély gyökeret eresztettek, és hitük tiszta gazdagságából élnek. Nem azok építik az Egyház jövőjét, akik csak előírásokat gyártanak. Nem is azok, akik mindig csak az adott pillanathoz alkalmazkodnak. Azok sem, akik csak másokat bírálgatnak, de saját magukat tévedhetetlen mércének tekintik. Tehát azok sem, akik csakis a kényelmesebb utat választják, akik kitérnek a hitből folyó szenvedés elől, és hamisnak, elavultnak, zsarnokoskodásnak és törvényeskedésnek nyilvánítanak mindent, ami az embertől követel valamit.”
„Az Egyház jövőjét most is a szentek fogják újjáalakítani. Tehát olyan emberek, akik az éppen divatos frázisoknál többet vesznek észre. Olyanok, akiknek azért nagyobb a látókörük másoknál, mert életük nagyobb térségekre terjed ki.”
Örömről szóló hitvallása: 1978. aug. 26-án a pápaválasztás megtörténte után a Szentatyával Szt. Péter bazilika erkélyére lépett. A leírhatatlan öröm. Az emberek táncolni kezdtek, egy gyerek ugrált, idegen emberek egymás kezét szorongatták és boldogok voltak. Mintha az öröm szikrálya gyújtott volna föl mindenkit, és hatása alól senki sem vonhatta ki magát.
Mélyen megindító esemény volt. – emlékezik vissza Joseph Ratzinger, papságának 27. évében. (Isten kegyelméből 2005. ápr. 19-én másodszor is kilépett a híres erkélyre, de már mint XVI. Benedek pápa, és újra megadatott neki ugyanannak az örömnek és boldogságnak a megtapasztalása.)
Ez is a Szentlélek működésének ékes bizonyítéka. Aki engedi, hogy szívében az Isten lelke működjön, annak szívében béke lesz és öröm. Ez nem olyan öröm, amit mesterségesen idéznek elő, dobokkal, zakatoló ritmussal, aminek hatására az ember már már révületbe esik, a Lélek működését véli fölfedezni benne. Ennek semmi köze sincs a Szentlélekhez. Az igazi öröm nem parancsszóra alakul. Nem diktátorok hangos szavát követi.
Az igaz öröm mindig krisztusi. És a Szentlélek ajándéka. Belülről fakad, és soha senki se tudja elvenni, mert alapja éppen Krisztus föltámadása, és a hit, meg vagyunk váltva és földi életünk után pedig mennyei Atyánk hazavár minket. Ez az, amit egyik himnuszban a Lélek józan mámoraként említünk.
Ez az igazi öröm tehát, amelynek okáról az apostol szavai szerint szüntelenül készen kell állnunk, hogy tanúságot tegyünk. Ámen
Megj.: A beszéd egy budapesti templomban hangzik el húsvét 6. vasárnapján. Isten fizesse meg a mély gondolatokat!
