 |
| Szent Jakab, a zarándokok védőszentje |
A zarándoklat teológiájának gyökereit és alapjait az Ószövetségben találjuk. A hit alapvető magatartása az úton levés Isten felé, mely nem csupán a hívő ember szent hely felé igyekvése. Ábrahám a hit példaképe az Újszövetség embere számára is. Ő hittel engedelmeskedett Istennek, ezért tudta elhagyni szülőföldjét és családját. Dávid vallomása is az, hogy "mi csak jövevények vagyunk", nem ez a hely a mi örökké tartó lakásunk, otthonunk.
A zarándoklat a zsidó ember alapélménye. Ez főleg a Zsoltárok könyvében derül ki: A 39. zsoltár megfogalmazza az emberi élet mulandóságát, majd ismételten kijelenti: "...jövevény vagyok, zarándok, mint őseim mind." A Kivonulás könyve pedig előírta az év során kötelező zarándoklatokat: húsvétkor, pünkösdkor és a sátoros ünnepen el kellett zarándokolni Jeruzsálembe. Ezt tudjuk például a nagyhétre készülve is, amikor olvassuk Jézus szenvedésének történetét (az ünnepre sokan mentek fel...).
Jézus életét is meghatározták a zarándoklatok. Szülei az első napokban felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák a templomban. Lukács evangéliuma szerint Jézus egész élete a Jeruzsálem felé zarándoklás volt. Ott teljesedett be ugyanis az Írás az ő megváltó halálával és feltámadásával.
A II. Vatikáni zsinat Lumen Gentium dokumentuma elénk tárja, hogy az Egyház zarándok Egyház:
"Amíg tehát el nem jön az Úr a maga dicsőségében és vele mind az angyalok (vö. Mt 25,31), és a halál szétrombolása után alá nem lesz vetve Neki minden (vö. 1Kor 15,26-27), addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak, és "tisztán látják magát a háromszemélyű egy Istent, amint van"; más fokon és más módon, de valamennyien egyek vagyunk Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a dicsőítő himnuszt énekeljük Istenünknek. Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne (vö. Ef 4,16). Az úton levőknek és a Krisztus békéjében elszenderült testvéreknek egysége a legkevésbé sem szakad meg, sőt az Egyház mindig vallott hite szerint a lelki javak közösségében erősebb lesz. Abból következően ugyanis, hogy az égiek bensőségesebben egyesülnek Krisztussal, az Egyház egészét megszilárdítják a szentségben, nemesebbé teszik istentiszteletét, melyet itt a földön bemutat, és sokféleképpen hozzájárulnak az Egyház további épüléséhez (vö. 1Kor 12,12-27). Hiszen ők az örök haza polgárai, ott vannak az Úrnál (vö. 2Kor 5,8), és őáltala, ővele és őbenne szüntelenül közbenjárnak értünk az Atyánál, bemutatván érdemeiket, melyeket a földön szereztek Jézus Krisztus, Isten és az emberek egyetlen közvetítője által (vö. 1Tim 2,5), mindenben az Úrnak szolgálva és a saját testükben kiegészítve azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből testének, az Egyháznak javára (vö. Kol 1,24). Nagy segítséget nyújt tehát gyöngeségünknek az ő testvéri gondoskodásuk."
A zarándoklatban kinyilvánul az Egyház katolikussága és sokszínűsége is. A fiatalok, a betegek, a családok, a szomorkodók és a bővelkedők, ez mind az Egyház élő teste. Ezért a zarándoklat nemcsak az üdvösség titkának, hanem az Egyház élő valóságának a megtapasztalása is.
2010-ben XVI. Benedek pápa Santiago de Compostelába zarándokolt Szent Jakab sírjához. Ottani beszédében kiemelte, hogy zarándokútra kelni nem más, mint hogy az ember kilép önmagából azért, hogy Istennel találkozzon. "A Compostelai jubileumi szentévben, mint Péter utóda, zarándokként kívántam eljönni Szent Jakab házába, amely most ünnepli felszentelésének 800. évfordulóját. Amikor átöleltem Jakab szobrát az Egyház minden gyermekéért, tagjáért imádkoztam. Isten mindannyiunkat átölel és átformál szeretete által. Az Egyház Isten ölelése, amelyben az emberek is megtanulják átkarolni felebarátaikat, embertársaikat felfedezve bennük Isten képmását és hasonlatosságát. Ez az, amely létünk legmélyebb igazságát alkotja és ahonnan a valódi igazság származik. Az Egyház minden erejével az emberi személyt és méltóságát kívánja szolgálni, továbbá az igazságot és a szabadságot."
A zarándoklatok motivációja igen sokféle lehet. Gyógyulásért, hálából, bűnökért, különféle célok és szándékok vezethetik az embert a zarándoklat során. Van egyéni és van csoportos. Tehát a zarándoklat mindenféleképpen megszentelő út, amely során Istenhez kerül közelebb az ember. Ez utána kihat a közösségre is, és tágabb értelemben pedig az egész Egyház javát szolgálja.
