A hortobágyi Pásztormúzeum honlapján ezt olvassuk:
A pásztorok az Idő gyermekei. Pásztorként létezni, amikor a tájba ágyazva jelenik meg az ember - kiemelt létállapot. A pásztorkodás szelíd beavatkozás a természet rendjébe: bármilyen más gazdasági tevékenység (legyen az bányászat, vagy növénytermesztés, miegyéb, melynek során a Föld mellét felhasogatjuk) sokkal erőszakosabb. A pásztorkodás hagyja leginkább érintetlenül az adott tájat - ha nem viszik túlzásba túllegeltetéssel, akkor a tevékenység a "megülök, megfigyelek, megőrzöm" szent hármasának fogságában zajlik.
A pusztában élő pásztorok nem használtak állandó épületek maguk, illetve állataik részére. A legtöbb ősi hortobágyi pásztorépítmény - a vasaló, a szárnyék vagy a kontyos kunyhó - igen egyszerű, de praktikus, elsősorban nád felhasználásával készült. Az állatok itatására szolgáló gémeskutak a magyar puszta jelképévé váltak. Vasaló: Felül nyitott nádból készült építmény, főzésre szolgált. Seggenülő hodály (megj.: elnézést, de a szöveget átvettük): nádból készült építmény, melyben az állatok pihentek. Télen kellemes meleg, nyáron hűvös. Teteje a földig ért. A pásztortársadalom tagjai között voltak telkes jobbágyok, s nemesek fiai is. A nagy értékű vagyont ugyanis az uradalmak nem bízták nincstelen emberekre. Ilyen elvárásokat csak a jószágért felelő számadó juhásszal szemben támasztottak, aki vagyonával felelt a nyáj épségéért. A címeres pásztorok valóságos dinasztiákból kerültek ki. A bojtárokat a számadó fogadta fel, ő felelt értük. A kisbojtárok az otthoni rokon gyerekek közül került ki. A pásztorok társadalmában hierarchikus rend uralkodott. A számadó (juhok esetében a bacsu), vagyonával felet a nyájért, az ő szava döntött. utána következett az öregbojtár. Rendszerint nős ember volt egy kis vagyonkával. A bojtárok fiatal, nőtlen emberek voltak, még a katonai szolgálat előtt álltak, a kisbojtár és a tanyás még gyerekember. Ez a rangsor kifejeződött a bérekben is. A tanyás dolga volt az ebéd elkészítése a vasalóban, ő vitte ki az ebédet, táplálta a pásztortüzet.
A pásztorok rangját az is meghatározta, hogy hol szolgált. A legrangosabb a hortobágyi pásztor volt. , valamint az is számított, hogy melyik jószágfajtát őrizte. A legfontosabbak a csikósok, vagyis a ménekre vigyázó pásztorok.
Viseletüket a bő kék nadrág és ing jellemzi, melyhez barna vagy fekete mellényt viselnek. A nyári nap melegétől a nemezes fekete kalap védi őket. A fehírruha az asszonyszűtte vászonból készült: ing és gatya, a felsőruha kibélelésére szolgált.
A ranglétra második fokán a marhapásztorok, vagyis a gulyások állnak, őket követik a juhpásztorok, a juhászok. Viseletük a suba, vagyis a juhszőrből készült vállra teríthető kabát volt. A subához három juh gyapja szükséges. Minél gazdagabb volt valaki, annál több juh gyapjából készítette a subáját. A ranglétra legalsó fokán a kondások, azaz a disznópásztorok álltak. Az ő viseletük szegényes és egyszerű volt, bő fehér nadrág és ing. Cipőként, csizmaként lábszárra tekert bőrszíjat hordtak.
Jézus idejében is éltek pásztorok...
A száz báránnyal rendelkező pásztor közepes gazdagságú, saját maga, családja segítségével legeltet. Minden este megszámolja a bárányokat, mielőtt betereli azokat az akolba. A pásztor, mikor észreveszi, hogy hiányzik egy báránya, a keresésére siet, hiszen, ha nem találja meg, a bárány elpusztul a sivatagban. Mikor megtalálja, vállára veszi és hazaviszi.
A mai evangéliumhoz kapcsolódóan: Jézus korában az akolnak nem mindig volt ajtaja, csak egy nyílást hagytak rajta, ami előtt keresztbe fekve aludt a pásztor. Így éjjel a ragadozók nem tehettek kárt az állatokban. A pásztor minden próbálkozásra felébredt és elkergette a veszélyforrást. Ha tehát egy rabló vagy tolvaj akart behatolni, a falon mászott át, nehogy felébressze a pásztort. Ilyen értelemben a pásztor valóban lehetett ajtó.
Az összes teremtmény közül a juh a legbátortalanabb, leggyámoltalanabb. Keleten a pásztornak fáradhatatlanul, szüntelen gondoskodnia kell nyájáról. Valamikor rossz volt a közbiztonság a fallal körülvett városokon kívül. Körös-körül a határszéli nomád törzsek rablói, sziklák rejtekében meghúzódó ragadozók lesik, hogy "megdézsmálhassák" a nyájat. A pásztor őrhelyén vigyáz, tudja, hogy saját élete is veszélyben forog. Jákob, aki Lábán nyájait őrizte Hárán pusztáin, így írja le fáradhatatlan munkáját: "Nappal a hőség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtől" (Ter 31,40). Az ifjú Dávid, amikor atyja nyáját őrizte, egyedül találkozott az oroszlánnal és a medvével, s megmentette karmaik közül az elveszett bárányt.
Amint a pásztor vezeti nyáját sziklás dombokon, rengetegen át, vad szakadék mentén a folyóparti dús legelőkre, amint figyeli őket a hegyekben magányos éjszakákon, védi a tolvajoktól, szelíden gondoskodik a gyöngékről, betegekről, élete egybefonódik az övéivel. Bármekkora is a nyáj, a pásztor minden juhot ismer. Mindegyiknek neve van, melyre válaszol, ha a pásztor hívja. Ahogyan a földi pásztor ismeri juhait, úgy ismeri az isteni Pásztor is a világban szétszóródott nyáját.
A juhok összetartanak, hallgatnak gazdájukra, aki szívesen él velük együtt, és áldozza fel akár életét is értük. Egy nyájért élni tehát mindenféleképpen jó, akkor is, ha nem vagyunk egyformák...
A nyáj természetesen lehet sokszínű is - néha így:
