Az ünnep eredetileg a IV. századra vezethető vissza. Ekkor keletkezett ugyanis még egy Jézus-ünnep: a "Szent Találkozás" ünnepe. Későbbi nevei: Purificatio S. Mariae, Praesentatio Domini, néha Dies s Symeonis, vagy a franciából származó Gyertyaszentelő elnevezések. A születés utáni negyvenedik napon a Kisdedet szülei a templomba vitték, hogy mint elsőszülöttet kiváltsák. (Az elsőszülött fiúk az Istené voltak és ki kellett őket az isteni szolgálat alól váltani, melyet helyettük Lévi törzse végzett el - Szám 3,13,41;18-15-16.) Ekkor találkozott az emberiség Simeon és Anna próféták személyében Krisztussal, aki először vonult be Atyja házába. Ugyanezen a napon végezte el Mária is a mózesi törvény által előírt szertartást, a tisztulást. 7+33 napig "maradjon otthon, semmi szent dolgot ne illessen, a szent helyre be ne menjen, míg le nem telnek tisztulása napjai... Mikor azután letelnek... vigyen egy egyesztendős bárányt egészen elégő áldozatul... ha azonban tehetsége nem bírja és bárányt vinni nem tud, két gerlét vagy két galambfiát vigyen... s könyörögjön érte a pap és akkor megtisztul." (Lev 12,1-8) Ez a kettős ószövetségi liturgiai cselekmény a kiváltás és a tisztulás egy napon történt meg az evangélium tanúsága szerint: "Mikor pedig elteltek az ő megtisztulása napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak... és hogy áldozatot mutassanak be." (Lk 2,22-24)
Középkori homíliák alapján és a józan keresztény gondolkodás alapján tudjuk, hogy Máriának nem volt szüksége tisztulásra. Őt ugyanis már fogantatásakor tisztának teremtette Isten, semmiféle szükség nem volt arra, hogy a "szülése után is sértetlen" Szűz megtisztuljon. Béda Venerabilis szerint az ünnep az Üdvözítő és érintetlen Anyja alázatosságának van szentelve. Mindketten teljesítik a mózesi törvényt, bár nincsenek rászorulva erre, s ezáltal az alázatosság példáját nyújtják. Hangsúlyozza, hogy Mária a szegények áldozatát
viszi az alázatosság mellett, ez a szegénység és kiüresítés az Isten Fiának is a jellemzője, aki szegénnyé lett, hogy istenségének részesévé tegye az embert. A galamb az egyszerűséget, a gerlice a tisztaságot jelképezi, mindkét madár a szentek sírásait, könyörgéseit, örök haza és a Megváltó utáni sóvárgásukat is jelképezi. A
galamb és a gerlice a Megváltó egyszerű és tiszta emberségét is jelenti, amelyet az Atyának felajánlott értünk. Majd Béda Simeon próféciáját magyarázza. „A jel lesz, amelynek ellentmondanak” sorokban az Úr keresztjének jelét véli felfedezni. Mária szenvedését a Kereszt alatt „a te szívedet a tőrnek éle járja át” sorok vetítik előre Béda szerint.
Szent Bernát az isteni irgalmasságról beszél az ünnep kapcsán. Az ünnep introitusának szövegét idézve (Suscepimus Deus, misericordiam tuam in medio templi tui...) mondja, hogy Dávid előre látta és prófétálta, Simeon és az ünneplők pedig valóságosan befogadták Isten Irgalmasságát. Irgalmassága, amely az égben van, mintegy forrás megnyílt, mégpedig mindenkinek. Bernát tehát Jézus bemutatását, mint a próféciák beteljesülését, az isteni irgalmasság megjelenését értelmezi, amelyet Isten mindenki számára megnyitott, s amelyet vagy pontosabban, akit a hívek a liturgia jelenében is befogadhatnak, megtapasztalhatnak.
Ezen a napon szokásos a megszentelt gyertyákkal körmenetben vonulni. Az Egyház életében kezdettől fogva használatosak a szent jelek. Használatuk mind antropológiai szempontból, mind teológiai szempontból indokolt, a teológiai indokok megelőzik az antropológiaiakat. Mária tisztulásának ünnepén elvégzett gyertyák megáldása az Egyház által alapított, jóváhagyott, gyakorolt és időről időre szabályozott szentelmény kategóriájába tartozik. Eredetét tekintve a IX. század második felétől szokásos, bár a római rítusnak van egy tekintélyesebb gyertya megáldása, mégpedig a húsvéti gyertya megáldása, amely már az V. századtól dokumentálható. A gyertyaszentelés imádságai a Purifikáció ünnepén az elmúlt tizenegy század során különfélék voltak, de ez a tény nincs hatással a szentelményre. A szentelt gyertyákat, hasonlóan más szentelményekhez, mint pl. a
megáldott barkaágakhoz, az elvégzett szertartások után is tisztelettel őrzik a hívek mind a mai napig.
Részlet a régi esztergomi rítus gyertyaszentelési liturgiájából: "Valóban méltó és igazságos, illő és üdvösséges, hogy mi Néked mindig és mindenütt hálát adjunk, Szentséges Úr, mindenható Atya és örökkévaló Isten, Krisztus a mi Urunk által) ki a te Szülőd, a legderűsebb és legkegyesebb csillag által – akit elmondhatatlan és elbeszélhetetlen érdemeiért a legszentebb névvel a tenger csillagának neveznek – az emberi nemet megvilágosítani méltóztattál. Ezért a mai napon nagy örömmel ujjongva és ezért a kezünkben tisztelettel gyertyákat hordozva és szüntelenül kiáltva kérünk, hogy a te méltó és mindig Szűz Szülőd legédesebb szeretetéért és legkegyesebb közbenjárásáért add meg kegyesen, hogy mi méltatlanok, de mégis a te drága véreden megváltottak, a te örök és igaz fényedet élvezhessük, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol Isten mindörökkön örökké. Ámen." (ford. Józsa A.)
Ezzel a szimbólummal is jelzi az Egyház, hogy az ünnep egyik tartalma a világosság belépése a sötétségbe. A világosság sajátos jelentést hordoz az Ószövetségben és Újszövetségben is. A rómaiak fáklyát használtak a
menyegzőkor, de a temetés alkalmával is. A házakban mécseseket, felfüggeszthető lámpákat, gyertyákat. A keresztények estéli imádsága a sötétség beálltakor a soha le nem nyugvó Nap, s az Atya szelíd Világosságának dicsérete, az este a teremtett fényért való hálaadás is. De a reggeli himnuszokban is nagyon erősen megjelenik
a világosság gondolata.
Sophronios jeruzsálemi pátriárka mondja: "Senki se tartsa távol magát a fény vivésétől, mert azért vesszük igénybe a gyertya fényét, hogy ezzel megmutassuk az Eljövendőnek fényességét, melyben a mindenség fénylik föl, s a gonosz sötétség elűzése után örök világosság teljében tündöklik és különösen azért, hogy a lélek fényességét is szemléltessük ezzel, amellyel felékesítve kell Krisztusnak elébe mennünk."
Egy régi könyörgésben milyen kifejezően fohászkodott az Egyház: "hogy Te, ki az emberiségnek a sötétség elűzésére adtad azt (ti. a gyertyát), a te kereszted erejétől olyan erős áldást nyerjen, hogy bárhol gyújtják is meg, remegve távozzék és fusson a gonosz lélek az istentisztelők minden hajlékából, a templomokból, a házakból, az ágyakból, az ebédlőből, minden helyről, ahol Isten szolgái laknak, pihennek, alusznak, virrasztanak, járnak és élnek."
Sion, díszítsd föl nászod termeit
öleld királyod, Krisztusod,
karodba vedd Szűz Máriát,
hisz ég kapuja ő,
dicső, új fény királya van kezén.
Itt áll a Szűz, vezetve kis fiát,
ki hajnal csillagát előzte meg.
Őt vette ölbe Simeon,
s kihirdette a népeknek,
hogy élet és halál ura,
világot váltó Krisztus az.- körmeneti ének a görög liturgiából -
A szent találkozásban benne van tehát a találkozás Krisztussal: a templomban, az eucharisztiában, az evangéliumban, a testvérben, hogy mindebben úgy, mint a Szentlélek fényétől elárasztott agg Simeon, igaz valójában meglássuk Krisztust és hűségesen szeressük. A földi találkozás folytatása a másvilág, ahol méltók leszünk majd az Isten dicsőségének szent templomában, hogy bemutassanak minket. Ez lesz az igazi, örök "szent találkozás".
