A szentmisén való aktivitás nem egyenlő a futballmérkőzésen játszó focista aktivitásával. Itt nem az számít, hogy ki a hangosabb, ki a látszatra aktív. A lelkület az egyik legfontosabb jellemző. Isten egyszülött Fiát áldozta értünk, és ennek az áldozatnak a vértelen jelenbehozatala a szentmise. A protestánsokkal ellentétben mi hisszük, hogy Jézus Krisztus kereszthalálának kegyelme ugyanolyan mértékben árad ki a bemutatott szentmise által, mint amikor az a történelemben valóságosan végbement. Krisztus van jelen a papban, aki a Szentlélek erejében és segítségével bemutatja az Istennek tetsző áldozatot.
A szentmisén a hívek részt vesznek jelenlétükkel, válaszaikkal, énekeikkel, saját áldozataikkal, melyeket letesznek Isten oltárára, hogy nehézségeiket Krisztus keresztjét hordozva viseljék el és örömük is abban legyen.
Első alkalommal két dologról essék szó. A keresztvetésről, mely azután magában foglalja a kéz jelentőségét is.
A keresztvetés
Először megszokott mozdulatnak tűnik, és sokan (kívülállók) nem is tudják, mi a jelentése. A keresztvetés isteni titok. Átfogja életünket: "a keresztvetés, a lassú, a méltóságteljes, a nagy keresztvetés, mely homloktól mellig és bal válltól jobb vállig terjed." "Minden gondolatod és egész világod ömlesszed át a szent kereszt jelébe s érezni fogod, hogy testedet-lelkedet összefogja; megszentel, fölavat, magasba emel."
Jézus Krisztus a kereszten váltott meg minket, és ez a jel az erre való emlékezés is. Hiszen egész életünknek hirdetnie kell, hogy Jézus a Megváltó.
"Ezért is szoktunk keresztet vetni, ha igaz dologgal foglalkozunk. Imádság előtt, amikor magunkat rendbe szedjük és gondolatunkat, szívünket, akaratunkat fölajánljuk az Úristen szolgálatára. A kísértések idején, hogy megerősítse lelkünket. Veszedelmekben azért, hogy megszabadítson. Áldás-adáskor is, hogy befogadjon az isteni üdvösségbe, hogy megszentelje és termékenyítse lelkivilágunkat."
Hitünk egyik legszebb kifejező eszköze. Ezért kell lassan és méltóságteljesen történnie. Meg kell ragadnia testünket, lelkünket, akaratunkat, értelmünket, érzésvilágunkat. Ez a jel megerősít és megszentel.
A közelmúlt fájdalmas eseményei között volt, hogy a FIFA betiltotta a vallási gesztusok használatát a focisták számára a VB idejére. Csókay András professzor állítja, hogy a legsikeresebb csapatok általában a keresztény és mélyen vallásos országokból lettek. A kereszttől természetesen fél a Sátán (profanizálja a vallást is), de ez a keresztény embert nem tarthatja vissza, hiszen nem hódolhat be mindenféle "trend"-nek és divatnak. A Krisztus-követés annak a Krisztusnak a követése, aki "ugyanaz tegnap, ma és mindörökké".
"Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen."
A kéz
A testünk egy "műszer". A lélek kifejezése. Romano Guardini így fogalmaz: "És a lélek nem ül a testben tétlenül, tunyán, mint lusta ember a házban, de lakik benne és minden tagjában, minden idegrostjában működni akar. Ez beszél vonalaiban, ez cselekszik alakjában és mozgásában! A lélek élete különösen az arcon és kezeken tükröződik."
Sokszor a kézmozdulatok, egy hirtelen kézlendítés többet mond a beszédnél is. A kéz lelki, "szellemi" testrész. "Erős és határozott, mint foglalkozásunk eszköze, támadásban és védekezésben fegyverünk s mégis finoman konstruált, sokízű, nemes és mozgékony végtag, mit behálóznak az érzékeny idegszálak. Igazi szerszám, amelyen keresztül lelkét árasztja ki az ember. És általa érezzük meg a más lelkét is. Mert nem fogjuk-e a lelket, ha kezet fogunk egy felénk nyújtotta kézzel? A kézzel, mely bizalomról és hűségről, fájdalomról és együttérzésről beszél...
A kéznek ott is van beszélnivalója, ahol a lélek oly különösen sokat tud mondani s megérezni: Isten előtt. Ahol a lélek önmagát adja és Istent akarja felfogni: értsd meg ember, - az imádságban..."
Amikor valaki Istennel van együtt, kezét összekulcsolja. Ebben a pillanatban a lélek Istennel akar egyesülni.
Emlékezzünk: Szent Ferenc legtöbbször kitárt karral imádkozott. A liturgia kizárólag a pap számára tartja fenn ezt a gesztust, a meghatározott szavaknál, imáknál. Sok helyen visszaélésként látható, hogy hívek és diakónusok is kitárják a karukat, ráadásul nem megfelelő helyen. Az ilyen fajta "eksztázis" érzésnek a liturgiában nincs helye.
Guardini így zárja gondolatait: "A kezek szavára Isten figyel, mert ezek fejezik ki a lelket. De tudnak ám másról: a szív unalmáról, a "mit törődöm" és "nem bánom" világáról is szónokolni. Tartsd hát rendben a kezed. Gondolj vele, hogy ez a "külsőség" összhangban legyen a belülvalókkal.
Amiről beszéltünk, finom és gyöngéd vonás. Sokak előtt majd kicsinyesnek is látszik. Azért talán egy lélek-villanás föllobban rája, - hogy tartsuk magunkat hozzá... és ne csináljunk a kezünkkel cifra és hiábavaló játékot, de törekedjünk, hogy beszéd legyen a kezünk, szép, tiszta emberi beszéd, melyben a testi mozdulat őszinte lendülésén az Isten mondja el azt, mit bennünk a jólélek gondol."
Guardini bíboros megfogalmazása olykor nehéznek tűnhet, ám mégis igaz. A keresztény ember életével tesz tanúságot az emberek előtt, és nem állandó korholásával, elégedetlenkedésével. A most következő vasárnap evangéliuma majd a "föld sójáról" fog szólni, hiszen a keresztény ember a "föld sója" - mondja Jézus.
Az ember a liturgiában használja a kezét. Amikor belép a templomba, meghinti magát a szenteltvízzel. Ezzel "vonul" el a világból az Isten házába, a Szenthez. A szentmise és az imádság kerete is a keresztvetés. A bűnbánat során a mellveréskor használjuk kezünket. Evangélium előtt is megjelöljük magunkat. De áldozáskor is trónt formálhatunk kezünkkel az Eucharisztia számára. A béke átadása is egy már említett momentum.
A következő alkalommal a térdelésről írunk.
