Jézus Krisztus szándéka volt a "Cathedra Petri" is, azaz Péter elsőbbsége az apostolok és minden keresztény között. Pétert rendelte saját Egyházának földi fejévé, hogy "amíg ő nincs velünk", addig ő és utódai vezessék a rá bízott nyájat. Ennek a nyájnak pedig szüksége van tanítóra és pásztorra, hiszen a "sötétben tévelyeg"...
Péter apostol megbízatása
Egy napon Jézus az apostolokkal beszélgetett. Feltett nekik egy kérdést: "Kinek tartják az emberek az Emberfiát? - Így válaszoltak: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik más prófétának. Ezután Jézus az ő véleményükre volt kíváncsi: "Hát ti mit mondtok, ki vagyok?" - Péter válaszolt: "Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia." Erre Jézus válaszolt neki: "Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva. - Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus" (Mt 16,13-20; részben Lk 9,18-22 és Mk 8,27-30).
Ez az elbeszélés két alapvetően fontos elemet tartalmaz. Mindenekelőtt Jézus istenségének elismerését, amit Péter mondott ki a tizenkét apostol nevében. Nem ez volt az első eset, amikor istenségét imádták, hanem például korábban a vihar lecsendesítése után "térdre hullottak előtte és megvallották: Valóban Isten Fia vagy!" (Mt 14,33). A péteri feladat tehát (és az apostolutódok feladata) elsősorban az, hogy Isten népét Jézus Krisztus imádására ösztönözzék, mely elsősorban a liturgiában valósulhat meg. "Leborulva áldlak, láthatatlan istenség...." (SzVU 119)
Az apostolok kapják a feladatot, hogy a messiási titkot továbbadják - de nem azonnal. És nem is most, amikor egy csaknem pogány vidéken tartózkodnak, ahol sok zsidó lelki-szellemi zűrzavarban él. Még nekik is mélyebbre kell menniük ebben a felismerésben, mielőtt képesek lennének másokkal is megértetni. Ezért parancsol nekik Jézus hallgatást. Jézus Krisztus létének hirdetése alapos felkészültséget követel meg, hiszen a pogány és hitetlen ember, vagy a hívő, aki nem lát tisztán, számos kérdéssel és kétséggel nézhet szembe. Azokra pedig meg kell tudni felelni. Péter széke és az apostolok testülete tehát nem működhet megfelelő felkészültség nélkül - pontosabban nagyobb a felelősségük annál, mintsem a puszta tényeket hirdetni.
A másik fontos elem a szövegben Péter fölszentelése az eljövendő Egyház fejévé. A Péter név jelentése szikla, kő, arámul "Kéfás"-nak hangzik. Ez a rendíthetetlen férfiú, ez a biztonságos szikla lesz hivatott Krisztus Egyházát hordozni. Ez a mondat igazolja a pápa tekintélyét is.
Péter trónja a törökországi Antakya-ban |
Péter apostolt megerősíti Jézus Krisztus abban, amit róla mondott, amikor Messiásnak jelentette ki. Bejelenti egyben, hogy ő, Péter lesz a keresztények közösségének a feje. Ezek az igazán hűségesek (az apostolok), akik Jézussal maradtak akkor is, amikor az élet kenyeréről mondott beszéd eltávolította tőle a hallgatóság felületes részét (Jn 6,68), megérdemelték, hogy megismerjék a messiási titok legmélyebb részét is.
Milyen érdekes az ünnep liturgikus ideje is: ugyanis ettől a momentumtól kezdve "Jézus azon volt, hogy tanítványait előkészítse rá: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad" (Mt 16,21-23; Mk 8,31-33; Lk 9,22). Ez a szenvedés első bejelntése. És tudjuk, hogy most, a liturgikus évben is igen közel vagyunk a nagyböjthöz, a nagyhéthez, melyben Jézus szenvedésének emlékét elevenítjük föl. És Péter kétkedése, tagadása is ezekben az eseményekben történik majd...
A pápai primátus (elsőség), és a mindenkori pápa az apostolok hitén kell hogy álljon. Milyen érdekes összefüggés található az előbb idézett szentírási szakasz és a jelenlegi pápa között. Még főpapok, tudósok is ellene beszélnek és ténykednek (ld. a német nyelvterület liberális professzorai és püspökeinek legutóbbi támadása). Tartott már katekéziseket az apostolokról, egyházatyákról is, mely könyv formájában is megjelent - magyarul is. A szentekről minden elmélkedése során beszél, vagy idéz tőlük. Ezzel ad mintát minden keresztény számára, hogy a Jézus Krisztusban való hit az apostolok hite, akik kitartottak még emberi gyengeségeik ellenére is a Messiás győzelmének hirdetésében. Minden kereszténynek az apostolokhoz és szentekhez kell hasonulniuk, akik valamit felfogtak Isten misztériumaiból, életükkel hirdették, és amikor elestek, újra fel tudtak állni, és tovább haladtak a krisztusi úton...
XVI. Benedek a pápai primátusról
A Szentatya 2008. máricius 5-én, a szokásos szerdai kihallgatáson a pápai primátusról beszélt. Gondolatait Nagy Szent Leó pápa alakjához fűzte. „Valóban az egyik legnagyobb pápa volt, aki valaha is megtisztelte a Római széket, nagymértékben hozzájárulva ahhoz, hogy megerősítse annak tekintélyét” - mondta a pápa.
Róma első püspöke volt, aki a Leó nevet vette fel (ezután még 12 pápa). Az első pápa volt, akinek prédikációi ránk maradtak: mintegy 100 szentbeszédet és 150 levelet hagyott ránk. Ezeknek témái ma is időszerűek. Nagy gondot fordított híveire, valamint a különböző helyi egyházak közötti szeretetközösségre és szükségleteikre. Fáradhatatlanul támogatta és előmozdította a római primátus kérdését, Péter apostol hiteles utódjának vallva magát. Ékesszólóan megvédte a 451-es kalkedóniai zsinatra írt levelében Jézus isteni és emberi természetét, szemben az eretnekkel, akik tagadták Isten Fiának emberségét. A zsinati atyák egyöntetűen így kiáltottak fel: „Péter szólt Leó által!''
Nagy Szent Leó 461-ben halt meg, 21 évi pápaság után. Nehéz időkben uralkodott, amikor a barbárok betörései válságba sodorták a polgári hatóságokat. Ezeket sok esetben a vallási vezetők helyettesítették. Mindkét tekintélyt óvatosan, de szilárdan gyakorolta az ötödik században élt pápa. A béke embere volt, aki a zűrzavaros kor ellenére hatékonyan hirdette az evangéliumot, a liturgiát összekapcsolta a keresztények mindennapi életével.
Nagy Szent Leó megtanította híveinek, hogy a keresztény liturgia nem a múlt eseményeinek emléke, hanem olyan láthatatlan valóságok megjelenítése, amelyek jelen vannak mindnyájunk életében. Azt tanította, hogy a hitben tanuljuk meg a szeretetet. Tanuljuk tehát meg Nagy Szent Leó pápától, hogy higgyünk Krisztusban, a valóságos Istenben és valóságos Emberben, és ezt a hitet valósítsuk meg napról napra a testvéreink iránti szeretetben, törekedve a békére – mondta katekézisében a Szentatya.
Elmélkedéshez hallgassa meg Giovanni Pierluigi da Palestrina "Tu es Petrus" című művét: