Az Egyházról szóló sorozatunkban elsősorban annak jegyeiről lesz szó. Most elmélkedjünk arról, hogy az Egyház egységes és egy. Hitvallásunkban mondjuk: "Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat." Ennek nyomán indulunk el.
"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt" - mondja Jézus. (Mt 16,18) Szent Péter apostol szikla lett, amelyre Jézus alapította az egyetlen Egyházát. Ebben a mondatban jelképesen látjuk az Egyház egységét, szilárdságát és állandóságát. Jézus a főpapi imájában az egységért imádkozik: "hogy egy legyenek". Szent Pál pedig a korintusiaknak ezt írja: "Amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy van Krisztus is... Ti pedig Krisztus teste vagytok és egyenként tagjai" (1Kor 12,12.27).
Boldog John Henry Newman (1801-1890) ezt írja: "Ha kérdezik, hogy miért kell nekünk keresztényeknek egy látható testbe vagy társaságba egyesülni, akkor első válaszunk az, hogy az a nagy komolyság, amellyel az Írás a láthatatlan szellemi egységet a jelenben és a mennybeli jövendő egységet hangsúlyozza, az áhítatos lelkületet magától készteti ennek az egységnek a földön látható utánzására. Mert miért emlegetné folytonosan az Írás, hacsak nem az lenne a szándéka, hogy mélyen vésődjék e gondolat a lelkünkbe és irányítsa e földön magatartásunkat."
"A keresztény egység szükségszerű voltát támogathatjuk ezután Üdvözítőnk egy egyedülálló intézményével, a keresztség szentségével is. A keresztség nyilvánvalóan látható szertartás és Szent Pál mondja, hogy az egyének általa egy már létező testbe egyesíttetnek. A keresztények látható testületéről szól, amikor azt mondja, hogy "mi mindnyájan egy Lélekkel egy testté kereszteltettünk". (1Kor 12,13) A keresztség szentsége Urunk és apostolai parancsa értelmében egyenesen feltételezi a keresztények látható egyesülésének fennállását, de csakis egyét és maradandóan, a keresztényeknek az apostolok idejétől terjedő egymásutánja által."
Newman gondolatai XVI. Benedek pápától már ismerősen hangzanak számunkra: az Egyház "nem emberi intézmény, nem pusztán jogi építmény, nem az állam teremtménye, nem az állam függvénye, nem az akaratától függ léte vagy nem léte, hanem isteni társaság, az Isten nagy műve, Krisztus és apostolai valódi hagyatéka, Krisztustól ránkhagyott örökség, mint Illés palástja volt Elizeuson, amit Érte kell őriznünk. Szent kincs, mely Izrael frigyszekrényéhez hasonlóan földi dolognak látszik s ki van téve a világ visszaélésének és megvetésének, de amely a maga idejében és Alapítója végzése szerint feltárja mind kegyelme, mind ítélete csodáit ma, holnap és holnapután."
XIII. Leó pápa ezt írja Satis cognitum levelében (1896): " Jézus Krisztus az Egyházat nem olyannak gondolta el és alakította ki, hogy több, jellegében hasonló, de megkülönböztetett közösséget foglaljon össze, amelyek az Egyházat teljes mértékben és egyetlenné tevő kötelékekkel megkötve nincsenek...". Ugyanitt beszél a hit és a kormányzás egységéről is: "Ahogy az Egyház mint a hívők gyülekezete egységéhez szükségszerűen elengedhetetlen a hit egysége, ugyanúgy Isten alapította társaság minőségében egységéhez isteni jogon megkívántatik a kormányzás egysége, amely a közösség egységét eredményezi."
Fontos kitérnünk az eucharisztikus egységre is. Az Eucharisztia az egység jele: "Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk." (1Kor 10,16-18)
Boldog II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharisztia enciklikában így fogalmaz: "A húsvéti misztériumból születik az Egyház. Éppen ezért az Eucharisztia, ami elsősorban a húsvéti misztérium szentsége, az egyházi élet középpontja. Ez látható az Egyház életének első perceitől kezdve, amint az Apostolok Cselekedeteiben olvasható: "állhatatosan kitartottak az apostolok tanításának hallgatásában és a testvéri egységben, a kenyértörésben és az imádságban" (2,42). A "kenyértörésben" az Eucharisztiát jelenti. 2000 év múlva is ugyanezt éljük az Egyházban. S miközben ugyanazt tesszük az Eucharisztia ünneplésében, lelki szemünk a húsvéti három napra tekint vissza: arra, ami nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsorán és utána történt."
A Lumen Gentiumot idézve a pápa ezt írja: ""Valahányszor az oltáron bemutatjuk a keresztáldozatot, melyben "Krisztus, a mi húsvéti bárányunk föláldoztatott" (1Kor 5,7), megváltásunk műve folytatódik. Az eucharisztikus kenyér egyszerre jelzi és megvalósítja a hívők egységét, akik egy testet alkotnak Krisztusban (vö. 1Kor 10,17)."
A már említett páli gondolattal kapcsolatban II. János Pál kifejti: "Az eucharisztikus egyesüléssel az Egyház Krisztus testének egységében is megerősödik. Szent Pál az eucharisztikus lakomán való részvételnek erre az egységesítő hatására hivatkozik, amikor (ír a korintusiaknak). Nagyon pontos és mélyértelmű Aranyszájú Szent János kommentárja: "Mert mi a kenyér? Krisztus teste. Mivé lesznek azok, akik magukhoz veszik? Krisztus testévé; de nem sok test lesz, hanem csak egy. Amint ugyanis a kenyér egy, bár sok búzaszemből lett, s e búzaszemek, bár nem látszanak, mégis benne vannak a kenyérben, úgyhogy különállásuk eltűnik tökéletes és kölcsönös egybeolvadásukban; ugyanígy mi is egyek vagyunk egymással és valamennyien egyek vagyunk Krisztussal." Az érvelés teljesen meggyőző: Krisztussal való egységünk, amit egyenként ajándékba és kegyelemként kapunk, létrehozza Őbenne az ő testével, az Egyházzal való egységünket is. Az Eucharisztia megerősíti beépülésünket Krisztusba, amit a keresztségben a Szentlélek ajándékozott nekünk (vö. 1Kor 12,13.27)."
Szent Ciprián gondolataival zárjuk az elmélkedést: "Aki az Egyházon kívül gyűjt, az Krisztus Egyházát szórja szét." "Az Egyház is egy, amely gazdag termékenysége következtében kiterebélyesedik és megsokasodik. Ahogyan a Napnak is megannyi sugara van, de egy a fénye; ahogyan a fának sok ága van, de szívós gyökerekre alapozott ereje csak egy; ahogyan egy forrásból több folyó ágazik el, és bár a bőségesen áradó víz számszerűleg sokaságot mutat, a forrásnál mégis egység van. Próbáld csak elvenni a sugarat a Naptól! A fény egysége nem tűr megoszlást. Vágd le a törzsről az ágakat, a levágott ágak nem fognak rügyezni. Szakítsd el a forrástól a folyót, a holt ág kiszárad. Az Úr világosságával elárasztott Egyház is így szórja sugarait az egész földre, de mindent elárasztó fénye egy mindenütt, testi egysége nem tűr megosztást. Túláradó termékenységében az egész földkerekségre kiterjeszti ágait, mind távolabbra vezeti a belőle fakadó bővizű folyókat, de egy a forrás, egy az eredet, a termékenységgel megáldott Anya minden nemzedékében egy. Az ő méhéből születtünk, az ő tejével táplálkozunk, az ő Lelke éltet minket."
